Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-01 / 22. szám
347 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 34 S már akad valaki, aki dicséri — s ö maga is elég balga elhinni — hogy valami szép predicated tartott. S összehasonlítja magát hires idősebb lelkészekkel s azt hiszi, hogy ő még népszerűbb; s azzal a meggyőződéssel teszi félre beszédjét, hogy az már oly tökéletes, amilyen csak lehet egy emberi mű, és igy nincs is szüksége többé tanulmányozni, hisz az ő hírneve már meg van alapítva. Anselmus és az ontológiai bizonyíték. (Folytatás.) Platónak az ideákról szóló tana képezi, mint említők, az alapot, melyen a scliolastikus realismns s közelebbről épen Anselmnsnak egész rendszere nyugszik. Az eszmetannak szükségességét Plató épúgy, mint a scholastikusok,a tudás és tudomány lehetőségéből mutatják ki. Aristoteles Metaphysikájában a következő szavakkal mutat ezen körülményre : ,.Platót az vezette az eszmékről (ideákról) szóló tanra, hogy az érzékelhető dolgokra nézve meg volt győződve a heraklitféle nézet igazságáról, s ezeket mint örökös változásban állókat tekintette. Ha mindamellett is van tudomány s tudományos nézlet, úgy kell — következtette Plato — más lényeknek is létezniük s nemcsak az érzékelhető dolgoknak; mert arról, a mi folytonos változásnak van alávetve, tudomány nem lehet.“ Maga Plato (Parmenidesében) határozottan ezt jelöli meg alapul , melyre ő az eszmék objektiv létezésének tanát építette, s ezen argumentatiót megtaláljuk a scholastikusoknál is, s különösen azok fejénél, aquinói Tamásnál. Mint Plato az eszmék realitását, úgy bizonyítja ő az universaliák realitását a tudomány lehetőségéből, mert a tudomány nem az egyesről, hanem az általánosról tanít. Mi az már most, a mi Platónál mint eszme, idea lép föl V Az az általános, amely az egyes dolgok egész sorának közös tulajdonaként szerepel, közös fogalmát képezi. „Mindenütt a Ind több tárgyat ugyanazon névvel jelölünk meg. létezik az ezeknek megfelelő eszme is,“ (Rep. Theät.) és pedig nemcsak ami gondolatunkban vagy az istenség gondolatában, hanem valósággal, mint örökös prototypusa annak, ami benne részesül, tehát az egy fogalom alá tartozó érzéki dolgoknak, anélkül azonban, hogy maga érzékelhető s másként mint gondolkodó tehetségünkkel látható lenne. Aristoteles, Plato eszmetanára alkalmazott erős kritikájában a fősulyt annak bebizonyítására Helyezi, hogy az eszméknek az érzéki dolgoktól különálló létezése fölösleges, a tünemények megértlietésére nem szolgálhat s nem egyéb tautológiánál. Maga részéről az általánost nem mint különálló lényt, hanem mint a dolgoknak bennük rejlő s magát épen e dolgokban manifesztáló lényegét kívánja tekintetni, melyet az egyes érzékelhető dolgoktól ép oly kevéssé lehet elválasztani, mint az alakot az anyagtól. Röviden Aristoteles az általánosnak az egyesben immanentiáját tanítja. Mindkét bölcsész megegyezik egymással abban, hogy az általános, az eszme realitással bir s a scholasticismus korában nézeteik képezik az u. n. realismust (ennek egyes árnyalatairól azonnal szólni fogunk). E realismusnak ellentéte a nominalismus, mely az általánosat puszta szónak, csak a gondolkodó egyén gondolatában létező fogalomnak tekinti. A realismns és nominalismus előállása s egymással folytatott küzdelme az emberi szellem legérdekesebb tünetei közé tartozik. Mi tárgyunk keretében maradva csak a két nézet előállását fogják ismertetni. Anselmus föllépéséig. E controversia (Victor Cousin vizsgálódásai szerint) Porphyriusnak Aristoteles Kategóriáihoz irt Bevezetésére vihető vissza, melyben Porphyrius azt a kérdést, hogy a nem és faj magába véve is, vagy csak fogalmilag létezik-e, s hogy az előbbi esetben az érzékelhető tárgyaktól különálló léttel bir vagy léte csak azokban s azokon nyugszik: az eldöntésre igen nehéznek tartja, s ezt bevezető iratában megkísérlem nem is akarja,*) E néhány szó azonban elégséges volt arra, hogy a kérdést magát s a lehető megfejtési módokat kijelölje s a középkor theologiájának és bölcsészetének mint megfejtendő problémát felmutassa, melynek ilyen vagy olyan szellemben tárgyalásától függött az egyház alapvető dogmáinak tárgyalása is. Az általános fogalmakra nézve, bármily legyen is különben a bölcseleti világnézlet, mely szerint ezek módosulnak, csak a Porphyrius által kijelölt három eset lehető és pedig azon felosztás szerint, melyet ő használt. A kérdés t. i. csak ekörül foroghat: \ran-e az általános fogalmaknak reális létezésük vagy nincs (Realismus—Nominalismus) s ha van. hogyan képzelendő s milyen ez a reális létezés: a dolgokon kívül álló-e vagy a dolgokban'immanens V Ezen ellentétes nézetek történelmi jelentőségre elsőben Roscellinusnál jutnak, kit ellenfele Anselmus, a dialektika eretnekének nevez. Roscellinus nem áll ugyan egyedül nominalisztikus nézetével s nagyon valószínűleg már öt megelőzőleg is tanítottak ezen „modernek, akik Aristoteles és Porphyrius iratait inkább saját uj bölcsességük, mintsem tíoétius és a régiek nyomán magyarázzák“ — de nagyobb jelentőségre ezen irány csak vele és általa jutott, amit egyébként nagyrészt azon körülménynek tulajdoníthatunk, hogy Roscellinus a nominalismus elveit a Szt. Háromság dogmájára fordítva, ezt tritheisticu-*) Porphyrius Bevezetésének ezen helye Boetius fordításában, (igy volt a középkor előtt ismeretes) következőleg hangzik: Quum sit necessarium, Chrysaori, et ad earn quae est apud Aristotelein praedicamentorum doctrinam, nőssé quid sit genus, quid differentia, quid species, quid proprium et quid accidens, et ad definitionum assignationem, et omnino ad ea que in divisione et in demonstratione sunt, utili istarum rerum speculatione, compendiosam tibi traditionem faciens, tentabo breviter velut introductionis modo, ea quae ab antiquis dicta suntaggredi, ab altioribus quidem quaestionibus abstinens, simpliciores vero mediocriter conjectans. Mo,x de generibus et speciebus illud quidem sive subsistant sive in sotis nudis intellectibus posita sint, sívé subsistentia corporalia sint an incorporalia, et ulrutn separata a sensilibus an in seusilibus posita et circa haec consisteritia, dicere recusabo; altissimum enim negotium est hujus modi et majoris egens inquisitionis.
