Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-01 / 22. szám
349 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. san magyarázta, amiért a soissonsi zsinat őt 1092-ben tanai visszavonására kényszerítette.*) A nominalismus az általános fogalmaknak nem tulajdonit reális létezési, mivel mindenütt és mindenha csuk az tiji/ed jelenik mey. Az általános fogalmak tehát nem egyebek, mint egy psychologiai processus eredményei, melyek az egyedi érzékelhető képekből, mint többekkel közös kiválnak, anélkül, hogy az igy alakult általános fogalomnak a reálitásbau bármi része volna. A nominalismus a szerint, amint magát a psychologiai processust tekinti és s a fogalom alanyiságára helyezi a fősulyt. conreptualismusnak, ha pedig a szó közösségét hangsúlyozza, melylyel mi a több hasonló tárgyakból alkotott fogalmat kifejezzük, nominalismnsnak (szorosabb értelemben) neveztetik. Látni való. hogy e tan-az egyedek különös előtérbe tolásával a Szentháromság tanára alkalmazva három isteni egyed hirdetésére s igy tritheismusra kellett hogy vezessen. Anselmus, Roscellinus ellen intézett iratában (de tide trinitatis et de incarnatione verbi) a ,.Dialektika eretnekeinek" szemükre veti, hogy eszük annyira képzelőtehetségük rabja, hogy nem képesek tőle szabadulni s kiemelni azt. amit magában véve kell vizsgálni, s a két gondolkodásmód közti különbséget igen élesen a következő szavakkal jelöli meg: qui non potest intelligere aliud esse hominem nisi individuum, nullatenus intelliget hominem nisi humanam personam. Mig a nominalismus az általános fogalmakat csak az abstractio eredményének tulajdonítja (innen a scholastirus elnevezés. „unicevsalia /iost remu) addig a realismus az általános fogalmaknak reális létezést tulajdonítva, a dolgokat csak ez általános fogalmak megjelenési módjaiul tekinti. A realismus két faját az u. n. extrem és a mérsékelt realismust találóan jellemzik a selndastikus kifejezések : unite vsulia unté vem s unicevsalia in ve. Amaz a platoféle. ez pedig az aristotelesi nézet. Anselmus az extrem vagyis platoféle realismus talaján áll. Az abstractio segélyével fölemelkedik a legfőbb jó fogalmához, mely magában s maga által jó s kijelenti, hogy ez egyúttal a legfőbb lét is. amely által s a melyben vannak mindenek. Hogy az egyes véges lényeknek ezen absolutból előállását megmagyarázza: különválasztja Anselmus az alakot és az anyagot. A véges dolgok nem származhatnak materialiter a legfőbb lényből, mert ez akkor maga is alá volna vetve a változásnak s ennek folytán a romlásnak, tehát az absolut lény őket a semmiből hozta létre, de úgy hogy e véges dolgok alakja. mintegy a világegyetem vázlata. — már a legfőbb lény gondolatában megvolt, mielőtt ez a kivitelhez, fogott volna.**) •) Victor Loiisin (Introd. .mx onor. incd. d’ Abelard I.XXXNII három dolgot számit l’roscelliimsnak érdemül: I.. hogy a bölmészelben mrjrnlapitntta a nominalinimist.. 2.. hogy azt átvitte a thcologiába. s a., hogy az akkori idők legnagyobb hatalmasságának, a hierarchiának visszaéléseit kiniéletleniil megtámadta. **i Plato Timaeusában az itt vázolt gondolatmenettől csak annyiban tér el. hogy az ő viligalkotója iltemoirgo* az anyagot nem teremti, hanem már készen találja. >* müködrse abból áll. hogy ez anyagot «z ideákkal ös»z.evegyitve. a világlelket létre hozza, melynek f *li I it» azután a természeti világot előállítani. 350 Hogyan gondoljuk most már ez alaknak a legfőbb szellemben létezését ? Anselmus szerint mint a dolgoknak az isteni gondolatban elhelyezését. ,.Mentis autem, sive rationis locutionéin hic intelligo. non rum voces rernm signifieativae cogitantur. séd cum rés ipsae vei futurae vei jam existentes acie cogitationis in mente conspiciuntur.“ — Istennel való viszonyában e locutio úgy képzelendő. mint vele egy azonos (consubstantialis). mivel a legfőbb substantia mindent maga alkotott. — a teremtményekhez való viszonyában pedig nem mint képmás (similitude. imago) gondolandó, hanem mint előkép (prototvpus), mint minden létezőnek lényege, úgy hogy e „belső beszéd". ez eredeti szó (principale verbum) mint egyedül valódikig létező tekinthető, s a véges dolgok létüket csak az által nyerik, hogy ebben részesülnek és igy azon mértékben lesznek tökéletesebbek, nme,Ívben e legfőbb felé közelednek. Kz itt előadottakból is kitűnik, hogy Anselmus a/, ideáknak vagy általános fogalmaknak, melyeknek foensa a teremtő ige. a véges dolgoktól független önálló létezést tulajdonit s igy a scholastikus elnevezés szerint az mii— versalia ante rem hive; de még világosabb ez a következő szavakban, melyekben az eszméket mint a legfőbb igazság megtestesítőit a véges dolgokból kiragadva, ép úgy mint az időt. önállóan, függetlenül létezőnek tünteti föl: „Si non esset liaec vei illa res, non minus esset idem tempus: non eniin dicitur ideo tempus hujus vei illius rei. quia tempus est in ipsis rebus, séd quia ipsae sunt in tempore. Kt sicut tempus perse consideratum non dicitur tempus alieujus. séd cum res. quae in illő sutit, consideramus. dicimus tempus hujus vei illius rei: it a summ» veritas per se subsistens nullius rei est. séd, cum aliquid. secundum illám est. tune ejus dicitur veritas vei rectitude.“ (Folyt köv.) Antal Géza. EGYHÁZI ELET. A pápai két protestáns egyház 1889-ben. Kvek óta dicséretes szokás a pápai két protestáns egyház elöljáróságánál, hogy — bizonyára buzgó lelkészeik kezdeményezésére az egyház állapotáról rendszeres Évkönyvet vágj' Krtesitőt bocsátanak ki. melyből nemcsak az illető egyház minden tagja, hanem az egyház kötelékén ki vili álló érdeklődök is tiszta képet alkothatnak magoknak azon egyházak egy évi történetéről, állapotáról és fejlődéséről, .leien alkalommal előttünk fekszik: 1. .1 /ni mii lít/asfai hite. erany. eyyház Kckönyce az IrtHíf. érvöl. Tizennegyedik évfolyam. Szerkeszti dyuváfz l'n>nez evang. lelkész. I’ápa 1H90. 4. rét. 37 lap. 2. .1 /ní/iui er. reformált ryyházközséy h'iie.*itője az ItilHt. érve. Kiadta az elídjáiVnuiif. (Ötödik évfolyam.) I’ápa. Ih‘.mi. h. rét. 15 lap. ltizonyára érdekelni fogja lapunk olvasóit, ha e két
