Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-06 / 333. szám
6 JUBILEUM DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 6., HÉTFŐ A megyei napilapok között az élen A Dunántúli Napló története 1973-1990 között A lap főszerkesztője ezen időszakban továbbra is az 1971-ben kinevezett Mitzki Ervin volt. A volt nyomdászból, majd munkatársból, tördelőszerkesztőből, főszerkesztő-helyettesből az újság első emberévé vált Mitzki Ervin a rendszerváltás hajnaláig, 1989 végéig vezette a lapot. Az első időkre a következőképp emlékezett vissza:- Amikor szóba került a kinevezésem, egy feltételem volt: a helyettesem Báling József, az addigi olvasószerkesztő legyen, nem más, hanem ő! És ami még fontos volt a munkában, hogy jó rovatvezetőket kellett találni. Lombosi Jenő lett a gazdasági rovat első embere, Hallania Erzsébet vezette a kultúrát, Lázár Lajos a sportrovatot Az 1970-es években a DN hétköznap 8 oldalon jelent meg - a hétvégén előbb 12, majd 16 oldalon. A kollektíva körülbelül 20 újságírót számlált, ám az évtized végére elérték a 30 körüli létszáAz általános működési körülményekre továbbra is a fentről jövő ellenőrzés volt a meghatározó, jóllehet, nyilván a helyi pártvezetés, az adott személyek toleranciaszintje, illetve - ha úgy vesz- szük - viszonylagos bátorsága is döntőnek bizonyult. A Tájékoztatási Hivataltól természetesen időről időre tiltás és előírás is érkezett, de alapvetően nem szóltak bele a szerkesztőség mindennapi munkájába. Annyi előírás volt, hogy a Minisztertanács és a Központi Bizottság üléséről kiadott kommünikét szó szerint, az 1. oldalon indítva le kellett közölni. Ez kötelező volt egyébként minden lap számára. Ami a megfelelő listákon informálták a fő- szerkesztőket. De amúgy a Tájékoztatási Hivatal a megyei napilapokat is az úgynevezett „központi lapokkal” Kapcsolattartás az olvasóval Az 1970-es, 1980-as években havi rendszerességgel vendégeskedett a DN a megye városaiban, falvaiban. A kor szellemének megfelelően, természetesen ezeket a rendezvényeket a helyi tanácsokkal és a Hazafias Népfronttal karöltve rendezték meg, ami azt jelentette, hogy látogatottságban sose volt hiány. Mindig elment egy vezető munkatárs, egy újságíró, egy valaki a sportrovatból. A találkozókon számos ötlet, javaslat hangzott el, és általában a helyi vezetőkkel sikerült elmélyíteni az együttműködést. Mindemellett Pálinkás György elvállalta a Levelezési Rovat vezetését. Két munkatársával együtt rengeteg levelet kaptak, és minden egyes levélre válaszoltak is - ha úgy kívánta az ügy, maga a főszerkesztő! Szintén ennek az időszaknak az újítása volt a jogi tanácsadás, amit dr. Somogyi Árpád jogász végzett, és főképp nyugdíjasok nagyon sokan fordultak hozzá különböző ügyes-bajos dolgaikkal. des költségvetésbe, amit a Lapkiadó Vállalat el is fogadott. Mindennek a lehetőségeknek, munkakörülményeknek köszönhetően a munkatársak jól érezték magukat a Naplónál, alig-alig akadt, aki távozott volna innen, ellenben sokat jelentkeztek, hogy itt szeretnének dolPéldányszám és évek Érdekes jelenség volt az 1970es évek közepén, hogy papírhiányra hivatkozva korlátozták a megyei napilapok példányszámát, így a DN-ét is, ami ebben az időben 60 ezer körül mozgott (a fele pécsi előfizető volt). Olyannyira komoly volt a helyzet, hogy immár a postások panaszkodtak, hiába szeretnék a lakosok előfizetni a lapot, nem tudnak felvenni új „rendelést", mivel a példányszám kötött volt Végül is az történt, hogy a lap és a megyei pártbizottság vezetői magához Aczél Györgyhöz fordultak, hiszen Aczél nem csupán az egyik pécsi országgyűlési képviselő volt, de ő felügyelte az ország kulturális életét, beleértve a médiát is. Az akkor épülőfélben lévő kertvárosi lakótelepen sok bányász kapott lakást, akik az új lakóhelyükön nem tudtak előfizetni a Naplóra - tájékoztatták a Központi Bizottság titkárát Aczél végül is 5000 pluszpéldány nyomására elegendő papírt engedélyezett Pécsnek, és nem hiába, hiszen néhány hónap alatt össze is gyűlt ennyi új előfizető! Mivel ezzel a támogatottsággal a többi megyei lap nem rendelkezett, ez az előny a későbbiekben is sokat számított a DN példányszámának alakulásakor. Az biztos, hogy az 1970es és 1980as évek fordulóján, amikor a Napló már 80 ezer példányban jelent meg, a Népszabadságnak mindössze 5000 előfizetője volt a megyében. Aztán 1984-ben eljött az a nap is, amikor a DN először jelent meg 100 ezer példányban - ezt az impresszum is közölte, ugyanis Lombosi Jenő ekképpen is rögzíteni akarta a lap életének ezt a fontos mérföldkövét. Ugyan volt egy vita, hogy a bűvös számot a győri Kisalföld vagy a DN értéé el először, de végül is a Lapkiadó Vállalat megerősítette, hogy a megyei napilapok közül a Dunántúli Napló érte el először a 100 ezres példányt, amit akkor a „központi lapok” közül sem mondhatott el magáról mindegyik (pl a Magyar Nemzet). A DN csúcsa egyébként 1989-ben a 104 ezer voll Bemutatjuk képviselőjelöltjeinket » 6yfe*teBMB«| kezdett a PMf C R ~ únőntaii IS" apid ...... 1L, eg yenrangúan kezelte: a DN is minden minisztériumi sajtótájékoztatóra meghívást kapott, amivel a szerkesztőség élt is, szinte kivétel nélkül saját munkatárs tudósított a fontos eseményekről, nem az MTI- anyagot vették át. Hasonlóképpen a parlamenti ülésszakra is tudósítót küldtek Budapestre, ami sokat jelentett a DN munkatársainak, mert ezáltal kiépültek a kapcsolataik, és természetesen a lap tekintélyét is növelte az állandó fővárosi jelenlét. A főszerkesztő külön szorgalmazta azt is, hogy a lap munkatársai minél többször külföldre is eljuthassanak - természetesen az adott körülmények között leginkább a baráti országokba. Mivel Pécs és Baranya testvérvárosi, testvérmegyei kapcsolatai akkoriban indultak rohamos fejlődésnek, az adott városok újságjaival is partneri viszonyt alakítottak ki. Karl-Marx-Stadt, Schwerin, Krakkó, Lvov és Szliven napilapjai lettek a testvérlapok, és kölcsönösen és rendszeresen adtak hírt egymás munkájáról, életéről. A Napló újságírói továbbá komoly kapcsolatokat ápoltak a városban és a megyében műkögozni. A lap irányítása kettős volt: egyrészt a megyei pártbizottság volt a közvetlen felügyeleti szerve, de a Központi Bizottságban is „odafigyeltek”. Minden hónapban tartottak Budapesten főszerkesztői értekezletet, ahol főképp tájékoztatást kaptak a lapvezetők. Később, az 1980- as évek második felében új határozat született, miszerint a megyei lapok közveüenül a megyei ideológiai titkár felügyelete alá tartoznak. Bocz József (korábbi DN-főszerkesztő), Rajnai József, majd végül Szirtes Gábor látta el ezt a feladatot, velük elsősorban a főszerkesztő tartotta a kapcsolatot. Hétfői Dunántúli Napló A szocialista „bulvárlap” A Lapkiadó Vállalat messzemenően nem értett egyet azzal, hogy Pécsett hétfőn is megjelenjen a napilap. Miért? Az „érv” egyszerű volt: a többi megyei lapnak sincs hétfői száma. (Akkoriban egyedül a kormánylapnak számító Magyar Hírlap jelent meg a hét minden egyes napján.) A pécsi lap vezetői az ötletet megfejelték azzal, hogy ez a hétfői szám ne csupán megyei, hanem regionális újság legyen: hadd terjesszék Somogy és Tolna megyében is. Végül a fővárosi igazgatók 1973-ban beadták a derekukat, azzal hogy kapnak 3 hónap próbaidőt, ami alatt el kell érni a 30 ezres példányt (ami magasabb volt, mint egyes kisebb megyékben a normál napilap példányszáma!). Néhány hét alatt elérték a 40 ezres példányszámot, holott csak az utcán, a standokon lehetett kapni! Miben volt más ez az újság, mint a többi? Már státusában is, ugyanis nem az szerepelt rajta, hogy az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja, hanem csak az: Közéleti Napilap. Ebbe olyan dolgokat is meg lehetett írni, ami a „főlapba” nem fért volna bele: könnyed volt, több életszagú riporttal, és bele-belekeriilhetett egy-egy olyan „botrány”, főképp a szomszéd megyékből, amik ott, a helyi lapokban biztos nem kaptak volna publicitást Amikor megindult a közvetlen Pécs-Győr vonat, oda is elküldték a lapot, a győri sajtos kollégák nem kis megrökönyödésére -de ott is elfogyott 5-6000 példány. A Hétfői DN-nek külön erőssége volt a sport, teljes 3 oldalon! Benne volt minden dunántúli megye sportélete, minden hétvégi meccs és történés eredménye. Új korszak: az ofszetnyomás A megyei lapok közül az országban először Debrecenben tértek át ofszettechnikára, bár egy nem minden tekintetben megfelelő gépet vettek, mert az csak hetilap nyomására volt alkalmas. Utánuk Kecskemét következett, majd a pécsiek is elkezdtek érdeklődni az újfajta eljárás után. Mitzki Ervin, Báling József és Melles Rezső nyomdaigazgató végigjárták ezeket a helyszíneket, megvizsgáltak minden szóba jöhető lehetőséget Végül egy NDK- ban kikísérletezett, az akkori szinten mindent tudó ofszetnyomógépet vásároltak Pécsre 1974 őszén. Gyorsaságában, minőségében, továbbfejleszthetőségében (később négyszínnyomó szatellittel egészítették ki) semmiféle kívánnivalót nem hagyott maga után. Később a somogyi és a tolnai lap előállításához is ugyanezt, a Pécsett már bevált ofszetgépet állították üzembe. Nyilván, egy lap életében, efféle felülről jövő ellenőrzés mellett akadtak olyan alkalmak, amikor a felügyeleti szervek nem értettek egyet a megjelentekkel. mot, a Hétfői Dunántúli Napló beindu- tiltásokat illeti, azok inkább szemé- lása (5 új státus) és a vidéki szerkesztő- lyekre vonatkoztak, egy-egy szilenci- ségek (Komló, Mohács) felállása követ- umra ítélt író, másként gondolkozó keztében. nem szerepelhetett az újságban, erről dő kultúregyütte- sekkel, így mód nyílt arra is, hogy számos riport és tudósítás születhetett pl. a Baranya és Mecsek Táncegyüttes, a Pécsi Kamarakórus vagy éppen a Pécsi Balett hazai és nemzetközi sikerei kapcsán. Minderre persze az évi „büdzséből” telt, amit egészen egyszerűen beépítettek a renÜzemi híradók Báling József főszerkeszt&helyettes ötlete volt az 1970-es évektől, hogy a Napló ajánlja fel segítségét a különböző megyei üzemek, termelőszövetkezetek belső lapjainak elkészítéséhez, szerkesztéséhez. Két szempontból is jó húzásnak bizonyult ez: a fiatal kollégák így tanultak meg önállóan lapot szerkeszteni; másrészt tisztességes mellékkeresethez juttatta az akkor sem túlfizetett újságírókat. Az ilyen ügyek elsimítása a főszerkesztő dolga volt, aki alapvetően jó kapcsolatot ápolt a pártvezetéssel, ám ugyanakkor messzemenően szem előtt tartotta a szerkesztőség, a lap érdekeit is. Úgynevezett „káderügyekben” azonban a fő- szerkesztő önállóan dönthetett, ő maga válogathatta össze azokat az újságírókat, akiktől azt remélte, hogy még színvonalasabbá teszik írásaikkal a lapot. Mitzki Ervin, miután betöltötte 60. életévét, már 1989. január elsején bejelentette, hogy az év végén nyugdíjba vonul. Azt akkor senki sem sejthette, hogy a kitűzött időpontra az ország politikai arculata is gyökeresen átalakul. Az új légkörben arra is lehetőség nyílott, hogy már ne a megyei pártbizottság nevezze ki az új főszerkesztőt, hanem a kollektíva maga szavazzon, kit szeretne a lap élén látni. így aztán fél évvel az első szabad parlamenti választás előtt a DN szerkesztőségében már megtartották a helyi választást, aminek eredményeképpen - két jelölt közül - Lombosi Jenő lett a Dunántúli Napló főszerkesztője, amit a pártbizottság természetesen elfogadott. Az 1990- ben minden tekintetben elkövetkezett új korszak már az ő nevéhez fűződik a lap történetében. Premizálás, anno Ez egy újságnál örök téma: kit mi alapján lehet igazságosan minősíteni? A mennyiség számítson-e inkább, vagy a minőség? Az 1970es évektől mindez a következőképp nézett ki: a napi penzum 30 centiméter volt - tehát méretre kellett írni... Persze, ha a szerkesztők valamit kihúztak egy elkészült anyagból, ami nem is ritkán fordult elő, máris kevesebb volt a 30 centi, bár az újságíró megírta. Ezek után jött a pontozásos módszer. Ehhez egy valamit bizonyosan abszolválni kellett: mindenkinek le kell adnia az előzetesen vállalt tervét Ezt pontozták a rovatvezetők és a szerkesztők. Ezzel mindenképp a minőséget próbálták elismerni, amit a kollégák általában el is fogadtak. De mindez a követelményszint valóban meghozta a kívánt színvonal-emelkedést, mert hosszú éveken át nem fordult elő, hogy a jelesebb állami ünnepekkor (április 4-e, november 7-e) Dunántúli Naplós munkatárs valamiféle elismerésben ne részesült volna. Az oldalt írta és összeállította: MÉHES KÁROLY Rendszerváltozás és a Napló Gorbacsov hatalomra kerülése, tehát 1985 után a többi szocialista országhoz képest szabadabb szellemű Magyarországon is hamarosan megindult a politikai mozgolódás, 1987-től egyre komolyabban érezni lehetett a változások szelét. Új pártok alakultak, amelyek nyilvánosságot követeltek a maguk számára. A lapot elsősorban az akkor nagyon erős Magyar Demokrata Fórum részéről érte sok bírálat. A lap amint lehetett, élt a szabadabb megszólalás lehetőségével. Ennek legjellemzőbb fóruma a Például című rovat volt, Pauska Zsolt és Bozsik László szerkesztésében, ami már 1988-ban megindult. A Például friss volt, olyan országos és helyi problémákat feszegetett, amiről valóban beszéltek az emberek, ráadásul egyre sűrűbben az aktuális politikai változásokra reagáltak benne. Vidéki napilapokra ez még azokban az időkben sem volt jellemző, nem véletlen, hogy a MÚOSZ utóbb nívódíjjal ismerte el a lap két munkatársának munkáját. 1989-ben már folyamatosan sok szó esett az MSZMP-n belüli reformmozgalmakhoz való viszonyról is, amiben a Naplót felügyelő állami és pártszervek vezetői meglehetősen rugalmasnak bizonyultak. A viták egy idő után kompromisszummal fejeződtek be: 1989-ben létrejött a lap hasábjain a máig tartó Politikai Vitafórum, ahol a pártok és a különböző szervezetek kifejthették álláspontjukat. A politikai rendszerváltás eredményeképp a Napló előbb az MSZMP-ből átalakult MSZP tulajdonába ment át, majd néhány hónappal később, de még az első szabad választások előtt, 1990. április 2-án a hamburgi székhelyű Axel Springer Kiadóház vásárolta meg a lapot, ami aznaptól Új Dunántúli Napló címen jelent meg. I
