Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-07 / 184. szám
2004. Július 7., szerda BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Akár önerőből is bővítenék Beremend A település önkormányzata a helyi gondozási központ bővítését vette tervbe, amelynek szolgáltatásai iránt nemcsak a községben, hanem más településekről is igen nagy az érdeklődés. Amint azt Heindl József polgármester lapunknak elmondta, a fejlesztés során hat új apartmant alakítanak ki, illetve a meglévő két épületet kívánják összekötni egymással, továbbá egy társalgó megvalósítása is szerepel a tervekben. A község vezetője hozzátette, az idősek közlekedésének megkönnyítése céljából liftet is szerelnek az egységessé váló otthonba. A kivitelezés a tervek szerint 30 millió forintot igényel, a polgármesteri hivatal jelenleg a szükséges építési engedélyek beszerzésén munkálkodik. Mint megtudtuk, amennyiben pályázati forrásokból nem lesz mód a beruházás finanszírozására, úgy azt az önkormányzat önerőből igyekszik megvalósítani. K. J. A KÖZ HASZNÁRA. Szentlőrinc- ről verbuvált közhasznú munkások takarították a napokban a 6- os út nyugati kivezető szakaszának árkait Pécsett. fotó: t. l. A Mecsekben tegnap kezdődött, és július 18-ig tart a kisvasutas tábor, 7-14 évesek számára. Az egyhetes turnusokban a kisgyerekek nemcsak a mecseki kisvasút működésébe pillanthatnak be, hanem megismerhetik az igazi mozdonyok kezelésének gyakorlatát is. Ezek mellett igénytől függően külföldi vonatkirándulás is várható, kellő jelentkezés esetén pedig augusztus első he tében újra megrendezik a kurzust. A táborban kiképzett kisvasutasok ünnepélyes avatóját augusztus húszadikán tartják. (kb) OlaSZ községben százhúsz méteres belterületi árkot tisztíttattak ki a napokban százezer forintot meghaladó összegért. A TEKI-pályáza- ton több mint kétmillió forintos támogatásra számítanak, az összegből a közösségi ház felújítását tervezik. Az épület a horvát és német kisebbségi önkormányzatoknak, ezenkívül a Faluszépítő és Kulturális Egyesületnek ad otthont, (vl) Árrobbanás előtt a húspiac? A sertéskaraj 1200 forintba is kerülhet - A csirke ára is „szárnyal” Január óta már eddig is mintegy húsz százalékkal emelkedett a sertéshús ára, s szakértők szerint a növekedés tovább folytatódik: nem kizárt, hogy a kilónkénti ár egyes termékek esetében átlépi az ezerforintos lélektani határt. A sertéshús emelkedése várhatóan a csirke árát is megdobja öt-tíz százalékkal. A drágulást a felvásárlási, illetve az energiaárak növekedésével magyarázzák. Pécs-Budapest- A helyzet az - mutatott rá az egyik pécsi kiskereskedő a vásárlói magatartás lényegére -, hogy míg például a dohány- és italneműk áremelése esetében átmeneti csökkenés után nagyjából a korábbi szintre áll be a kereslet, addig az élelmiszerek drágulása esetén a vevők a hasukon spórolnak. Vagyis szerinte sokan egyre kevesebbet vásárolnak az egyre drágább termékekből, így például sertéshúsból, amelynek az ára idén január óta csaknem húsz százalékkal emelkedett, de a jelek szerint még mindig nem érte el a plafont. Szakemberek szerint ugyanis a húsipar állami támogatásának csökkenése, a felvásárlási, áz energiaárak és a bérköltségek növekedése miatt rövidesen akár újra tíz-tizenöt százalékkal emelkedhetnek. A Magyar Húsiparosok Szövetségének titkára, Menczel Lászlómé úgy véli, az említett okok miatt az előállítás költségei mintegy húsz százalékkal nőttek, így valóban indokolt az áremelés. Piaci elemzők szerint a sertéshús drágulása - amely átlépheti az ezerforintos lélektani határt, sőt egy kiló karaj akár 1200 forintba is kerülhet majd -, a csirkeféleségek árát is húzhatja felfelé, mintegy öt-tíz százalékkal. Mindezzel együtt a honi húsárak még mindig nem érik el a 7-10 eurós uniós átlagot, vagyis az 1700-2500 forintot, míg a felvásárlási árszint már nagyjából azonos. Szakértők úgy vélik, az áremelkedés lendíthet a magyarországi állattartók nehéz helyzetén - ám komolyan sújtja majd a fogyasztókat. Mindezzel szemben azonban, legalábbis ha figyelembe vesszük a fentebb már idézett pécsi boltos véleményét, korántsem biztos, hogy a drágább húsból is el tudják majd adni a kereskedők a jelenlegi mennyiséget, így a kereslet csökkenése akár az ágazat minden szereplőjére bumerángszerűén vissza is üthet. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) M. B. Az áremelést kísérő vásárlói reakciók leginkább a pult mögött érzékelhetők FOTÓ: LÖFFLER P. Húsféleségek árai* Pécsett (forint/kilogramm) *: átlagárak kisboltok üzletlánc nagyáruház sertéskaraj 899 845 855 sertéscomb 899 800 869 sertéstarja 990 970 969 pulykacomb 699 660 569 csirkecomb 539 520 592 csirkemell 790 770 900 csirkeszárny 469 460 477 Megnyílt az ISPA-iroda PÉCS A két részből álló ISPA-projekt Pécs szennyvízhálózatának bővítését és vízbázisának védelmét célozza meg. Első lépésben több mint 120 kilométer szennyvízcsatorna épül, melyre tízezer ingatlan csatlakozik majd. Ez megközelítőleg harmincezer lakost érint, az ellátottság szintje pedig teljes körűvé válik. Második lépésként földrajzi információs rendszert helyeznek üzembe a vízbázis védelmére. A beruházás kapcsán tegnap információs iroda nyűt Pécsett. Az ünnepélyes megnyitón Kukái András, a Közlekedési és Kommunális Bizottság elnöke helyezte ki a Perczel utcai bejárat fölé az iroda „cégtábláját”, amely a lakossággal is megismerteti az ISPA-projekt vakondfiguráját. Információt hétfőtől péntekig, kilenc és délután négy óra között kaphatnak az érdeklődők, de a 72/520- 696-os telefonszámon is megtehetik ugyanezt. Az építési munkálatok július végén kezdődnek. Az irodát felkeresők tájékozódhatnak a két és fél éves projekt hátteréről, a munkába bevont területek és utcák listájáról, az ütemezésről, az útlezárásokról és elterelésekről. Az információ- szerzés hírleveleken, szórólapokon, illetve közérdekű közleményeken keresztül is lehetséges lesz. Részletes várostérképpel is találkozhatnak majd a betérők, melyen utcáról utcára nyomon követhetik az építkezés aktuális állását. PINCEHELYI Z. Halál a Central Park tavában A tiltó táblákat ledöntötték, összetörték Belefulladt a Tüskésréten kialakítás alatt lévő Centrál Park tavába egy ember - érkeztek a bejelentések hétfőn délután a pécsi városi rendőrkapitányságra és a katasztrófavédelemhez. A 30 év körüli pécsi férfi halálának körülményeit a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Bogarak lepték el a házak falait Pécs A szemtanúk szerint a felhevült férfi a tóba ugrott és szinte azonnal elmerült. A már elkészült igazságügyi orvos szakértői vélemény annyit állapított meg, hogy halálát fulladás okozta - tudtuk meg Bális Esztertől, a kapitányság sajtóreferensétől. Pfeiffer Márton ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató szerint gyakorlatilag csak a saját felelősségérzet révén előzhetők meg az üyen balesetek. Még ha be is kerítenék az összes kubik- és bányagödröt, más vízzel feltelt mélyedéseket, akkor is lenne áldozata a nyári fürdőzéseknek. A területen a Pannonpower dolgozik, itt termelik ki a zagytározók rekultivációja során a zagykazetták lefedéséhez szükséges földet. Eközben alakítják ki a Centrál Parkot, amit - mondja Szántó János vezérigazgató-helyettes - csakis a tóval együtt tudnak teljes értékű közjóléti területnek tekinteni. Erre egyébként a hatóságtól megkapták a vízjogi létesítési engedélyt. A többhektáros területet nem kötelező bekeríteniük, a szakember véleménye szerint sem biztosítana kellő védelmet. A veszélyhelyzetre és a fürdési tilalomra figyelmeztető táblákat azonban kirakták, de ezeket az arra járók ledöntötték, összetörték. Elmondta, az előírt intézkedéseket betartották, üzemi naplót vezetnek, rendszeres a területbejárás. A felelőtlenséget, a tragédiával fenyegető könnyelműséget azonban a Pannonpower nem tudja megelőzni. Néhány hete a mohácsi Cigányzátonynál történt tragédia, amikor a Dunában eltűnt egy kislány, akit a mai napig nem találtak meg. A szervezett kutatással felhagytak, a vízirendőrök azonban folyamatosan figyelik a környéket. PÉCS Apró fekete bogarak tömege özönlötte el hétfőn este néhány pécsi lakóház falát. Az ott élők még sosem tapasztaltak efféle rovarinváziót.- Hét éve lakunk itt, de ehhez hasonlót még sosem láttunk - mondta el lapunknak Mariczki Jánosáé, aki a pécsi villanymalommal szomszédos Lotz Károly utcában lakik.- Hétfőn este, a nappali hőség elmúltával szó szerint ellepték a zsizsikek a környéket. Három ház egészen feketévé változott az alig egy milliméteres bogarak tömegétől. A férjem slaggal ment ellenük, de biztos vagyok benne, hogy később ismét előjönnek. Keresnyei Tibor, aki tizenegy éve résztulajdonosa és ügyvezetője a szomszédos malomnak elmondta, a most éppen kilencvenéves üzemben korszerű, zárt technológiával dolgoznak, a telepre szállítást követően a gabonába nem juthat kártevő és ki sem kerülhet onnan. Ezt megelőzően pedig a szigorú minőségellenőrzés teszi lehetetlenné a „zsizsikesedést”. Gabonát nem tárolnak, a terményt azonnal feldolgozzák.- Ha valamilyen mulasztás eredményeként mégis benépesedne a magtár, hát el nem megy onnan a bogár, amíg búza van. Inkább az utca alatti csatornarendszerből jöhettek fel a furcsa állatok - vélekedett Keresnyei Tibor. Tóth Béla rovarszakértő elmondása szerint a zsizsik fekete, ormányos bogár, teljes mérete 8 milliméter körüli, repülni is tud. A lisztbogár 5-6 milliméteres, barna vagy fekete, és szintén jól repül. A betárolt terményt megrágcsálják, belepisz- kítanak, a késői,betakarítású búzaszemek belsejébe pedig bele is petéznek. A rovarok tegnap este a lakók félelmeire rácáfolva már csak nyomokban jelentek meg a házak falain. PINCEHELYI ZITA M. A. Oroszlóról szombaton Kázmér Miklósné szervezésében „Kiránduljunk két keréken!” elnevezésű túra indul, melynek úti célja a kovácsszénája! halastó. A falu apraja-nagy- ja a tizenöt kilométeres táv megtétele után szabadtéri halászléfőzést tervez. Később újra nyeregbe száll a húszfős csapat, szem előtt tartva az egészséges életmódot. (pz) Palkonya közel negyvenfős küldöttséggel képviseltette magát a közelmúltban a görögországi Pa- xos szigeten megrendezett Európai kulturális falu mozgalom keretében, melyen külön baranyai napot tartottak, ahol a résztvevők megismerhették a magyar étkek társaságában a kiváló villányi borokat is. (kj) A Pécsi Tudományegyetem küldöttségének áprilisi látogatását viszonozva tegnap Pécsett járt az Újvidéki Egyetem (Szerbia és Montenegro) delegációja, élén Fuada Sztankovics rektorasszonnyal. A vajdasági vendégeket Lénárd László rektor, valamint rektorhelyettesek és dékánok fogadták. A tárgyalásokon elsősorban az eddigi és tervezett együttműködésekről esett szó, valamint az ősszel Pécsett megrendezendő Újvidéki Napok programsorozatról, amelyen a második legnagyobb szerbiai egyetem mutatkozna be. (bl) Pécsett kedden délelőtt a polgármesteri hivatalban fogadták a pécsi látogatásra érkezett magyarországi japán nagykövetet, Terojusi Inogavát. A tárgyaláson szó esett a két ország kulturális és gazdasági együttműködésének lehetőségeiről is. (pz) Pécsett, a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság telefonszámai megváltoztak. Az új központi szám: 72/505-800. Az ügyintézők közvetlen számai a levelezéseken, határozatokon olvashatók. (pz) PÓCS3 önkormányzata hétfőn este rendkívüli testületi ülést tartott. A testület egyhangúlag támogatta, hogy a település csatlakozzon a Mohácsi többcélú kistérségi társuláshoz, amelynek hetvenhárom környékbeli község a tagja. A társulás feladata az érintettek oktatási és egészség- ügyi feladatának koordinálása, és pályázatok benyújtása is. (bl) Regényén már készülnek a szeptember ötödikéi falunapra. Az immár hagyományosan az ősz első vasárnapján tartandó, kulturális programokkal kiegészített rendezvényre várják a falu elszármazottait is. (fz) Somogyapátiban több, a községből elszármazott vendég részvételével falunapot tartottak a közelmúltban. Az 585 fős településen minden eddiginél színesebb kulturális események gazdagították az évente megrendezendő programot. Több mint 800 pár virsli fogyott, ezt az önkormányzat finanszírozta. (bl) Somogyhatvan közterületeinek rendbehozatalához, takarításához is hozzájárul az a tíz köz’- hasznú és öt közcélú munkás, akiket Somogyapáti önkormányzata foglalkoztat, tudtuk meg Kis Péter polgármestertől. (bl) Szászváron lebontották a település legrégibb épületét. A főtéren álló, több mint százéves építményt a helyiek csak „százéves iskolaként” emlegették. Az egyházi tulajdonban levő ház felújításának magas költségei miatt az egyházközség a bontás mellett döntött. Az iskola helyén közösségi ház és plébániahivatal felépítését tervezik. (nk) Szentlászló község önkormányzata a napokban közel tízmillió forint értékű támogatásban részesült a Würzburgi St. Elisabeth és Heiligkreutz plébániaközösségektől. Az adomány tizenkét nagy értékű kórházi ágyat és egészségügyi berendezéseket tartalmaz. Az eszközöket az önkormányzat jótékonysági célokra kívánja felhasználni. (nk) Szőkéden már régóta szeretnék felújítani a játszóteret. A beruházáshoz a Pécsi Kistérségi Társulás keretében pályázaton próbálnak pénz szerezni. A munkálatok már a konkrét tervezés szakaszában vannak: mivel az építés engedélyköteles, elsőként ezt szerezték be. (fz) Vásárosbécről járnak a leg többen a körzeti iskolába, So- mogyapátiba, ahol összesen 220 gyerek tanul. Patapoklosiból, Somogyhatvanból, Somogyvisz- lóból is jönnek gyerekek. Az oktatási intézmény felújítását a napokban kezdték el, festik az épületet, kicserélik a nyílászárókat is. (bl) 1