Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-17 / 75. szám

16. OLDAL 2004. Március 17., szerda . SPORT mm Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Final Four-helyszín: újabb halasztás Zoufal triplázása sem segített A remélt (sőt, több internetes honlap, közte az egyik érdekelt fél, a Brno által már tényként közölt) keddi bejelentés helyett akár szerdára vagy csütörtökre is elhúzódhat a döntés a női kosárlabda Eu- roliga április 16. és 18. között sorra kerü­lő négyes döntőjének házigazdájáról. PÉCS Az egész napos feszült várakozás az ígéretek el­lenére még kedden este kilenc órára sem oldód­hatott föl: a nemzetközi kosárlabda-szövetség titkárságától kapott tájékoztatás alapján Rózsa Gábor, a MiZo-Pécsi VSK szakosztály-igazgatója ekkor közölte a Dunántúli Naplóval, hogy a FIBA Europe újra elnapolta a döntést. A testület fellebbviteli bizottsága ugyanis csaknem tíz órán át hallgatta az orosz Jekatyerinburg és a cseh Bmo képviselőinek érveit. Az uráli klubot - amelynek negyeddöntőbeli ellenfele, a Bmo játék nélkül jutott a Final Fourba - azért zárták ki, mert két amerikai légiósát, DeLisha Miltont és Yolanda Griffith-t hamis grúz útlevelekkel szerepeltette. Az oroszok el akarják érni a döntés és a 75 ezer eurós bírság megsemmisítését. Az utolsó szót csak szerdán vagy csütörtökön mondják ki az ügyben, így addig nem hirdethetik ki a zárótorna helyszínét sem - jelentették hírügy­nökségi források Marek Palusra, a lengyel szö­vetség elnökére hivatkozva, aki egyben a FIBA Europe jogi bizottságának a vezetője is. Ha a négyes döntő biztos megrendezésére tehát egy­előre nem is, a ma esti baj­noki házigazdaszerepére mindenképpen készül a PVSK. A soros ellenfél a so­kat vitatott középszakasz­ban ugyanis az a Diósgyőr, amely a közelmúltban edzőt váltott, így a tapasztalatok szerint motivált, fel­frissített gárda ellen kell majd fölvenniük a küzdelmet a pécsieknek. Földi Sándor együtte­se különben is gyors, sőt, Rátgéber László érté­kelése szerint extra mozgékony kosarasokkal tarkított gárdának számít, ami még inkább megnehezíti a MiZo helyzetét. Ráadásul a pé­csieknél Tranquilli hátsérüléssel bajlódik (be- csípődött egy csigolyája), ami miatt a keddi edzést is kihagyta, ám a ma esti mérkőzést va­lószínűleg vállalja majd. A többiekről a pécsi szakvezető sommásan úgy vélekedik, hogy „egyre nehezebb motiválni a lányokat, és az a baj, hogy mindig ugyanazok az emberek viszik a hátukon a csapatot, a kiegészítő játékosok pedig sokat betliznek”. Tegnaptól egyébként (már a Final Four jegyé­ben) új taktikai repertoárral állt elő a pécsiek mestere - illetve, ahogy fogalmaz, valójában csak állna, mert igazából nem tudja, kire is szá­míthat a következő hetekben. Pontosabban egyetlenegy játékosról nincs kielégítő informá­ciója, mint mondja, hiába faggatja a szakosztály vezetőit, hogy mi a helyzet az Amerikában ke­zelt Anderson sérülésével, tíz napja csak kitérő választ kap. Márpedig, állítja, neki egyáltalán nem mindegy, hogy számíthat-e rá a közeljövő­ben avagy sem, hiszen a négyes döntő előtt egy héttel már hiába térne vissza, akkor már nem tudná újra beépíteni a csapatba. Úgy tűnik, előbb-utóbb számíthat viszont egy régi-új közönségkedvencre: a december vé­gén az anyaszerepbe csöppenő Béres Tímea ugyanis az eddigi egyéni tréningeket követően tegnaptól a csapattal közösen végzi a felkészü­lést, és a hírek szerint ha minden jól megy, a ha­zai bajnoki hajrában már ismét parkettre léphet. Röviden HÁROM ANK-ARANY. Szege den, az Árvízi úszóversenyen Erdős Petra (’94), az ANK Úszó­klub versenyzője nagyszerűen szerepelt: három számban in­dult és mindhárom alkalommal aranyérmet nyert. Eredményei: 200 gyors: 2:41,91; 200 hát: 2:58,4; 200 vegyes: 3:00,84. Edzője Petrov Iván. (szz) DRINÓCZI MÉG VERETLEN. Asztalitenisz NB II., nők: Pécsi AE - Komlói BSK 11-7. A győz­tesek: Horváth 3, Sár 3, Tóth 3, Boros 1, és a Boros, Tóth páros, ill. Drinóczi 4, Szentesi 1, Wágnerné 1 és a Drinóczi, Szentesi páros. A KBSK-s Drinóciz a tavasszal eddig ló­ból 16 győzelemmel veretlenül áll a bajnokságban. A komlóiak hétvégi hazai meccse, a kiírtnál egy órával előbb, vasárnap 10 órakor kezdődik. (szz) ÚSZÓTANFOLYAM. Az ANK Úszóklub úszni tanuló felnőttek és gyerekek részére tanfolya­mokat indít március 16-tól ked­den és csütörtökön este 17-19 óra között, Petrov J.úlia és Tantos Balázs vezetésével. Ér­deklődni: 20/411-1824. (szz) MECSEKAUÁN KÉSZÜLNEK. Március 26-ig Pécsett edzőtábo­rozik a magyar paralimpiai úszóválogatott, amely Tari Imre szövetségi kapitány vezetésével az athéni játékokra készül. A nyolcfős keretben három pécsi kapott helyet: Kovács Ervin, Poprócsi Tímea (Lendület SE), Pásztory Dóra (ANK Úszó­klub). (n) MÉG KÉT ÉREM. A Békés­csabán megrendezett aerobik országos bajnokság, egyben Vk- válogató még nem közölt bara­nyai eredményei. Felnőtt férfi egyéniben Tyeklár Richárd a 2., míg korosztályában a Forma Fitt SE triója (Szarvas Eszter, Kovács Ramóna, Ambrus Szimonetta) 3. lett. __________________________(MZ) 20 2,50 210,00 Saját javaslatukat szavazták le Kurtára sikeredett a sportbizottság legutóbbi ülése, igaz mindössze két napirendet kellett volna tárgyalni. A második, nyolc pályázati kategória idei támogatási elbírálása viszont maratoni szócsatát ígért. PÉCS, VÁROSHÁZA Sík László Lajos, a sportbizottság vezetője ugyanis elégedetlen volt az előkészítő munkával, hiszen a nyolc pályázati kategória indulói között 109 millió forintot kellett tudták a kellő szintre lefaragni. Kedden délelőtt a bizottságnak még 11,6 millióval kellett volna korrigálni az előterjesztést, ezért - mivel csak négyen vettek részt a bizottság ülésén -, először az fu­tott döntetlenre, hogy ezt a kér­dést levegyék-e, a napirendről, volna elosztani, és a beérkező 274,5 millió forintnyi igényt nem majd a napirendnek az elfogadása is csak két támo­A PÉCSI SPORTBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KERETE (millió Ft) PEACfikker PVSK- Panthers 18 Diacell PKK PMFC/ MiZo-Pécsi VSK Olimpiai sportágak Nem olimpiai sportágak Fogyatékosok sportja Utánpótlás-nevelés Versenyrendezés Egyéni sportolók Szabadidősport Diáksport Egyéb támogatások ' Létesítményfejlesztés Tartalék Forrás: önkormányzat gatót tudhatott magáénak, így a testület dolgavé- gezetlenül fel­oszlott. De Blasio Antonio rögtön­zött sajtótájé­koztatóján ki­emelte, így most teljes bizonyta­lanságban van Pécs sportja az öt kiemelt klu­bon kívül. Politikai pályafutása alatt olyat még nem tapasztalt, hogy a kormányzati pozícióban lé­vő koalíció a saját napirendi javas­latát ne fogadja el, hiszen egy hete döntöttek arról, hogy ezeket a pontokat fogják kedden tárgyalni. Ez szerinte egyértelműen a bizott­ság vezetésének tehetetlenségét jelzi, és az előzmények alapján az is megállapítható, hogy zsigerből nem foglalkoznak az ellenzéki ja­vaslatokkal. Hiányzik az egységes bírálati rendszer, a jelenlegi sport- koncepció nem segít a prioritáso­kat eldönteni, és azt sem lehet megállapítani, kié a végleges dön­tés, tette hozzá De Blasio. Természetesen Sík László La­jos is elmondta véleményét ezt követően a média képviselőinek, ami szerint nem képezheti vita alapját a keretösszegek többmilli­ós túllépése. Reményei szerint hétfőn már tud tárgyalni a testü­let, akkor pedig korrekt előter­jesztésről tudnak érdemben vi­tázni. Kölcsönadták Horváth Gyulát Pécs A tavaszi folytatásban már bizto­san nem hallhatjuk az egyik szur­koló elnyújtott üvöltését: „Gyu- laaaaa”, kiabálta harsányan a drukker, a pécsiek csatárának, Horváth Gyulának minden moz­dulatát emígyen kommentálva. A hórihorgas, korábban a Kispest­ben is megforduló támadót ugyanis novemberig kölcsönadta a PMFC egy hongkongi másod- osztályú csapatnak. A közelmúlt­ban Pest Krisztián járt próbajáté­kon Kínában, ám neki nem jött össze a szerződés. A múlt hét elején viszont Hor­váth Gyula ült repülőre, akire egy hongkongi klub vezetői vol­tak kíváncsiak: a róla küldött vi­deofelvételek állítólag már meg is győzték őket, de azért élőben is kíváncsiak voltak a csatár ké­pességeire. Nos, az inkább kiváló pozíciós játékáról, mint robbanékonyságá- ról ismert játékosban nem csalód­tak, így novemberig kölcsönbe szerződtették is. A mostani NB I­Horváth Gyula Schmidt remekül játszott Mohács Érvényes: 2004. március 16. Jogi személyeket is kiszolgálunk! Mohács - Mezőtúr 9-9 Női asztalitenisz NB I. A-cso- port. Mohácsi győztesek: Balas 3, Schmidt 2, Csizmadia 1, Minorics 1, valamint a Balas, Minorics és a Schmidt, Csizmadia páros. A mohácsiak a harmadik pontjukat szerezték, a fiatal Schmidt na­gyon jól játszott. Szolnok - Mohács 5-13 Férfi asztalitenisz NB I. B-cso- port. Mohácsi győztesek: Erdélyi Sz. 4, dr. Berg 3, Dumitru 3, Orbán 2, valamint a dr. Berg, Dumitm pá­ros. Erdélyi Szabolcsnak sikerült legyőznie az osztály második leg­jobb játékosát, Lőrinczet, akinek az egész szezonban ez volt a har­madik veresége. Mohács II. - Szondi 15-3 Női asztalitenisz NB II. Mo­hácsi győztesek: Kiss A. 4, Pánki 4, Németh 4, Izsák 1, valamint a Németh, Izsák és a Pánki, Kiss A. páros. Győr - Mohács II. 17-1 Női asztalitenisz NB II. Mo­hácsi győztes: Pánki. A kiskunfélegyházi országos versenyen a Mohácsi TE verseny­zői közül a fiú újonc B- kategóriában (10 éven aluliak) Kiss András első, Biherz Gábor harmadik lett. k. m. a. es szezonban a piros-feketék­nél öt gólig jutó labdarúgó jövő vasárnap még „hazaugrik”, hogy mindent elrendezzen Pécsett, aztán ismét vissza­utazik Hongkongba. Családja egyelőre itthon marad, valószínű­leg csak a nyáron költöznek ki új csapatához. K. MAYER ANDRÁS Gól nélkül PMFC - DVSC 0-0 Labdarúgó NB I., juniorbajnok­ság. Pécs, Kovácstelep, 50 néző. V.: Kovács Zs. PMFC: Sólyom - Strigencz, Fentős, Szekeres - Notheisz, Berdó, De Luca (Gu­lyás), Gaál (Lutz A.) - Erős G., Montvai, Kulcsár. Edző: Lutz Ja­kab. DVSC: Balogh J. - Balog Zs., Garamvölgyi, Szűcs L, Mar­ton - Jeremiás (Nagy Z.), Bellon, Dzsundzsák, Urbin - Csehi (Meszesán), Andorka. Edző: Herceg András. Jók: Só­lyom, Strigencz, Szekeres, ill. Bellon, Urbin, Andorka. Lutz Ja­kab: - Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. _________________________(FPI Az , utolsó meccset már nem bírta erővel a PMFC (sötét mezben) FOTÓ: TÓTH L. Pécs-Harkány PMFC-Kanárik 5-6 (2-2) Futsal. NB L, férfiak. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 150 néző. V.: Botló, Czakó. PMFC- Futsal: Kovács - Gálffy, Soós 2, Orlovics 2, Schweitzer 1. Cs.: Armbruszt, Seemayer, Reith. Edző: Szatmári Sándor. A változatos, fordulatokban gazdag, színvonalas mérkőzé­sen egy perccel a vége előtt még a pécsiek vezettek egy góllal. Szatmári Sándor: - A döntet­len igazságosabb lett volna. Rubeola - Harkány 13-4 (5-2) NB I. férfiak. Harkány, 100 né­ző. V.: Solymosi, Márton. Har- kányfürdő Dream Team: Her- czog - Kun 1, Nagy, Zoufai 3, Jor- danov. Cs.: Antal (k), Élő. Edző: Szabó Mihály. Szabó Mihály: - Rosszul kezd­tünk a bajnokesélyes ellen, a vé­gén pedig elfáradtunk. A Rubeola válogatottjai büntettek, a cseréik végig fárasztottak bennünket. További férfieredmények: Abony - Cső-Montage 2-12, Cer- berous - Szeged 4-3, Berek Rolád- Vasas 2-4, TransAm - Csillag­hegy 5-6. Szabadnapos volt az Aramis. NB I. nők. Rájátszás az 5-8. helyért, első (körmérkőzéses) csoportforduló. PMFC - Gyula 5- 3, PMFC - Szeged 2-1, PMFC - Tatabánya 1-5. PMFC (mindhárom meccsen, az összesített góllövőkkel): Pole- reczky - Berki 1, Lauer 4, Gráf 1, Erdei. Cs.: Kiss 1, Nagy, Szvitán 1, Kelemen, Horváth, Beck. Edző: Reith Róbert. Reith Róbert: - Az első két meccsen jól játszottunk, a harma­dikra elfáradtunk. Futsal 1. Rubeola 17 16 1 0 119-41 49 2. Cső-Montage 17 15 2 0 167-40 47 3. Aramis 17 14 1 2 148-35 43 4. Vasas 18 11 3 4 78-66 36 5. Kanárik 18 11 1 6 103-86 34 6. PMFC 17 9 2 6 87-68 29 7. Első Beton 18 8 2 8 77-78 26 8. Berek Rolád 17 5 2 10 86-141 17 9. Trans Am 18 4 2 12 60 -102 13 10. Harkányfürdö 18 4 1 13 77-123 13 11. Csillaghegy 17 4 1 12 53-143 13 12. Sirokkó 18 2 1 15 65-113 7 13. Cerberous 18 1 1 16 62 -147 4 Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I„ nők, középszakasz. MiZo-Pécsi VSK - Diós- győr, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. ____________ ____■ Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint; egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom