Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-18 / 76. szám

Dél-Dunántúli Német Kulturális Csoportok Találkozója HARKÁNY 2004. március 27-28. Szombaton 20.00 órától SVÁBBÁL Információ: Tourinfcrm, Tel.: 72/479-624 Mai számunkból Választás június 13-án Budapest Az államfő sajtófőnökének szerdai közleménye szerint június 13-ára, vasárnapra tűzte ki az európai parlamen­ti választást Mádl Ferenc. A köztársasági elnök jelenleg hiva­talos látogatáson Libanonban tar­tózkodik, de ezt a dátumot a parla­menti pártok vezetői javasolták az államfőnek az európai parlamenti választások időpontjául február 10-i megbeszélésükön. A pártok tettek javaslatot az államfőnek arra is, hogy a választásokat március 15-e után írja ki, hogy a kampány ne za­varja meg az 1848-as megemléke­zéseket. A köztársasági elnök a kér­désről Szili Katalinnal, az Ország- gyűlés elnökével, Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével, Schmitt Pállal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökével, Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével és Dávid Ibolyá­val, az MDF elnökével konzultált. (Horn Gyula képviselőjelöt írása a 3. oldalon) Robbantás Bagdadban Bagdad-Washington Legalább 27 halottja és 41 sebe­sültje van annak a hatalmas rob­banásnak, amely szerda este Bagdad központjában romba döntötte a Dzsabal Lubnan (Li­banoni-hegység) szállodát - kö­zölte egy amerikai katonatiszt. Ralph Baker, az amerikai 1-es páncélos hadosztály ezredese el­mondta: tudomása szerint kül­földiek is voltak a szálloda ven­dégei között. Peter Jones ameri­kai alezredes szintén megerősí­tette, hogy nyugati vendégek is voltak a hotelban, hozzátéve, hogy a robbanásnak amerikai sérültjei is vannak. A detonáció forrásáról az esti órákban még tartott a vita. Ah­med Kadhim iraki belügyminisz­ter-helyettes szerint vélhetően rakétatámadás történt. Ralph Ba­ker ezredes szerint autóba rejtett pokolgép okozhatta a pusztítást, mégpedig a jelek szerint egy ezer kilogrammos pokolgép, amely plasztik robbanószerek és tüzérségi lövedékek elegye volt. A mentőalakulatok szerint so­kan az összeomlott épület tör­melékei alá szorultak, és a men­tés előrehaladtával az áldozatok száma nőhet. A CNN amerikai hírtelevízió képsorokat mutatott a főként irakiak és más arabok lakta ötemeletes szállodáról, füstoszlop és lángok csaptak fel az ég felé. Scott McClellan, a washingto­ni Fehér Ház szóvivője szerdán közölte: a merénylet nem fogja kisiklatni a demokratikus átala­kulás folyamatát Irakban, az amerikai katonák maradnak, és a próbát kiállva befejezik a mun­kát „az iraki nép érdekében”. Terrorveszély nincs, készültség van Fokozottabb rendőri jelenlétre, ellenőr­zésekre számíthatunk az elkövetkező időszakban a nemzetbiztonsági kabinet döntésének következményeként me­gyénkben is. Bizonyos személyekre szi­gorúbb átvilágítás vár a határokon, ala­posabban vizsgálják át a dunai hajószál­lítmányokat, de még a vasúti jegykeze­lők is kaptak pluszfeladatot a biztonsági intézkedések elrendelése nyomán. Baranyai körkép Mint ismeretes, a nemzetbiztonsági kabi­net keddi ülése után Juhász Ferenc honvé­delmi miniszter bejelentette, hogy bár nincs közvetlen terrorveszély, a spanyolor­szági eseményekre való tekintettel fokoz­zák a biztonsági szolgálatok készültségét Magyarországon. Nem szabad sem lebecsülni, sem túlmiszti­fikálni a veszélyt - mondta lapunknak Sárközi Ferenc, Baranya rendőrfőkapitánya, aki egy­ben jelezte, hogy maradéktalanul végre fogják hajtani megyénkben is az ORFK rendelkezése­it, szorosan együttműködve a Nemzetbizton­sági Hivatallal. Mindez azt jelenti, hogy foko­zottabb rendőri jelenlét tapasztalható majd az utcákon, az áruházakban, a tömegközlekedési eszközökön. A megyében tartózkodó külföldi­ek alaposabb és gyakoribb - nem zaklató - el­lenőrzését megkezdik, és többek között a ha­tár menti településeken közösen járőröznek a Pécsi Határőr Igazgatóság embereivel. Mindezt megerősítette Dakos József dan­dártábornok is. A határőr-igazgató kijelentet­te, hogy minden eddiginél fokozottabb és cél­zott ellenőrzéseket tartanak a határátkelőhe­lyeken és a zöldhatáron is. Ám éppen a terror­veszély megelőzése miatt nem számolhat be több olyan speciális teendőről, ami talán az olvasóink számára érdekes volna, de nem publikus. Információink szerint e körben ar­ról is szó van, hogy a köztudottan terroristá­kat „képző” országokból érkezők számíthat­nak a határon útlevelük és személyük alapo­sabb ellenőrzésére. Dakos József kérdésünk­re elmondta még, hogy a Duna sem marad ki a sorból: a határőrök ezekben a napokban minden hozzánk érkező hajót tüzetesen át­vizsgálnak a hajófenéktől a kapitányi kabinig. A külföldiekkel kapcsolatos és a nemzet- biztonsági kabinet által elrendelt intézkedési körök egy része a Belügyminisztérium Be­vándorlási és Állampolgársági Hivatalának munkatársait, így a pécsi regionális igazgató­ságot is érintik. Megszigorodnak az idegen- rendészeti ellenőrzések és döntések, illetve csak nemzetbiztonsági ellenőrzés után kap­hat bárki menekültügyi státust. A fontos és különösen védendő baranyai objektumok közül kiemelkednek a MÁV léte­sítményei, illetve a pécsi erőmű. Szántó Já­nos, a Pannon Hőerőmű Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy mivel az erőművi rekonstrukció zajlik, több „idegen cég” alkal­mazottai dolgoznak a területükön. A porta­őrizet csak fényképes gyári igazolvánnyal rendelkezőket enged be, mindenki más csak gyári kísérővel léphet az erőműbe. Szomba­ton és vasárnap pedig csak azok kerülhetnek a kapun belülre, akiknek a névsorát a porta- szolgálat előre megkapta. A MÁV-nál a szerelvényeket átvizsgálás után indítják útnak, s még a jegykezelő is fel­adatul kapta, hogy időről időre kukkantson be a vasúti kocsik egyébként zárt „rekeszei­be”. Végül a MÁV alkalmazottai figyelni fog­nak a peronokon „felejtett” gyanús csoma- gokra, bőröndökre is. ____________kozma ferenc A s zigorúbb határőrizet mellett a nagy tömegeket vonzó helyszínekre koncentrálnak a biztonsági szolgálatok FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Idén gyorsabbak a bevallók Baranyai körkép Idén gyorsabbak a személyi jöve­delemadó-bevallást készítő, illet­ve benyújtó ügyfelek Baranyában, a tavalyi időszakhoz képest keve­sebben hagyják az utolsó napokra a dokumentum elkészítését. Az APEH Baranya Megyei Igazgató­sága már több mint 1 milliárd fo­rintot utalt ki a visszaigénylők­nek. Kedvező a tapasztalat a ta­valy már növekvő számban foga­dott internetes bevallásokkal kap­csolatosan, ezekben ugyanis lé­nyegesen kisebb a hibaszázalék. Esetükben néha az okoz fennaka­dást, hogy az ügyfelek nem min­den oldalt nyomtatnak ki és kül­denek el a bevallásból. Burgmann György adóügyi igaz­gatóhelyettes elmondta, hogy a na­gyobb számú beérkező bevallás el­lenére a dokumentumok 80 száza­lékát már feldolgozták. (Részletek a 4. oldalon) 6-os út: még korai az öröm? PÉCS Bár a közlekedési tárca már tény­ként kezeli, hogy az M6-os út Du­naújvárostól Ivándárdáig tartó, 300 milliárd forintba kerülő sza­kaszának építését 85 százalék­ban az Unió finanszírozza, szak­értők szerint még korai az öröm. Szerintük ugyanis még koránt­sem dőlt el, hogy mekkora ösz- szeggel száll be a beruházásba az Unió, sőt, magát a tervet még az Európa Tanácsnak is jóvá kellene hagynia. (További részletek az 5. oldalon) m üH MATE BALAZS KOMMENTÁRJA Lehet egy kicsit olcsóbb is? Őszintén szólva sokkolt az a tévé­reklám, amelyben egy cégóriás azzal próbál meg kocsit eladni, hogy a luxus és minőség immár elérhető, hiszen csak alig tízmillió forintot kell fizetni érte. Hm, még jó, hogy lehet kapni. De ha már a reklámoknál meg az autóknál tartunk, még ennél is könnyebben kiveri az agyam a biztosítékot annál a mondatnál, amikor egy flegma kiskölök közli az eladóval, hogy miután üyen ol­csók (cirka hárommillióba kerül­nek) a járgányok, mindjárt hár­mat kérnek. Hogy mindezekben mi háborít fel, pontosan nehéz megfogalmaz­nom, de talán az, hogy ilyenkor valahogy mindig körön kívülinek érzem magam, ráadásul kis szé­gyenérzettel keverve: hiszen ha minden tényleg ilyen olcsó, ne­kem miért nem futja, ha nem is háromra, legalább egyre? Valahogy hasonlóképpen va­gyok a nyaralókkal is. Korábban azt gondoltam, biztosan csak vicc, hogy x millióba kerül egy Balaton- parti vityilló, de mikor láttam, hogy nem sokkal később ugyan­azért többet is elkérnek, már nem volt kedvem nevetni. Persze a kereslet-kínálat tör­vényszerűségei ezen a fronton is érvényesülnek: miután kiderült, hogy miként autót, úgy nyaralót sem vesz manapság a kutya se ir­reálisan magas összegért, szép lassan elkezdtek kúszni lefelé az árak. S ma már ott tartunk, hogy akár a korábbinál több millióvá kevesebbért is kínálnak ingatlano­kat. Ráadásul a nyaralók árát egé­szen biztosan az a tény sem húzza az egekig, hogy már Európa számos országában olcsóbban pi­henhetünk, mint mond­juk a magyar tengernél. De talán az idő mégis csak nekünk dolgozik, ha minden így megy tovább, az árak tovább zuhannak, és ak­kor, akinek még marad kedve, ta­lán vásárolni is tud. Ha nem is hármat, legalább egyet. Eladhatatlan... i&4. oldal Valaminek az ára csak viszonyítás kérdése: ha nekem sok is, másnak azért olcsónak tűnhet IDŐJÁRÁS További melegedés 3, 20 °C Péntek Szombat Vasárnap 3,17 C 2,16 C 0,13 C Az időjárás újra szép napsütést ígér. Már reggel sem lesz fagy. Orvosmeteorológia: gyenge me­legfronti hatás. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on Csattognak a metszőollók Halaszthatatlan a munka Pénzre vár a negyedik Kirabolt takarék Csúszik a dóm felújítása Nem hordott álarcot a tettes

Next

/
Oldalképek
Tartalom