Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-19 / 345. szám

BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL. 2003. December 19., péntek Áremelésekről határoztak a képviselők Vita a buszbeszerzésekről - Pályázat a Magasház értékesítésére A pécsiek jövő évi pénztárcáját érintő döntések születtek a közgyűlés tegna­pi ülésén: januártól emelkednek a tö­megközlekedés tarifái és a vízdíjak is. Pályázaton próbálja a település érté­kesíteni a Magasházat, és határozat született arról is, hogy a jövőben önál­lósodhat a Bábszínház. Változásokra készülhetnek az autósok, módosult a parkolási rendelet. PÉCS Az ünnepi hangulatot feldíszített karácsony­fa jelezte az ülésteremben, tegnap az oldott légkört olykor mégis indulatos politikai csa­tározások szegélyezték. A közgyűlés ülése előtt ösztöndíjakat adtak át, valamint hivata­losan is bejelentették, hogy a 10. választóke­rületben kiírt időközi választást Nagy Csaba, a Fidesz-MDF jelöltje nyerte. A napirendek közül a második rögtön többórás szócsatát eredményezett, a testület szervezeti és mű­ködési szabályzatát az ellenzék számos kri­tikával illette. Végül a többség elvetette azt a javaslatot, hogy állítsák vissza a napirend előtti hozzászólások lehetőségét. Drágább buszjegy, ivóvíz A jövő évi vízdíjakra vonatkozó javaslatot sem fogadta egyetértés, s ahogy előzetesen már beszámoltunk róla, korábban a bizottsá­gok sem fogadták el a társaság 9,28 százalé­kos emelési javaslatát. Most a testület elé egy 5.5 százalékos díjnövelési elképzelés került, bár Trombitás Károly fideszés képviselő sze­rint célszerűbb lett volna a témát elnapolni, hiszen a központi környezetterhelési díj még emelheti a tétele­ket. Ám a koalíció végül elfogadta az 5.5 százalékos át­lagos vízdíjeme­lést. Étinél jóval na­gyobb mértékben, 15 százalékkal emelkedik január­tól a buszjegyek és bérletek ára. Az előterjesztésből éles vita kereke­dett, szóba került egyebek mellett a Mercedes buszok beszerzésének ügye is, il­letve felmerült, nem lettek volna-e jobbak az Ikarusok. Toller László polgármester kijelen­tette, a pályázat idején nem is volt annyi da­rab Ikarus az országban, azzal csak egyesek „butítják Pécs arra fogékony részét”. Nagy Csaba fideszes frakcióvezető erre kifejtette, a bírálóbizottság tagjaként „saját két szemével” látta az Ikarus ajánlatát. A viteldíjemelés kap­csán az ellenzék úgy vélte, az egyértelműen a Medgyessy-kormány támogatási változtatása­inak eredménye, míg a szocialista képviselők közül többen az előző kabinet felelősségét fir­tatták. A tarifaváltozást a többség támogatta, így januártól egy menetjegy az eddigi 105 he­lyett 120, míg egy összvonalas havi bérlet 2875 helyett 3310 forintba kerül majd. Magasház, Bábszínház Pályázatot ír ki a város a Magasház értéke­sítésére, azzal a változtatással, hogy különbö­ző szervezetek, így az egyetem is részt vehet a hasznosításban. Önálló lehet a Bábszínház, a képviselők ugyanis támogatták, hogy az ed­dig a Nemzeti tagozataként működő intéz­mény elszakadhasson. Cégek, parkolás Több városi társaság is „terítékre került”: a közgyűlés döntött a Pétáv Kft. részvénytársa­sággá való alakításáról, valamint arról, hogy a Biokom Kft.-ben levő francia üzletrészt a cég saját forrásából kivásárolják. Eldőlt az is, hogy a jövőben külön bünte­tik, ha valaki mozgáskorlátozott helyet foglal el autójával. (Háttér: www.dunantvdimplo.hu) _____________________________NYAKAS». Ni ncs felelős Nagy indulatokat keltett a Dunántúli Napló csütörtöki számában megje­lent tényfeltáró riport a pécsi stadionrekonstrukcióról, három ellenzéki képviselő is kérdést intézett a polgármesterhez ebben a témában. De Blasb Antonio azt firtatta, ki a felelős az engedély nélküli építkezésért, Nagy Csaba az iránt érdeklődött, ki állja majd emiatt a hatósági bírsá­got, végül ugyanezt kérdezte Staub Ernő is, mivel úgy vélte, erre párt­társa nem kapott feleletet. A polgármesteri válaszokban szóba került az előző kormány felelőssége, a magyar futball körüli állapotok, a pécsi horvát-magyar labdarúgó-mérkőzés rendezésének nehézségei, sőt még az is, jogszerűen épült-e a környéken az egyetemi kollégium. Tol­ler László úgy vélekedett: sem az önkormányzat, sem az egyesület nem felelős a történtekért, a PMFC Sport Kft. is jóhiszeműen járt el. Hírek SZIGETVÁRON a városgond­nokság az idei év első háromne­gyedében több mint 2 millió fo­rintot fordított az utak kátyútla- nítására. Kijavítottak 1200 négy­zetméteren út- és járdaburkolatot is. 90 négyzetméter járda felújítá­sához elegendő anyagot biztosí­tottak azoknak a lakosoknak, akik ezt igényelték és a munkát maguk végezték el. (aa) A PÉCSI Értelmi Fogyatékosok Egyesített Szociális Intézmé­nyének (ÉFESZI) fiataljai a Pé­csi Advent keretében a székes- egyházban léptek fel, ahol bet- lehemes játékot adtak elő. Ma délelőtt 10 órától pedig az Endresz György utcai épületben tartja az ÉFESZI karácsonyi ün­nepségét, amelyre minden volt gondozottat és érdeklődőt sze­retettel várnak. (sa) EGERÁGON a közelmúltban megalakult lovas egyesület tag­jai a jövőben segíteni fogják a helyi polgárőrök munkáját is. A lovasok jelzik a gyanús moz­gást, a határban az idegen je­lenlétét. (A) Olcsóbb lett a távfűtés Szigetvár A város vezetése következetesen kitart amellett, hogy a szigetvári hőszolgáltató eltúlzottan magas hődíjat számol fel. Korábban a kórház által fizetendő összeg mi­att volt nézetkülönbség a szolgál­tató és az önkormányzat között. December 1-jétől a település 950 távfűtött lakásában is elégedettek lehetnek az emberek, mert az ön­kormányzat legutóbbi ülésén 20 százalékkal csökkentette a fűtés alapdíját. A szolgáltató cég az elfo­gadottnál lényegesen magasabb összeget javasolt. Paizs József pol­gármester elmondta, a testület tu­datosan vállalta azt a kockázatot, hogy az EFC Szigetvár Kft. a közel­jövőben olyan adatokkal szolgál, amely önköltségszámítását igazol­ja. Ebben az esetben megegyezés hiányában, akár bírósági döntés nyomán, visszamenőleg a várost terhelheti a különbözet megfizeté­se, ez pedig a számítások szerint havonta 4-6 millió forint. Az alapdíj ötödével való csök­kentése azt jelenti, hogy például egy 50-54 négyzetméter alapterü­letű lakásban egy évben 40 ezer forinttal kevesebbet kell a fűtésért fizetni. Az önkormányzat rende­leté december 1-jétől hatályos. Döntés a kész szoborról Mohács A vállalt határidőnél több hó­nappal hamarabb elkészült a város főterére tervezett II. La­jos emlékmű központi eleme, a király szobra. A finanszíro­zás kérdéséről mai ülésén tár­gyal a helyi képviselő-testület. Mint ismert, a Mohácsi Városszé­pítő és Városvédő Egyesület 2001-ben karolta fel azt a több mint háromnegyed évszázados elképzelést, hogy a város főterén II. Lajos szobra álljon. Varga Im­re, Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes szobrászművész elvál­lalta a nemes feladatot, helyben emlékbizottság alakult, amely szoborjegyet adott ki. A városi képviselők eddig négyszer tár­gyaltak a kérdésről, és hozzájá­rultak az emlékmű felépítéséhez. A napokban megtörtént az el­múlt két év egyik legnagyobb át­törése: a művész elkészült az al­kotás központi elemével, Lajos király szobrával. Szekó József, Mohács polgár- mestere elmondta: a város a mű­vésznek eddig 3 millió forintot fi­zetett ki, és további 7 milliót kell még részére átutalnia a munka első üteméért. A pénteki ülésen ezenkívül a hátralévő munkák fi­nanciális és egyéb kérdéseit is meg kell vitatni. A következők­ben ugyanis olyan feladatokat kell megoldani, amelyek csak kis részben igénylik a művész köz­vetlen munkáját, és lehetővé te­szik helyi cégek és erőforrások bevonását. b. b. Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 www.dunantulinaplo.hu 16.00-17.00 A Zöld Gondolat Lovagrend immár negyedik éve szervezi meg Pécsett és harmadik éve Mohá­cson a visszaváltható karácsonyfa akciót. Online-szerkesztöségünk vendége a Lovagrend alapítója és elnöke, Ferling József lesz. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és faxon is. VÁLTSD VISSZA A FENYŐFÁT! TÉLIESÍTETT SZÖKŐKÚT PÉCSETT. Az elmúlt évben szóvá tettük lapunkban, hogy télen védelem nél­kül áll a Citrom utcai Tüke szökőkút. Az akkor megjelent fotó hatására, amelyen jól látszott, hogy jégcsapok borítják Fürtös György pirogránit alkotását, az ületékesek lefóliázták a szobrot. Az idei télre azonban masz- szív, erős védőburkolat készült. fotó: löffler péter Bün-krimi-renp Bankban zsarolt Megfenyegette ismerősét egy férfi tegnap fényes nappal Pé­csett, a Király utcában, az egyik takarékszövetkezet irodájában. Azt mondta, ha nem vesz ki a hölgy számára pénzt, baja eshet. A történet azzal fejeződött be, hogy a személyzet által értesített rendőrök a helyszínre érkeztek, és őrizetben vették a férfit, (o) Karóval, késsel is támadott Csaknem tragédiával végző­dött szerdán este egy 37 éves férfi ámokfutása Terecseny- pusztán. A férfi előbb egyik szomszédjával szólalkozott össze, majd a vita lezárásakép­pen előbb berúgta lakásának ajtaját, majd egy karóval fejbe vágta haragosát. Nem sokkal később egy másik férfival is összeveszett, ekkor azonban már karó helyett egy kést kerí­tett, amivel mellbe döfte a 39 éves embert. A támadás mind­két sértettje könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség még éjszaka, Bőszénfán elfogta a garázda férfit. ____________imbi _____________________________________Interjú: Közeledő országok és térségek _________________ ______ „Mag yarország nem csak egy kis pont” Lu Songting, Kína Zhejiang tartománya Népi Kongresszusának alelnöke népes küldöttség élén érkezett Baranyába. Nem járt még Magyarországon, most a Baranya Megyei Közgyűlés meg­hívására érkezett. Meggyőzően és biztatóan beszélt a két ország tartományának, illetve megyéjének jövőbeni kapcsolatairól. DN: - Először jár hazánkban, meglepte a látvány?- Nem az udvariasság mondatja velem, de lenyűgözött a kék Du­na, a hozzá tartozó tájegységek­kel. Nagy öröm, hogy itt lehetek. DN: - Gondolom, konkrét ter­vekkel és együttműködési lehe­tőségekkel is alá tudja támasz­tani majd személyes élményeit.- Nézze, tartományunk száz­ezer négyzetkilométeres, 46 mil­lió lakosa van. Mivel Kína élelmi­szeriparának, könnyűiparának, a mezőgazdasághoz szükséges technológiák gyártásának is egyik központja, bizton állítha­tom, hogy sok közös lehetősé­günk van, Magyarország nem csak egy kis pont számunkra a világ térképén. DN: - Mi az, ami a leggyorsab­ban megvalósulhat a két köz- igazgatási egység együttműkö­désében?- Úgy gondolom, elsősorban a turizmussal kapcsolatos lehető­ségek merülhetnek fel. Tudja, mi­óta országunkban egyre több ember gondolja azt, hogy szabad­idejét más országban kívánja el­tölteni, sokan érkeznek Európá­ba. Ha hazamegyek, az lesz az el­ső, hogy a baranyai térséget is ja­vasoljam nekik. DN: - Van-e arra mód, hogy esetleg megyénk legyen az egy­re terjeszkedő kími áruk egyik elosztó központja Magyaror­szágon?- Nem az én feladatom annak megítélése, erre mekkora esély van, az viszont biztos, hogy mivel tartományunk Kína egyik legna­gyobb élelmiszer-feldolgozó ipará­val rendelkezik, Magyarországon mindenképpen terjeszkedni kívá­nunk, hasznosítva 7000 éves tör­ténelmünk minden tapasztalatát az áruk minőségében is. DN: - Jó áruhoz szakképzett emberek is kellenek. Szóba ke­rült a felsőoktatási intézmé­nyek együttműködése is.- Valóban. Hallottunk koráb­ban is a pécsi egyetemről, külön öröm, hogy hasonló szakterülete­ken működik az a 67 egyetem és főiskola is, amely Zhejiang tarto­mányban fejti ki tevékenységét, és 300 ezer hallgatónak ad lehető­séget a tanulásra. Bármikor szíve­sen látunk pécsi egyetemistákat Kínában, ugyanakkor nem tar­tom kizártnak azt sem, hogy kí­nai hallgatókat küldünk idővel Pécsre, ismereteim szerint van is érdeklődés. DN: - Az egyetemi képzés egyik szakterülete az orvostudo­mány. Mi a SARS-vírussal kap­csolatos véleménye, hiszen hi­vatalnokként, vezetőként az egészségüggyel is foglalkozik.- Kár tagadni, hogy igen nagy gondokat okozott országomban ez az alattomos betegség. Azt vi­szont feltétlen meg kell említe­nem, hogy amikor júliusban beje­lentettük, hogy Kínában nincs újabb megbetegedés, azóta nem is észleltünk ilyet. Mivel a SARS eredete és gyógyítási módszerei az egész világon kérdésesek, a to­vábbiakban is mindent elköve­tünk azért - esetleg elképzelhető, hogy magyar, baranyai tudósok bevonásával -, hogy a kutatáso­kat folytassuk. BOZSIK LÁSZLÓ Lu Songting 1941-ben szüle­tett, Zhejiang tartományban. Kínai szakon végezte el az egyetemet. A közigazgatásban dolgozik több mint húsz éve, a legkülönbözőbb kormányzati szinteken. Tartományában je­lenleg a helyi Népi Kongresz- szus egészségüggyel, tudo­mánnyal, sporttal és más kultu­rális, művelődési kérdésekkel foglalkozó alelnöke, két éve tölti be ezt a funkciót. Koráb­ban volt a tartomány főtitkára is. Nős, felesége egykori egyetemi évfolyamtársa. Két lánya és két unokája van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom