Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-02 / 269. szám

10. OLDAL GÁS. KRIMI 2003. Október 2., csütörtök || Rabok távoktatása BUDAPEST Digitális középiskolát avattak Szirmabesenyőn, a Fiatal­korúak Regionális Büntetés­végrehajtási Intézetében. A táv­oktatásos képzés során a 19 fog­va tartott és 30 dolgozó az inter­neten keresztül kapja a tan­anyagot és a feladatokat a mis­kolci Földes Ferenc Gimnázium tanáraitól. A tanítást egy 20 munkaállomásos számítástech­nikai laborban valósítják meg. A képzés végén a diákok érett­ségi vizsgát tehetnek. Az infor­matikai tárca közlése szerint egyedülálló kezdeményezés segít az intézet lakóinak, hogy felkészüljenek a civil életbe való visszatérésre. ______ europress ÜG YELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Jogszerű oszlatás Jogszerűen járt el a 2002. július 4-i Kossuth téri tüntetés felosz­latásakor a rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróság első­fokú, nem jogerős ítélete sze­rint. A bíróság elutasította az ezt vitató állampolgári kerese­tet. A feloszlatás jogellenessé- • gének megállapítását egy ma­gánszemély kérte, mert vélemé­nye szerint az erőszakos rend­őri fellépés sérti a gyülekezési és a szólásszabadság jogát, mti Frontális ütközés Négyen súlyosan megsérültek, amikor frontálisan összeütkö­zött egy kamion és egy személygépkocsi Csongrád megyében, Derekegyház és Nagymágocs között - tájékozta­tott a rendőrség. Az elsődleges adatok szerint a kamion egy kerékpáros előzésébe kezdett, figyelmen kívül hagyva a szem­ből érkező autót, mti Árokba borult Egy bolgár férfi életét vesztette, egy másik pedig súlyosan meg­sérült, amikor személygépko­csijukkal az E75-ÖS út Csongrád megyei szakaszán, Szegedtől nem messze árokba borultak. A vizsgálat szerint feltehetően előzni akart a német rend­számú autó vezetője, de a szemből érkező forgalom miatt visszatért sávjába. A gépkocsi vezetője valószínűleg túlkormá­nyozta az autót, s az út széli árokba szaladt. Fiatal utasa a helyszínen életét vesztette, mti Madárcsempészek Egy 26 éves olasz'madár- csempészt füleltek le az ártándi határátkelőhelyen. Az ellen­őrzés során a személyautó hát­só ülésén egy hűtőtáskában több megtisztított madártetem között három védett mezei ve­rebet és egy ugyancsak védett fitisz füzikét találtak. Az olasz férfi ellen a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság természet- károsítás gyanúja miatt indított gyorsított eljárást, europress Elrántott kormány Senki nem sérült meg abban a buszbalesetben, amely szerdán délelőtt a 100-as főúton történt. A Vértes Volán távolsági autó­busza Kisbér-Budapest között közlekedett, amikor a jármű vezetője egy szabálytalanul kanyarodó teherautó miatt fél­rerántotta a kormányt, s emiatt az útpadkára szaladt, europress Benzinespalack Benzinespalackokat dobott szerdán hajnalban ismeretlen tettes egy szigetszentmiklósi családi ház udvarába. A tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült eloltania a házban la­kóknak. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár szá­mottevő. Az ügyben a Sziget­szentmiklósi Rendőrkapitány­ság Bűnügyi Osztálya rongálás miatt indított eljárást, europress ■ KAMION AZ ÁROKBAN. Sódert szállító teherautóba rohant egy kamion a 3-as út mentén az aszalói almáskertnél a reggeli órákban. A kamion vezetőjét a tűzoltók feszítővágókkal szabadították ki; nyaki és gerincfájdalmakkal kórházba szállították.________________________________________fotó: ádám jános Felfüggesztett brókercég Budapest Legkésőbb november 15-ig meg­hosszabbította a brókerbotrány mi­att híressé vált K&H Equities tevé­kenységének részleges felfüggesz­tését Szász Károly. A Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyeletének el­nöke határozatában kikötötte, hogy a kijelölt időpontig a cégnek igazol­nia kell azt, hogy a vitatott és ezért függőben levő, az ügyfelekkel szemben fennálló kötelezettségek biztosítására a fedezet a rendelke­zésére áll. A cég tevékenységének részleges felfüggesztéséről még júliusban döntött a felügyelet. A meghosszab­bításra azért volt szükség, mert a ko­rábban hozott határozat hatálya szeptember 30-án érvényét vesztet­te. A döntés értelmében a K&H Equities vezetheti a meglévő ügyfe­lek értékpapírjainak nyilvántartását és ügyfélszámla-vezetést is végez­het. Szabadon rendelkezhet keres­kedelmi tevékenysége során saját tu­lajdonú eszközeinek kockázatmen­tes befektetéseiről. A cégnek tehát másfél hónapja van arra, hogy az ügyfelek követeléseinek fedezetét felmutassa. A rendőrség korábban azt állította, hogy az elsikkasztott milliárdoknak csupán 10 százalékát sikerült a gyanúsítottak vagyonel­kobzásaiból biztosítani. NAGYE. Adónyomozók milliárdja Csaknem egymilliárd forinttal tartozik az adónyomozóknak az Or­szágos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és korábbi munkáltatójuk, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Budapest Nem egyértelmű, hogy kinek kell kifizetnie az adónyomozók elma­radt készenléti díját. A felhalmozó­dott csaknem egymilliárd forintot sem az APEH, sem az ORFK nem tudja biztosítani az idei költségveté­séből. A rendőrség közleményében elutasította, hogy a tartozás idén ke­letkezett volna, a pénzügyi nyomo­zók ugyanis csak januárban kerül­tek az állományukba. Úgy tudjuk: az ORFK számlájára is írható né­hány elmaradt kifizetés. A két szerv együttműködik a probléma megol­dásán. A Pénzügyi Nyomozó Igaz­gatóságon 421 fő dolgozik. Nagyjá­ból minden negyedik munkatárs váija az elmaradt jussát. Ők átlago­san 250-300 ezer forintot kapnak havonta. Amíg az adónyomozók az APEH fennhatósága alá tartoztak, a hatóság premizálási rendszere miatt jobban kerestek, mint a rend­őrségnél. Ennek ellenére többségük nem’Váltott munkahelyet sem áthe­lyezéskor, sem az azóta eltelt idő­szakban. A pénzügyi nyomozók közül többen jogi úton próbálják megkapni elmaradt jussukat. Olyan munkatárs is van, akinek mintegy ötmillió forinttal tartoznak. Az ORFK illetékesei nem tudtak adato­kat adni arról, hogy hányán indítot­tak munkaügyi pert az adósság mi­att, azt azonban megerősítették: több adónyomozó jelezte ezt a szándékát. Ugrás a harmadik emeletről Kiugrott egy kecskeméti lakás harmadik emeleti ablakából egy 16 éves lány szerda reggel. Azért menekült, mert fogvatartói prostitú­cióra akarták kényszerítem. Kecskemét A16 éves lány egy hete szökött meg a kecskeméti Faragó Béla Gyermek- otthonból, ezért a rendőrség eltűnés miatt körözte. A fiatal összetalálko­zott egy nőismerősével és annak 26 éves barátjával. Beült az autójukba, amivel a férfi albérletéhez mentek. Ott a lánynak hódító hatású szert adtak, majd közölték vele, hogy prostituáltként kell dolgoznia. A sér­tett erre nem volt hajlandó, ezért a férfi a barátnőjére bízta őt. A nő a lány őrzése közben elaludt, és ekkor a fogoly egy lepedő négy sarkát ösz- szefogva, azt siklóemyőnek használ­va kiugrott a harmadik emeleti albér­let ablakán. Szerencsétlenségére a lepedő nem fogta fel a zuhanást, a lány az utcára esett. Életveszélyesen megsebesült, a kórházban műtéttel mentették meg. Annyi ereje azon­ban még volt az esés után, hogy a ki­érkező rendőröknek elmondta, mi­ért ugrott ki az ablakon. A nyomo­zók néhány órán belül elfogták a tet­teseket, majd kihallgatásuk után sze­mélyi szabadság megsértése miatt őrizetbe vették őket. A fogvatartók akár 10 éves szabadságvesztésre is számíthatnak ha bebizonyosodik, hogy valóban prostitúcióra akarták kényszeríteni a lányt. europress Életeket mentettek az apróságok Budapest Dicséretben és jutalomban ré­szesített öt 10-12 éves gyere­ket a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság vezetője, mert a kisiskolások megmentették mások életét. A rendőrség kezdeményezte, hogy a kis hősök Életmentő Emlékérmet kapjanak.- Nagyon féltem ám, mert el­sodort minket a víz - mesélte az Europressnek az a 12 éves copfos kislány, aki egy hatéves kisfiút mentett ki júliusban az Ipolyból. Szabó Anett a családjával sátoro­zott Tésán, amikor meglátta, hogy a gyermeket elsodorja a víz. A kislány utánaugrott a fuldokló­nak és kimentette a vízből. Szin­tén egy fuldokló életét mentette meg egy 10 éves fiú a szentendrei Rendőri DADA Az 1992-ben indult DADA-program (Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS) a rendőrség bűnmegelőzési-ifjúságvédelmi munkájának szerves része. A kisiskolásoknak egyenruhás rendőrök osztályfőnöki órákon tanítják, hogyan ismerjék fel a vészhelyzeteket, hogyan gondolják át a következményeket, és ezek alapján utasítsák el az ártalmas szereket. strandon. Pásztor László még a nevét sem ismeri annak a 4 éves gyereknek, akit kihúzott a vízből. Az alig egy méter magas élet­mentő focilabdát kapott a rend­őröktől bátorságáért. Ignácz István dandártábornok szerint ha a gyerekek nem cselek­szenek azonnal, akkor a rend­őröknek államigazgatási eljárást kellett volna indítaniuk. A kis hő­sök nélkül ugyanis három ember életét vesztette volna. A harmadik személy egy 50-es éveiben járó férfi, atót három bicikliző 12 éves kisgyerek talált meg két hete egy szántóföld mellett, Szigetszent- mártonnál. A földön fekvő beteg a gyerekek szerint már nem reagált semmire. Az életmentők értesítet­ték a körzeti megbízottat, aki az iskolájukban DADA-programot ta­nít nekik. Potoczki Attila főtörzs­őrmester elmondta: a férfit kór­házba utalták, ahonnan két nap­pal ezelőtt egészségesen távozott. A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság kezdeményezte, hogy a gyermekek Életmentő Emlék­éremben részesüljenek. A díj odaítéléséről később döntenek. NAGY ESZTER DÓRA Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEF titkár szigetvári lakos 63 éves korában tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Temeté­se október 3-án, 11 órakor lesz Szi­getváron a turbéki temetőben. A gyászoló család •738583* Fájdalommal tudatjuk, hogy ID.PÁLFAY JÓZSEF 91 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2003. október 6-án, 15 órakor lesz a pécsi központi temető­ben. A gyászoló család *730170* Fájdalommal tudatjuk, hogy DRAGINYA GYÖRGYNÉ a Helesfai Szociális Otthon lakója el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztató­ja október 6-án, 13 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Családja és az Otthon lakói és dol­gozói •730271“ Isten akaratát mély fájdalommal fo­gadva tudatjuk azokkal, akik szeret­ték és ismerték, hogy HERGYÓ-BENCZE JÓZSEF 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése a pécsi központi temető­ben lesz október 6-án, 14 órakor. A gyászoló család *730325* Megrendültén tudatjuk, hogy HORVÁTH JÁNOS a P0TE nyugalmazott főpénztárosa életének 92. évében elhunyt. Teme­tése október 7-én, 13 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család •732984* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE ANDRÁSNÉ Fulmer Anna 65 éves korában elhunyt. Temetése 2003. október 4-én, 14 órakor lesz a magyaregregyi temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család -tmi* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, LAMBERT JÁNOSNÉ temetésén részt vettek és fájdal­munkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család •730241* A Központi Statisztikai Hivatal Bara­nya Megyei Igazgatósága mély fájda­lommal tudatja, hogy HORVÁTH JÓZSEF kollégánk 63 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése ok­tóber 3-án, 11 órakor lesz Szigetvá­ron a Turbéki úti temetőben. Az elhunytat a Központi Statisztikai Hivatal saját halottjának tekinti Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy HANTOS GÁBORNÉ Harcsa Rózsa tanárnő 60 éves korában elhunyt. Temetése 2003. október 3-án, 15.30 órakor lesz a mohácsi református temető­ben. Gyászolják: férje, Eszter és családja Az APEH Baranya Megyei Igazgatósá­ga vezetése és dolgozói fájdalommal tudatják, hogy kedves kolléganőnk, BULLA DÉNESNÉ méltósággal viselt súlyos betegség következtében elhunyt. Az igazgató­ság az elhunytat saját halottjának te­kinti. Temetésére 2003. október 4- én, 16 órakor a Belvárosi Templom­ban kerül sor. Emlékét megőrizzük! -mm­Fájó szívünkben örökké élő, szeretett feleségem, édesanyánk, nagyma­mánk, JÁHNJÁNOSNÉ volt hosszúhetényi, pécsi lakos hosz- szan tartó betegségben, 72 éves ko­rában elhunyt. Temetése 2003. októ­ber 8-án, 13.30 órakor lesz a pécsi temetőben. A gyászoló család *739596* .Mikor elfáradtam, s lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átkamlt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SULYOK ANDRÁSNÉ 82 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunktól 2003. október 6- án, 12 órakor a pécsi központi teme­tő kápolnájában szentmise kereté­ben búcsúzunk. A gyászoló család -736399­Hálás szívvel mondunk köszönetét a Komlóvíz Kft. vezetőinek, dolgozói­nak, mindazoknak, akik STEINER IMRE hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban osztoz­tak. A gyászoló család •732962* KÉZBESÍTŐT keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, gép kocsival rendelkező kézbesítőt keres Beremend, Püspökbóly, Kásád területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni és érdeklődni: Létai Attila Telefon: 06/30/9375-880

Next

/
Oldalképek
Tartalom