Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-02 / 269. szám

2003. Október 2., csütörtök ÉLET & STILUS 11. OLDAL Négy nászéjszaka egy napon BEGOLYÓZVA. Látványos bikinivel rukkolt elő a beszédes nevű spanyol tervező, Hannibal Laguna. A hölgynek csak az okozhat gon- dot jövő nyáron, ha hason fekve akar majd napozni. _______fotó: era Ma donna kuplerája Négyszer nősült egyetlen nap alatt egy fiatal szaúd-arábiai férfi csak azért, hogy megmutassa volt nejének: bőven akad, aki hozzámegy. Amikor ugyanis a 23 éves illető elvált első feleségétől, az asszony azt vágta a fejéhez, hogy nem akad még egy nő, aki összekötné vele az életét. A fiatalember jellembeli tulaj­donságai nem tetszettek az asz­szonynak. Az 'immár négyszer „nősebb” férfi egy helyi lapnak büszkélkedett el hódításaival, s a férfi ráadásként még azt is elha­tározta, hogy „négyesfogatával” mézesheteit az egykori nej szom­szédságában tölti, ezzel is borsot törve az orra alá - bár ez nem vall valami érett gondolkodásra. Az iszlám törvények egyébként le­hetővé teszik, hogy egy férfi négy nővel kössön házasságot, feltéve, ha képes őket eltartani és tisztes­ségesen bánik velük. Valószínű, hogy a bosszúes­küvőket kötött ifjú most még örül a négy nászéjszakának - de kérdés, hogy fog elbírni a nőkkel hosszú távon, ha majd mind­egyik igényelni fogja az egyenlő bánásmódot. Leszbikus részletekkel, szadoma- zo hangulattal akarja eladni ma­gát Britney Spears, akinek új videoklipjében Madonna bőrru­hás dominát alakít. A popdíva fér­jét is kölcsönadja fiatal barátnőjé­nek, Ritchie rendezi ugyanis a lány Me Against The Music című dalának klipjét. Madonna egy éj­szakai bár riasztó tulajdonosnője- ként debütál, oldalán pórázra kö­tött lány szexrabszolgákkal, akik­kel elcsábítják az „ártatlan” Brit- ney-t. A zene már nem is érdekes, pornóval minden eladó. Állati hangerő Emberek is kiadhatnak álla­ti hangokat, de a házi ked­vencek miatt is perre men­nek a lakók. Nemrég egy ék­telenül veszekedő papagáj­pár és egy irtózatosan hor- tyogó kutya okozott zavart. A szomszédok sikolyokat hallot­tak, így arra gyanakodtak, hogy a családtagok között tört ki ve­szekedés a németországi Rem- scheidben, Düsseldorf közelé­ben. A rendőrök azonban, aki­ket családi perpatvarhoz hívtak ki, nem elszánt házastársakkal, hanem két dühödt papagájjal ta­lálták szembe magukat. A rendőrség elbeszélése sze­rint a házban lakó hölgy kedve­sen kinyitotta az ajtót, és lelep­lezte a két bűnöst. Kiderült, hogy a perpatvar okozója az asz- szony két papagája, akik még mindig rikácsoltak egymással. Romániában egy kutya dúlta fel az emberek nyugalmát: éjje­lente ugyanis annyira hangosan horkolt, hogy a szomszédok nem tudtak aludni. Ezért bepe­relték a kutya tulajdonosát. A horkoló kutyát Sumonak hívják, egy nápolyi masztiff, aki együtt lakik gazdájával. A szomszédok azt állítják, hogy egy perc nyug­tuk nincsen, ha a kutya elalszik, mert rettentő horkolása behal­latszik a ház minden lakásába. Az egyik szomszéd állítja, a ku­tya annyira hangosan horkol, hogy beindítja lakása riasztó- rendszeré Közvetlenül a kutya alatt lakó család már két alka­lommal perelte a tulajdonost, si­kertelenül. Végül a háztömb kö­zös képviselője bebizonyította, hogy a kutya horkolásának hangja túllépi a zajszennyezés megengedett szintjét. ________■ Old alszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Bérelhető férjek hazára Nina Rahmanyina egyedülálló nő, mégis tíz férje van - akiket bérbe ad. Férjei semmi egye­bet nem tesznek, mint elvégzik a ház körüli apróbb javításokat. A szolgáltatásokhoz nem jár extra romantikus juttatás, mégis egyre több nő érdeklődik a bérférjek iránt. Rahmanyina saját keserű tapasztalatai alapján találta ki a bérbe vehető férjeket. Mint a hölgy Moszkvában külföldi tudósítóknak elmondta, sok egyedülálló asszonyt frusztrál, hogy senki­re nem támaszkodhat, ha lóg egy konnektor, vagy ki kell cserélni a villanykörtét, de bera­gadt. így aztán Rahmanyina létrehozta üzleti vál­lalkozását, a „férj egy órára” szolgáltatást. Elő­ször csak „ezermestereket” hirdettek, de erre senki nem reagált. Aztán „férjre” változtatták a reklámszöveget, s azóta csak úgy dőlnek a meg­rendelések. Rahmanyina az ötlettel az orosz egyedülálló nők gyenge pontjára tapintott. Oroszországban ugyanis a rendszerváltás óta elképesztően megnőtt a válások száma, s a há­zasságok 60 százaléka válással ér véget. Az üzletasszony szerint bérelhető férj meg­oldásával az egyedülálló nőknek esélyt ad arra, hogy úgy érezzék, van valakijük, aki elvégzi otthon a férfimunkát. Két hónappal a bolt nyitá­sa után jelenleg tíz, 27 és 45 közötti férjet alkal­maz, szolgáltatása pedig elég népszerű ahhoz, hogy legalább egy nappal előre meg kell rendel­ni. Rahmanyina elmondta: már nem attól fáj a feje, hogy elegendő megrendelőt találjon, ha­nem, hogy honnan szerezzen megfelelő férje­ket. Főként középkorú egyedülálló, teljes állás­ban dolgozó nők veszik igénybe a szolgáltatást, amelyért az első két órában 3600 forintnyi ösz­szeget kell fizetni. Néhány megrendelő meg­kérdezte, hogy a férfiak vacsorázni is elviszik-e őket, de a főnökasszony elmondta, a partnerke­resés már nem az ő biznisze. A bérelhető férjek bazárénak óriási sikeré­nek hátterében az áll, hogy a régi érában a „fér­fi a háznál” azt jelentette, hogy az elektromos vezetékek működnek, a tapéták rendesen van­nak felragasztva, a csap nem csöpög és a pol­cok jól vannak feltéve. Korábban a férfiak ha­gyományos szerepkörébe tartozott, hogy ott­hon mindent ők szerelnek - ebben volt némi szocialista büszkeségű válasz a nyugati kénye­lemre és a kapitalista világ telefonon kihívható szerelőire. A fiúk Neveltetésében alapvető volt, hogy mindent meg tudjanak szerelni, míg a lá­nyok azt tanulták meg, hogy az ideális férfi külső segítség nélkül el tudja végezni a ház kö­rüli munkákat. Elméletileg manapság az önkormányzatok biztosítják a házak és lakások karbantartását, ám az ott dolgozó szerelők híresek modortalan- ságukról, silány munkájukról, amelyért ráadá­sul túl sokat is kérnek. Rahmanyina férfiai nem ilyenek. Kedvesek, precízek és mosolyogva ér­keznek. A nők szerint, ha egy közülük belép az ajtón, máris sokkal kellemesebb lesz a légkör, és egyre többször fordul elő, hogy az asszo­nyok kiöntik a szívüket a bérférjnek. Bár a vállalkozás virágzik, a jelenség mégis hervasztó. Ha így folytatódik, és a férfiak a sze­xért, a nők pedig a gondoskodásért fizetnek a másik nemnek, előbb-utóbb sikerül teljesen üz­leti alapokra helyezni azt, aminek érzelmeken kellene alapulnia. Ez lesz majd az emberi kap­csolatok tökéletes csődje. mmm KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS területére A kézbesítő feladata az Új Dun ántúli N apló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példány szám folyamatos emelése, valami nt az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék tér. ügynökségén Bocz János ügynökség vezetőn él, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30-9273-360 Í7TTT KÖZLEMÉNY A Megújulás Családteráp iás Intézet vezetője és munkatársai köszönetüket fejezik ki minda­zon általuk ismert és ismeretlen támogatójuknak, akik a 2001. évi SZJA I %o-át (109944Ft) intézetünk részére felajánlották. Ezt az összeget a krízisben lévő családok és párok családterápiás konzultációjára használtuk fel. OKTATÁS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kara vizsgával záródó építési műszaki ellenőri tanfolyamot indít 2003. október hó végén, az alábbi szakágakban: E (épület), M (mélyépítés és m. műtárgyak), G (építmény- és épületgépészet), V (építmény- és épületvillamosság). Helyszín: PTE Pollack M. Műszaki Főiskola Érdeklődés és jelentkezés: Bánhegyi Ilonánál (72/503-650/3830, 30/855-3049) e-maili banhegyi@witch.pmmf.hu Velünk versenyképes lehet az Európai Unióban! Induló tanfolyamaink: Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Mérlegképes könyvelő, TB iigyintéző/szakelőadó, Ingatlanközvetítő, ABC-eladó, kereskedő-boltvezető, vendéglát ó-üzletvezető, Vámos és marketinges képzések Ingyenes egyéni képzési tanácsadás! Kamatmentes részletfizetés! 30% szja kedv.! Oktatás, vizsgáztatás, tankönyvellátás egy helyen! 7623 Pécs, Szabadság u. 23. Tel: 212-232, 516-119 perfekt ANGOLTANITAS! Tel.: 06/20/228-1202--------->729847* IN GATL4NKÖZVETÍTŐ/ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s szakképzés indul Pécsett. Vizsgáztatás, részletfizetési lehetőség. Tel.: 72/224- 277/3886 m„ 30/463-2300, 30/950- 3343, Horváth Ágnes. (Ny. sz.: 07/0493- 02) SZEREZZEN KEDVEZMÉNYESEN SZAKKÉPESÍTÉST A KISOSZ SZEPTEMBER, OKTÓBER HÓNAPBAN INDULÓ TANFOLYAMAIN! */ ABC eladó-szakmunkás / konfekció-, méterárú- és _ lakástextil eladó égi kereskedő-boltvezető l-ll. «/ tüzelő és építőanyag kereskedő l-ll. */ drogéria kereskedő é becsüs l-ll. (szakirányokban) tsf kereskedelmi menedzser vendéglátó menedzser A képzés össiköttségéaek 30%-a ' visszdgéayelhetö az adóbóti Jelentkezés: Titkárságunkon Pécs, Qtrom u. 7. Tet./fax: 72/312-314 OKÉV 03-0063-03 í 447 > PHARE támogatással I TAKARÍTÓNŐ- I KÉZILÁNY I foglalkoztató és képző programot indítunk | 40 év feletti, pécsi munkanélküli nők I részére. lalantlza-rni lakat- ® I 86 • . J reszere. ! Jelentkezni lehet: I MIOK Alapítvány Pécs, Apáczai Cs. J. krt. 1. Tel: 72/444-278 k _ _ _ _ PENTA UNIÓ ViftV Oktatási Centrum és Vizsgaközpont Okleveles adószakértő (indul: szept. 16.) Adótanácsadó(indui: szept. 16.) Mérlegképes könyvelő (indul: okt. 17.) Pénzügyi-számviteli (indul: okt. 16.) TB ügyintéző (indul: okt. 20.) * 66.000Ft noimatív állami támogatással a rendelkezésre álló keret létszám erejéig! Munkanélküliek a munkaügyi központtól támogatást igényelhetnek! Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése! Díjmentes tanácsadással és szakkönyv értékesítéssel váijuk irodánkban: Pécs, Czinderi u. 6. Tel:72/324-090, 313-482 KISKERESKEDŐK DRÓTKERÍTÉS AKCIÓ! Most a legolcsóbb! Akciónk a készlet erejéig tart Műanyagozott ke rítésfonat sötétzöld 1,2 m magas csak 4700 Ft/25 m 1,5 m magas csak 5700 Ft/25 m áfás árak Drótüzem Kozármisleny, Pécsi u. 1/A. Nyitva: H-P-ig 7.00-16.00-ig t Tel.: 72/370-037 I RUHAVÁSÁR 480 Ft/kg mecsek Aruház II.emelet CSÜTÖRTÖK .............................. Hi rdetését feladhatja az 505-068-as faxon is. 2003. oki. 6 héttől 0-18-ig, okt. 7. kedd9-18-ig, oki. 8. szerda 9-17 áréig. Helye: Pécs, Nevelési Központ Aula, színházterem, előtér, Apáczai Cs.J. krt. 1. 50 művész (Szász, Szanthoffer, Puskás, Csikós, Mág, Bimbó, Herpai, Csömör, Kabul, Fürst, Várkonyi, Markó, Mizser, Szekeres, Bán, Jakubik, Méhész, Gregorik, Fehérvári, Buday, Budai, Szegvári, Orbán, Adilov, Lázár, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig, Tiszavölgyi, Siska és mások) 250 db alkotása vásárolható meg, nagy kedvezménnyel, részletre is. RETUR ART GALÉRIA PÉCS S: 06-20-3264-100 £ DEDASZ-KOZLEM A DEDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki keli kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: Bonyhádon a Cikói utcában, a Deák utcában a Cikói utcától Börzsöny felé 2003. október 3-án 7 óra 30 perctől 12 óra 30 percig, Kísmórágyon a MÁV állomásnál és a MÁV szolgálati lakásoknál 2003. október 3-án 10 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, Bonyhád-Szerdahely egész területén valamint az autólakatos műhelynél 2003. október 6-án 7 óra 30 perctől 12 óra 30 percig, Ladomány egész területén 2003. október 6-án 10 óra 30 perctől 15 óra 30 percig. Mecseknádasdon a Nádasdí Borháznál, a rékavölgyi vízműnél, az Aranypatkó Panziónál 2003. október 7-én 7 óra 30 perctől 12 óra 30 percig, Pécsett a Káptalan utcában a Hunyadi úttól a 6. számig 2003. október 2-án 8 órától 15 óráig, ■ Pécsett a Magyart! rögi úton a Jakabhegyi úttól a Vörösbegy dűlőig 2003. október 10-én 8 órától 14 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgátatás- kimaradás miatt megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom