Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-13 / 250. szám
i 2003. Szeptember 13., szombat HITÉLET 9. OLDAL Párbeszéd A Keresztény-Zsidó Társaság szeptember 21-én, vasárnap a Pécsi Zsidó Hitközség dísztermében (Fürdő u. 1) „Bölcsesség által épül föl a ház és az értelem teszi szilárddá!” címmel zsidó-keresztény párbeszédet rendez. Megnyitót Hermann Judit, a KZST elnökségi tagja tartja, dr. Szécsi József, a KZST főtitkára: A példabeszéd a héber Bibliában, az Újszövetségben, a Talmudban és Midrásban, Schönberger András pécsi zsidó főrabbi: A Pirké Ávót - egy traktátus a Talmudból, dr. Horváth István, a Pécsi Hittudományi Főiskola professzora: Az isteni bölcsesség megnyilatkozásai a vallásközi párbeszédben címmel tartanak előadásokat. Közreműködik Szécsi Máté operaénekes aki Mendelssohn-, Verdi-, Szilárd- Király-, Jerry Bock-dalokat énekel, zongorán kísér Cser Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója. A rendezvényen a Társaság könyvkiadványai kedvezményes áron kaphatók, megvásárolható a már megjelent Keresztény- Zsidó Teológiai 2002. évi évkönyv____________________M.E. Ciszterci jubileum A Ciszterci Rend 45 év után, tíz éve kapta vissza a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumot. Ebből az alkalomból szeptember 19-én, pénteken hálaadó és ünnepi megemlékezést tart, s egyben fölavatja a 2002-2003 tanévben felépített új tornacsarnokot. A program az alábbiak szerint alakul: délelőtt 10 órától az ünnepi hálaadó szentmise a pécsi Bazilikában, melyet Bíró László püspök celebrál. 11.30-tól ünnepi ülés a gimnázium dísztermében. Korzenszky Richard tihanyi bencés perjel a visszavétel történetéről szól, Huszár Lőrinc ciszterci igazgatóhelyettes megemlékezik az elmúlt tíz esztendőről, majd pedig Kárpáti Gábor régész a tornaterem alapjainál feltárt római kon temetőről tart értekezést. 13 órakor a tornatermet avatja dr. Andrásfal- vy Bertalan professzor, az Antall- kormány kultuszminisztere és Bíró László püspök, 13.30-tól pedig állófogadást adnak a vendégek tiszteletére a gimnázium dísztermében. K. F. Cserkész világtakarítás Másfél évtizede ausztráliai cserkészektől indult el a kezdeményezés, hogy szeptember harmadik szombatján, vasárnapján a csapatok tisztítsák meg a szeméttől, hulladéktól a környezetükben lévő erdőket, ligeteket, vízpartokat. A magyar, ezen belül a pécsi cserkészek elsők közt csatlakoztak e kezdeményezéshez. Idén, szeptember 20-án, szombaton reggel 9 órakor a vasútállomás előtt, illetve a kertvárosi buszpályaudvar 62-es végállomásánál találkoznak az.ak- cióban résztvevők. A Tettye fölötti erdőket, illetve Malomvölgyi tó környékét fogják megtisztítani. ■ Új épületben Szeptember 6-án, Zénón Gro- cholewski bíboros, a Katolikus Nevelés Kongregációjának prefektusa és Keresztes Szilárd, a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye püspöke áldotta meg Nyíregyházán a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola új épületét. Nyíregyháza Város Önkormányzata a belvárosban 3400 négyzetméter építési telket ajándékozott a főiskola részére. Itt épült fel a 3250 négyzetméter hasznos alapterületű modern oktatási központ. A mélygarázsban 28 gépkocsit lehet elhelyezni. A földszinten van egy 230 személy befogadására alkalmas nagy előadóterem - ez függetleníthető a főiskolától, így egyidejűleg más rendezvényeket is lehet ott tartani. ■ mERTEK „ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Hadd egyem kiméri kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak, s azt mondjam: Ki az Úr? Ne menjek lopni sem, mivel szegény lettem, és ne gyalázzam meg Istenemnek nevét." Példabeszédek 30.8-9. A Biblia fontos üzenete számunkra, hogy ezen a világon minden Istené. Ő a világmindenség alkotója, az ember teremtője. Övéi vagyunk mi magunk, szeretteink, minden javaink. Azért kaptunk | mindent, hogy használjuk azokat a magunk és mások javára. A talentumokról és a sáfárságról szóló jézusi példabeszéd jól megvilágítja ezt. Az emberi szív mélyén meglapuló vágy az oka annak, hogy Isten által nekünk szánt javakból nem mindenki részesül megfelelően. Vannak gazdag és szegény népek, gazdag és szegény földrészek; vannak helyek, ahol tíz emberből egy keres annyit, mint a többi küenc együtt, ahol halmokat hcfrdanak össze eldobott ételmaradékból, másutt meg háromból kettő alultáplált vagy minden második éhesen fekszik le naponta. A föld, melyet Isten paradicsomnak teremtett, a bennünk lakó tolvaj vágy miatt sokak számára a 'halál völgye' lett. Sokan kiáltanak vádlón, és Istent teszik felelőssé mindezért. Ha lenne Isten az égben, ezt nem engedné meg! Aki pedig az evangélium világosságánál keres útmutatást, az meghajtott fejjel, bűnbánattal mondja: Isten, légy irgalmas, nekem, bűnösnek. Mit tehetünk? - Nyilvánvaló, hogy nem tudunk világméretű problémát mi megoldani - nem tudunk minden éhezőt etetni. A kisebb-na- gyobb segélyakciók csak enyhítik a nyomort, de meg nem szüntetik... El kell jutnunk arra a szemléletre, mint a Példabeszédek könyvének írója: Istent kéri, hogy mentse meg a túlzott gazdagságtól és a túlzott szegénységtől. Ha a mértékletesség erényének ezen formáját napi gyakorlattá tudnánk váltani, bizonyára kiegyensúlyozottabb viszonyok lennének világméretekben és hazai viszonyok között is. Akkor kevesebb híradást hallanánk korrupciós botrányokról, a közösség vagyonának elherdálásáról, brókercégekről és még sok más, a mindennapi életben szereplő visz- szaélésről. Akkor a szegény nem tekintené tolvajnak a gazdagot, a gazdag pedig nem tenné tolvajjá a szegényt... Aki Isten előtti világosságban felismeri ezt az igazságot és környezetében meg meri valósítani, az hatással lesz a világnak arra a részére, melyben él. Ha az Istentől származó tiszta gondolkodást helyezzük előtérbe, akkor abból olyan belső erő származik, mely csillapítani tudja a naponta megtapasztalt égbekiáltó igazságtalanságokat. Bodogán László, parókus Emlékeztető ÉVSZÁZADOS hagyományai szerint a Szűzanya nevenapján Má- riagyűdre zarándokol a pécsi egyházmegye német ajkú lakossága. Holnap, vasárnap fél 11-kor Mayer Mihály megyés püspök mutatja be a szentmisét. Az éneket a bonyhád-nagymányok-cikói egyesített énekkar és a nagymányoki ifjúsági zenekar vezeti. A Magyar Rádió Pécsi Nemzetiségi Szerkesztősége egyenes adásban közvetíti a zarándoklatot. NÉP, nemzet, nemzetiség a Kárpát-medencében címmel előadást és fórumot tart a Pécsi Egyházmegyei Justitia et Pax Bizottság szeptember 15-én, hétfőn 18.00 órakor az Alapítványi Székházban (Pécs, Janus Pannonius u. 11.). Előadó Bába Iván politológus, a Fidesz külügyi hivatalának vezetője. JÓTÉKONYSÁGI orgonakoncert lesz ma, szombaton este fél 8 órakor a Pius, Jézus Szíve templomban a kertvárosi népkonyha javára. Orgonái Fischer Tamás, közreműködik Pál Alexandra (szoprán). Bach-, Schubert-, Franck- és Vidor-műveket adnak elő. A Karitász kérése: aki teheti, lehetőségeihez mérten segítsen, hogy a sok szerencsétlen embert napjában legalább egyszer meleg ételhez juttathassák. A SZERÁFI KÓRUS szeptember 22-én, jövő hétfőn este 8 órakor tartja első próbáját a Collegium Seraphicumban (Ferencesek u. 35.). Kérik azokat a régi és új dalosokat, akik szívesen énekelnének a kórusban, jöjjenek el az első próbára. A nagy hírű énekkar 1929-től működik - az 50-es évektől kényszerű szünetet tartva. Négy éve Nagy Ernő karnagy vezetésével kollégiumi közösségként szerveződött újjá. A jövőben - külső tagokra is számítva - havonta egy-egy alkalommal all órás szentmisén is be szeretnének mutatkozni. PÜSPÖKI VIZITÁCIÓ. Dr. Szabó István, a magyarországi református egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke szeptember 27-től szeptember 30-ig Baranyába látogat, s részt vesz többek között az ez időben Pécsett megtartandó egyházkerületi konferencián, illetve felszenteli 27-én a palotabozsoki templomot. ■ _______________________ _________________)______________________JAJ Kö szönetét mondok Dobos Lász- lóné, Harmath Ilona karvezetőnek áldozatos munkájáért, amely- lyel 25 hosszú éven át vasárnapról vasárnapra szebbé tette szentmiséinket itt a Belvárosi templomunkban. 1978-ban dr. Hegyi László tanár úr megkérte, hozzon létre egy kis énekkart a templom számára. Ez akkor nem volt egészen veszélytelen vállalkozás, ilyen elkötelezettség, kiállás miatt hamar útilaput kötöttek az emberek talpára. Egyházi énekkar akkoriban csak a székes- egyházban volt. Dobosné Harmath Ilona az énekkart zömében a zeneiskolai tanítványai közül toborozta. Ebből a kis közösségből nőtt ki az a kórus, amely egyre jobban magára vonta a figyelmet és koncertek adására is vállalkozhatott. A koncerteket itt tartották a templomban a szülők és a belvárosi hívek örömére. 25 év alatt 50 hangversenyt adtak. Ez önmagában is nagy teljesítmény. Ilka néni kis csapatának éneke egyre művészibb, az Ilka néni megszólítás rang és kitüntetés lett. így szólították a városházán is, ahol a „Pécs városért” kitüntetést kapta. Más kórusok általában évtizedeken keresztül énekelnek együtt, összeszoknak, csiszolódnak és így lesznek híressé. Ilka néni csapatából viszont évről évre már betanult, begyakorlott tagok estek ki, akik az érettségi után a tovább tanulás miatt már nem maradhattak együtt. Ezért minden évben egy kicsit elölről kellett kezdeni. Kitartásra, elkötelezettsége, igazi áldozatra volt szükség A Jubilate kórus nem volt hivatásos énekkar. Nem kaptak fizetést, nem az éneklésből éltek. Tinédzser korukhoz illően ujjongó lélekkel énekeltek. A lelkesedést Ilka nénitől kapták. Annyira megszerettette velük az éneklést, hogy közülük többen ezt választották életpályájuknak. És még valamit: Ilka néni hallatlan szívósággal törekedett arra, hogy az énekkart minden nyáron elvigye valamilyen körútra. Először csak a határainkon belül, de hamarosan határon túlra is. Bejárták szinte egész Európát. Ingyen szállásokon húzták meg magukat, melegített konzerveket ettek, énekeltek templomokban, de utcasarkokon is. Örömmel fogadták a tapsot és örültek a kalapba dobott pénznek. Ilka néni ezeket fillérre pontosan szétoszA Belvárosi templom Jubilate énekkara tóttá és mesterien tudott jókedvet csinálni. Az utakról albumokat állított össze. Ezek igazolják, milyen tartalmasak, élménydúsak voltak ezek a körutazások. Amikor bejelentette, hogy szeretne visszavonulni, el kellett fogadnom az érveit. Huszonöt év alatt elfáradt. A karvezetésről mond le, de mindörökre a belvárosi egyházközség híveihez tartozónak vallja magát. Örömmel fogadjuk a kötődését, mi is azt szeretnénk, ha itt otthon érezné magát. K.P. Ujjongó lélekkel Hit, tisztesség, minőség együttesek, sportszakosztályok, tanulmányi kirándulások, általában a gimnázium és a kollégium támogatására. Ezek húzóerejét bizonyítják az országos és nemzetközi tudományos, művészeti és sport-megmérettetéseken elért jelentős eredményeink, zenei együtteseink, irodalmi színpadunk, tánccsoportunk, szólistáink sikeres szereplései a rádióban, televízióban, a helikoni játékokon, sőt határainkon túl is. Pécs legrégibb, hazánknak is egyik legnagyobb múltú középiskolája az idén 316 esztendős Nagy Lajos Gimnázium. Alig ért véget a török uralom, máris jezsuita szerzetesek kezdték el az oktatást- nevelést 1687-ben valahol a mai Ágoston tér táján. 1814 és 1948 között a Ciszterci Rend. irányította a gimnáziumot, sok-sok kiválóságot nevelve a nemzetnek. Nagy Lajos király nevét az 1920-as években vette föl. 1948 után 45 éves állami, ill. önkormányzati státus következett, majd pontosan 10 évvel ezelőtt a történelmi és politikai változások eredményeként ismét a ciszterci rendé lett az iskola. Éles pengeváltások a médiumokban, kemény szóváltások a városi közgyűlésben előzték meg inai A napokban már a diákok is birtokukba vehetik az új tornacsarnokot az iv-jí. június 12-i ünnepélyes visszaadást. A döntő szavazást megelőzően a közgyűlés előtt Arató Orbán atya a ciszterci rend megbízottjaként a Rákosi-féle koncepcióhoz hasonlította a visszaadást ellenzők álláspontját. Az „állami” időszak két utolsó igazgatója, Kelenfi Elemér és Póla József a visszaadást támogatta. Párhuzamosan ezekkel az eseményekkel már 1989. szeptember 19-én újjáalakult a Magyar Ciszterci Diákok Szövetsége pécsi osztálya Arató Orbán és Gábor Gyula öregdiák vezetésével. Ez a testület, valamint a négy évtizedes katakomba-korszak után immár újra „legális” zirci apát, Kerekes Károly hathatós közreműködése sikeresen készítette elő a visszaadást. 1990 novemberében megkezdte munkáját a pécsi Ciszterci Pedagógiai Műhely. Havonkénti összejövetelekkel, országos és nemzetközi hírű szaktekintélyek előadásaival, nagyszámú pedagógus és más értelmiségiek részvételével áldásos tevékenységet fejtett ki. 1995 januárjától a Keresztény Értelmiségi Fórum vette át a Műhely szerepét. 1991 szeptemberétől negyedévenként megjelenik a Fehér/Fekete c. újság, amely diákjaink tudománnyal, művészetekkel, sporttal foglalkozó írásait is tartalmazza. A lapot a legrangosabb magyar diákújságok közt tartják számon. Ugyanígy figyelemre méltó értéket képviselnek az Arató Orbán atya által szerkesztett, rajzokkal, színes fényképekkel illusztrált iskolai évkönyvek, melyek az egykori ciszterci hagyományokat folytatva a tanárok, tanulók tudományos értekezéseit közlik a gimnázium életét, a diákok eredményeit bemutató írásokkal egyetemben. Immár a második kötete látott napvilágot a Diákszemmel c. kiadványunknak. Ebben tanulóink pályadíjnyertes munkái olvashatók. A mintegy hét és fél száz diáknak, az egyre fiatalodó hatvanfős tantestületnek számos lehetősége van a ciszterci öregdiákok, az intézet barátai által meghirdetett, sokszor jelentős pénzösszegekkel honorált pályázatokon való részvételre. Ezeket a jórészt külföldön élő, hajdani diákjaink jóvoltából létrejött „Ciszterci Rend Incipit Vita Nova” Alapítvány koordinálja. De a kamatok föl- használhatók szociális segélyekre, művészeti Szép múltra visszatekintő, 1916-ban alakult - a tiltás éveiben sem tétlenkedő - 47. sz. Szent László király (P.C.F.) cserkészcsapatunk is eredményesen folytatja a jeles elődök tevékenységét. A négy négyévfolyamos, az egy hatévfolyamos tanulócsoportban utánpótlási problémáink nincsenek. Hasonlóan kedvező a helyzet a továbbtanuló diákjaink vonatkozásában is; az egyetemre, főiskolára jelentkezettek mintegy 90%-a azonnal, a többiek egy-két próbálkozás után lesznek hallgatói valamelyik felsőfokú oktatási intézménynek. Évente átlag 5-6 diákunk az országos középiskolai tanulmányi versenyen való eredményes szereplés jutalmaként felvételi vizsga nélkül kerül be az egyetemre. Számos diákunk külföldön folytatja felsőfokú tanulmányait. Említettük, hogy az Incipit Vita Nova Alapítvány jelentősen támogatja a gimnáziumot. Ennek ígéretes gyümölcse a szeptember 19-én délután 1 órakor átadásra kerülő, egy év leforgása alatt fölépült, mintegy ezer négyzetméter alapterületű ciszterci tornacsarnok. Denkinger József és Nagy Péter tervezése nyomán a kiskunhalasi MERKBAU Kft. kivitelezte. így az eleddig kettős funkciójú nagyterem - színház- és tornaterem - kizárólag előadások, hangversenyek, lelkigyakorlatok helyszíne lesz. A tornacsarnok tervezése Páva Péter igazgató és a testnevelő kollégák elgondolása alapján történt. Az impozáns, figyelemre méltó építmény 200 millió forintos beruházással valósult meg. Zömét ZakarF. Polikárp zirci főapát, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium, valamint az Incipit Vita Nova Alapítvány biztosította. Ám az önerőből történt hozzájárulás is jelentős méretű. Megvalósítandó, közvetlen feladat marad az 50 milliós költséget igénylő sportudvar létrehozása. Itt messzemenően figyelembe kell vennünk a tornacsarnok építkezési munkálatai közben napvilágra került ókeresztény emlékeket. HIT, TISZTESSÉG, MINŐSÉG - ezzel a hármas jelszóval indult a pécsi Nagy Lajos Gimnázium 317. tanéve. Szép, nemes, beszédes megfogalmazása annak a törekvésnek, melynek középpontjában a magyar tanulóifjúság lelki, szellemi és fizikai gazdagabbá tétele áll. lvasivka Mátyás