Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-27 / 264. szám

HI 2003. Szeptember 27., szombat

RIPORT

7. OLDAL

KULTÚRA

MEGKEZDŐDÖTT AIX. EURÓPAI BORDALFESZTIVAL. A villánykövesdi Batthyány-pincében tegnap délután kétszáz jó torkú férfi zen- gedezett a szőlő ízletes levéről, majd a férfikarok a pincék mélyén eredeti keletkezési környezetben is megénekelték a jóféle borokat. A vidám danolászás ma a Pécsi Nemzeti Színházban gálaesttel folytatódik, holnap délelőtt pedig a Villány-Siklósi Borút településein, Palkonyán, Nagytótfaluban, Nagyharsányban, no és természetesen Siklóson és Villányban ingyenes dalos matinék következnek. Az ünnepi programot, a gála műsorát aztán vasárnap délután a Széchenyi téren is megismétlik, így tehát Pécsett zárul a nemzetközi bordaltalálkozó. Felvételünkön a Torino melletti Fossanóból érkezett olasz kórus látható. m. b. e. - fotó. tó™ l.

Jandó Jenő és a Somogyi vonósnégyes

Szeptember 28-án, vasárnap délután 5 órakor a.Pécsi Rádió Pannon Koncert-Tükör című komolyzenei műsorában a Pécsi Szimfonikusokkal közös sorozat vendégeként ezúttal egy a Pécsi Művészetek Háza által szervezett koncert kerül a programba. Jandó Jenő és a Somogyi vonósnégyes szeptember 15-i Zeneparkban (a volt Park moziban) tartott hangversenye, melyből Schumann: Esz-dúr zongoraötösét, Dvorák F-dúr „amerikai”, vagy másképp „néger” kvartettjét és Dohnányi Erő opus 1-es c- moll zongoraötösét hallhatják majd a zenebarátok. ■

Varázsceruza

A Pécsi Városi Könyvtár „Hogyan képzeled a jövő könyvtárát Pécsett?” címmel rajz- és novels, lapályázatot hirdetett általános iskolás tanulóknak. Száz alkotást küldtek be, tehát a zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor döntenie kellett. A rajzpályázat győztesei: alsósok - 1. Nagy Roland, 2. o., Kertváros Utcai Általános Iskola; felsősök - 1. Kovács Nikolett, 5. o., Bártfa Utcai Általános Iskola. A novellapályázaton négy különdíjat osztottak ki Balogh Rékának, Németh Ildikónak, Schaffer Alexandrának és Tárnái Juditnak. iszi

Fordulat előtt a Bóbita

Külföldi fesztiválsiker után indul a hazai évad

Fesztiválszereplések mögöttük és előttük, itthoni bemutatók - ez jellemzi az évadot épp csak kezdő Bóbita Bábszínházát. Ám ennél sokkal fontosabb, az egész munkát befolyásoló dön tés is készül októberre: az intézmény önállósulása, amit már a szakminisztérium is támogat.

Az idei első bemutató, a Mesék a Broca utcából fotó. l. l.

De közben még varat magára a 2003/2004-es évad első bemutatója vasárnap, a Mesék a Broca utcából. Sramó Gábor, a Bóbita vezetője a következő szavakkal ajánlja az új produkciót a közönség figyelmébe:- A darab két színész jutalomjátéka, hiszen rengeteg szerepet, figurát formálhatnak meg. A Bóbitától talán kicsit szokatlan maga a történet, ugyanis tele van igazán mai, abszurd humorral, miközben a hagyományos horro- risztikus elemek se hiányoznak a történetből. Ráadásul az előadás végére kiderül, hogy semmi sincs úgy, ahogy az elsőre tűnt.

Az igazgató mindemellett szólt a felsejlő jövőről is. Történt ugyanis, hogy időközben már a pécsi önkormányzat kulturális bizottsága is támogatja a Bóbita önállósodását, amivel ráadásul nincs egyedül, mivel a minisztérium is ezt szorgalmazza - és mint tudjuk, a Pécsi Nemzeti Színház se gördítene akadályt a „válás” elé. Végső döntés ez ügyben októberben lesz. No persze, szinte mindezektől függetlenül neki kell állni a bábszínház-épület felújításának, amit már többször halasztott a fenntartó: az idei évre beígért 30 millió forintból sem láttak eddig egy vasat sem.

_______________________________H.K.

Futnak a képek

Az élet és az intézet határán: szomorú búcsú (Dorothy Duffy)

EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL

Ászok, jászok, oszétek

A Pécsi Napok és az Európai Bordalfesztivál rendezvényei során, ma két olyan művészeti együttes is fellép a városban, amelyek neve a régi korok iránt érdeklődőkben nosztalgikus gondolatokat szül. Ám mielőtt romantikus ködbe övezném mondandómat, hadd hivatkozzam a jelenre.

Pécs gyönyörű magyar város. Bár laknak benne bolgárok, szer- bek, horvátok, görögök, lengyelek, cigányok, ukránok, ruszinok, németek... Azaz az utóbbiak nem, mert ilyenek valójában nincsenek, csak rajnai frankok, bajorok, keleti frankok és néhány sváb - nyelvjárás szerint. Ettől függetlenül, általában svábnak vagy németnek mondjuk őket. De mind pécsiek és magyarok. Ahogy magyarok a tótok, vendek, palócok, úzok, besenyők, kunok, székelyek, jászok utódai is, ha itt élnek, akár őrzik eredettudatokat, akár nem.

Az indogermán nyelv- és fajelméletnek nevezett tudományos

terror és vadhajtásai, elérték, hogy túl szimplifikáltan gondolkodjunk a nemzetek kialakulásáról. De az elfogulatlan történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy. többnyire politikai, s csak másodlagosan etnikai, alapon szerveződtek a régi idők államalakulatai. A nemzet tudatot, az együttélés teremtette meg. A közös kultúra és a közös törvények. A nénet pedig hol gyűjtőnéven, hol új vezéréről, vezértörzséről, hol lakóhelyéről minden szomszédja másként nevezte. Ez aztán, a kellően rest agyú tudósok körében nagy tájékozatlanságot szült. Pedig az ókori történetírók közt is akadt, aki pontosan fogalmazott.

Nagy a tétovaság Kazária tekintetében is, holott, pl. Maszudi leírja: a perzsák kazároknak nevezik, a törökök azonban szabíroknak mondják őket. A szabírokról tudjuk, hogy már a VI. század óta a Kaukázusban vannak, hosszan időznek a mai Dagesztánban, csak a kortársak hun királyságként jegyzik őket. Ám

ismerjük Gordás hun király történetét, aki felvette a bizánci vallást, ezért övéi megölték, és testvérét Maugert [Magyart) tették meg királynak. Ezek a hunok szavárdok lehettek. A Kaukázus előterében szövetségeseikkel (onugorok, barszilok) létrehozták Kazáriát. Az arab források a kaukázusi hunokat korábban is kazároknak nevezték. Gumiljev szerint: „a kazárok, a hunok leszármazottai, mint hódítók, szarmata asszonyokkal éltek Barszíliában, majd egybeolvadtak a barszilok törzsével egy néppé.”

Ceglédbercel helynevünk mellett krónikáink emlékezetét Arany János így summázta: „Dúl királyé a legszebbek, Hunor s Magyar női lettek.”

Honfoglalás kori sírjaink emberanyaga a szarmata sírokkal mutatja a legnagyobb rokonságot. A szarmaták nagy csoportjába tartoztak a háromfelé szakadt alánok. Pl. a barszilok és az ósz-ok (osz-ok) ma a Kaukázus kapujában, tehát a hajdani Kazária déli részén élő oszétok is.

Az alánokkal közös szavaink: agyar, Aladár, ara, ár, asszony, éd(es), ezüst, ezer, fizet, gaz, gazdag, gond, híd, kard, kert, legény, mén, méreg, nád, nemez, ostor, öszvér, részeg, szekér, tej, tíz, tölgy, üst, üstök, üsző, üveg, vám, vásár, vetem, vért, zöld, zsineg. Hogy melyik szó, melyik nyelvben a jövevény, legyen a tudósok gondja. Ám Apor Éva azt is megállapította, hogy az ősoszét Nárt-eposz versformája feltűnően közel áll az ősi magyar felező tizenketteshez.

A keresztény alánokat (ász-okat) a XIII, században az utazók, már a Kaukázusban is jászoknak nevezik. Száz éve még úgy tudták, a magyar- országi jászok a jazígok (alföldi szarmaták) maradékai. Azóta né- hányan azt bizonygatták a kunokkal jöttek be a XIII. században. Ma többen valószínűsítik, hogy a jászok ősei valóban 17-18 évszázada a Kárpát-medencében élnek, s hozzájuk jöttek apránként, a későbbi időkben rokonaik. Mindezt régészed leletek is megerősítik. S helyneveink is. Oszlár, Eszlár, Lad, Ladány helynév, már a kunok betelepítése előtt előfordul, még Somogybán is. Az is lehetséges, hogy a Halotti beszéd jász környezetben született. De van, aki nem hiszi. S nem figyel az érvekre. Ezért hivatalosan nem bizonyított.

■ A titokzatos Jászságból érkező országos hírű, Jászság Népi Együttes, ma este a Sétatéren - a Somogy Táncegyüttes után - a magyar paraszti tánc és zenei hagyományt ápoló műsort mutat be. Velük egy. időben, a színházban a bordalfesztivál gálaműsorában, majd holnap a Széchenyi téren az Alán Filharmónia Férfikara is fellép, Észak- Oszétiából. A kórust ugyanaz az Olga Dzsanaeva vezényli, aki a vladikavkazi Agrártudományi Egyetem hallgatóiból és tanáraiból alakított „Afshati” férfikarral 1997- ben már elbűvölte a bordalfesztivál résztvevőit és közönségét.

A kórusnak nem csak szilaj dalai, mulatónótái és táncai, általános viselkedése is ámulatot keltett. Abszolút fegyelmezettek voltak, és a patriarkális értékrendet olyan természetességgel érzékeltették, hogy csak ámultunk. Pl. vendégségben sem ült le senki a kórusból, amíg a

rangidős tag meg nem érkezett és helyet nem foglalt. Rangsor szerint mondtak.pohárköszöntőt, s pontosan tudták, kinek mennyit illik beszélni, s inni. A bor a társasági rítus eszköze volt, de soha sem váltott ki lazaságot, duhajkodást, fegyelmezetlenséget. A Kaukázus környékén nem csak a szőlőtermesztés, de a borkuüúra is hatezer éves. Az őszét kóms borospincében vagy étteremben, ha ivott, az, az életöröm szertartásának tűnt.

Felháborodtak, amikor orosz zászlóval akartuk jelenlétüket demonstrálni. Ők a birodalomban is alánok maradtak. Nem bölcsészek, agrárszakemberek voltak vagy annak készültek, de a művészeti hagyományok mellett, a történelemről is alapos és részletes ismereteik voltak. Rokon nemzetnek tartották a magyarokat is, nem csak a jászokat. S nem értették, hogy mi mért nem értjük? Hogy-hogy nem tudunk közös szavainkról? Azt hitték, a mi történelemkönyveinket is az oroszok írták.

Én azért is várom az alánokat, mert ilyen derék, szép magyar embereket, mifelénk már ritkán lehet látni. Nézzék majd csak meg őket.

Bükkösdi László

A kép mint indulat

A Magdolna nővérek (The Magdalene Sisters) című film fogadtatása nagyon ellentmondásos. Elég, ha az alkotás velencei és római megítélésének sarkosan különböző voltára utalunk. A Vatikán nyilatkozatban ítélte el a művet, a velencei fesztivál zsűrije viszont a fődíjnak számító „Arany Orosz- lán”-nal jutalmazta 2002-ben. A Szentszék tiltakozása, érthetően, morális indíttatású, s nyilván ösz- szefügg a produkció egyházellenes tendenciájával. A film nézőpontja erkölcsi szempontból valóban kifogásolható, az esztétikum azonban sajátos, független minőség, a Magdolna nővérek, művészi értékét tekintve, elvüeg, e felvetések mellett is lehetne jó mű. De, sajnos, nem az. Csodálkozom is a velencei ítészek döntésén. Nem állítom, ám a látszat mégis az, hogy ők sem az esztétikum szempontjait részesítették előnyben, holott nekik ez lett volna a dolguk.

A történet állítólag hiteles tényeken alapul. Írországban - itt játszódik a cselekmény a hatvanas években - a megesett lányok egy részét családjuk kiközösítette, s a Bűnbánó Magdolnáról elnevezett nevelőintézetbe zárták őket, ahol a felügyeletükkel megbízott apácák, a rendező szerint, kegyetlen szigorral bántak velük, súlyosan megalázva őket emberi méltóságukban. A záróképhez kapcsolódó felirat közli, hogy mintegy harmincezer „Magdolna nővéréről maradt fenn dokumentáció. A film ezek közül az esetek közül négyet ragad ki.

A bevezető képsor igen erőteljes és magas színvonalú. Egy lakoda- Jpm képsorai peregnek előttünk: a mulatság során égy lányt megerőszakol az unokatestvére. Az eset híre nyomban szájról szájra jár. Kitűnő megoldás, hogy a harsogó zene elnyomja a szavakat, csak a beszédes arcokat látjuk, s a mimika nyelvén megszületett ítéletet - a lány szégyent hozott a famíliára, el kell távolítani. Ő az egyik hősnő.

Az expozíció után élesen külön kell választani a lányok és az apácák ábrázolásának értékelését. A négy hősnő négy árnyaltan és drámai erővel megrajzolt sorsot képvisel. Az egyik beleőrül a megpróbáltatásokba, a másik fellázad, a harmadik gyötrelmei ellenére is mindvégig megőrzi katolikus hitét, a negyediket időközben felnőtté váló öccse kiviszi az intézetből. Ez a lány korábban egyszer meg is szökhetne a nyitva felejtett kertkapun át. Ki is megy, végigpillant a kitáruló vidéken, aztán megtorpan és csendben visszamegy. Hová menne? Nincs helye a szabad életben. Végtelenül szomorú jelenet, talán a legszebb a filmben.

Az irgalmas nővérek bemutatása viszont egyoldalú és bántóan sematikus. Ezen a téren a brit rendezőt, Peter Mullant érezhetően az indulatai vezérlik. A harag pedig rossz tanácsadó, kivált a művészetek terén. Füst Milántól tudjuk, hogy az indulat nem válhat közvetlenül képpé, lobogása csak akkor hoz létre rangos műalkotást, ha a felfokozott érzelmek az ábrázolt kép objektivitásával, az alkotói látomás tárgyszerű emelkedettségével társulnak. A rendező alkalmasint okulhatott volna az „apáca-téma” ősatyjának, a felvilágosult Diderot- nak a példájából, akit szintén anti- klerikális szenvedély fűtött, de művészi igényessége mégis arra sarkallta, hogy hősnőiről a lehetőség szerint árnyalt, sokszínű portrékat rajzoljon. Peter Mullan ezt elmulasztotta. Néha az az érzésünk, hogy amit látunk, az végső soron nem egyéb elfogult, didaktikus pamfletnél.

Ez a leegyszerűsítő látás az egyébként igen színvonalas színészi játék hatását is csökkenti. A remek színésznők, Geraldine Mc- Ewan, Anne Marie Duff, Nora- Jane Noone, Dorothy Duffy és Eüeen Walsh higgadtabban dolgozó, igényesebb rendezőt érdemeltek volna. Nagy Imre

umooa igyekvő országból hívtak meg egy-egy társulatot. Magyar- országról természetesen többen is jelentkeztek, de a beküldött vi- deoanyag alapján a Bóbitát választották. A pécsiek kétszer adták elő a szöveg nélkül játszódó Diótö- rőt, amivel a' gyermekzsűri döntése alapján a kassaiak mögött végül is a 2. helyen végeztek. A Diótörő sikerét bizonyítja, hogy a produkciót Európa másik szegletébe is meghívták, méghozzá a görögországi Kilkisbe, ahová a közeli napokban indul a csapat.

.engyelországban tartották az lurofestet, amire a tíz Európai

Essék szó előbb a nemzetközi kapcsolatokról. Az elmúlt héten