Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-31 / 237. szám

■pv • • • • // Dormogo E5SP0RT ______________________________________________ Ha az élvonal újonca négy fordulót követően ötven­százalékos teljesítménnyel a hatodik helyen áll, ak­kor túlteljesíti a várakozást, a vezetők, az edzők és a játékosok büszkén nyilatkoznak, de nem felejtik el hozzátenni: még mindig a bentmaradás a cél. Valami ilyesmit fogalmazhattak volna meg Szombathelyen is, ám helyette sárdobá­lásba kezdett Bíró _v Péter tulajdonos és Détári Lajos edző. Utóbbi a héten már le is mon­dott. s nagy hallgatás után az okokról is beszámolt. ■ A Lombard a nyáron ju­tott fel az élvonalba, s Bíró Péter klubtulajdonos meg­hosszabbította Détári Lajos szerződését. A Lombard győzelemmel mutatkozott be az élvonalban, majd két vereséget követően Détári kifakadt a já- s tékvezetőkre. Megpendítette a lemondását, ám mégis ma­radt. Aztán amikor senki sem számí­tott rá, három nappal a szombati, Vi­deoton elleni 3-0-ás sikert kö­vetően távozott. Állítólag megint a bíró miatt.- Már csak egy bí­róval van gond, Bíró Péterrel - indokolt Döme. - Összevissza beszél, többet nem állok szóba vele. Ha két értel­mes ember nem tud rende­sen együtt dolgozni, akkor váljon el normálisan, he­lyette ő befeketít engem. Mára oda jutottunk, hogy az eredmények sem az enyémek, sőt állítólag edzést sem tartottam. Nem akartam be­lemenni sárdo­bálásba, de szá­mos valótlan dolgot állít ró­lam, ezért nem hagyom magam. Bíró Pé­2003. AUGUSZTUS 31. Döme-tor tér megvádolta Détárit, hogy edzés helyett Lajos- napot tartott egy szombat- helyi szórakozóhelyen. Dö­me bevallotta, valóban tar­tott névnapi bulit, de nem edzés helyett.- Amióta edző vagyok egyszer sem késtem tréning­ről, mindig felkészülve men­tem, éppen ezért nem mondhat olyat, hogy buli­zok az edzés helyett. A tré­ning után hívtam meg a csa­patot, a szertárostól kezdve a pályaedzőkig mindenki el­jött. Biztos fájt neki, hogy az ő névnapja csupán akkor lett megtartva, amikor a kö­zértben vett magápak két üveg pezsgőt, és a mérkőzés előtt kitöltötte a csapatnak. Gondolhatja, hányán ittak vele... Nekem hisznek Szombathelyen, mert senkit sem csaptam be, ez viszont rá nem igaz. Détári elmondta, elege lett a viszonyokból. Abból, hogy nem fizetnek, abból, hogy csak hitegetik a játékosokat.- Bíró azt mondja, nem tudok igazi problémákat fel­sorolni, csak megsértődtem. Négy hónap alatt egyszer nem kaptam meg időben a pénzem, se a prémiumot. Most is tartozik. Egyetlen já­tékos sincs rendesen kifizet­ve, csupán hitegeti őket az átutalással. Volt olyan edzés, hogy csak nyolc lab­dánk volt, de abból is félre kellett tenni, mert a hétvégé­re nem maradt volna meccs­labda. Ezek igazi problé­máknak tűnnek? Éppen ezért ő ne hangoskodjon, hogy mennyi pénzt fektetett be a magyar labdarúgásba. Az, hogy ő Szombathelyen büszkén sétálhat a város­ban, az én érdemem. Én csi­náltam ebből a gárdából baj­nok csapatot, s ebbe annyit tettem bele, amennyit egy BIRO PETER MONDTA DETARIROI __(sport plusz) ■ - Megmondom őszintén, hogy tele van sztár­allűrökkel. Kétség nem fér hozzá, hogy még akár jó edző is lehet belőle, de tudomásul kell vennie, hogy ő most már nem Détári Lajos, a világválogatott lab­darúgó, hanem egy edző a sok közül. ■ - Semmi igazi problémát nem tudott mondani. Olyanokat, hogy mit tudom én, rosszul locsol a lo­csoló, meg hasonlók. Mivel hetek óta nem talált semmi problémát, most eljátszotta a sértődött kisfiút, akinek ellopták a kis piros vödrét a homokozóból. ■ - Azt hiszi, hogy ő valami egészen különleges kaszt, akihez mindenkinek Igazodnia kell. ■ - Őt sajnos az motiválja, amit többször is nyilatko­zott, nevezetesen hogy 15 évig ő tartotta el a magyar futballt. edző beletehet Détári Lajos tíz év múlva is a magyar labdarú gásban fog dol­gozni, de ak- k o r már Bí­ró Pétéi senki se emlékezni. Détári el­mondta, je­lenleg nincs állásajánlata. Korábban ke­resték Görög országból és Cip­rusról is, de azok a Lombard okán meg­hiúsultak.- Nem ajánlgatom magam. Ülök várok. Szabó Tamás Détári Lajos és SZÜLETETT: 1963. április 24., Budapest KLUBJAI JÁTÉKOSKÉNT: Aszfaltútépítők, Bp. Honvéd I (1976-87), Eintracht Frankfurt (német, 1987-88), I Olympiakosz Pireusz (görög, 1988-90), Bologna (olasz, : 1990-92), Ancona (olasz, 1992-93), Ferencváros (1993. I ősz), Genoa (olasz, 1994. tavasz), Neuchatel Xamax (sváj­ci, 1994-96), Sankt Pölten (osztrák, 1996-98), BVSC j (1998-99), Dunakeszi (1999. ősz), Felsőpatony (szlová­kiai, 2001. tavasz) MÉRKŐZÉS/GÓL A MAGYAR ÉLVONALBAN: 164/81 1 MÉRKŐZÉS/GÓL A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN: 61/13 ' | KLUBJAI EDZŐKÉNT: FC Bihor Oradea (román, 2000. ősz), | Csepel-AT (2001. ősz), Kispest-Honvéd (2002. tavasz), ACB (vietnami, 2002. november-2003. március), Lom­bard FC Haladás (2003. április-2003. augusztus). I Folytassa, Palik László! HITELBŐL ÉPÍTETTÉK ÁT A PÁLYÁT • AZ ÁLLAM 3 MILLIÁRDOT ADOTT • BAUMGARTNER MÉG NEM HOZOTT NÉZŐKET A XVIII. Magyar Nagydí] előtt alig volt nap, amikor ne Jelent volna meg arról írás, hogy mennyire kevesen fognak kilátogatni a Hungaroringre. Palik László, a Hungarorlng Rt. vezérigazgató­ja a VR-nek elmondta, a feldolgozott adatok szerint még így Is a magyar versenynek sikerült a legkevesebb nézőt vesztenie az eddigi nagydíjak közül. ■ - Milyen érzés volt nap mint nap szembesülni a sajtó­ban azzal, hogy ennyivel keve­sebben jönnek, mint tavaly, annyival nagyobb lesz a ver­seny vesztesége?- Ezek az adatok tőlünk szár­maztak. Már tavaly lehetett érez­ni, hogy az egysíkú versenyek miatt visszaesik majd az érdeklő­dés a futamok iránt, Imolában például több mint 50 százalékkal látták kevesebben a versenyt, mint tavaly. A pálya-avató alkal­mával mi is legalább 35 százalé­kos visszaesést tapasztaltunk, ám a folyamatos marketingmun­kával azt akartuk elérni, hogy ez a szám minél kisebb legyen.- Mennyire volt sikeres ez a munka?- A versenyre aránylag be­hoztuk magunkat. Ez számada­tokban annyit jelent, hogy kö­rülbelül 150 ezren látták a há­rom nap eseményeit, azaz 8-9 százalékos lett csak a visszaesé­sünk jegybevételben és néző­számban egyaránt. Az eddigi fu­tamok közül a mi versenyünk érte el eddig az egyik legjobb eredményt ebben a tekintetben.- Mennyire hozott pluszné­zőket az a tény, hogy magyar pilóta is indult a versenyen?- Zsolt szereplése az eddigi adatok szerint most még nem ho­zott tömegeket, a folyamatosan emelkedő, eddig is megszokott trend volt a mostani versenyre is a jellemző. Zsolt szereplése vi­szont a következő évre már jelen­tős pluszt hozhat, feltéve, hogy hosszú távon kap versenyzési le­hetőséget. Az viszont tény, hogy a Hungaroring történetében most látogatott ki a pályára a legtöbb magyar, több mint 30 ezren szorí­tottak a magyar fiú sikeres be­mutatkozásáért.- Végül is mennyit kaptak idén az állami büdzséből?- Hárommilliárd forint állami pénzzel gazdálkodtunk idén. - Ebben már a pálya felújítá­sára kifizetett összeg is benne van? ­- Nincs, az egymilliárd forin­tos beruházást a Hungaroring hitelből fedezte. Ez volt egyéb­ként az első komoly beavatko­zás a pálya eredeti vonalvezeté­sébe, amelynek köszönhetően egy technikás, lassú pályából egy technikás, de ritmusos pá­lya lett. Az sem titok, hogy 43 tervből választottuk ki azt, ami alapján elkezdtük a munkákat. Mindent elmond az átépítés si­keréről, hogy nagyon sok dicsé­retet kaptunk mindenkitől, és Ecclestone úr is nagyon elége­dett volt az új Hungaroringgel.- Igazak-e azok a hírek, hogy évről évre 10 százalékkal többet kell fizetni a licenc- díjért, hogy versenyt rendez­hessünk?- A 2002-2006-ig tartó perió­dusról szóló szerződés minden pontja üzleti titkot képez, és en­nek bármilyen kommunikálása annak felbontásához vezethet. Éppen ezért sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem szeret­ném ezeket az információkat.- Csak 2006-ig van szerző­dés a magyar versenyre...- Én egyelőre csak és kizáró­lag a 2004-es Magyar Nagydíjat tartom jelenleg szem előtt. Vi­szont örömmel mondhatom, hogy már most eladtunk négy je­gyet a jövő évi versenyre. Ilyen jól azért tavaly nem álltunk.- Sokan mondják, kihasz­nálatlan a mogyoródi pálya, és megoldást jelentene, ha a gyorsasági motoros világbaj­nokság egyik futamát sikerül­ne idehozni.- Ez egy tévhit. Már most is nagyon nehezen tudnék olyan napot mondani 2004-ben, ami­kor helyet tudnánk biztosítani egy rendezvénynek. Mi egy év­ben valóban csak a Forma-1-es futamot rendezzük meg, a többi eseményre csak bérbe adjuk a pályát. Mivel egyszer már csú­nyán megbukott a gyorsasági motoros vb-futam - 9 ezer láto­gató lézengett a lelátókon -, ezért csak akkor lenne érdemes belevágni egy újabb milliárdos nagyságrendű rendezésbe, ha megérné. B. Molnár László BANK K&H ÉJSZAKAI FUTÁS FUSS ÁT AZ ALAGÚTON! ■ Jó idő, jó hangulat! Búcsúztassuk együtt a nyarat a Buda­pest Sportiroda és a Világjátékok Alapítvány közös eseményén a K&H Éjszakai Futáson szeptember 6-án, a Roosevelt téren. Az éjszakai futás varázsa 6,5 km-en át a főváros legszebb, fényárban úszó belvárosában. Bemelegítésként egyórás ferge­teges tánciskola nyolc órától, majd hagyományosan tűzijáték fényeire rajtol a mezőny 21 órakor. A nevezési díj szeptember 5-éig 1700 Ft. Minden induló egyedileg emblémázott pólót kap. Az esemény része a GYISM Sport25 akciójának. Bővebb információ, Budapest Sportiroda: (061) 273 0939 vagy www.bpsportiroda.hu SPORTI augusztus 3l, első a sportban VASÁRNAP 8:45 Futtában magazinműsor (ism.) 9:00 H20 magazin - a Sportl vízimagazinja (ism.) 9:30 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4. forduló Chelsea-Blackbum (ism.) 12:00 Televíziós vásárlás 12:15 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4, forduló, Newcastle-Birmingham (ism.) 14:00 Televíziós vásárlás 14:15 Szepesivel akkor és most... 39. rész 14:45 Labdarúgás, olasz bajnoki mérkőzés, L forduló, Juventus-Empoli (éló) 17:00 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4. forduló, Manchester City-Arsenal (élő) 19:15 Karatéka - karatemagazin (ism.) A hívás díja 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. Éjjel-noppol hívhotó! UTmUTflTŰ TAROT KÁRTYÁVAL-uaxzK um SEGÍTSÉGÉVEL 06 90230-713 AS B Kft Audiptex 1539 Bp , Pf:591 Tel.:488-5615 o é 4 l é

Next

/
Oldalképek
Tartalom