Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-26 / 202. szám

A szunniták a Szaddám fiúk emlékének szentelték a pénteki imát fotó: europress/epa Az Irakot megszálló amerikai katonai erők a bagdadi nemzet­közi repülőtéren bemutatták Szaddám Húszéin megbuktatott iraki elnök két fiának holttestét. Bagdad A holttestek bemutatására azért volt szükség, mert az iraki lakos­ság soraiban még mindig sokan kételkednek abban, hogy valóban meghalt Udaj és Kuszaj Húszéin. Egy amerikai illetékes pénteken közölte, hogy a bemutató előtt némileg kiigazították a két halott arcát, hogy „jobban hasonlítsa­nak élő állapotukra”. A holt­testekből mintákat küldtek egy washingtoni katonai laborató­riumba, hogy DNS-vizsgálatot vé­gezzenek el rajtuk. A halálukkal kapcsolatos végleges jelentés 4-6 héten belül várható. A két holttes­tet a bagdadi repülőtéren őrzik fagyasztókamrában mindaddig, amíg valamelyik családtag nem jelentkezik értük. Közben az iraki amerikai pol­gári kormányzat folytatja a tár­gyalásokat az ideiglenes kor­mányzótanáccsal arról, hogy mit tehetnek az iszlám hagyományok megőrzéséért, mivel ezeknek megfelelően az elhunyt muzul­mánokat már haláluk másnapján, naplemente előtt el kell temetni. Szaddám Húszéin és két fia még egy héttel Bagdad bukása után is az iraki fővárosban tartóz­kodott, megúsztak több merény­letet, és kicsúsztak az elfogásukra rendelt katonák kezei közül - állí­totta Udaj Húszéin volt testőre, aki a The Times című brit napi­lapnak nyilatkozott. A testőr el­mondta, hogy Szaddám és fiai a háború alatt végig Bagdadban maradtak, mivel meg voltak győ­ződve arról, hogy a fővárost nem képesek bevenni az amerikaiak. Mikor az első célzott rakétatáma­dás érte egyik dél-bagdadi házu­kat, éppen a város északi részén húzták meg magukat, barátok és rokonok házaiban. Amikor Bag­dad április 9-én elesett, Szaddám és fiai a város szunnita kerületé­ben, Adhamíjában tartózkodtak. A város eleste után két nappal Szaddám Húszéin és fiai minden­ki megdöbbenésére részt vettek az Adhamija egyik mecsetében tartott imán, miközben néhány kilométerrel arrébb már amerikai katonák járőröztek az utcákon. A diktátor tisztjei árulásának tulajdonította a háború elveszté­sét, és amikor ezt felismerte, Bag- dad elhagyása mellett döntött. ■ Túlzottan nagy a várakozás A palesztin kormányfő történelmi jelentőségű útja A Jordán folyó nyugati partján Izrael által tervezett kerítés létesítése ellen kezdett kampányt csütörtökön Washington­ban Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök, akinek láto­gatását történelminek minősítik az Egyesült Államokban. Washington A néhány hónapja kinevezett kormányfőt - egyben az első pa­lesztin vezetőt - az előzetes ter­vek szerint lapzártánkat köve­tően pénteken fogadta George Bush elnök, aki nagy reménye­ket fűz Abbász tevékenységéhez a Washington által erősen szor­galmazott, útiterv néven ismert békekezdeményezés megvalósí­tása szempontjából. Az amerikai várakozások elle­nére a palesztin miniszterelnök nem a legkedvezőbb előjelek kö­zepette érkezett Washingtonba. Az izraeli kormányfővel, Ariel Saronnal tartott legutóbbi talál­kozója ugyanis nem sok ered- méná hozott, változatlanul ne­héz dűlőre jutnia a szélsőséges palesztin szervezetekkel, sőt az elégedetlenkedő palesztin parla­ment épp indulásának előestéjén jelentette be, hogy Abbász haza­térte után bizalmi szavazást tart a kormányfő sorsáról. Ami egyben azt jelenti, hogy Mahmúd Ab- básznak valami eredményt az Egyesült Államokban minden­képp el kell érnie. Washingtonban arra számíta­nak, hogy ugyanezek a kérdések kerülnek napirendre Abbász pén­teki találkozóin George Bush elnökkel és Colin Poweü külügy­miniszterrel. Az amerikai vezetők egyébként minderről néhány nap múlva Ariel Saronnal is tárgyal­nak, az izraeli miniszterelnök ugyanis jövő kedden lesz Wa­shington vendége. Antiszemita hullám Zsidó politikusokat és közéleti személyisége­ket fenyegetett meg antiszemita tartalmú leve­lekben egy magát Pravoszláv Harci Testvéri­ségnek nevező szervezet az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi területen. Kalinyingrád A megyei duma egyik képviselője, Szolomon Ginzburg, a liberális Jobboldali Erők Szövetségé­nek tagja szerint az említett szervezet „Gyengéd javaslat a Kalinyingrád megyei zsidóknak és cin­kosaiknak” című levelében Vlagyimir Jegorov megyei kormányzót, Vlagyimir Nyikityint, a me­gyei duma elnökét, valamint több más képviselőt és tisztségviselőt, politikust és üzletembert „a hatalom nagybani és kicsiben történő kiárusítá­sával, hatalomátvétellel” vádol meg a Lengyel- ország és Litvánia közé ékelődött térségben. Ginzburg elmondta, hogy a neki küldött leve­let a megyei dumába postázták, és tudomása szerint az általa említett személyek is hasonló le­velet kaptak. A Pravoszláv Harci Testvériség ulti­mátumot intézett a címzettekhez: 2003 szeptem­beréig önszántukból távozzanak a hatalomból, „ellenkező esetben a szervezetet utasítani fogják a zsidó nemzetiségű személyek és cinkosaik fizi­kai megsemmisítésére”. A kalinyingrádi képvise­lő elmondta, hogy 2001 tavasza óta ez az ötödik antiszemita hullám a térségben. A korábbi fal­firkák és levelek azonban nem voltak ilyen felhá­borítóan gorombák és agresszívak, s csak egyes közéleti szereplőkkel voltak kapcsolatosak. ■ r~ í> Balti-tenger 2. OLDAL Hírek Nem életfogytiglan A spanyol országos bíróság pénteken egyenként 790 és fél év börtönbüntetésre ítélte a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet két volt vezetőjét, Santiago Arrózpide Sarasolát (alias Santi Potrost) és Rafael Caride Simont. Az ítélet szerint ők voltak a fő bűnösei az ETA valaha elkövetett legvéresebb gyújtóbombás merényletének, amely 1987. június 19-én a bar­celonai Hipercor bevásárló- központ parkolójában 21 ember halálát okozta és 45 embert sebesített meg. mti Választási törvény A szlovákiai választási törvény módosításának tervezetét is­mertette pénteken a szlovák belügyminiszter. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelezte: a belügyi tárcánál kidolgozott tervezet megvalósítása igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a nemzeti kisebbségeket, mti Meteorit Szibériában Egy nagyméretű meteorit egy egész erdőséget letarolt a Baj- kál-tó mentén tavaly szeptem­berben, de csak pénteken jelen­tette be a térségben járt kutató- csoport vezetője. A meteorit mielőtt Irkutszktól északkeletre egy dombos, erdős vidéken a talajba vágódott volna, fel­robbant, és a hatalmas lökés­hullám a fákat derékban ketté­törte mintegy száz négyzet- kilométeres területen, mti Erős euró Az euró erősödése 3,5 száza­lékkal csökkentette az euró­övezet iparának versenyképes­ségét a második negyedévben - áll az Európai Bizottság pén­teken megjelent jelentésében. A termelők költségalapú ver­senyképessége is 14 százalék­kal csökkent az előző év azo­nos időszakához képest, és visszaesett a hosszú távon mért átlagra, mti A tanú halála Állítólag hivatalosan is beje­lentette távozási szándékát a brit kormányfő első számú sajtószóvivője és politikai szö­vetségese, akinek neve el­választhatatlanul összekapcso­lódott a munkáspárti kormány eddigi legsúlyosabb belpoliti­kai válságával. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal cáfolta az értesülést. Alastair Campbell, a Downing Street tájékoztatási igazgatója - e mi­nőségében Tony Blair kormányfő első számú média­frontembere - a londoni rádió jelentése szerint csütörtök este közölte Blairrel, hogy távozni akar posztjáról, de csak az­után, hogy tisztázta nevét a Kelly-ügyben. mti Repülőtéri bomba A tűzszerészek második világ- háborús óriás bombát hatás­talanítottak péntek reggel a düsseldorfi repülőtéren, s emiatt egy időre leállt a forga­lom. A mintegy ötszáz kilo­grammos bombát csütörtökön találták az egyik felszálló- pályától nyolcszáz méterre. A rendőrség a hatástalanítás előtt kiürítette a repülőteret, és lezárta a hozzá vezető utakat is. Németországban gyakran találnak a szövetségesek által ledobott, és fel nem robbant bombákat, mti Pokolgép Pokolgép robbant pénteken Spanyolország északi részén egy bíróság épületénél. A Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár fegyveres szervezet telefonon figyelmeztetett a rob­bantásra, de egy személy - egy arra haladó kisteherautó veze­tője - így is megsebesült, mti 2003. Július 26., szombat így menekültek el Szaddámék BEBESSI KÁROLY Nem adlak másnak... Elmaffiásodunk. Leváltották a maffiaellenes alakulat vezető­jét. Majd még slágereket is írnak viszont a Bécsben marasz- tott Attiláról. „Nem adlak másnak” - dúdolgatják az osztrá­kok, akik a magyarokkal közös rendőri akcióban tették rá kezüket az űzött brókerre. Sajnálják is már sokan szegény Attilát. A bűnbakot kereső pártok viszont hiányolják. Nélkü­le csak vaktában lehet lövöldözni. Jó volna tudni, miként viszonyulnak mindehhez a rablótámadásoknak kitett bank- tisztviselők, a postások, akiknek immár napra nap elveszik a táskáját. Olykor meg is ölik őket. A leváltott maffiaellenes hadastyán helyett melyikünk szerez mostantól rossz álmokat a maffiózóknak? Még nem tudni, kiadják-e az osztrákok a brókert, aki nem is osztrák, nem is valamiféle politikai menekült. Csak egy bazi nagy pénzhegy eltűnése hozható össze vele. Egyedül vele... Pardon, mostantól a dandártábornok úr is ugyanebben a cipő­ben jár. Felfüggesztve. Az országot teljesen hülyének néző közszolgálati hírforrásokban homályos és követhetetlen blab- lák hangzanak el az ügyben. Még a szüntelen vicsorgásban le­ledző kedvenc parlamenti hőzöngőink is elvesztették a fonalat. Szédelgünk a tájékozatlanságtól. Elképesztő az a (nem csak) politikusi felelőtlenség, ami hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Volt ugye hajdan a székházbotrány, az olajszőkítés. Kaya Ibrahim, országimázs, móri gyilkosság. Bűnügyi homo­kozó... Most a postásokra jár rá a rúd. Talán Kulcsár levele­zését vagy a köztársaság diplomáciai futárszolgálatának külde­ményeit keresik náluk a rablók? Mit lehet tudni. Momentán az osztrák jogrend segíti a hazai szervezett és „szervezetlen” bűnözés eddig is zökkenőmentes, folyamatos beépülését a pár éve egyre meghatározhatatlanabb alakulatot képező magyar gazdasági és politikai rendszerbe. Szépen va­gyunk. Ideje lenne valami frappáns nevet is kreálni neki. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 ___________________ÁLLÁSPONT ____________________ KE RCZA IMRE Fizetni mindig kell Az élet igazsága, hogy fizetni mindig mindenért kell. Előbb vagy utóbb. Most úgy látszik, utóbb, de rendesen. A minap tudtam meg, hogy augusztus elsejétől 8,4 százalék­kal többe kerül a villany. Azt régóta gondoltam már, hogy előbb vagy utóbb sor kerül erre. Most mégis váratlanul ért nemcsak a tény, hanem az indok is. Olvasom Juhász Gábor közleményét. Az MSZP képviselőcsoportjának frakcióvezető­helyettese azt írja, idézem: „az MSZP-frakció ugyan nem örül a 8,4 százalékos lakossági áremelésnek, de tudomásul veszi, és belátja, hogy a paksi baleset okozta áramkiesésért és a Fi­desz helytelen gazdaságpolitikája okozta bevétel-kimaradá­sért egyszer fizetni kell.” Nekem és Önnek, kedves olvasó. Valamit azonban nem ér­tek. Mégpedig azt, hogy a paksi baleset bekövetkezte után sor­ra jelentek meg a bizakodó nyilatkozatok: ez a szomorú tény nem vezethet áramdíjemeléshez. Mert az ország más forrásból pótolja a kiesést; ha kell, külföldről veszi azt; ott ugyanis olcsóbb az áram, mint hazánkban. Igaz, azt is olvastam, hogy a paksi atomerőműnél olcsóbban sehol nem termelnek ára­mot, egy kilowattot töredékéből állítanak elő annak, amennyi­be a hagyományos erőműveknél kerül. Olvastam már a nem is olyan távoli múltban bizakodó nyilat­kozatokat arról, hogy a nyugati gazdasági válság nyomán meg­lódult infláció nem gyűrűzik be az országba. Aztán kapkodtuk a fejünket, úgy elindultak felfelé az árak. Azt gondolom, hogy a paksi balesetet aligha lehet a Fidesz helytelen gazdaságpolitikájára visszavezetni. Ez ugyanis fából vaskarika volna. A paksi atomerőmű balesetére azonban igen. Tudom, nincs mit tenni, fizetni kell. Mert fizetni mindig kell, előbb vagy utóbb. Tapasztalatom szerint mindig az ország fizeti meg a politikusok baklövéseit. Helytelen gazdasági döntéseit. Legyen szó akár paksi balesetről, akár helytelen gazdaságpolitikáról. De ezt el kellene ismerni. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija; 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Szerbiai pénzmosás Belgrad Tovább gyűrűzik Szerbiában a pénzmosási botrány: a G17 Plus nevű párt pénteken azt állította, hogy fényt derített a törvénytelen ügylet hátteré­re, s azzal vádolta a titkos- szolgálatot, az igazságszol­gáltatást és egyes kormány­tagokat, hogy megkísérlik el­tussolni a pénzmosási ügyet. Mladjan Dinkics, a G17 Plus al- elnöke, a minap leköszönt jegy­bankelnök azt állította, hogy a párt által megszellőztetett pénz­mosási ügy hátterében egy ce­mentgyár privatizációja áll. A magyar rendőrség Szervezett Bű­nözés Elleni Igazgatósága június végén kért információkat szer­biai társszervezetétől két szerbiai személyről, akiket pénzmosással hozott összefüggésbe. A magyar hatóságok irataiból idézve Din­kics korábban azt állította, hogy Zoran Janjusevics miniszterelnö­ki nemzetbiztonsági tanácsadó és Nemanja Koleszar volt minisz­terelnöki kabinetfőnök, a bankok szanálásával foglalkozó ügynök­ség jelenlegi igazgatója összesen mintegy 1,8 millió eurót mosott tisztára. Dinkics közölte pénteken, hogy a G17 Plus alaposan meg­vizsgálta a magyar rendőrség által továbbított dokumentumo­kat, s arra a megállapításra jutott, hogy a Janjusevics Seychelle- szigeteken bejegyzett, Myron Sales nevű vállalatának számlájá­ra érkezett 1,8 millió euró valójá­ban a parachini Növi Popovac cementgyár eladásából származó „jutalék”. A cementgyárat 2002. január 31-én adták el, s ettől kezdve érkeztek a kifizetések az off-shore céghez. _______________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom