Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-26 / 202. szám

ÜB 2003. Július 26., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Diplomás katonatisztek Budapest Összesen 147 végzős hallgató vehette át diplomáját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egye­tem (ZMNE) pénteki buda­pesti ünnepségén. Szabó Miklós rektor arra kérte a hallgatókat, hogy „vállaljanak oroszlánrészt” a haderőreform megvalósításában. „Az intéz­mény a legkorszerűbb tudással vértezte fel hallgatóit, akik képe­sek lesznek megfelelni a Magyar Honvédség és a külföldi misszi­ók elvárásainak” - hangsúlyozta. A rektor arról is szólt, hogy rend­kívül nehéz, megpróbáltatások­kal teli időszak van mögöttük, ugyanis április 30-ával 15 száza­lékos, 146 embert érintő létszám- csökkentést kellett végrehajta­niuk. Ennek következtében a ta­nárok száma 444-ről 383-ra csök­kent. Hangsúlyozta, hogy az egyetem „az egyre elviselhetet­lenebb és egyre nehezebb meg­próbáltatások ellenére is rendít­hetetlenül, sőt tevőlegesen támo­gatja a katonai felsőoktatási reform és a haderőreform végre­hajtásának célkitűzéseit”, vala­mint az önkéntes-hivatásos had­erőre történő áttérést. Egységes romaságot Budapest A Roma Polgári Tömörülés (RPT) a kormánytól azt kéri, hogy a népcsoportot érintő dön­tések meghozatala előtt minden esetben kérje ki a Roma Szerve­zetek Polgári Szövetségének vé­leményét - közölte az RPT elnö­ke pénteki sajtótájékoztatóján. „Instabillá vált a cigánypoliti­ka, ezért nyílt levelet írunk a kormánynak” - mondta Makai István. A levelet a jövő héten juttatják el a címzetthez. „A Ro­ma Szervezetek Polgári Szövet­sége felszólítja Kolompár Orbánt és Horváth Aladárt, hogy fejezzék be méltatlan vitá­jukat, és teremtsenek, ha még alkalmasak rá, egy átlátható és tiszta önkormányzatot” - fogal­mazott Makai István, mivel mindkét politikus az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének tekinti magát. ■ Tárcalétszám Budapest A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) engedélyezett köz- tisztviselői és munkavállalói létszámának legalább 30 szá­zalékos csökkentésére kell előterjesztést készítenie a hi­vatalt vezető miniszternek szeptember 30-ig a kormány határozata értelmében. A kormány hivatalos lapjának, a Határozatok Tárának legújabb számában megjelent határozat alapján e létszámcsökkentés a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU- támogatások Hivatala, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal és az Esélyegyenlőségi Hivatal önálló költségvetési szervként történő létrehozásához kapcsolódik. A határozat rendelkezik a miniszté­riumokban dolgozó köztiszt­viselők és munkavállalók össz- létszámáról is, ami 207 fővel, 8950-re nő a múlt év augusztusi kormányhatározatban foglaltak­hoz képest. A Miniszterelnöki Hivatal lét­száma 46 fővel 826-ra emelkedett a most elfogadott határozatban, s ez csökken majd 30 százalékkal. Az idei határozat vesztese a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, ahol a létszámot 239 emberrel csökkenteni kell 745 főre. Ezzel szemben a Kül­ügyminisztérium létszáma 174 fővel emelkedett 2053-ra, míg a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál 66 fős létszám­keret-növekedést értek el, így az összlétszám a GM-nél 681 fő lehet. Az egy évvel korábbihoz ké­pest az FVM-en kívül sehol nem csökkent az engedélyezett lét­szám. Nem módosult a dolgozók száma a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban (215 fő), a Honvédelmi Minisztériumban (221 fő) és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (580 fő). Több mint tíz százalék­kal, 43 fővel, 293-ra gyarapodott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának létszáma, és 35 fővel, 258-ra nőtt a Foglalkoz­tatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban engedélyezett álláshelyek száma. Az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium létszáma 21 fővel 610-re, az Igazságügyi Miniszté­riumé 17 fővel 384 főre növeke­dett. Az Informatikai és Hírköz­lési Minisztérium 213 fős új kere­te 13 fővel haladja meg a tavaly augusztusit, míg az Oktatási Mi­nisztériumnál 17 fővel, 570-re emelkedett a foglalkoztatottak létszáma. Néhány fővel bővült a Belügyminisztérium és a Pénz­ügyminisztérium létszáma, a Belügyminisztériumnál 665-en, a Pénzügyminisztériumban 609- en dolgozhatnak. ________ ■ APADNAK A FOLYÓK. Szinte működőképessége határán van a Duna tartósan alacsony vízállása miatt a mohácsi rév, ahol napok óta csak rendszeres kőhordással és betonozással tudják biztosítani a kompok kikötését. _______________________________________________ , FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Re form előtt a felsőoktatás Közös állásfoglalást adott ki nyolc felső- illetve közoktatási szakszervezet a költségvetési elvonásokról és a felsőoktatási reform koncepciójáról. Az érdekvédelmi tömörülések tilta­koznak a felsőoktatási intézményeket sújtó megvonások, és a felsőoktatásban dolgozók jogállásának megváltozása ellen. Budapest Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók szakszervezetének el­nöke tegnap közölte: az Oktatási Minisztérium nem hívta meg a szakszervezetek képviselőit arra a múlt heti tárgyalásra, amelyet a felsőoktatási intézmények veze­tőivel folytattak a reformkoncep­cióról. Kis Papp közölte: a költ­ségvetési megtakarítások miatt 6,5 milliárd forintot vontak el az OM-től, ebből 4,5 milliárdot a fel­sőoktatáson takarít meg a tárca 2003-ban. A 2004. évi költségve­tésben az előirányzott elvonandó összeg több mint 10 milliárd fo­rint. Kis Papp úgy véli, ekkora összeget nem lehet elvonni a tár­cától előzetes hatástanulmány nélkül, ezért a szakszervezetek kérik a szaktárcát és a kormány­zatot, gondolja át újra a tervezett lépést. A felsőoktatási reform koncepciójáról szólva Kis Papp azt mondta: a vitaanyag tartal­mazza a jelenlegi egyetemi-fő­iskolai rendszerről a lineáris kép­zésre 2010-ig való átállás gondo­latát, amelyet az uniós csatlako­zás tesz szükségessé. Ez azonban maga után vonná az egyszintű érettségi rendszerre való átállást. A koncepció tartalmazza a fel­sőoktatási intézmények magán­kézbe adásának - és a tandíj beve­zetésének - ötletét is. A szakszer­vezetek azonban nem látnak egy­értelmű koncepciót körvonala­zódni a tárca részéről. A tervezet sarkalatos pontja az érdekvédelmi szervezetek szerint a felsőoktatás­ban dolgozók jogállásának meg­változása. Az OM tervei szerint megszűnne közalkalmazotti stá­tusuk, ami a szakszervezetek sze­rint tisztázatlan munkaviszony­hoz vezetne, ezért ez ellen a leg­határozottabban tiltakoznak. Árok Antal, a Pedagógus Szakszervezet alelnöke azt mondta: a készülő intézkedések mögött nem szak­mai, hanem pénzügyi döntések állnak, ez azonban lehetetlenné teheti az intézmények gazdálko­dását, működését. steiner kata Félmillió sztrádamatrica Több négynapos, viszont kevesebb tíznapos autópálya-matricát adott el eddig az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. az előre tervezettnél. A társaság vezérigazgatója szerint várhatóan a be­vételkiesés is nagyobb lesz a becsült 4-500 milliónál. Budapest Eddig 567 ezer Dl kategóriájú, négynapos autópálya-matricát ér­tékesített az Állami Autópálya Ke­zelő Rt.; ez azt jelenti, hogy a ter­vezett egymillió darabot el fogják tudni adni. A'szezonális vignettát június 13-ától lehet megvásárol­ni. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) adatai sze­rint a matrica bevezetésével 15-20 százalékkal nőtt az autópályát használók aránya. Csillag István, a tárca vezetője azt mondta: el­érték, hogy az intézkedéssel a nyári megnövekedett forgalom az autópályákon maradt. A jövő évi autópálya-használat­tal kapcsolatban miniszteri rende­letet készít a gazdasági tárca az ÁAK Rt.-vel közösen. A miniszté­rium emellett külön bizottságot hozott létre az európai uniós csat­lakozás miatt szükségessé váló díjpolitikái lépések előkészítésére. A testület 2004 tavaszára átfogó koncepciót készít, amelyet a tárca széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsát. A jövő évre vonatko­zóan Csillag István az Europress kérdésére kijelentette: a 2004. évi nyári szezonban is lesz ilyen vagy a négynapos matricához hasonló kedvezmény, viszont a korábbi felvetésekkel ellentétben nem lesz egynapos vignetta. A kedvező adatok mellett na­gyobbnak ígérkezik a négynapos autópálya-matrica szezonális érté­kesítésével okozott bevételkiesés, mint azt tervezték. Tíznapos vig­nettából ugyanis a ÁAK Rt. becslé­seihez képest jóval kevesebbet vettek - mondta az Europressnek Tímár József, az ÁAK Rt. vezér­igazgatója. NAGY ESZTER DÓRA Az áramáremelés ellen Burgonya és gyűl nőies az 6 >len öv Budapest indokolt az áremelés, akkor való- jában milyen projektek finan- Kifogásolhatónak ítéli a villa- szírozási költségeit fedezi a drá- mos energia árának emelésé- gítás? - áll a közleményben. A ről szóló kormányzati intéz- szakmai szervezet fenntartásait kedést az Ipari Energia- fogalmazza meg annak kapcsán, fogyasztók Fóruma (IEF). hogy az intézkedés hozzájárul-e Változatosabban étkezünk, mint tizennégy évvel ezelőtt, ezt állapította meg a nemzet­közi GfK Piackutató Intézet tanulmánya, amelyet két­évenként tesznek közzé. A LEGKEDVELTEBB 2D ÉLELMISZERÜNK (A VÁLASZOLÓK SZÁZALÉKÁBAN) Élelmiszer 1989 1997 2003 1-2. burgonya 89 91 95 1-2. gyümölcs Nincs adat 91 95 3-4. főzött leves 82 91 94 a kiszámítható gazdasági környe- A szervezet tegnapi közleménye zet és a demokratikus jogállami­Budapest 3-4. szárnyas 89 91 94 5. zöldség 84 87 91 szerint sérti a fogyasztók jogait, ság szükséges erősítéséhez, Az elmúlt időszak legkedveltebb 6. tojás 78 79 90 hogy véleményük figyelembevé- továbbá a kormányzat szava­élelmiszere a burgonya, de szóró­7-8. sajt 67 75 88 tele nélkül augusztus 1-jétől 9 hihetőségéhez. san követi a gyümölcs, a szár­7-8. tésztaféle 67 76 88 százalékkal megdrágul a közüze- Ezt megelőzően a Fidesz szó­rni villamosenergia-ellátás. lította fel a kormányt: az egyre nyas, a zöldség és a hagyományo­9. rizs 62 70 88 san leves. 10.tea 79 80 85 Az IEF elismeri, hogy az ár- növekvő lakossági terheket ne intézkedés indokaként megemlí- tetézze azzal, hogy az elektro- tett tényezők kétségkívül való- mos áram áfatartalmát a jövő év- sak, ugyanakkor nem tartja egy- tői újabb tizenegy százalékkal értelműnek, indokolt-e mégis megemeli. Rogán Antal, a Fidesz egy éven belüli, ilyen mértékű frakcióvezető-helyettese szerint áremelés. Amennyiben ez indo- ez a döntés ugyanis egy év alatt költ, felmerül a kérdés, hogy a 30 százalékos áremelkedést idéz- rendszerirányítási és hálózati ne elő, ami az emberek nagy ré- díjak miért emelkednek az ener- szének már elviselhetetlen terhet A listát vezető húsz élelmiszer közül csak a fehérkenyeret és ser­téshúst kedvelik idén keveseb­ben, mint 1989-ben. Amíg akkor a fehér kenyér a 3. legkedveltebb élelmiszernek számított, addig most visszaesett a 12. helyre. A sertéshús az 5-ről a 14-15. helyre került. Legnagyobb arányban ja­vították pozíciójukat a csokoládé, 11. tej 71 76 84 12. fehérkenyér 87 80 83 13. felvágott nincs adat 68 82 14-15. sertéshús 82 78 81 14-15. saláta 80 79 81 16. szalámi, kolbász nincs adat 80 17. kávé 72 70 73 18. sütemény, torta 53 65 70 19-20. rágcsálnivaló 48 58 68 giadíjakkal együtt, ha pedig nem jelentene. ■ a rizs, a sajt és a tésztafélék. ■ 20-20. csokoládé 42 56 68 Hírek Taníthatnak Az Oktatási Minisztérium kiadta a jászladányi alapítvá­nyi iskola OM-azonosítóját, amely így közoktatási intéz­ménynek minősül, felvehet tanulókat, bizonyítványt adhat ki és normatív költség- vetési támogatásban részesül - tájékoztatott a szaktárca sajtóirodája pénteken, mti Fidesz-vádak A kormány szószegő és tör­vényszegő, mert a tavaly megígért és jogszabályba foglalt adócsökkentés mögül megpróbál kihátrálni - mond­ta pénteki budapesti sajtótá­jékoztatóján Mátrai Márta (Fidesz). Az ellenzéki politi­kus szerint 2004-ben draszti­kus áremelések és megszorító intézkedések következnek. MTI Agrár-közigazgatás A Magyar Demokrata Fórum ellenzi, hogy egyetlen hivatal foglalkozzon minden európai uniós és nemzeti agrártámo­gatás kifizetésével - közölte Medgyasszay László MDF-es parlamenti képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. MTI ORTT ellen Bíróságon támadta meg a tv2- t működtető MTM-SBS Rt. a médiahatóság azon döntését, amellyel 91 percre felfüggesz­tette az adó műsorszolgáltatá­si jogosultságát - közölte pénteken Poich Lóránd prog­ramigazgató. A társaságnak előző este 21 órától kellett volna adását másfél órás idő­tartamra felfüggesztenie, mti Bécsi érsek Christoph Schönborn bíbo­ros, bécsi érsek mond szent­beszédet augusztus 20-án, a hagyományos ünnepi szent­misén Budapesten - közölték a szervezők pénteken. A szentmisét Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be a Szent István-bazilika előtt, mti Madármegfigyelő Zürichi egyetemisták által fél­millió forint költséggel meg­épített madármegfigyelő állo­mást avatott pénteken Persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi miniszter a Kis-Balatonnál. mti Betegség, halál Magyarországon a leggyako­ribb halálok a keringési rend­szer betegsége, ezt követik a daganatos megbetegedések a Központi Statisztikai Hiva­tal adatai szerint. A házior­vosokhoz bejelentett betegek közül a legtöbben magas vér­nyomásban szenvednek, mti Vásárhelyi-terv A Vásárhelyi-terv első, 2006- ig szóló beruházási ütemében mindkét tervezett vésztározó létrehozása indokolt a Felső- Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, ugyanis az elmúlt évszázad során a fo­lyószakaszon riasztó mérték­ben emelkedett az árhullá­mok magassága - figyelmez­tetett Bodnár Gáspár, a térsé­gi vízügyi igazgatóság vezető­je pénteken, mti Termálfürdő A 2,5 milliárd forintos be­ruházással megvalósuló győri termál- és élményfürdő októ­ber elején nyílik; az üzemel­tetést pályázat útján elnyert társaság 25 évre bérli a léte­sítményt - közölték a bérleti szerződés aláírása alkalmából pénteken Győrött az önkor­mányzat, illetve a Pannonvíz Rt. és a leendő üzemeltető Rába-Quelle Kft. vezetői, mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom