Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-14 / 190. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. JÚLIUS 14., HÉTFŐ : :■■■ Gyorsan romlik a külső egyensúly Az infláció a várakozásoknak megfelelően, a külkereskedelmi hiány azt meghaladóan nőtt Budapest A legfrissebb makrogazdasági adatok igazolják azt a nézetet, miszerint a túlpörgetett magyar gazdaság kereslettöbblete elsősorban a külső egyensúly romlásában jelentkezik. Az első öt hónap során több mint kétmilliárd eurónyi deficit halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, amit feltehetően a lakossági fogyasztás dinamikus bővülése által húzott import okozott. Mindeközben az export a külső dekonjunktúra hatására visszaesést mutat. Az infláció szintén megugrott, amit a bázishatás mellett elsősorban egyéb előre látott tényezők okoztak. A várakozásoknak megfelelő mértékben ugrott meg a júniusi inflációs jelzőszám. A mutató az egy hónappal korábbi - történelmi mélypontot jelentő - 3,6 százalékról 4,3 százalékra emelkedett. A jelentő növekedés azért nem okozott meglepetést, mert a 12 havi árindex alapvetően a tavalyi bázisidőszak áresései, valamint néhány ismert tétel (például a cigaretta jövedéki adójának emelése) miatt lett magasabb. Az árakban egyelőre nincs nyoma az árfolyamgyengülésnek - mondja Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. A szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy amennyiben a forint nem erősödik, a következő hónapokÚjabb Bosch- beruházás Miskolc VMRAFIKA Forrás: KSH ban már tapasztalható lesz az árfelhajtó hatás. Az árindex ettől függetlenül is emelkedik valamelyest: elsősorban a hatósági intézkedések (gázáremelés, a tömeg- közlekedés drágulása) miatt. Figyelmeztető jel, hogy a feldolgozott élelmiszerek dezinflációja megállt - mondja Kovács György, a Budapest Economist elemzője. Némileg meglepetésszerű volt a lakások közös költségeinek dinamikus emelkedése is, ami valószínűleg már az energiaárak növekedésére adandó reakció volt. Az év hátralévő részében zajló árfolyamatokról megoszlanak a vélemények. Abban teljes az egyetértés, hogy az árindex nem süllyed újra 4 százalék alá, de több bizonytalansági tényező (például a forintárfolyam jövőbeli alakulása, illetve annak begyűrűzése az árakba, az energiaár-emelés kompenzációja őszi elszámolásának módja, a gyenge termés- eredmények élelmiszerárakra gyakorolt hatása) miatt jelentős különbségek figyelhetők meg a prognózisokban. Júliusra minimális emelkedés után 4,5 százalékos inflációra számít Kovács, aki szerint év végén is e körül marad az árindex. Ez egyébként - a forintgyengülés dacára - a jegybank inflációs céljának teljesülését jelentené. Ezzel szemben Forián Szabó Gergely látványosabb emelkedésre számít. Már júliusban is lesz némi árfolyamhatás, így az árindex 4,8 százalékra ugrik, decemberre pedig - egész évben 260 forint/eurós árfolyammal számolva - 5,3 százalék körül alakulhat az árszínvonal-emelkedés éves üteme. Sokkal kevésbé alakult a várakozások szerint a külkereskedelmi mérleg májusi hiánya. Pedig a szakértők eleve nem voltak optimisták, hiszen 200 millió euró feletti deficittel számoltak, de az 523 milliós negatív szaldó igen meglepő. madár istván A K&H koordinátori szerepe Visszadátumozott szerződéssel tisztázták az ÁAK-ot Mélyreható koordinátori szerepre engednek következtetni a K&H Equities számítógépein talált adatok. Ezek szerint a brókercégnél készültek az Állami Autópálya-kezelő Rt., a Britton és a Pevdi egyes külső üzleti dokumentumai is. Budapest Eladják a Jukoszt? Felbomlani látszik a Kreml és az oligarchák megállapodása A Jukosz olajtársaság eladásáról tárgyal a ChevronTexacóval vagy a Shell-lel Mihail Hodorkovszkij, az orosz cég elnöke és többségi tulajdonosa - számol be az orosz RBC. Az internetes lap szerint az orosz kormány részben amiatt nyitott össztüzet az olajóriásra, hogy elbizonytalanítsa az esetleges külföldi befektetőket. A Jukosz eladásával stratégiai olaj- és gázmezők kerülnének külföldi kézre. dokumentum készítésének dátuma veti fel, jelek mutatnak ugyanis arra, hogy a szerződés jóval a tranzakció után született, de valamiért visszadátumozták. A kifogásolt félmilliárdos állampapír-vásárlási szerződésen március 13-i dátum szerepel. Az ÁAK és egy Autó-Danubia Kft. nevű társaság ebben arról állapodik [ meg, hogy az állami cég a szerződés megkötésekor kifizeti a vételárat, az értékpapírokat azonban csak két hónap elteltével, leg- később május 14-én kapja meg. ■ nöki megbízatása lejártával az üzleti életről a politikára váltana, s a liberális (ellenzéki) tömörülés támogatásával indulna a következő elnökválasztáson is. Orosz szakértők szerint fontosabb, hogy - meg nem erősített hírek szerint a ChevronTexacóval vagy a Shell-lel - tárgyal az olajtársaság eladásáról; ezzel stratégiai orosz szénhidrogénmezők kerülnének külföldi tulajdonba. Érdeklődésünkre egyelőre sem a Jukosznál, sem állítólagos tárgyalópartnerei központjában nem erősítették meg a tár- gyalások hírét.________________■ Száztízmillió euró összértékű beruházást hajt végre Miskolcon a Robert Bosch GmbH - jelentette be Gotthard Romberg, a német társaság ügyvezető igazgatója. A miskolci önkormányzattal pénteken megkötött szerződés értelmében a közelmúltban megépült üzem mellé egy éven belül egy másik gyárat is építenek, amelyben autóipari elektronikai alkatrészeket gyártanak. Augusztusban költöznek be a Robert Bosch GmbH most felépült miskolci gyárába. A kísérleti termelés néhány száz fővel bérelt csarnokban már folyt. A pénteken kötött szerződés révén azonban megkezdődik az üzem bővítése is, amely jövő nyáron készülhet el. Gotthard Romberg, a német cég ügyvezetője a Világ- gazdaságnak elmondta, hogy teljes üzemben mintegy 1500 dolgozónak adnak majd munkát. A jövő nyáron beinduló új részlegben autóipari elektronikai berendezéseket állítanak elő. Mint ismeretes, a Robert Bosch CmbH két évvel ezelőtt vásárolt meg egy több mint 20 hektáros, Miskolchoz tartozó területet, hogy ott építse fel azt a magyarországi gyárát, amely elektromos kisgépek és kézi- szerszámok gyártására specializálja magát. Ez a részleg lényegében már termel. A Bosch két kisebb üzemet már működtet Magyarországon: Hatvanban, illetve Egerben. Miskolc - az egyetem révén - a Bosch kutatófejlesztő bázisa is lesz. Fontos szempont volt a Bosch vállalatcsoport számára a helyszínválasztásban, hogy olyan helyen legyen a gyár, amely a logisztikai folyamatok egyszerűsítése érdekében a beszállítói kör számára könnyen megközelíthető. A közlekedési kormányzat- segítendő Miskolc törekvéseit- vállalta, hogy az M30-as folytatásaként 2005-ig megépíti azt az utat, amely a 3-as és a 26-os utat összekötve lehetőséget ad Miskolc elkerülésére. Az elkerülő a Bosch-gyár közelében csatlako- zik majd a 26-os úthoz. ______■ Új abb részletek váltak ismertté az Állami Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) és a több milliárd forintos sikkasztásról elhíresült K&H Equities közötti kapcsolatról. Lapunk információi szerint a nyomozás során a hatóságok által a brókercégnél lefoglalt számítógéBudapest Bő egy hete vizsgálatok, kihallgatások történnek a Jukosz társaságnál, letartóztatták a főtulajdonos Menatep bank vezetőjét, s már firtatják az olajóriással egyesülni kívánó Szibnyefty pénzügyeit is. Egyéves „tetszhalál” után a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi (KvfP) Rt. az idén nagy lendülettel kezdte meg a tőkekihelyezést, pékén megtalálták az autópálya- kezelő^ néhány kulcsdokumentumát. így például bebizonyosodott, hogy a brókercég gépein készült az állami társaság egy magáncéggel kötött, korábban nyilvánosságra hozott, félmilliárd forint összegű állampapír-adásvételi szerződése is. Értesüléseink szerint azonban a legtöbb gyanút a Miközben pénteken Putyin elnök a Jukosz körüli helyzetről egyeztetett az állami dumában, a cég központjában géppisztolyos rohamrendőrök razziáztak. Ismert, hogy Mihail Hodorkovszkij, a negyvenedik évét taposó leggazdagabb orosz, mostani Jukosz-eltevékenysége eredményeként az elmúlt hónapokban tíz vállalkozásban - cégenként 30-80 millió forint közötti tőkeemeléssel - szerzett részesedést. A befektetések összértéke 460 millió forintot tesz ki. A társaság ugyanakkor ebben az évben összességében 1,5-2 milliárd forint fejlesztési célú tőkebefektetés végrehajtásával számolt. Az üvegzsebtörvény június 9-i hatálybalépése azonban pillanatnyilag akadályozza a társaságot a további befektetésekben. A jogszabály egyik passzusa szerint ugyanis költségvetési pénzből alapított társaság cégeket nem vásárolhat, újabb részesedést nem szerezhet, magos katalin Leáll az üvegzsebtörvény miatt A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. nem fektethet be Az idén nagy lendülettel startolt Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi (KvfP) Rt.-t információink szerint megálljra kényszerítette az üvegzsebtörvény. A jogszabályba foglalt korlát miatt a társaság egyelőre nem folytathatja tőke- befektetéseit a kis- és középvállalkozásokba. A kényszerstop hosszabbnak ígérkezik a vártnál. Budapest A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 8032,64 pont +1,14% DJ Stoxx 50 2477,72 pont +2,88% Forint a sávban-7,35% +99 bp Euró forintban 261,60 Ft-2,80 Ft Euró dollárban 112,91 cent-1,99 cent Dollár forintban 231,70 Ft +2,43 Ft Referenciahozam, 1 éves 8,32%-5 bp A hétközi ingadozások ellenére összességében többlettel zárták a hetet a vezető nemzetközi börzeindexek. Amerikában a tőzsdei indikátorok második hete mutattak bővülést, a Dow öt nap távlatában 0,54, a Nasdaq szembetűnő 4,24 százalékot izmosodott. Európában a legdinamikusabbnak ismét a DAX index mutatkozott, amely 2,68 százalékot erősödött. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX viszafogottabb forgalom mellett 1,14 százalékot emelkedett, és 8032 ponton zárt pénteken. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum Új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. november 22 600 30 350 30 200 29 400 2003. december 23100 30960 30 910 30110 2004. március 23 300 31 600 32190 31 390 2004. május 25 400 32 230 32780 31 980 TAKARMANYBUZA 2003. augusztus 20 700 27 000 27 000 27 000 2003. szeptember 20700 26000 28100 28100 2003. december 22 500 29 020 29 320 29 320 2004. március 24100 24100 30000 30000 BÚZA 2003. augusztus 22 250 31 770 32 540 31740 2003. szeptember 22450 32 500 33300 32 500 2003. december 23 950 34010 34010 33 210 2004. március 24 200 33800 34 600 33800 Forrás: Budapesti Árutőzsde VERSENY A KÍNAIAKÉRT Jövőre már jelentős számú kínai vendégre számíthatnak a magyar turisztikai szolgáltatók. A jelen piaci körülmények között, amikor nemcsak az utazási irodák, de a négy- és ötcsillagos hotelek is nehéz helyzetben vannak, különösen fontos volna az ázsiai országból érkező vendégek számának felfuttatása - véli Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. Gazdaság ____ÉS TÁRSADALOM DOLLÁRMILLIÓKAT F OGLALTAK LE Ugrásszerűen megnőtt a cégek által az ORFK-nak megküldött, pénzmosás elleni szabályzatok száma. A rendőrség a folyamatban lévő nyomozásokban 4,5 milliárd forint tisztára mosására derített fényt, de nem mindig sikerül a pénzeket lefoglalni. Igaz, az elmúlt időszakban egy alkalommal egymillió dollárt, egy másik esetben egymillió eurót sikerült „lekapcsolni”. BEBIZTOSÍTJA MAGÁT A BIZTOSÍTÓ A héten folytatódnak a tárgyalások a gyógyszegyártók, a nagy- kereskedők, a patikusok és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) képviselői között • a következő félévi OEP-támo- gatási keret befagyasztásának technikai kivitelezéséről, valamint az új gyógyszerár-támogatási rendszer elveiről. Mint arról beszámoltunk, a kormány múlt heti ülésén 22 milliárd forinttal megnövelte és 239 milliárd forintban fixálta az OEP idei gyógyszerkaszáját. Döntött arról is, hogy 2004 februárjáig nem lesz lakossági térítésidíj-emelés. BOLGÁR-ROMÁN TENDEREN INDUL A HÍDÉPÍTŐ RT. A Hídépítő Rt. is indulni kíván azon a tenderen, amelyet még az idén írnak ki a román-bolgár határon létesülő, Vidint és Calafatot összekötő Duna-híd építésére. Apáthy Endre, a Hídépítő Rt. vezérigazgatója azt mondta: az ottani forrásokból gyűjtik össze a szükséges információkat. Hozzátette, hogy bár tevékenységükben hangsúlyosabb szerepet játszik a belföldi megrendelések teljesítése, azért külföldön is igyekeznek megbízást szerezni. VÁLLALATOK ____ ÉS PIACOK_______ ZALAKERÁMIA: A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN PROFIT Izgalmak nélkül zajlott le a Zalakerámia Rt. múlt pénteki rendkívüli közgyűlése, hiszen a márciüs-áprilisi - időközben megsemmisített - közgyűlési határozatokat ezúttal is megszavazták a tulajdonosok. S a társaságnak ismét van legitim igazgatósága, igaz, az elnök nem Medget Rahimkulov, hanem Bogár József lett. A Zalakerámia múlt pénteki rendkívüli közgyűlése egyetlen pontban tért el a márciusi-áprilisitól: az igazgatóságba nem jutott be Medget Rahimkulov, az Általános Érték- forgalmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója és Petre Gábor, az IGPI vezérigazgatója. Az előbbi személy esetében azonban „családban” maradt az igazgatósági tagság, hiszen a testületbe a fia, Timur Rahimkulov került. Petre helyett Bogár Józsefet, a nagykanizsai DKG-East igazgatóját választották az öttagú ig-be, aki egyúttal a grémium elnöke is lett. A Zalakerámiának ismét van legitim igazgatósága, emellett a részvényesek egyöntetűen jóváhagyták a 2001., 2002. évi beszámolót, módosították az alapszabályt, s megválasztották a háromtagú felügyelőbizottságot. SZÖVETKEZNEK, HOGY REPÜLJENEK Közös céget hozott létre nyolc, a belföldi polgári légi közlekedésben érdekelt vállalkozás annak reményében, hogy együtt nagyobb erőt képviselnek a piacon. A közös vállalathoz való csatlakozás iránt már több hazai és külföldi cég is jelezte érdeklődését - közölte Antal Zoltán, a Joint Aviation Services Légiközlekedési Közös Vállalat (JAS) vezetője. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP i K