Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-14 / 190. szám
Szabadfogás Dunántúli Napló Krimi Programok Sport Kudarcnak minősíti a türelmi zóna bevezetését a jogalkotó. 10. oldal Hulk - hétköznapi emberből dühöngő óriássá változó figura. 12. oldal A hatodik helyen végeztek Luzernben a mohácsi kétpár evezősök. 14. oldal ELET STÍLUS A legviccesebb népek Richard Wisemannak, a hert- fordshire-i egyetem professzora a viccek értékelésén keresztül kutatja az emberek pszichéjét. A brit tudós az interneten weboldalt nyitott, ahová a vállalkozó kedvű látogatók be- küldhetnek egy-egy viccet, ugyanakkor jelezhetik, hogy az ott tároltak közül melyiket találták szórakoztatónak, melyiket nem. Eddig hetven országból több mint százezren látogatták meg honlapját és ennek alapján a professzor a következőket állapította meg: a németek a viccek 35 százalékát, a franciák a 34 százalékát találták jónak. Utánuk következnek - kacagáscsökkenési sorrendben - a belgák, az ausztrálok, a finnek, a svédek, az angolok, a norvégok, az új-zélandiak és az amerikaiak. Humorérzék tekintetében a legrosszabbul a kanadaiak állnak. A professzor a továbbiakban mélyíteni kívánja a témát: feleletet szeretne kapni arra, hogy egyáltalán min és mennyire nevetnek Földünk népei. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Férfiöröm hervadófélben A férfinak nincs kínosabb, mint amikor szerelmeskedne, de nem megy. Mindegy, mennyire megértő a partner, az uraknak a kudarc óriási csapás. Minden ilyen alkalom rombolja az önbizalmat, így gyakori, hogy a csődöt a felsüléstől való rettegés okozza. Egy telefonos körkérdés szerint az érintett férfiak 15 százaléka még a kezelőorvosával sem hajlandó beszélni ágybéli problémáiról. Pedig legtöbbjük bizonyára megkönnyebbülne, ha tudná, hogy a negyven feletti urak közül minden második élt már át hasonló kudarcot. Varázslatos izgatószerek m Mágikus izgatószerek az ókorban is léteztek. A hímtag növelésére, az impotencia leküzdésére a porrá zúzott krokodilpéniszt használták az ókori egyiptomiak. Európában a bika szarvát tekintették „kabalának”, az északi országokban a dunnalúd csőrének bütykét, Ázsiában és Kínában pedig a rinocérosz szarvát tartották megbecsült szexuális serkentőszemek. . I* A nyugat-afrikaiak legnépszerűbb varázslatának kelléke a szántott denevér volt, bár alkalmazásához a férfiak egy közmondást is hozzáfűztek: „Felejtsd a denevért, a nőt legkönnyebben pénzzel veheted le a lábáról!’’. Gyakran túlzott elvárások állnak a háttérben {egy negyvenesnek nem lesz olyan gyakran és olyan könnyen erekciója, mint egy húszévesnek). A túl sok alkohol is csökkenti a nemi vágyat. Ha a férfinak huzamosabb ideig nincs sikerélménye az ágyban, akkor többnyire komolyabb okok rejtőzködnek valahol - például a párkapcsolat problémája. A szexuális késztetést ugyanis nem lehet teljesen elválasztani a partnerhez való érzelmi kötődéstől. Pszichológusok szerint sok férfi idővel egyre bizonytalanabb lesz a nőkkel. Úgy érzik, egyedül az ő felelősségük, hogy a partner kielégül-e. Ez pedig egyre inkább nyomasztja őket. Ráadásul az asszonyok is öntudatosabbak, követelőzőbbek lettek. Az urak pedig éppen akkor mondanak csődöt, amikor a legjobban akarnak bizonyítani. Nem minden páciens szorul szexuális terápiára, de azért kis segítség néha jól jöhet. Ha ugyanis kiderül, hogy a potenciazavar a kudarctól való félelemre, a túlzott elvárásokra, a partnerek közötti kommunikáció hiányára vezethető vissza - sokszor már a felismerés is gyors javulást eredményez. Persze az sem ritka, hogy a kudarc szervi eredetű. Például érrendszeri betegség, idegi károsodás vagy gyógyszerek (vérnyomáscsökkentő, nyugtató), kábítószer, nikotin, anyagcserezavar (cukor- és vesebaj). A felsorolt betegségek közvetlenül vagy közvetve is zavart okozhatnak. Ha valaki orvoshoz fordul, először is alapos kivizsgálásra számítson. Az első vizitkor a doktor többek között megkérdezi, hogy milyen természetű a csőd, vagy hogy javul-e megváltozott körülmények között a helyzet - például szabadság idején vagy más partnerrel. A kezelés során gyógyszerekkel ellenőrzik a merevedési képességet, majd az orvos megállapítja a diagnózist. A páciens a műtéten, a hormonális kezelésen kívül új megoldások közül is választhat, kaphat például injekciót vagy protézist. A SZERELEM TENGEREBEN. Lírai hangulatú, romantikus menyasszonyi ruha a divat Spanyolhonban. A hölgy azt is tudja, hol van- nak a cölöpök a vízenjáráshoz. _______________________ fotó, epa Pa nnon-Unió 2003 Ingatlan Befektetni és Hasznosítási Szövetkezet Rendkívüli Tájékoztató tagjaink számára: Vadonatúj budapesti lakások kiemelkedően alacsony áron e-mail: info@pannonunio.hu, honlap: www.pannonunio.hu; További információ ügyfélszolgálati irodáinkban: Budapest, 3&ic Nagykanizsa, Ni —— Sopron, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Duna Office Center 1134 Váci út 37. Győr Plaza 9024 Vasvári Pál u. 1/A Miskolc Plaza 3525 Szent Páli u. 2-6. Kanizsa Plaza 8800 Európa Tanács u. 2. Metropol üzletház 4400 Kossuth L tér 8-9. Pécs Plaza 7631 Megyeri út 78, Sopron Plaza 9400 Lachner Kristóf u. 35. Szolnok Plaza 5000 Ady Endre út 28/A Savaria Plaza 9700 Körmendi út 52-54. Belvárosi üzletház 8200 Szeglethy u. 1. T.: 11 239-1878 H-V: 10-20 T.: 96 412-760 H-V: 9-20 T.: 46 362-848 H-V: 9-20 T.: 93 312-284 H-V: 9-20 T.: 42 401-500 H-Szo; 9-19 T.: 72 410-393 H-V: 3-20 T.: 99 323-825 H-V: 9-20 T,: 56 506-546 H-V: 9-20 T.: 94 516-508 H-V: 10-20 T,: 88 443-928 H-Szo: 9-19 Veszélyes szülői pofonok A szülők sokkal nagyobb pofonokat adnak, mint amekkorát szándékoznak, állapították meg kutatók. Ennek oka az, hogy mindenki, a kisgyerekektől a profi bokszolókig, alábecsüli fizikai erejét. A jelenségre az agy működése ad magyarázatot. Dr. Sukhwinder Singh Shergill és a Wellcome Trust más kutatói, akik a londoni University College munkatársai, hat párt vizsgáltak. Minden pár egyik tagjának ujjá- ra meghatározott nagyságú nyomást gyakoroltak. Ezeket az embereket aztán arra kérték, hogy ugyanekkora nyomást gyakoroljanak a párjukra. Ezután a második csoport tagjainak kellett a kapott erővel megegyezően nyomást gyakorolni az első csoport tagjaira. A kört nyolcszor ismételték meg. A végén az erő, amivel nyomást gyakoroltak egymás ujjára, 14-szervolt nagyobb, mint a kiinduláskor. A résztvevők minden alkalommal legalább egyharmad résszel növelték az erő nagyságát. Néhány esetben 50 százalékkal erősebben ütöttek. Dr. Shergill figyelmeztet: „A szülők nem tudják fölbecsülni, valójában mekkora pofonokat adnak. m HAUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária egy 30 termelő- vállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben közel 600 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 501-425 rita.petes@hauni.com www.hauni.com A KÖRBER csoport tagja Mag/ar és német nyelvű önéletrajzokat a referenciaszám feltüntetésével 2003. július 31-éig címünkre várjuk. Dohányipari berendezésgyártás területére KONSTRUKTOR (ref.szám: A0306) munkatársakat keresünk AT Szoftverkonstruktőr (2 fő) Feladatok: a technológiai folyamatot vezérlő PLC programok elkészítése, az egyes berendezéseket vezérlő PLC programok elkészítése, programdokumentáció elkészítése, módosítások karbantartása. Elvárásaink: Villamosmérnöki végzettség, német vagy angol nyelv felsőfokú ismerete, szoftver-konstrukció területén szerzett szakmai tapasztalat előny, rendszerismeret (Siemens modulok, Ethernet, In Touch) előny, utazási hajlandóság. AT Hardverkonstruktőr (3 fő) Feladatok: a technológiai sor berendezéseit vezérlő kapcsolószekrény megtervezése, egyes gépcsoportok kapcsolószekrényeinek megtervezése, villamos kapcsolási rajzok elkészítése, az egyes berendezések villamos szerelési dokumentációjának elkészítése a periférialisták alapján, módosítások karbantartása. Elvárásaink: villamosmérnöki vagy elektrotechnikusi végzettség, német vagy angol nyelv felsőfokú ismerete, egyedi vevőigényekre szabott villamos szekrények CAD tervezésében szerzett legalább 3 éves szakmai tapasztalat, utazási hajlandóság. VT Konstruktőr Feladatok: gépek és berendezések mechanikai konstrukciója, mérnöki számítások végzése, szerződések bonyolítása, műszaki dokumentációk előállítása. Elvárásaink: gépészmérnöki végzettség, német vagy angol nyelv felsőfokú ismerete, alapos CAD ismereted (Software Medusa vagy Solid Works), szilárdságtani-, lengéstani ismeretek és konstrukciós rendszerek ismerete, hőtechnikai ismeretek (hőátadás-, gőz-, nedvesítés-, levegőtechnológia), projektek önálló vezetésének képessége, utazási hajlandóság. KIVÉTELES BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET AJÁNLUNK TAGJAINK RÉSZÉRE! További információért tárcsázza helyi tarifával hívható vonalunkat az alábbi telefonszámon, vagy keresse fel irodáinkat, ahol munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére! 06-40/30-40-50 Ügyfélszolgálati irodáink: Budapest Budapest Gydr-Ménfdcsanak Kecskemét Nyíregyháza Pécs Sopron Szeged Veszprém Zalaegerszeg XIII. Borbély u, 5-7, 1072 Rákóczi út 42. Forráskút u, 27. Jókai u. 33. Dózsa Gy. u. 9. Király u. 42. Baross u. 24. Kálvin tér 7. Virág Benedek u. 4. Kossuth u. 7. 1/239-1057 1/327-4588 96/449-339 76/500-034 42/504-654 72/522-664 99/506-941 30/508-7356 88/406-957 92/350-917 KP HM fngatfannasznosíió Szövetkezei Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-18.00 szombat: 9.00-15.00 Sokkal erősebben ütnek, mint ahogy gondolják.” A probléma azért is lényeges, mert más vizsgálatok szerint a most a húszas éveik végén járó szülők nagy hányada szinte csak az erőszak nyelvét ismeri, ha bárkire (például a gyermekére is) hatást akar gyakorolni. Az eredmény, sőt maga a vizsgálati módszer a skizofrénia kutatásában is fölhasználható. A skizofrén betegek ugyanis nincsenek tudatában annak, fizikai tetteiket, például beszédet vagy a karjuk mozgatását, ők vagy vala- ki más vitté-e végbe. ______ ■ No rvég (zetes) gatyók Norvégia lakói a legkoszosabbak Európában, legalábbis derékon alul. Ez derült ki egy közvélemény-kutató intézet felméréséből. Egy fehérneműgyártó cég megbízásából készült kutatás adatai szerint a norvégok egy része hetente legfeljebb egyszer vált alsóneműt. Az ezerfős mintán készült vizsgálat eredményei szerint néhányan még egy hétnél is tovább ugyanazt a gatyát hordják. A norvégok 7 százaléka több mint egy hétig viseli ugyanazt a fehér(?)neműt, míg mindössze 58 százalékuk cseréli naponta. A norvégok több mint egyharmada legalább két napig hordja ugyanazt a gatyót. A felmérés azt is kimutatta, hogy a párkapcsolatban élők ritkábban cserélik alsójukat, mint az egyedülállók, a legritkábban pedig a 41-50 éves korosz- tály vált ruhát. ____________ j GY ISM Gyermek", Ifjúsági és Sportminisztérium Sportpályák építése, létesítmények felújítása van ► A kövei kező oldalakon megtalálja részletes hirdetésünké! pályázatainkról