Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-30 / 176. szám

Vegyes átlagfogyasztás: 7,4 111/100 km, CC^-kibocsátás: 191-262 g/km. Amíg a készlet tart. Most folytatható le az 1988-ban kezdett eljárás az egyik legismer­tebb amerikai tesztláp, a Consu­mer Reports ellen. Az ősrégi törté­net egy cikkel kezdődött, amely­ben az odaát Samurai, nálunk Jimny néven futó mini-terepjárót az átlagnál sokkal borulékonyabb- nak nevezték. A Suzuki ezt az állí­tást cáfolta, és úgy vélte, hogy a Consumer Reports, amelynek a véleményért sok millió amerikai vásárló veszi figyelembe, saját pél­dányszámának növelése érdeké­ben közölte a cikket. Ugyanakkor úgy vélték, hogy a korábban az Egyesült Államokban évi 120000 példányban eladott Samurai épp a kérdéses írás megjelenésének kö­vetkeztében lett kegyvesztett a vá­sárlók körében, elveszítve hívei­nek mintegy 70%-át. Az ügy azért került elő újra, mert a bíróság most jelentette be, hogy a Suzuki perre mehet a Consumer Reportsszal, és meg­próbálhatja bizonyítani saját iga­zát. Az újság egyébként azóta sem hagyott fel az autógyártók kemény kritizálásával, legutóbb például a Mitsubishi Montéra te­repjáró úttartását minősítette elfo­gadhatatlannak. Nincs szüksége kompromisszumra [CC Félmillió forint támogatással váltson FordTransitra! FordTransit Minőség. Megbízhatóság. Dealer: Kálmándy-Autóház Kft. Pécs, Zsolnay V. u. 48-52. Tel.: 72/514-830 E-mail: info@kalmandy.hu FordTransit • Magyarország legkedveltebb haszongépjárműve, • kategóriájában bizonyítottan a legalacsonyabb üzemeltetési költséggel,* • egyedülálló típusválasztékkal. • továbbra is visszaigényelhető áfával.*’ Mindezt most félmillió forint kedvezménnyel! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! > DEKRA Expert Kft. szakvéleménye alapján. Az ajánlatban szereplő kedvezmény bruttó összeg. ■' minden haszongépjárműre. Tizenöt éve perel a Suzuki MAN HOGY AZ IDEI ÉV IS SIKERES LEGYEN! Amennyiben 2003 június 30-ig MAN tehergépjárművet vásárol, úgy a következő kedvezményekhez juthat hozzá: / akár 4% kedvezmény az árból ✓ klímaberendezés felár nélkül / díjmentes karbantartás több mint 1 évig / meghosszabbított (+1 év) garancia* / rendkívüli lízingkedvezmények H) +1 % árkedvezmény, halasztott lízingdíjfizetés, minden szerződő ügyfélnek ajándék DVD vagy HP nyomtató vagy digitális fényképezőgép, ingyenes számlaszolgáltatások szabad felhasználású hitelkerettel (*), 0% szerződéskötési és hitelbírálati díj*" minden tizedik ügyfélnek ajándék 1000 liter üzemanyag, akár 0% induló, szezonális 50%-os Iizingdíj-fizetési kedvezmény, díjmentes CASCO a teljes futamidőre, halasztott lízingdíj, 3% kamatkedvezmény"* Ajánlatunk kivétel nélkül, minden típusú MAN tehergépjárműre érvényes ... hogy könnyebb legyen dönteni! A gépjárművek forgalmi rendszámmal, vámkezelten, bármely kirendeltségünkben átvehetőek. Bővebb információért és a részletekért forduljon bizalommal értékesítési hálózatunk bármelyikéhez. * TGA típusú járműveknél ** HVB'Leasüw/ szerződéskötés esetén (*) Részletek érdeklődésre "* További lízingcégek esetén MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. H-2330 Dunaharaszti, Ipari Park II. Pf. 70 Tel.: (24) 520-300 Fax: (24) 520-301; H-9027 Győr, Ipari Park Tel.: (96) 515-460 Fax: (96) 515-461; H-3580 Tiszaújváros, Ipari Park Tel.: (49) 544-400 Fax: (49) 544-401; H-7630 Pécs, Pécsváradi út 2/B Tel.: (72) 539-400 Fax: (72) 539-401; 8000 Székes- fehérvár, Berényi út 72-100. Tel.: (30) 984-5703 Fax: (22) 533-192; 6724 Szeged, Bakay N. u. 48. Tel.: (62) 557-657, 557-656 Fax: (62) 557-658; 9700 Szombathely, Körmendi út 92. Tel.: (94) 509-497, (30) 488-4943 Fax: (94) 509-498; 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. út 99. Tel.: (30) 984-5701 Fax: (92) 318-334 weboldal: www.man.hu email: man@man.hu Autó 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom