Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-30 / 176. szám

RENAULT Az új ötös: jeles! A jelenleg futó BMW 5ös sorozat kategóriájában több szempontból mérföldkőnek volt tekinthető, és ennek megfelelően átütő piaci si­kert aratott A nagy kérdés, ho$ az április elején, a New Yorki Nemzet­közi Autóshow alkalmával bemuta­tott utódmodell képes lesz-e megis­mételni, amit elődje elért Már az első kémfotók alapján is sejthető volt, de a hivatalos bemuta­tást követően már biztosra vehető, hogy a 7-es sorozat eléggé forma­bontó megjelenését ért kritikák a BMW vezetőit nem térítették el ere­deti szándékuktól. Ennek megfele­lően a bajor cég nagyautójának ka­rosszérialemezeit is a lángfelület de­sign alapján alakították ki, ha nem is annyira merészen, mint a 7-esét. A változás nem valami eget ren­gető, de mégis: a kocsi hossza 4820, szélessége 1850, magassága 1470 milliméterre nőtt. Ám talán még en­nél is fontosabb, hogy a tengelytáv 58 milliméterrel, 2888 milliméterre gyarapodott, ami azt ígéri, hogy a je­lenleg futó változat legsúlyosabb hi­báját, a hátul ülők számára szűk láb­teret, sikerült kiküszöbölni. Teljesen új, csak az 5-öshöz kí­nált megoldás a Head Up Display, amelynek lényege, hogy a vezetés szempontjából fontos műszerek ké­pe, illetve a navigációs rendszer által kínált információk a szélvédő belső felületére vetíthetők, így a vezetőnek a megfelelő adatok leolvasásához nem kell az útról levennie a szemét. Az új 5-öst júliusban kezdődő árusításakor háromféle motorral kí­nálják. Közülük a 2,2 literes és a há­romliteres, hathengeres benzines teljes egészében azonos azzal, amely a jelenlegi változatban is meg­található. Az 530d-t hajtó háromlite­res, szintén hathengeres dízel vi­szont nagy részben megújult. Löket­térfogata már valóban pontosan 3 li­ter, teljesítménye így 193 helyett már 218 lóerő. Ősszel érkezik a 7-esből már is­mert 333 lóerőre emelt teljesítmé­nyű és 450 newtonméteresre növelt forgatónyomatékú 4,4 literes V8-as. Ugyancsak ekkor várható 6-os kupé és kabrió, majd jövő tavasszal Géni­ben a kombi Touring megjelenése. Utánuk debütál majd az 500 lóerős, V10-es motorral felszerelt M5-ös, amely álló helyzetből állítólag 5 má­sodpercen belüli idő alatt sprintéi 100 km/órára. Scérvc RENAULT SCENIC KALE1DO Extra sorozat, már 3 800 000 Ft-tól! A Renault Seénic Kaleido limitált széria, kimagasló felszereltség. Motorválaszték: 1.4 1 6V 95 LE, 1.6 16V 110 LE, és 1.9 dCi 105 LE. Főbb felszereltségei: G db légzsák, szervokormány, 4x16 W-os rádiómagnó, CD-tár, ABS, távirányítós központi zár, automata klímaberendezés, fűthető első és hátsó szélvédő, alufelni, ködfényszórók, elektromos első ablakemelők, tetőcsomagtartó keret, stb. Mindezt most 3 800 000 Ft-tól, 540 000 Ft árelőnnyel elviheti! Ismerkedjen meg új limitált szériáink széles választékával! Várjuk márkakereskedésünkben! wwwu'en^Lhu Fogyasztás: vegyes használat 1/100 km: 5,9-9,5. CO2 kibocsátás g/km: 157 -224 7629 Pécs, Szent Borbála út 5. /a Budai Vám-nál/ Telefon: 72/27-00-27 NYITRAI0=^ KYMCO - RIEJU IMPORTŐRE ENDUROK, ÖNERŐVEL Az idén kellemes hűvös, nyarunk lesz. Legalábbis a profik szerint. A Peugeot Partnert, Expertet és Boxert ugyanis most különlegesen kedvezményesen kínáljuk: légkondi­cionálóval alapáron. Ajánlatunk a készlet erejéig tart, PEUGEOT HASZONGÉPJÁRMŰVEK. AZ IGAZI PROFIK VÁLASZTÁSA. AUTOSZIGET Pécs, Siklósi út 122. Szekszárd, Rákóczi út I 98. Dombóvár, Gagarin u. 30. Te/.; 721550-550 Te/.: 741529-888 Tel.: 741566-000 Peugeot haszongépjárművek most klímával alapáron s/ uaa­ISO Sütni /if Autó 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom