Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-30 / 176. szám

4. OLDAL B A R A NYA I TÜKÖR 2003. Június 30., hétfő PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓ ÜNNEPE. Hosszúhetényből induló zarán­doklattal, ünnepi szentmisével, szobrának megkoszorúzásával emlé­keztek a helyiek és a Pécsi Határőr Igazgatóság munkatársai Szent László királyunkra. Az ünnepség délután a mecseki üdülőtelepülés búcsújával és színes folklórműsorral folytatódott, fotó, laufer László Kihelyezett szakrendelések Mohács-Bóly- Pécsvárad—Villány Néhány hete a kisvárosokban, illetve a vonzáskörzetükben élő emberek a lakóhelyük kö­zelében is elmehetnek szak­orvoshoz. Azt, hogy helyben milyen jellegű ellátásban ré­szesülnek, a háziorvosok ja­vaslata alapján az önkor­mányzatok határozták meg. A jövőben Villányból, Bólyból, és Pécsváradról, illetve e városokhoz közeli falvakból nem kell feltétle­nül Mohácsra, vagy Pécsre utazni­uk a betegeknek, ha szakorvoshoz akarnak eljutni. Mohács egészség- ügyi centruma ugyanis a három te­lepülésen kihelyezett szakellátást biztosít a rászorulóknak.- Az igények felmérése alap­ján, az önkormányzatok döntése szerint biztosítottuk, hogy külön­böző szakterületek orvosai hely­ben rendeljenek - informálta la­punkat dr. Dénes László, a mo­hácsi . kórház igazgató-főorvosa. A mintegy három hete indult be­tegellátással kapcsolatban megje­gyezte: - A térség önkormányza­tai több esetben anyagilag is tá­mogatták a városi kórház fejlesz­tését, így kötelességünknek érez­tük, hogy mi is segítsük a telepü­léseket. Természetesen a lakos­ság érdekeit szolgálták a testüle­tek a műszervásárláshoz, beru­házáshoz juttatott forintjaikkal, s most is ezt tesszük, ha a beteg­hez helybe küldjük a szakorvost. Persze, amennyiben például speciáldiagnosztikai vizsgálatra is szüksége van valakinek az álla­pota felméréséhez, azt nem lehet helyben megoldani, ekkor idő­pont megjelölésével beutalót kap a mohácsi intézménybe. így is időt, fáradtságot takarít meg. Akit kontrollvizsgálatra hívnak, azt viszont a lakóhelyén is elin­tézheti - hangsúlyozta a főorvos.- Kedvező visszajelzéseket kap­tunk a lakosságtól a szakrendelé­sekkel kapcsolatban, s máris tár­gyalásokat folytatunk, hogy a fül- orr-gégész, szemész, pszichiáter és neurológus mellett nőgyógyász és reumatológus is fogadja nálunk a betegeket - mondta Kiss Sándor- né dr., Vülány jegyzője. Bólyban hét, Pécsváradon pe­dig hat különböző szakterület or­vosai rendelnek, illetve konzul­tálnak a háziorvossal a beteg gyógyulása érdekében. ____ BERTA M. Át adták a Mercedes-bázist Idén előkészítik, jövőre indítják a nagyszabású beruházást A hét végén megtörtént a pécsi Mercedes- bázis átadás-átvétele, ilyen módon az őszi hónapokban megindulhat az MB Au­tó Pécs Kft. fejlesztési terveinek előkészí­tése. A cég vezetőjének tájékoztatása sze­rint jövő év elején kezdődhet a több lép­csőben tervezett beruházás. PÉCS- A hét végén lezajlott átadás-átvétel azt je­lenti, hogy a jövőben az erre a célra létrejött MB Autó Pécs Kft. látja el a márkaképvisele­ti teendőket a térségben. A munka az előző tulajdonos teljes együttműködésével, zök­kenőmentesen zajlott le, így reményeink szerint biztosítani tudjuk a folytonosságot és zavartalanságot ügyfélkapcsolatainkban - tájékoztatta lapunkat a cég életében fontos eseményről Erdész Ferenc igazgató. Az MB Autó Magyarország Kft., a Merce­des magyarországi vezérképviseletének többségi és a Pécsi Tömegközlekedési Rt. ki­sebbségi tulajdonával létrejött új társaság a későbbiek során nem csak a hagyományos márkaképviseleti teendőket látja el a térség­ben, hanem fontos szerepet tölt be a me­gyeszékhely tömeg- közlekedési busz­parkjának rekonstruk­ciós programjában is.- A személyautók, illetve haszongépjár­művek értékesítése és javítása mellett kiemelt feladatunk a fokozato­san gyarapodó pécsi Mercedes buszpark megbízható szervizhátte­rének biztosítása. Ennek érdekében idén egy átgondolt, több lépcsős fejlesztési program in­dul - mondta érdeklődésünkre Erdész Ferenc. A cégvezető szerint az első lépcsőben az autóbuszok fogadására is alkalmas mosó épül majd meg, amivel párhuzamosan egy leg­alább 60 autóbusz fogadására képes parkoló is létesül. Ugyanakkor a program első lépcső­je már a következő fázis beruházásainak fel­tételeit is előkészíti, hiszen a később belépő műhelyek, álláshelyek alapozását, infrastruk­turális előkészítését is elvégzik. A program második lépcsője már teljes egészében a javí­tóműhely-kapacitás növelésére irányul. Mint megtudtuk, az összességében milliár­dos nagyságrendű fejlesztésnek már idén el­készülnek a kiviteli tervei, kiválasztják a gene­rál kivitelezőt, hogy a következő év tavaszán megindulhasson az érdemi építési munka is. A cégvezető elmondta, hogy a fejlesztéssel párhuzamosan már most zajúk a cég jelenleg 40 fős állományának folyamatos bővítése. (Háttér, előzmények: www.dunanttilttiapb.lm) KASZÁS E. Tíz év alatt 150 busz A Mercedes-szel való együttműködés keretében 10 év alatt 150 új busszal fejlesztik a pécsi tömegközlekedés járműparkját. A PT Rt. jelenleg 32 Mercedes autóbusszal rendelkezik, idén ősszel továb­bi 25 - 18 csuklós, 6 szóló és egy speciális, alacsony padozatú - hasonló márkájú jármű érkezik. A megújuló flotta a közelmúltban érzékeny veszteséget szenvedett, amikor egy autóbusz kigyulladt és kiégett. Az ügyben kiadott hivatalos tűzoltósági és jegyzői állás- foglalás szerint a balszerencsés esetet elektromos zárlat okozta. Hírek EGERÁGON másfél milliós be­ruházással két fedett buszvárót létesít az önkormányzat. A költ ségek felét pályázati úton sze­rezték meg, a többit a saját költségvetésből állják. (a, A MEGYE 48 egyesületét tömö rítő horgászszövetség szomba­ton megtartott küldöttgyűlésén megválasztották az új tisztség- viselőket. Az öt évvel ezelőtt ki­alakított testület munkájának eredményességét igen nagyra értékelte a küldöttgyűlésen részt vevő Szalay Ferenc, a Ma­gyar Országos Horgász Szövet­ség (MOHOSZ) ügyvezető elnö ke. Tevékenységük alatt erősö­dött a megyei horgászmozga­lom, s többek között igen ered­ményesen közreműködtek az egyesületeket igencsak hátrá­nyosan érintő statisztikai beso­rolás (az egyesületeket vállalko zásként kezelő) átminősítésé­ben. A választáson nagy több­séggel ismét Mitzki Ervint bíz­ták meg az elnöki teendők ellá­tásával. (bg ENDRÖCÖN az önkormányza 5 millió forintos beruházással felújítja a település két szenny­víztelepítőjét. A munkálatokat, héten megkezdik. (a A GYÜRÜFÜ Egyesület idén ősszel először szervezi meg az elszármazottak találkozóját, amelyre legkevesebb hatvan személyt várnak haza. Számos egykori gyűrűfűi él Szentlőrin- cen és Pellérden. (cs DINNYEBERKIBEN a környé­ken elsőként Kovács Zoltán ős­termelő uniós előírásoknak is megfelelő kaptárakat és kaptár együtteseket alakított ki. (i BURGONYAFESZTIVAL BICSERDEN. Traktorbemutatóval, krumplis ételek főzőversenyével, szakmai előadásokkal színesítve idén harmadszor rendezték meg Bicsérden és Zókon a Burgonyafesztivált. A ren­dezvény a mezőgazdasági szakembereknek, a házigazda településeken élőknek és vendégeiknek egy- aránt remek programot biztosított a hétvégére.____________________________ totó: laufer László Érvénytelenek a népszavazások Bükkösd-Cserdi­Dinnyeberki-Helesfa Népszavazást tartottak szombaton a bükkösdi körjegyzőséghez tarto­zó négy településen: Bükkösdön, Cserdiben, Dinnyeberkiben és Helesfán. A népszavazás tétje az volt, hogy kiváljanak-e az 1990-ben létrehozott 26 taggal bíró társult képviselő-testületből, amely idejét múlt társulási formának bizonyult. A törvény a megszüntetést, vagy a kiválást nem teszi lehetővé, mond­ja Venczel Tibor körjegyző, csak akkor, ha azt egy népszavazás megerősíti. Ha a népszavazás ered­ménye érvénytelen vagy ered­ménytelen, abban az esetben dönt­hetnek a képviselő-testületek. A népszavazáson azonban na­gyon kicsi volt az érdeklődés, nem volt meg a választók több mint 50 százalékának a Szavazata, hiszen a lakosságot közvetlenül nem érintő kérdésről volt szó. Dinnyeberki­ben a szavazók 45, Helesfán 15, Cserdiben 14, míg Bükkösdön mindössze 7 százaléka vett részt a szavazáson. A mai napon megtartandó kép­viselő-testületi üléseken nagy való­színűség szerint mind a négy falu a kilépés mellett dönt, de mivel az intézményeket - az általános isko­lát, a napközi otthonos óvodát és az egészségügyi szolgálatot - to­vábbra is működtetni kell, ezért létre kívánnak hozni egy társulási tanácsot, amelyben a korábbi 26 taggal ellentétben csak a négy pol­gármester lenne benn, amely sok­kal gyorsabb, operatívabb szerve­zetet eredményezne. Kirúgta a falból a vezetéket a képviselő Szolgálati lakás a fekáliában című, július 17-i számunkban megjelent riportunkra válaszolva szerkesztőségünk levelet ka­pott a hirdi, somogyi és vasasi településrészi önkormányzatok­tól Matheisz János, Vókó János és Varjú István képviselők aláírá­sával, illetve a részönkormányzat vezetőjének, Tóth Mihályné- nak megjegyzésével, aki kéri az írás mielőbbi megjelentetését. Az írásnak azonban szinte valamennyi állítása elfogadhatatlan. Hird-Somogy-Vasas Szolgálati lakás a fekáliában című írásunkban szóltunk arról, hogy a részönkormányzat megakadályoz­ta az orvosi szolgálati lakások megvásárlását, miközben arra egy­általán nincs pénze, hogy a lerob­bant ingatlanoknak akár csak az állagmegóvását is elvégezze. A vá­laszlevél több olyan állítást tartal­maz, amelynek igazságtartalma megkérdőjelezhető. Idéz például az összevont testületi ülésen készült jegyző- könyvből, amely szerint az ott megjelenő dr. Feledi József hirdi háziorvos hozzászólása a következőkép­pen lett rögzítve: „Dr. Feledi József hangsúlyozza, egyik településré­szen dolgozó orvos sem kívánja Dr Feledi József megvenni a rendelőt és a lakást”, továbbá: „Felszólalását azzal zárja, hogy a települések orvosai nem akarják a rendelőket, lakásokat megvenni.” A képviselők azonban úgy tűnik, nem emlékeznek arra, hogy Feledi doktor azzal kezdte felszólalását, hogy azért nem kí­vánják megvásárolni a szolgálati lakásokat, mert tudomásukra ju­tott, hogy Tóth Mihályné az ő meg­kérdezésük nélkül bement az ön- kormányzat főosztályvezetőjéhez, dr. Sohár Endréhez, és közölte ve­le: a részönkormányzatok döntöt­tek arról, hogy nem kívánják elad­ni a lakásokat, ezért javasolja a közgyűlésen a 33 rendelő eladását tartalmazó listáról való levételü­ket. Az orvosok tehát ezek után nem kívántak közreműködni eb­ben a kérdésben. A jegyzőkönyv­be azért nem került be Feledi dok­tornak ez a mondandója - tudtuk meg a jegyzőkönyv vezetőjétől -, mert mielőtt erre a napirendi pont­ra sor került volna, az egyik képvi­selő kirúgta a falból azt a vezeté­ket, amely az ülés hanganyagát rögzítő magnetofonhoz vezetett, méghozzá olyan erővel, hogy a du- gaszoló aljzat is kijött a falból. Mindezt azonban az ülés végén vették csak észre, így, bár a jegyző­könyvben rögzítettek pontosak, de nem kerülhetett be minden, ami elhangzott. A képviselők válaszlevele azt is tartalmazza, hogy a fenti kérdésben Tóth Mihályné nem kereste fel Sohár doktort, s nem „vette ki” az említett ingatlanokat a listáról. En­nek ellentmond maga Sohár Endre, aki ér­deklődésünkre elmondta, hogy a csütörtöki köz­gyűlést megelő­ző hétfőn keres­te fel őt Tóth Mi­hályné, s jelezte, hogy a közgyűlésen a részönkor­mányzat döntése értelmében a szolgálati lakások listáról való levé­telét fogja javasolni, mint ahogyan ez meg is történt. A hirdi orvos Sohár Endrével való telefonbeszél­getés révén tudta meg, hogy erre sor fog kerülni majd. A részönkor­mányzat csak ezt követően ült ösz- sze döntést hozni a kérdésben, Sohár doktorral tehát nemcsak, hogy beszélt Tóthné, de félre is táji koztatta akkor, amikor közölte vek hogy már döntés is született az ügi ben. A jegyzőkönyv szerint a rés; önkormányzati ülésen Tóthné a ki vetkezővel kezdte: „Állásfoglak sunkat úgy kellene meghozni, hog a részönkormányzatok nem jav< solják az ingatlanok értékesítését.’ A levélnek az az állítása sei igaz, hogy „az utóbbi nyolc évbe valamennyi egészségügyi ingatla kapott részönkormányzati tárni gatást gázbevezetésre”, hiszen somogyi orvos saját pénzéből vi zette be, a hirdi pedig, mint d Papp Judit jegyző érdeklődésűn! re elmondta, az ő saját jegyzői k rétéből kapott erre a célra 199' ben 400 ezer forintot. CSERI LÁSZI Á * l

Next

/
Oldalképek
Tartalom