Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-30 / 176. szám

2003. Június 30., hétfő B ARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Újabb környezetszennyezés Szennyvíz került a Fekete-vízbe a szigetvári konzervgyárból Komoly környezetszennyeződést történt Dél- Baranyában, miután a szigetvári konzerv­gyárból technikai meghibásodás következté­ben a csapadékvízrendszeren keresztül egé­szen a Dráváig jutott el a szennyvíz. A nemré­giben holttá nyilvánított Fekete-vízben halte­temek jelentek meg. SziGETVÁR-CSÁNYOSZRÓ Vajszló térségéből érkezett pénteken este bejelentés arról, hogy az Ormánságot átszelő Fekete-víz szeny- nyezett. A Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Fel­ügyelőség és a vízügyi igazgatóság munkatársai kö­zösen kezdték meg a vizsgálatokat, míg végül elju­tottak Szigetvárra, az Almás patakig, onnan pedig a .konzervgyárig. Mint a felügyelőség helyszínen tartózkodó mun­katársa, Szakonyi Lajosné érdeklődésünkre elmond­ta, megállapították, hogy a gyár szennyvize eddig nem ismert okok miatt nem a saját szennyvíztisztító telepükre folyt, hanem a csapadékvízrendszeren ke­resztül az Almásba, onnan a Fekete-vízbe, majd a Drávába. A gyártás jellegéből adódóan az élő vizek­be magas koncentrációjú szerves anyag került, így az oldott oxigéntartalom alacsonnyá vált. Azonnal elrendelték a gyárban a normál állapot visszaállítá­sát, és ma reggel az egész vízrendszert leellenőrzik. Szakonyi Lajosné tájékoztatott arról is, hogy a be­jelentő Párfai László volt, aki szerint halpusztulás ta­pasztalható Csányoszró térségében a közelmúltban holt vízzé minősített Fekete-vízben, amely veszé­lyezteti az olyan fokozottan védett gázlómadarakat, mint a fekete és fehér gólyák, kányák. A szakembe­rek ezzel a jelenséggel eddig nem találkoztak. A csányoszrói polgármester, Mecskd Károly érdek­lődésünkre elmondta, hogy térségükben már az ő gye­rekkorában is rendszeresen előfordult, hogy kipusztul­tak a halak a Fekete-vízből, és - bár ezt annak idején nem vizsgálták - mindig is a konzervgyár számlájára rótták fel a szennyezést. A mostani habzással induló halpusztulást a gyerekei is észlelték pénteken. (Háttér, előzmények: unvw.dunantalinapb.hu) CSERI LÁSZLÓ Sok az alga fürdővizeinkben Baranyában valamennyi medencés fürdő vize jó vagy megfelelő minőségű, üzemelésük megbízható, mondja dr. Vermes Éva, a megyei ÁNTSZ közegészségügyi osztályának vezetője. A tavak, folyók esetében azonban már komolyabb gondok jelentkeztek. Baranyai körkép Az iskolai nyári szünetben és a szabadságolás időszakában álta­lában rengetegen keresik fel a kü­lönböző strandokat, természetes vizeket. Azt viszont, hogy a víz okoz-e valamilyen megbetege­dést, ránézésre nemigen lehet megállapítani. A pécsváradi Dombay-tó vízének minősége még kielégíti a természetes für­dők vizével szemben támasztott követelményeket, állapította meg az ÁNTSZ vizsgálata. Az algák száma azonban magas, és a tartós meleg hatására tovább növek­szik. Fürdőzést követően arra ér­zékenyeknél allergiás bőrreakció alakulhat ki. A tó és partszaka­szának használata természetes fürdőként közegészségügyi szempontból nem ajánlott. Az abaligeti, I. sz. tó vizének mikro­biológiai tisztasága megfelelő, de a magas algaszám hasonló prob­lémákat okozhat, mint a Dom- bay-tó esetében. Az orfűi Pécsi-tó vízminőségét kiválónak találták, ám a köz­egészségügyi feltételek a tó teljes partszakaszán a természetes für­dőként történő üzemeléshez nem biztosítottak. Az Orfűi-tó eseté­ben már ez a kifogás sem fogal­mazódott meg, a szakemberek semmilyen problémát nem talál­tak, míg a Dráva a Pécsi-tóval megegyező minősítést kapott. A Duna vize viszont Mohács­nál aggasztó: a bakteriológiai vizsgálatok alapján szennyezett­nek minősült. A fürdőzést köve­tően hányással, hasmenéssel, fül- és szemgyulladással járó megbe­tegedések fordulhatnak elő. Az algák magas száma miatt érzé­keny egyéneknél allergiás bőrre­akció is kialakulhat. ___ ____ CS. L. Kó rokozók és tünetek. Bőrpanaszok: a vízben található baktériumok a sebek gennyedését okozhatják. A gombák vörös, viszkető elváltozásokat okozhatnak a bő­rön. Szem- és fülpanaszok: főleg gyerekeknél a legelső tünet lehet a gennykeltő baktériumok által okozott kötőhártya-gyulladás. A fürdőzők a lenyelt vízzel együtt kórokozókat is nyelhetnek, amelyek hasmenést, hányást, hasfájást okozhatnak: ehhez azonban több liter vizet kell le­nyelni. A vízben előforduló kórokozók okozhatják még a húgyutak és nemi szervek gyulladását is, amely égő fájdalommal jelentkezik. Eladnák a Balokány-fürdőt Rendbe tették a napokban a Balokány-fürdőt, ugyanis egy német befektető jött „háztűznézőbe”. Az üzlet meghiúsult, mivel a vál­lalkozó úgy látta, nem egyszerű élménystrandot varázsolni az évek óta üresen álló területből. A Pécsi Fürdő Kft. kezdeményezni fogja a városnál, hogy vegyék vissza tőlük a strand tulajdonjogát. PÉCS Az évek óta parlagon lévő Balo­kány-fürdőt a napokban rendbe tették. Munkások hada hordta a szemetet, és vágta a füvet, lombo­kat. A csinosítás azért volt ilyen sürgős, mert egy német befektető tekintette meg a strandot, vásárlás céljából.- Azonban az üzlet meghiúsult - mondta Gonda Tibor alpolgár­mester - mivel a vásárló megriadt attól, hogy a strand műemléki vé­dettség alatt áll, százéves platán­fák övezik,' amelyeket nem lehet egyszerűen csak kivágni, továbbá az sem szólt a tranzakció mellett, hogy a terület a 6-os út és a vasút között fekszik. A fürdőért nettó 40 milliót kértek - tudta meg lapunk Szabó Tamástól, a Pécsi Fürdő Kft. vezetőjétől, aki elmondta, ez az ár a telek értékét tükrözi, hiszen a rajta lévő épületek annyira le van­nak pusztulva, hogy csaknem ér­téktelenek. A fürdő felújítása sze­rény számítások szerint is egy­másfél milliárd forintot emésztene fel. A vezető hozzátette, hamaro­san kezdeményezni fogják a vá­rosnál, hogy vegyék vissza a cég­től a tulajdonjogot. Információink szerint, az elmúlt öt évben nem ér­deklődött befektető a fürdő iránt. Gonda Tibor a strand jövőjével kapcsolatban úgy nyilatkozott: el kellene gondolkodnia a városnak azon, hogyha a fürdőt nem tudja strandként hasznosítani, akkor esetleg össze lehetne nyitni a Balokányligettel, és kialakítani egy közparkot, sport- vagy ifjúsági centrumot. CSIKÓS KLAUDIA Hírek BARANYÁBAN „Testre szabott” EU-s információs programot in­dít a gazdasági tárca a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkama­ra bevonásával kis- és középvál­lalkozók felkészítésére. Az EU házhoz jön országos program jú­lius 1-jén indul Mohácson, ahol 11 órakor a polgármesteri hivatal ad otthont az előadásokat és konzultációs lehetőségeket tar­talmazó tájékoztatónak. Ezt kö­vetően naponta más helyszínen, sorrendben Siklóson, Sellyén, Szigetváron, Sásdon, Komlón, Pécsváradon rendeznek fórumot, majd 10-én Pécsett zárul a bara­nyai EU-tájékoztató sorozat, (k) SZENTLŐRINC útfelújítási programjának legjelentősebb ré­sze kezdődik a hét elején. A mű­veletek az Attila utca teljes reno­válásával kezdőnek, szélesítik is az útszakaszt, így időszakos for­galomkorlátozásokra is számíta­ni lehet az előreláthatólag két hétre tervezett munkálatok ideje alatt. Ezzel párhuzamosan a posta épülete mellett parkoló ki­alakítását is megkezdik, és hoz­záfognak az Ifjúság útja aszfalt- rétegének átalakításához is. (o) ZÁRVA LESZNEK az ügyfél szolgálatok. Kedden, a Köztiszt­viselők Napján zárva lesznek az állami, önkormányzati hivata­lok, az illetékhivatal, az egész­ségbiztosító mellett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Ba­ranya Megyei Igazgatósága is zárva tart. (k) GÖDRÉN a volt szeméttelepet, valamint a felhagyott vásártéri homokbányát úgy rendezik, hogy azok ismét a táj természeti szépségévé váljanak. Az utóbbi helyén várhatóan parkosítanak. __________________________1CS| 24. Pécsi Nemzetközi Vásár PÉCS EXPO SZÉPE. Szépségkirálynő-választással ért véget tegnap a 24. Pécsi Nemzetközi Vásár. A szakmai zsűri a pécsi Bedő Zsuzsan­nát (11-es számmal) ítélte az idei ipari vásár szépének. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Kövágótöttös Már megfogalmazta a legnagyobb kormányzópárt azt, hogy a 2004- es költségvetésben alapvetően mi­lyen irányokat kell megszabni, mondta Szili Katalin, Pécs 2. szá­mú választókerületének ország- gyűlési képviselője szombati sajtó- tájékoztatóján. Az egyik legfonto­sabb kérdés ezen belül a vállalko­zások versenyképessé tétele, amely Baranyának sem közöm­bös, hiszen a megye a rendszervál­tozás ideje alatt sem állt a foglal­koztatási mutatóit tekintve előkelő helyen a megyék rangsorában. Kővágószőlős, Kövágótöttös, Cserkút, Bakonya térsége ebből a szempontból különösen kritikus, hangsúlyozta Szüi Katalin, hiszen az emberek alapvetően az uránbá­nyászatból éltek, melynek meg­szűnése súlyos problémákat oko­zott. Éppen ezért fontos olyan gaz­dasági, pénzügyi környezet meg­teremtése, amely a munkahelyte­remtő beruházások létrejöttét se­gíti. Mindezzel szorosan össze­függ az infrastruktúra fejlesztése, melyből Szili Katalin kiemelte Pécs-Baranya számára az egyik legneuralgikusabb kérdést, a 6-os utat. Ezért örült annak a hírnek, amelyet a gazdasági miniszter is megerősített, hogy 2005-ig Buda­pest és Dunaújváros között a 6-os megépül, s nyilvánvaló, hogy en­nek folytatására is sor kerül. Fontos véleménye szerint a környezetvédelmi, infrastrukturá­lis beruházások kérdésköre is, melyen belül Kővágószőlős, Kövágótöttös, Cserkút, Bakonya és Boda csatornapályázattal for­dult céltámogatásért a Belügymi­nisztériumhoz. Több mint félmil- liárd forintos beruházási támoga­tásra van lehetőségük 2006-ig tör­ténő megvalósítással. Június 23- án kapott tájékoztatást a környe­zetvédelmi minisztertől, mely szerint Pécs Mecsek-nyugat vízel­látási, csatornázási pályázatával kapcsolatban döntés született ar­ról, hogy magyar és EU-s forrás­ból párhuzamosan kerüljön meg­valósításra a beruházás; a közbe­szerzési eljárást az eddigi szabá­lyok, az építési tendert viszont már a június végét követő új sza­bályok szerint kell kiírni. Még eb­ben az évben megköthető lesz a kivitelezővel a szerződés, hangsú­lyozta a képviselőnő, hozzátéve: a környezetvédelmi miniszter meg­fogalmazása szerint a „legönkor- mányzatbarátabb” megoldást igyekeznek megtalálni. CS.L. „Sínen” van a Szombati baranyai látogatása során sajtótájékoztatót tartott Kővágótöttösön Szili Katalin országgyűlési képviselő, az Or­szággyűlés elnöke a nemrégiben átadott közösségi házban. csatornázás Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkór­ház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: ü. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebé­szet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjei­nek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Gyógyszertárak. Pécs: Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6.), Boly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Belvá­rosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál (Arany J. u. 14.), Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Sziget­vár Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06- 30-9027-729. NYOMDÁSZOK TALÁLKOZTAK. A Pécsi Nyomdász Egylet tagjai évente megrendezik János-ünnepélyiiket, idén a magyar nyomdászat 530., míg a pécsi nyomdászat 230. évére emlékeztek. A jól sikerült kerti összejövetelen mutatták be a közelmúltban elhunyt Borsy Károly- nak a pécsi nyomdászat történetéről írt könyvének második kötetét. ______________________________________________ fotó, laufer László Lo ttónyeremények 26. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 1, 5, 22,44, 88 Joker: 481003 Ötös nem volt Négyes 664 217 Ft Hármas 10 868 Ft Kettes 827 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 5, 6,10, 21, 24, 38 Pótszám: 27 Hatos nem volt 5+1 3 551 778 Ft Ötös 180 599 Ft Négyes Hármas 3 001 Ft 705 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom