Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-03 / 150. szám
4. OLDAL BARANYA I TŰKOR 2003. Június 3., kedd | HVU Formák az indulatok a kilakoltatás után is Komló A múlt héten egy családnak tartozásai miatt el kellett hagynia Kossuth Lajos utcai bérelt lakását. A kilakoltatás csak a lépcsőházig történt, onnan a lakók tették utcára a tartozók ingóságait. Sokan a társasházban élőket vádolják részvétlenséggel, ők viszont a hivatalok közömbössége miatt indulatosak. A múlt hétfői, bírósági végzés alapján történt kilakoltatás után a hátralékos család csütörtök délutánig bútoraival, egyéb ingóságaival, sőt nagy testű kutyájává a lépcsőházban húzta meg magát, nélkülözve a legelemibb tisztálkodási lehetőségeket. A társasház lakói addig bírták, majd közösen az utcára pakolták a nem kívánatos családot. Aznap este tumultuózus jelenetek tanúi lehetett az arra járó. Sokan úgy gondolták, a ház lakói lélekte- lenül cselekedtek.- A polgármesteri hivataltól a bíróságig minden hatóság tétlenül nézte, hogy a família négy napig a lépcsőházban, majd az általunk „elkövetett” kipakolás után még egy napig az utcán élt - közölték felháborodottan az ott lakók. - Most minket vádolnak szívtelenséggel. Ez méltatlan, hiszen nem lehetett már elviselni a házban uralkodó körülményeket. A bírósági végzés a lakásingatlanból történő kilakoltatásról szólt, így a végrehajtó csak a lépcsőházig küldhette a családot. Tóth Sándor aljegyző leszögezte, a lakás az Ifjúsági Lakásfenntartó Szövetkezeté, ennek ellenére az önkormányzat csütörtök délutánra egy szükséglakást utalt ki, ám azt a küakoltattak nem fogadták el. Péntek 18 óráig kaptak haladékot arra, hogy a közterületről ingóságaikat elvigyék. Ha ez nem történt volna meg, a város egy garázst biztosított volna a bútorok és egyebek elhelyezésére. A közterület-felügyelők elmondták, a család végül péntek este mindent elszállított az utcáról, azóta ismeretlen helyen tartózkodnak. _______ DEÁK G. Gi mnáziumfelújítás: kitolódott a határidő Siklós A kivitelezők nem tudják tartani a helyi gimnázium rekonstrukciójának tervezett ütemét. így például az új sportcsarnok átadása augusztus vége helyett októberben lesz. Amint az dr. Mavenics János polgármester elmondta, idén a városnak 50 millió forintot kell önrészként befizetni a kivitelezéshez, míg a jövő évben 30 milliót. Az önrész fedezetéül szolgáló ifjúsági tábort nem sikerült időben eladni, ez is késleltette a beruházást. Mindebből adódik, hogy a kivitelezéshez nem minden esetben tudták biztosítani a fedezetet időben, ám ezek a gondok mára elhárultak és így - ha csúszással is -, de végleges határidőt lehet meghatározni. A polgár- mester szerint az intézmény működtetésének finanszírozásáról a befejezést követően lesz érdemes beszélni, hiszen ott még egy tanuszoda is helyet kap, s mindezekkel kapcsolatban a városnak ki kell dolgozni egy stratégiát és megtalálni a megfelelő forrásokat a gazdasá- gos üzemeltetéshez._______ilj. Ha péntek, akkor... Villány A hét végén veszi kezdetét a Borváros hagyományos programsorozata, a „Ha péntek, akkor Villány” elnevezésű rendezvény. Amint azt Czinczár Attila, a helyi művelődési ház vezetője elmondta, immár az utolsó borospavilonok is gazdára leltek. Tájékoztatása szerint a nyári rendezvénysorozat helyszíne továbbra is a Diófás tér lesz, míg a korábban tervezett helyszín - a közelmúltban felújított szerb templommal szembeni rész, az Eislingen tér - majd csak ősszel kapcsolódik be a tennivalókba. Zentai Judit, a Villány-Siklósi Borút Egyesület munkatársa a Dunántúli Naplónak elmondta, mint társszervezők főként a város borait kívánják messze földön ismertté tenni; a rangos, immár országszerte ismert programon az érdeklődők az egyéni borházak mellett a városi egyéb termelőitől is csak kiváló nedűt kóstolhatnak a helyszínen. Miként azt Czinczár Attila elmondta, az idei induláson évadnyitás alkalmából a helyi fúvószenekar mellett a habard és ko- zármislenyi tánccsoportok alapozzák majd meg a hangulatot, de a megszokott esti utcabál sem marad el. Utóbbin egyébként a tavalyi év zárásakor több mint 10 ezer ember tolongott a helyszínen. ______k.j. Da rázs- és méhinvázió Nem tanácsos „magánakcióban” irtani őket Baranyai körkép Az elmúlt hetekben megszaporodott a méh-, illetve darázsfészkekhez kapcsolódó riasztások száma. Ennek oka, hogy épp ezekre a napokra tehető a fullánkosok rajzásának időszaka. A szakemberek nem tanácsolják a méhek egyéni irtását. A Jókai Utcai Általános Iskolához riasztották nemrég a tűzoltókat, miután a pedagógusok egy darázsfészekre bukkantak, és fennállt a veszélye annak, hogy a gyerekeket is megcsíphetik a fullánkosok. Az ehhez hasonló riasztások mostanság megszaporodtak, mivel a méhek rajzása május végére, június elejére tehető, a megtelt kap- tárak „gazdái” pedig ilyenkor agresszívebbek a szokásosnál. A darazsak sem ritkák, igaz, ők nem társas lények, azonban egy ló-, vagy egy kecskedarázs is szolgálhat kellemetlen meglepetéssel. Amikor a fullánkosok irtásáról van szó, legtöbben a tűzoltóság segítségét kérik, akik azonban csak egy létrával tudnak hozzájárulni a probléma megoldásához. Aki náluk jelentkezik üyen ügyben, azonnal átirányítják a méhészekhez, üyen eseteknél ugyanis a Méhmentő Szolgálat a legületékesebb. Regős Rodion, a szervezet munkatársa a Dunántúli Naplónak elmondta, rengeteg helyen megbújhatnak a rovarok. Igen gyakori, hogy a családi ház tetőcserepe alá költöznek be a darazsak, de előfordult már olyan is, hogy egy villany- oszlopot szálltak meg, sőt, már a pécsi városháza homlokzatát is ideális lakóhelynek találták. Regős Rodion tájékoztatása szerint a darazsak akár egy vascsőben is kényelmesen érzik magukat. Elég, ha a közelben van egy kuka vagy egy gyümölcsfa. A darazsak elpusztításához elegendő egy rovarirtó spray. Az erre legalkalmasabb időszak a kora este, ekkor a darázscsalád összes tagja „otthon” tartózkodik, így az irtás eredményes lehet. A méhekkel viszont sokkal óvatosabbnak kell lenni.' Ha veszélyben érzik magukat, támadnak. Egy méhrajban akár 20-30 ezer példány is élhet, megbolygatása nem túl sok jóval kecsegtet. Korábban úgynevezett gázmesterek segítettek üyen esetekben, manapság azonban szerepüket átvették a rovarirtásra szakosodott cégek. A szakemberek kén-dioxid vagy vakond- és ürgeirtó fáklya segítségével pusztítják el az áüatokat, de ha mód van rá, inkább begyűjtik és máshova költöztetik a méhcsaládot. SOMLAI ADRIENN Méhvadászat után Támadás esetén A méh, illetve darázs csípése normál esetben nem jár különösebb veszéllyel. Ha azonban valakit egyszerre több állat is megtámad, illetve allergiás reakciókat vált ki a bogár váladéka, életveszély alakulhat ki. Az ezzel járó tünetek: fulladás, a vérerek kitágulása miatt erős vérnyomásesés. Az orvosi segítség megérkeztéig a beteget mindenképpen fektessük le, lábait polcoljuk fel, hogy a fejbe minél több vér jusson. Kálciumtartalmú pezsgőtabletta enyhítheti a tüneteket. Hírek A DIÓSVISZLÓI Általános Is kola a helyi oktatás kezdetének 250. évfordulója alkalmából iskola- és falutörténeti kiállítást rendez, amely holnap délután 13 órától veszi kezdetét az intézmény épületében. A megnyitóra várják az iskola valamennyi volt pedagógusát és tanulóját. (sa) ZENGŐVÁRKONYBAN az egy re növekvő turistaforgalom miatt az önkormányzat tájékoztató, útbaigazító táblákat helyeztetett ki a település értékeire kíváncsi idegenek számára, (a) SZENTLÁSZLÓN rendezvény- termet épít egy helybéli vállalkozó, ahol 250-300 fő fér el egyszerre, s ezzel a nagyobb lakodalmaknak is ideális helyszíne lesz. Az átadás ősszel várható. (a) SZEMÉLYBEN a hét végén közel húszán vettek részt társadalmi munkában, amelynek célja egy 40 méteres útszakaszon a járda és a csapadékvíz-elvezető árok építésének előkészítése volt. A teljes beruházás egymillió forintba kerül. iaai Beláthatatlan károk A KSH adatai szerint a baranyai mezőgazdasági gyepterület több mint 32 ezer hektárnyi, miközben az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatalában csupán 14 ezer hektárnyi gyepterület alapján igénylik a legeltetés után járó állami támogatást. Dr. Vass Tibor, a megye főfalugazdásza szerint ebből is nyilvánvalóan kitűnik, hogy rohamosan apadó szarvasmarha-állomány miatt valójában mennyi legelő is van ma parlagon. A felhagyott legelők pedig néhány év alatt az elga- zosodás, bokrosodás és „felfásulás" következtében beláthatatlan károkat szenvednek. DIÁKNAP A JANUSBAN. Számos program mellett ügyességi feladatok is várták a diáknapon a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulóit a hétvégén. Nem kellett félteni a talpraesett nebulókat - mint azt felvételeink is bizonyítják -, könnyen vették a legnehezebb akadályokat is. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Újabb esély a felzárkózásra Sellye Új szociális programokat kíván indítani az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a hátrányos helyzetű kistérségek számára. A szakemberek reményei szerint az ormánsági települések nagy eséllyel indulhatnak a pályázatokon; minderről ma tanácskoznak Sellyén. A Dél-dunántúli Regionális Forrás- központ fórumot hívott össze mára az ormánsági településen, amelyen tájékoztatást ad a közeljövőben induló kistérségi szociáüs felzárkóztató programok rendszeréről. A meghívásos pályázatoktól a szakemberek a térség szociális gondjainak nagymértékű enyhítését várják. Mint azt Förster Gyula, Seüye polgármestere a Dunántúli Naplónak elmondta, a programban minden érintett település részt vehet, beleértve a kisebbségi önkormányzatokat, alapítványokat, egyházakat, ületve egyéb egyesületeket is. Mindez már csak azért sem mellékes, mivel az év első hónapjaiban magasabb volt a térségben a munkanélküliségi ráta, mint egy évvel korábban. A helyzeten némiképp javít az a tény, hogy több mint háromszázötven fővel csökkent az utóbbi időszakban a állástalanok száma, ennek ellenére még mindig közel ezernyolcszáz munkanélkülit tartanak nyüván. A pozitív hatás elsősorban a szezonális munkák beindulásának köszönhető. Emellett négy új közhasznú program is indult az elmúlt hónapok során, ezenkívül folyamatosan tárgyalnak újabb munka- lehetőségek kapcsán pécsi cégekkel, így nem kizárt, hogy ezen vállalatok is előbb-utóbb foglalkoztatni fognak ormánságiakat. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu.) SOMLAI A. FOTÓ: T. L. Parlagon a legelők Aggasztó mértékben csökken a tehénállomány hiszen sokan a tejért kapott pénzből egyik napról a másikra élnek. Hasonlóan vélekedett dr. Vass Tibor, a megye főfalugazdásza, aki szerint legalább húsz tehén tejhozama kéne ahhoz, hogy az uniós előírásokat a tejtermelő be tudja tartani. Ugyanakkor a húsmarhatartást az unió környezetvédelmi szempontból is dotálja - miközben Dr. Szekeres János, Magyartelek polgármestere jelezte lapunknak, hogy a településen aggasztóan apad a tehénállomány, a gazdák „sírós szemmel” vágják le az állatokat. Mindebből eredő további gond, hogy gazosodik a határban a legelő. Máshonnan is hasonló hírek érkeznek, különösen Szigetvár környékén romlott látványosan a helyzet. Baranyai körkép ______ So rra ölik le a teheneket a baranyai gazdák. Margittai Miklós, az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetője előtt is ismert a tény. A szakembertől megtudtuk, az uniós előírások olyan szigorúak, hogy a csatlakozás napjától - 2004. május elsejétől - az egy-két tehenet tartó gazdáknak semmi esélyük arra, hogy forgalomképes tejet termeljenek. Ehhez ugyanis olyan drágán működtethető technikai háttérre, hűtőkapacitásra volna szükség, amelyet néhány liter tejből lehetetlen kigazdálkodni. A gazdák ezért ritkítják az állományt. A hivatalvezető szerint a továbbélésre több alternatíva is mutatkozik. A hivatal munkatársai ugyan maguk nem szervezhetnek tejszövetkezeteket, az elkövetkező hetekbőven akad a piacon marhahús -, hiszen a legelők, ősgyepek megóvása létkérdés. S a legjobb techni- ka erre a legeltetés, kozma ferenc ben mégis fokozott intenzitással fogják szorgalmazni a szervezeti összefogásokat azokban a térségekben, amelyek falvaiban sokak számára megélhetést biztosító vagy a megélhetést segítő tevékenység a tejtermelés. Úgy látják, hogy a meglévő tehénállomány függvényében Szigetvár, Siklós, Bóly-Mo- hács és Pécs- Pécsvárad térségében volna érdemes egy-egy nagyobb tej szövetheti, próbáljon mielőbb a tejterme lésről a vágómarhatartásra átálln még akkor is, ha ez nem könnyé