Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-03 / 150. szám

iSSWäi: 2003. Június 3., kedd BARANYA 1 TÜKÖR 5. OLDAL _________________Bűn-krimi-rend_________________ Pa nelház-gyújtogatók Tegnap délelőtt kigyulladt egy tízemeletes panelház harmadik emeleti folyosója. A Diana térre érkező tűzoltóknak nem sok dolguk akadt, mivel a lakóknak sikerült megfékezniük a lángok elterjedését. Az eset után nem sokkal azonban füstmérgezés gyanújával szállítottak kór­házba egy kisgyermeket. A hatóságok álláspontja szerint nem zárható ki a gyújtogatás. Ezt támasztja alá az is, hogy a délután folyamán több környékbeli háznál okoztak ismeretlenek Idsebb tüzeket. (sa) Teherautóval hajtott az árokba Pécsett a tortyogói városrészben szombaton délelőtt egy 19 éves szabadszentkirályi fiatalember nem tudta kellő időben befejezni az elő­zést, árokba hajtott, majd felborult. A sofőr és utasa, egy 21 éves nő a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. (mb) Rátámadt az ellenőrökre Pécsett szombaton egy feldühödött 24 éves férfi a 3-as jelzésű helyi jára­tú autóbusz végállomásánál rátámadt az ellenőrökre, akiket rángatni és lökdösni kezdett. A helyszínre érkezett járőrök a férfit előállították, vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indí­tottak eljárást. (mb) Kiégett a ház Pécsett szombaton a Völgyi-dűlőben kigyulladt egy családi ház. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók eloltották, személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár eléri a négymillió forintot. A tüzet feltehetően elektromos zárlat okozta. imbi Összefognak a polgármesterek A tisztítást a szennyező fizeti - A vízműnél tisztázzák, ki a felelős A Pécsi-víz környékén lévő települések polgármesterei pénteken fórumot tarta­nak, ahol a környezetvédelmi tárca, a Pé­csi Vízmű Rt. és a Duna-Dráva Nemzeti Park illetékesei is képviseltetik magukat. A rendezvényen elsősorban a Vízmű-re­konstrukció következtében szennyezetté vált patak esetleges rekultivációjával fog­lalkoznak majd. Pécs-Pellérd Amint arról beszámoltunk, a Pécsi Vízmű szennyvíztisztítójának levegőztető meden­céiben a légbevitelért felelős berendezések cseréje folyik, s emiatt a telepről eltávozó tisztított szennyvízben, amely a Pécsi-vízbe folyik, egy ideje a megengedettnél több am­mónia és szerves anyag kerül. A történtek miatt a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a szennyezés időtartamára megbírságolja a vízmüvet. A tucatnyi falun keresztülfolyó patak orr­facsaró bűzétől a település lakói szenved­nek leginkább, az itt élők szinte már nem is szellőztetik lakásaikat - fogalmazott Nagy Gábor, Zók polgármestere, aki hozzátette, a kialakult helyzet miatt pénteken 14 község önkormányzati vezetője találkozik Bicsér- den a környezetvédelmi tárca, a Duna-Drá­va Nemzeti Park és a vízmű illetékeseivel. A fórumon a Pécsi-víz esetleges rekultivációjá­ról is szó lesz, ugyanis a polgármester sze­rint hiába csökken egy-két hónap múlva a szennyezés mértéke, a patak medrét ki kel­lene tisztítani, és helyreállítani az eredeti ál­lapotot. Babos Lajos, a Kemsei Horgász Egyesület elnöke is úgy véli, hogy a legégetőbb teendő a mederkotrás lenne, mivel azok a halak, amelyek nem pusztultak el a szennyezés következtében, elúsztak a Dráva felé, vi­szont évekbe telhet visszatérésük, ha a szakemberek arra várnak, hogy a természet regenerálja önmagát. A Dél-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóságon megtudtuk, amennyi­ben a környezetvédelmi felügyelőség úgy dönt, hogy szükséges a meder tisztítása, azt a szennyezőnek kell megfizetni. Kisbáró Edina, a vízmű kommunikációs irodavezetője úgy nyilatkozott, a levegőzte­tő elemek cseréjét egy éve tervbe vették - élettartamuk 6-8 év, jelenleg 7,5 évesek -, azonban nem számoltak azzal, hogy a be­rendezések a vártnál hamarabb öregszenek. Arra a kérdésre, hogy a cserére miért kellett 7,5 évet várni, miért nem léptek előbb, a víz­műnél azt a választ kaptuk, hogy szakembe­reik műszakilag most látták indokoltnak a felújítást. A nyilatkozó hozzátette, az esetle­AZ ÉRINTETT, PÉCSI-VÍZ KÖRNYÉKI TELEPÜLÉSEK pellérdi ■ szennyvíztisztító zók C' Pécsbagota • sf Veléity •• Magyartelek Kisasszonyfa ... • Bogádmindszent Páprád *\_ Kórós rT>~..Adorjás «^Drávapiski A Kémes ^^^P^p^^^Drávacsehi ges személyi felelősség kérdésének tisztázá­sa folyamatban van. (Háttér, előzmények: wunv. dunantulinaplo. hu) CSIKÓS KLAUDIA FELÚJÍTÁS UTÁN RONGÁLÁS. Szinte nem találunk olyan parkot, közterületet Pécsett, ahol nem rongálták volna meg, vagy festették vol- na össze a padokat. A vasútállomás (képünkön) és a szomszédságában lévő buszmegállók környékét sem kímélték, fotó: müller andrea PÉCS Baranya az elmúlt évtizedben igen kedvelt célpontja volt a külföldi ingatlanvásárlóknak, évről évre a legtöbb lakóingat­lant a németek vették. Bár a kereslet nem nő, tavaly az élre a hollandok ugrottak. Valaki kiszúrta magának Hollan­diából a vadregényes Zselicséget, olcsón házat vett, kicsinosította, s azóta egyre többen követik. Vagy szájhagyomány nyomán terjed a hír, vagy egy élelmes hollandus szervezi a telepesek áradatát, ám az utóbbinak senki sem tudott egy­előre a nyomára bukkanni. Dr. Gáspár Jenő, a Baranya Me­gyei Közigazgatási Hivatal hatósági főosztályának vezetője is furcsállja a dolgok alakulását, mindenesetre amíg korábban a megyénkben az ingatlanvásárlók 85-90 százaléka Németországból érkezett, tavaly átbillent a mérleg. Ugyanis az ösz- szesen eladott 338 ingatlanból 137- et a hollandok jegyezték, s a néme­teknek csak 136 jutott. Az idén még jobban torzul a kép. Az első öt hónapban ötvenhét külföldi tele­pedett meg a megyénkben, s köz­tük huszonegyen hollandok. A kü­lönösen kedvelt települések: Alma­mellék, Somogyhárságy és Vásá- rosbéc. Hasonló a helyzet a Zselic somogyi részében, úgyhogy e tér­séget rövidesen Új-Hollandiának lehet majd nevezni. A főosztályvezető szerint egy­előre úgy tűnik, hogy a külföldiek érdeklődését nem növelte hazánk uniós csatlakozásának híre. Jósol­ni azonban korai, hiszen általános gyakorlat, hogy az ősszel kerül a hivatal elé ez engedélyezési kérel­mek zöme. KOZMA F. „Új-Hollandia” a Zselicben? Milliárdos illetéktartozás Hazahozhatják a holttestet Mohács-Baja-Apatin A május 3-án Mohácsnál a Duná­ba veszett 14 éves fiú holttestét Apatinnál május 7-én megtalál­ták. A szerb hatóságok a DNS- vizsgálattal történő azonosítás biztosításán túl lefényképezték, majd a hűtőkapacitás hiányában május 8-án Apaünban eltemet­ték. A hozzátartozók május 15- én kapták az első értesítést, hogy nagy valószínűséggel a keresett gyermek van Szerbiában. Az csak május 29-én vált egyértelművé, hogy a kihantolásáról is gondos­kodni kell, amihez külön engedé­lyek szükségesek.- Tegnap értesítettek, hogy ta­lán csütörtökre valamennyi ok­irat rendelkezésre áll ahhoz, hogy hazahozzuk és Sátorhelyen elte­messük a kisfiúnkat - mondta hétfőn az édesapa. A magyar és a szerb állam kö­zött az ilyen esetekre is vonatko­zó, eddig létre nem jött nemzet­közi egyezményt ezúttal a ható­ságok példás együttműködése helyettesíti: a hivatalos ügymenet intézéséhez a mohácsi rendőrség kérésére a Bács-Kiskun megyei kapitányság, továbbá a határőr­ség vette föl a kapcsolatot az apa­tini illetékesekkel, s így jutott in­formációhoz a gyászoló család. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) ___________________B.M. Ga léria a Sóházban Pályázatot írt ki a város Szigetvár Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekeknek belgyó­gyászat - Siklós, Sellye és város- környék, Pécs városkörnyék, sú­lyos esetekben a megye bármely területéről. Megyei Gyermekkór­ház. Gyermekeknek sebészet: Megyei Gyermekkórház. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, se­bészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reg­gel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rende­lőintézetben 19.00-től reggel 7-ig. Gyógyszertárak. Pécs: Schulek E. (Dr. Veress E. u. 2.), Bóly: Pa­nacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Sik­lós: Hollós, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Galériaként kívánja az önkor­mányzat működtetni a Sóházat, ahol korábban a helytörténeti gyűjtemény kapott he­lyet. A napokban a vá­ros pályázatot írt ki, hogy a közművelődési koncepciónak megfele­lően képzőművészeti kiállításoknak biztosít­son helyet a megürese­dett épületben. Csaknem pontosan három éve törtek be a volt Sóházba, ahonnan a helytör­téneti gyűjteményből értékes tár­gyakat loptak el, amelyek azóta sem kerültek elő. A többi meg­óvása érdekében az anyagot Pécsre szállították. Miután a vá­ros vezetése megegyezett a Bara­nya Megyei Múzeumok Igazgató­ságával, hogy a helytörténeti gyűjtemény végleges helye a Zrí­nyi várban lesz, a Sóház sorsáról, hasznosításáról dönteni kellett. A napokban az önkormányzat pályázatot írt ki. Ennek értelmében a nyertestől a képzőművészeti galé­ria működtetését vár­ják. Ezt azonban össze lehet egyeztetni egyéb kiegészítő szolgáltatás­sal, mint például kávé­zó működtetésével. A bírálat még e hó végén meglesz. Ami a helytörténeti gyűjte­ményt illeti, a vár most folyó fel­újítása részeként elkészül az eh­hez szükséges kiállítóterem is. Várhatóan a jövő évtől a vártörté­neti anyaggal együtt már látogat­ható lesz. Hírek PÉCSETT tegnap nyílt meg a Magyar Élettani Társaság hat­vanhetedik vándorgyűlése. A szerdáig tartó, a magyar elméle­ti orvostudomány idei egyik legrangosabb eseményének a Pécsi Tudományegyetem ad ott­hont. (mb) FEKED önkormányzata fel kí­vánja számolni a település, vala­mint annak környékén lévő ille­gális hulladéklerakókat. E célra nemrégiben 50 ezer forintos tá­mogatáshoz is jutott a falu. (sa) A HOSSZÚHETÉNYI óvodá­ban a napokban készültek el a járdák felújításával, és a támfal építésével. A munkálatok ösz- szesen 600 ezer forintba kerül­tek, a beruházást az önkor­mányzat saját erőből finanszí­rozta. (ck) HARKÁNYBA látogat június 6-án, pénteken dr. Papp Lajos szívsebész. A professzorral 19 órától a helyi művelődési ház­ban találkozhatnak az érdeklő­dők, ahol többek között dedi­kálja „Jöjjön el a Te országod” • című könyvét. A SELLYE! strand újabb büsz­keségét, a szaunát adták át teg­nap délelőtt a szakemberek. A fürdő továbbra is próbaüzemei, az ÁNTSZ holnap veszi le az utolsó vízmintákat. így várható­an a jövő hét végére már teljes kapacitással működhet a PÉCS Romlik a fizetési fegyelem - ösz- szegzik az illetékhivatalban az el­múlt év tapasztalatait. Ebben az évben eddig 3000 fizetési megha­gyást kellett kiküldeniük a valami­lyen címen illetékfizetésre kötele­zetteknek, akik elmulasztották a határidőt.- A kinnlevőségünk 2002 végé­re megközelítette a másfél milliárd forintot - hallottuk Lénártné dr. Böröcz Johannától, a baranyai ille­tékhivatal helyettes vezetőjétől. - Az összeg nagyságát érzékelteti, hogy az elmúlt öt hónapban ösz- szesen kétmilliárd forint illetéket róttunk ki. Nem lehet kigyűjteni, hogy a hátralékosok közül hányán külföl­diek. Annyi tény, hogy külhoni ügyfeleik száma emelkedik, ennek megfelelően a fizetéssel késede­lembe esőké is. A tartozások behaj­tásának két leggyakoribb oka az, hogy vagy nem érik el az ingatlan új tulajdonosát, vagy már régen túladott a házon-telken. A behaj­tást az is nehezíti, hogy a törvény előírása szerint először a Közigaz­gatási Hivatal kapja meg a külföldi­nek címzett fizetési meghagyást, innen kerül a kézbesítéssel megbí­zott céghez. Mire a kör bezárul, a hosszadalmas adminisztráció mi­att eleve késésbe kerül az illeték fi­zetésének kötelezettségéről, össze­géről, a határidőről csak hónapok múltán értesülő német, holland, vagy más nemzet polgára. Nem a külföldiek között kell keresni a legmagasabb illetékkel adósokat. Amíg a belföldiek kö­zött nem ritka az ötmillió forintos hátralék, addig a külföldiek eseté­ben a legnagyobb tartozások 700 ezer-1,5 millió forint között mo­zognak. ______ M.A. Sz étosztották a pénzt Baranyai körkép A Siklósvidék Területfejlesztési Önkormányzati Társulás tegnap tartott ülésén a jelenlévők javas­latot tettek a Céljellegű Decentra­lizált Alapok (CDA) és a Területi Kiegyenlítő Pályázati Alapok (TEKI) szétosztásáról. Mint azt Keserű Tünde kistérsé­gi menedzser elmondta, mintegy 34 település kapott kisebb-na- gyobb összeget. A 120 millió fo­rint szétosztásánál előnyben ré­szesítették a rendezési tervvel fog­lalkozó pályázatokat. Mindemel­lett jelentős összeget fordítottak a körjegyzőségek épületeinek a fel­újítására, művelődési házak, jár­dák, belterületi utak rekonstruk­ciójára. Zöld utat kapott a szalán- tai és kistapolcai dísztó építése is. A nyilatkozó hozzátette, egy új pályázati lehetősséggel is meg­ismertették a polgármestereket, amelyet a Miniszterelnöki Hiva­tal kistelepülések felzárkóztatá­sára írt ki. Ezen a pályázaton mintegy 20 település indulhat jó eséllyel a térségben. A javaslatot június 19-én tárgyalja a megyei területfejlesztési tanács, a pénzt nyár végén kapják meg az önkor­mányzatok ______ CSIKÓS KLAUDIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom