Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-11 / 157. szám
14. OLDAL 2 0 0 3 2003. Június 11., szerda POSZT Játékos Illyria A Vízkereszt a nyíregyházi Móricz Zsigmondi Színház előadásában Bevallom, a Vízkereszt vagy amit akartok előadásának első perceiben még volt bennem némi tartózkodás. Orsino herceg udvarában bluest énekeltek a szerelemről. Laza, mámoros társaság hallgatta, amint a herceg elismételte a dalt, majd szerelmi bánatáról beszélt. Nem nagyon figyeltek rá. Pechje van, gondolták, az imádott Olivia már megint elutasította. Annyi baj legyen. Eredeti hangulatú nyitány, ez kétségtelen, de az ember manapság annyi erőltetett, végiggondolatlan, „botcsinálta” modernizálást lát, hogy akaratlanul is kicsit gyanakvóvá válik. Ám ahogy ennek a fiatal nyíregyházi társulatnak a produkciójában az oldott hangvételű előjáték átmegy a színpadi cselekménybe, ahogy, igen szellemesen, Olivia környezetében ugyanaz az illyriai társaság jelenik meg, mégis más arcát mutatva, az a természetesség, amivel a szerelmi románchoz hozzákötődik a bohózat paralel vonulata, az gyorsan és biztosan feloldotta bennem kezdeti tartózkodásomat. A végső lökést aztán Olivia és Malvolio esernyős bevonulása jelentette számomra: a pár pantomimszerű mozgása nemcsak remek „entrée” volt, hanem a gesztusok nyelvén elbeszélve benne rejlett két jellem, sőt, előrejelMalvolio (Honti György) és Olivia (Horváth Réka) jelenete, a háttérben Mária (Széles Zita) zésként még az a tragikomikus hercehurca is felsejlett általa, aminek a szerencsétlen udvaronc majd áldozatává válik. Innen kezdve tudtam, hogy a Shakespeare-műhöz méltó előadást látok egy tehetséges színészcsapat tolmácsolásában. Novák Eszter rendezői elképzelésében példás egységet alkot a szuverén látásmód és az előadott mű iránti alázat, a saját nézőpont s a mai szituáltság bátor vállalása és a szövegre összpontosított elemző, finoman interpretáló figyelem. Úgy vélem, ez a koncepció a maga felszabadult játékosságával a Shakespeare-opus lényegét ragadta meg, ami nem egyéb, mint maga a játék, abban az értelemben, ahogy Gadamer értelmezte ezt a jelenséget: szerinte ugyanis „a játéknak elsőbbsége van a játékos tudatával szemben”, tehát, mint írta, „minden játék ját- szottság”. Ez a játszottság mutatkozik meg a cselekmény egyik főmotívumában, az álruhaviselésben, illetve ennek következményei során, ami összefügg a nemi szerepek felmutatásával, színlelő hangsúlyozásával és elrejtettségével. Ebből a szempontból a férfiruhába öltöző Viola válik a színmű kulcsszereplőjévé, akinek Wéber Kata azáltal ad súlyos színpadi jelenlétet, hogy érzékelni lehet: színlelésével nem csupán álcázza, de akarva-akaratlanul meg is mutatja magát. Vagy inkább: önmaga megmutatására kényszerül. E motívum által jön létre az a furán komikus, Jan Kott által „circulus vitiosus”-nak minősített szerelmi lánc, amelynek jegyében Orsino herceg (Kasvinszki Attila) Olivia grófnőbe (Horváth Réka) szerelmes, Olivia Cesarióba, ez pedig a hercegbe. Akár végzetes is lehetne mindez, ha nem jönne kapóra az androgin(?)-hason- más, Sebastian (Szabó Zoltán) beilleszthetősége a láncolatba. A kapcsolatok színpadi ábrázolása plasztikus, talán Orsino. és Viola érzelmi viszonyának bemutatása halványabb kissé. A Sebas- tian-Cesario/Viola páros viszont, joggal, a színpadi látvány domináns tényezőjévé válik: „Egy arc, egy hang, egy öltöny, s két személy; / Hisz ez valódi káprázat: van és nincs.” Ezért mondja a Bohóc (Chován Gábor): „semmi sincs úgy, ahogy van”, de azt is hozzáteszi: „ami van, az van, s úgy van, amint van”. Játékos Illyria! A történet lényegét alkotó játszottság mutatkozik meg a három öncsaló színpadi megidézésé- ben. Orsino és Olivia egyaránt mesterkélt érzések rabjai, igaz, mímelt emócióik mélyén valódi vonzalmak érlelődnek, ami megint csak azt igazolja, hogy a játéknak nemcsak alanyai, de tárgyai is. Játszik és játszatik - ez mindkettejükre érvényes. Harmadikként csatlakozik hozzájuk Malvolio, a puritán szerepben tetszelgő önszeretet betege. Alakja akár tragikusnak is felfogható (gyakran játszották így), de könnyen lehet belőle bohó- zati pofozóbábu (erre szintén volt már példa). Az a Malvolio, akit Honti György megformál, egyszerre mindkettő: a bravúrosan megoldott levélolvasási jelenetben nagyképű, hiúságában elvakult udvaronc, alig várjuk már, hogy porig égjen, amikor viszont sárga harisnyájában teszi-veszi magát, kicsit meg is sajnáljuk. A nagyszerű bohózati kvartett ötletparádéja is a kétarcú Malvolio-figurához való viszonyban kap időnként egy-egy komorabb árnyalatot: Széles Zita Máriája leleményes komorna és dinamikus mai nő, Avass Attila Keszeg Andrása elég bölcs ahhoz, hogy összekacsintson a rajta mulatókkal, Sás Péter hús-vér figurát formál egy vázlatosan megírt szerepből, Böffen Tóbiás pedig Egyed Attila előadásában részeges cimbora és agresszív ötletgyáros, s hozzá még szeretetre vágyó sérülékeny lélek is (van egy árulkodó mozdulata, amikor a játék hevében puszit nyom Mária fenekére), akit a komorna még idejében meg tud menteni. Aztán lekerül az álruha, kialakulnak a párok, és szép sorban elvonulnak. „A világnak sosincs vége,-/ Zúg a zápor: hujjahaj! / Itt a vége, fuss el véle, / Hogyha tetszett, semmi baj.” Nagyon tetszett. Vastaps! Alighanem a hazai évad egyik kiemelkedően jó előadását láttam. Nagy Imre ÉJFÉLI KÓRUSKONCERT. A Színház- és Filmművészeti Egyetem első évfolyamának hallgatói meglepetéskoncertet tartottak Ravel Bolerójának sajátos átiratával a Palatínus Szállodában a hét végén. FOTÓ: TÓTH L. Akit elkergettek a sikerek Jött, látott, győzött, és most kezdődik minden elölről. Harsányi Attila három esztendeje kezdett a Pécsi Nemzeti Színházban, idén jobbnál jobb szerepeket kapott, és most továbbáll, a szolnoki társulathoz szerződött. A sikeres POSZT-os bemutatkozás - egy Kassák-est és Az imposztor szereplőjeként - sem tartja itt a városban, az okokról monologizál az érintett. „Úgy érzem szinte minden sikerült, amihez Pécsett hozzákezdtem. Egyedüli kivétel talán a Tricikli című performance, ifjú rendezői próbálkozásom. Sokak szerint a világ legrosszabb előadását hoztuk össze, mások meg úgy vélekedtek, hogy revelációt csináltunk azzal, ahogy formailag a színpadhoz nyúltunk. A bajok ott kezdődtek, hogy Melkvi Bea elment tavaly Szolnokra. Ekkortól egyedül maradtam, elindult bennem valami rossz dolog, ami a mai napig tart. Hideg és idegen lett minden. Mégis ez az év sikerült a szakmában a legjobban, mert a munkába menekültem. Csak a szerepeimmel és az Ady- és Kassák-estemmel foglalkoztam. Beával tökéletesen együtt dolgoztunk, mindemellett szó sem volt arról, hogy utána megyek, fél éve még eszembe sem jutott ez. Összegzésképpen csak azt mondhatom minden pályakezdőnek hét év pesti és pár éves vidéki színházi gyakorlat után, hogy vidéken induljon. A közösségi életet, a társulati létet csak így lehet megismerni. Vidéken nincs más, csak a színház, nincs szinkron, filmszerepek stb. Gyorsan rutint lehet szerezni több műfajban, sokkal hamarabb érik el az embert a nagy feladatok, persze nagyon el Harsányi Attila (jobbról) távozik is lehet tűnni, ha nem úgy menedzseli valaki magát. Igen, a félelem bennem van, hogy most én is eltűnhetek, de egy kollégám jól fogalmazta meg a helyzetemet: Ha üvöltenek a farkasok, akkor menni kell! Hogy mi táplálta ezt az üvöltést? A szerelem volt az egyik szál, a másik pedig, hogy egykor Szikom János keze alatt kupálód- tam Szegeden, Telihay Péter és Zsótér Sándor írányítgatott, valami hihetetlen jó csapat jött ott össze. Ez a nosztalgia visz most Szikora János színházába, ahol Telihay két darabot is rendezni fog. Szerintem előbb-utóbb ott lesz Zsótér is valami módon. A régi társaság már nem hívható ugyan össze, hiszen a folyóba nem lehet kétszer ugyanúgy belelépni, de azért a sodrása más kövekkel is igen hasonló lesz. Persze van bennem csalódottság is. Egy-két kollégát kivéve senki nem marasztalt különösebbképpen, és év közben is akadtak rázós pillanatok, amikor kiderült: én itt csak egy munkáltató alkalmazottja vagyok, nem pedig családtag. A jól futó szerepeim egyébként most sorra lemorzsolódnak, a POSZT-on játszottuk utoljára Az imposztort, az Ártatlan bűnök pedig a pécsi évad egyik legjobb előadásának, a Családtörténetek Belgrád-nak a sorsára jutott, szintén levették a műsorról. Ezek a produkciók mindig telt házzal mentek, értetlenül álltunk a döntés előtt, de magyarázatot nem kaptunk. Egyedül Mercutio pótlásáról kell gondoskodni, amelyet FiUár István visz tovább a Rómeó és Júliában. Ami pedig Szolnokon vár: Oresztész Telihay rendezésében, a Karamazov testvérekben a legfiatalabb testvér, Aljosa, és az Úrhatnám polgárban, az Őrült nők ketrecében valamint Proust Eltűnt idők nyomában adaptációjában is játszani fogok.” MÉSZÁROS B. ENDRE A POSZT HŐSE. Ha kiadnák ezt a díjat, idén minden bizonnyal Szécsi Máté kapná meg, aki a Magyar Művészeti Műhely 11 alkotójának tárlatnyitóján adott elő részletet Mozart: Szöktetés a szerájból című operájából. A színházi tárgykörű képzőművészeti remekművek a Művészetek Házának tetőterében láthatók, ahol a megnyitón ötvenfokos hőségben pilledezett a közönség. Ekkor érkezett az énekes a földszinten bemutatott Rátkay Erzsébet-jelmezek egyik több kilós változatában, és dacolt a hőséggel perceken át. MBE ___________________________________________________________________fotó:tóthl. Öt letbörze a válogatásra? Németh Ákos felvállalta, hogy a harmincas korosztály rendezőit favorizálta az idén, és ez ismét felkorbácsolta a vihart a válogatás szubjektív jellege miatt. Jordán Tamás most egy újszerű megoldást tervez, de a jövő évi programot mindenképpen Csengery Adrienne állítja össze.- A színházi évadban hétszáz magyar darabot mutatnak be, beleértve a határon túli produkciókat is, és ebből kell egytucatnyira voksolnia a kijelölt személynek - mondja Németh Ákos, az idei versenyprogram kiválasztója. Már a színházak által javasolt programsor is megemészthetetlen meny- nyiség, kell valami vonal, ami mentén elindulhat az ember. Ezért választottam a kortársaimat, akik a jövő meghatározó egyéniségei lesznek a színházi életben. Hogy mi lenne az ideális módszer? Talán a berlini modell, ahol hét ember válogat, és semmi mással nem foglalkozik egész esztendőben. Szűcs Kati, a tavalyi program válogatója viszont úgy véli, kritikusokra kell bízni ezt a munkát, mert csak ők függetlenek a színháztól. Egy író ugyanis munka- vállaló a színházaknál, másrészt a kritikusnak feladatánál fogva nem nyűg előadások sorát megnézni. Simon István, a POSZT egyik főszervezője úgy fogalmaz, hogy fel kell vállalni az egyszemélyes válogatás következményeit, a sok rossz közül ugyanis ez a legjobb megoldás. Volt ugyanis a színházNémeth Ákos felvállalta találkozók történetében a berlinihez hasonló hétfős válogató csapat, de az sem volt objektív, nem tudták összeegyeztetni, hogy egyszerre nézzenek meg 100-150 előadást egy évadban. Másrészt ki fizetné meg őket? Felvázolt egy általa elképzelhetőnek tartott megoldást is. Három-négy ember: kritikus, rendező, színész, színházesztéta külön-külön megnézi a darabokat, majd pontozott rangsort állít föl, és ezen listák alapján állna össze a program. Balikó Tamás, a PNSZ igazgatója szerint leromlott a vitáuiltú- ránk, a szaksajtó lehúzott minden bőrt a válogatóról, becsületsértésig menő támadások érték, holott kezdettől fogva ismert az egyszemélyes szubjektív értékelés ténye. Hozzátette azt is, hogy 750 ezer forintért (+ áfa) hét hónapon át minden este színházban ülni, és közben körbeutazni az országot, nem egy vonzó megbízatás. Jordán Tamás, a másik főszervező konkrét ötlettel jelentkezett: - Azt fontolgatom, megelőzve minden konzultációt a társaimmal, hogy mi lenne, ha kiírnánk a válogatásra egy pályázatot. Egy ötletbörzére gondolok, és a befutó elképzelés három éven át irányítaná a szelektálást. mészáros b. endre í é t K I
