Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-08 / 124. szám

14. OLDAL SP 0 R T 2003. Május 8., csütörtök | Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Szeptemberben kezdődhet az építés Három ütemre bontották a PMFC-stadion rekonstrukcióját Tegnap a PMFC klubházában tartott meg­beszélést a labdarúgó-stadion rekonstruk­cióját irányító tulajdonosi bizottság, ame­lyen a tervek finomítását követően min­den résztvevő örömmel jelentette ki, hogy a közbeszerzési pályázat kiírása, majd an­nak elbírálása után szeptemberben meg­kezdődhet az építkezés első üteme. PÉCS A legfontosabb kérdést, az anyagiakat illetően rögtön kiderült, a korábban tervezett összeg­ből - 850 millió forintból - már korántsem le­het megvalósítani az eredeti elképzeléseket, ezért több ütemre bontották az építkezést, bízva abban, hogy a jelenleg rendelkezésre ál­ló 600 millióhoz idővel megtalálják a szüksé­ges pluszforrásokat. Az első lépés költségei­ből a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 400-at vállal, a pécsi önkormányzat pedig a már tavaly elfogadott 200 millióval járul hoz­zá a munkálatokhoz. Petrovits József, a városi sportbizottság el­nöke, egyben a tulajdonosi bizottságban az önkormányzat képviselője örömmel jelentette be, hogy a tervek készen vannak, a közeljövő­ben kiírják a közbeszerzési pályázatot, amely elbírálása után szeptemberben már megkez­dődhet a rekonstrukció. (Reméljük ugyan, hogy a mondás ezúttal nem igazolódik be, de megjegyezhetjük, gyakran nem eszik olyan forrón a kását: 2002 februárjában szinte ugyanezeket a mondatokat írhattuk meg, a közbeszerzési eljárás kiírásától akkor már csak egy hétre voltunk... Hosszú hét volt!) Az építész-tervezőtől, Georgiou Grigorisz- tól megtudtuk, a munkálatokat három ütemre bontották. Az első lépcsőben a stadion déli le­látóját építik át, majd fedik be, ezen a részen 5100-an szurkolhatnak az ülőhelyeken. A má­sodik ütemben, 2004-ben a szemközti oldal kerül sorra, ahol 4500-4700 széket helyeznek el, s ekkor valósulhat meg a villanyvilágítás is: az északi részen két oszlopon, a délin a lelátó tetején helyezik el a világítótesteket. Az utol­só „felvonás” keretében, 2005-ben a nyugati és a keleti lelátó szépül meg, további összesen 3000-3500 ülőhellyel. Ugyanebben az ütem­ben a rekonstrukció nem kerülné el a létesít­mény más részeit sem, vendéglátóhely­iséggel, újabb két öltözővel bővülne az újme- csekaljai stadion, valamint a Bóbita park he­lyén egy füves és egy műfüves pálya is léte­sülne. Kérdésünkre, hogy a 13 ezresre terve­zett átépítés összesen mennyi pénzt emészte­ne fel, a résztvevők úgy fogalmaztak, 1,4-1,5 milliárd forintból megvalósítható az összes el­képzelés. A GYISM élén történő változások - Jánosi György helyét Gynrcsány Ferenc foglalja el - a tulajdonosi bizottság jelen lévő tagjai sze­rint nem befolyásolhatják a tervezett építke­zést. Sőt néhányan az új miniszter pécsi kö­tődésére célozva optimistán úgy gondolják, nemhogy kevesebb, inkább több állami tá­mogatásban reménykedhet a PMFC-stadion felújítása. K. MAYER ANDRÁS Halvédő horgászok Mecsekpölöske Huszonnégy órás országos hor­gászversenyt rendezett a pölöskei tavon a Komlói Bányász Horgász Egyesület. Az 1. Favorit versenyre 24 kétfős csapat nevezett. A me­zőnyben többszörös magyar baj­nokok, válogatottak is indultak.- A csapatok 4 órás váltással versenyeztek - közölte a komlói egyesület elnöke, Enyeszti István. - A halak érdekében (hogy ne tölt­senek túl sok időt a szákban) két­szer tartottunk mérlegelést. A 24 óra alatt több mint 6 mázsa kopol­tyúst akasztottak horogra, az ösz- szes halat visszaengedtük a tóba. A verseny helyi sikert hozott, 89 kilós eredménnyel a komlói Gyurkó Gábor, Hovorka Béla pá­ros győzött a Tóth László, Kovács Zoltán pécsi kettős előtt, deákg. Röviden TYEKLÁR VK-SIKERE. A pécsi Forma Fitt SE 17 éves aerobik- versenyzője, Tyeklár Ramón élete első rangos nemzetközi felnőtt­versenyén, a tokiói Suzuki-Világ- kupán a férfi egyéni mezőnyben az előkelő 10. helyet szerezte meg, úgy, hogy az előtte végzők majd’ mindegyike volt már vüág- bajnok. Edzője, Katus Attila szö­vetségi kapitány szerint a meg­mérettetés jó felkészülési állomá­sa volt a közelgő vb-nek. (szz) BAKSAI TOVÁBBJUTÁS. Fox Kid’s focikupa területi döntő, Pécs, Várkői-stadion. Lányok: 1. Baksa, 2. Ercsi, 3. Tolna. Fiúk: 1. Budapest, 2. Győr, 3. Pécs. (ni H UNGUEST HOTÍl SZIESZTA SOPRON ★ ★ ★ SZUPERAKCIÓ! KEDVEZMÉNYES CSALÁDI ÜDÜLÉS a soproni HUNGÜEST HOTEL SZIESZTÁ***-ban ünnepeken kívüli, min. 4 éjszakás foglalás esetén kétágyas Classic szobában 5 200 Ft /fo/éj/félpanzió 14 év alatti gyermek pótágyon történő elhelyezése ingyenes. Érdeklődés és helyfoglalás: Tel.: 99/314-260,99/314-461 e-mail: rcserve@hotelsziesztahimguestliotels. ku Labdarúgó Magyar Kupa, megyei selejtező, a nyolc közé jutásért Szentlőrinci gólrekord Hiába a mezreklám, a Kökény nem tudott megálljt parancsolni a PMFC-nek fotós l l Kökény -PMFC0-8 (04) Kökény, 150 néző. V.: Czakó. Kökény: Bodnár (Balogh) - Simái (Raffai), Pesti, Máli, Jónás - Krum, Kovács M. (Sipter), Kudlimán, Sza­bó - Dobos, Molnár. Edző: Kovács Miklós. PMFC: Sólyom (Helesfai) - Halász (Horváth Gy.), Ulrich, Ku­tas, Kordé (Molnár) - Závoda, Lan­tos, Dávid (Berdó), Gaál - Jokisics, Hergenrőder. Edző: Nagy Tamás. G.: Závoda 2, Jokisics 2, Dávid, Berdó, Horváth Gy., Lantos. Szentlászló - Kozármisleny 0-15 (0-6) Szentlászló, 50 néző. V.: Vörös. Szentlászló: Maróczi - Fenyvesi (Nagy), Sólyom, Boda (Fáth R.), Horváth - Smid, Adrovics, Gazdag (Horváth G.), Berkes (Nagy G.) - Szabó (Orsós), Fáth G. Edző: Szűcs Ferenc. Kozármisleny: Fodor - Papp J. (Bodor), Kanizsai (Tóth), Bánfai, Papp Z. (Ábrahám) - Fülöp (Schmidt), Németh, Csapó, Schweitzer - Kövesligeti, Tankó (Lauer). Edző: Tihanyvári László. G.: Bánfa 2, Tankó 2, Csapó 3, Kanizsai, Schweitzer, Németh 2, Lauer 4. Somberek - Boly 0-7 (0-3) Somberek, 50 néző. V.: Poszt. Somberek: Szabó - Takács, Hon­véd, Tábori, Hoffmann - Kerner J., Emmert (Schauer), Mátyás, Burján (Jakab) - Illés (Gutái), Kemer Z. (Héhl). Szaktanácsadó: Héhl Zol­tán. Boly: Stettner - Csibi, Reith (Tóth B.), Hári (Morvái), Kemer A.- Nagy, Keibl K. (Kelbert), Keibl E., Horváth - Korosecz (Schneider), Szíjas. Edző: Andreidesz József. G.: Szíjas 3, Nagy, Horváth, Kel­bert, Schneider.. Merenye - Szentlőrinc 2-18 (0-9) Merenye, 50 néző. V.: Béni. Merenye: Doszpod - Tóth (Cselih), Szakcsi, Horhert, Babolics (Szabó)- Harmat (Lukács), Varga, Szíva, Csordás (Farkas) - Tatai, Kiss. Edző: Bata Sándor. Szentlőrinc: Horváth (Löcher) - Zámbó (Sza­bó), Csépán, Éles, Vessző - Armb- ruszt, Orlovics, Lóth (Göllner), Ber- kics - Lakatos (Jordanov), Pincze- helyi. Edző: Mészáros Ferenc. G.: Szakcsi, Farkas, ill. Berkics 6, Lakatos 3, Szabó 3, Pincehelyi 2, Vessző 2, Orlovics 2. Patapoklosi - PVSK1-6 (0-2) Patapoklosi, 100 néző. V.: Rack. Patapoklosi: Borsi - Kiss, Vörös, Si­mon (Orsós Gy.), Baumhakl - Far­kas (Horváth), Czári (Paizs), Orsós M. (Márkus), Bódog - Kalányos (Feigl), Bogdán. Edző: Kapronczai János. PVSK: Vukmann (Rózsás) - Dénes (Sömjén), Halla (Gyócsi), Bemula, Laki - Lukovics (Herger), Szakály, Demeter, Veres - Darabos, Petricsevics; Edző: Lőrincz Sándor. G.: Bódog, ill. Darabos 3, Gyócsi, Demeter, Lukovics. Magyarbóly - Lánycsók 3-2 (2-1) Magyarbóly, 100 néző. V.: Szlo- boda. Magyarbóly: Vikor - Luthár, Kovács, Kapi, Jóni - Elek, Virág, Strepka, Schmidt - Zátrok, Hof- zang. Játékosedző: Kirchner Györ­gy. Lánycsók: Nagyvári - Rablán- szky, Neidhardt, Schellenberger, Schweier - Krizmanics, Horváth, Hengl, Ratting - Éberhardt, Csonka. Edző: Ratting József. G.: Schmidt, Zátrok, Elek, ill. Horváth, Schweier. Hóból - Nagyárpád 1-3 (0-0) Hóból, 100 néző. V.: Révész. Hóból: Molnár - Zaracsi, Varga, Tuli­pán, Bálint - Szabó J„ Takács, Ta­más, Török - Joós (Szabó L), Tamai. Edző: Tamás István. Nagyárpád: Bánfa - Dárdai, Lakatos, Horváth, Tóth (Bánhegyi) - Fekete, Manner, Kurucsai, Mink - Balázs, Gergely (Schubert). Edző: Sztázics Márk. G.: Bálint, ill. Mink 2, Bánhegyi. Baksa - Harkány 2-1 (1-0) Baksa, 250 néző. V.: Ursprung. Baksa: Gyurkovics (Sütő) - Szabó Sz., Sípos, Rákóczi, Palkovics - Var­ga, Takács (Szabó Z.), Belvári, Kis- Varga - Horváth Sz„ Horváth Gy. Edző: Fazakas András. Harkány: Herczog - Szabó, Molnár, Gellén, Maul - Borsos (Pintér), Balázs, Nagy (Wagner), Burgert - Farkas, Tóth. Edző: Óbert Béla. G.: Kis-Varga 2, ill. Wagner. Drávaszabolcs - Beremend 0-16 (0-7) Drávaszabolcs, 100 néző. V.: Horváth. Drávaszabolcs: Kati - Benkő, Tar, Keresztes, Szél - Kripák, Hekler, Kovács, Polyákovics L. - Polyákovics S., Polyákovics A. (Tóth). Beremend: Orgyán - Söllei, Kislőrincz, Macsi (Németh), Farkas (Újvári) - Csizmadia, Horváth T„ Kutyáncsányin, Valkai - Telek, Pol­gári. Edző: Héhl János. G.: Valkai 5, Telek 4, Kislőrincz 3, Németh, Újvári, Horváth, Polgári. Boda - Siklós 2-3 (2-1,2-2) h. u. Boda, 50 néző. V.: Albert. Boda: Stettner (Fenyősi) - Schlégl (Pin­tér), Kerék, Zsótér, Kovács Cs.,- Go- ják, Balázsics (Mészáros), Belső, Nagy B. (Samu) - Bartalovics, Hor­dós (Kovács A.) Edző: Szurofka 1st- j ván. Siklós: König - Bajusz, Hor­váth, Büte, Török - Molnár, Szepe­si, Papp, Viczai (Huber) - Kisabo- nyi, Makai. Edző: Weinert Zsolt. G.: Kerék, Kovács Cs. (11-esből), ill. Szepesi (2, egyet 11-esből), Mol­nár. Bükkösd - Bogád 2-1 (1-1) Bükkösd,100 néző. V.: Baiwecz. Bükkösd: Gombár (Balázs) - Pöt- tendi (Lutz), Pintér, Kiss, Pfeifert (Mellár) - Madaras, Csékei (Ko­vács), Nagy, Sánta - Tóth, Balogh. Edző: Merkler Attila. Bogád: Vol- csányi - Jávor (Cseresznyés), Bacs- kó, Csák, Lépőid - Lehota, Kovács, Bakonyi, Illés - Gondos, Török (Szabó). Edző: Czár Tibor. G.: Sánta, Gombár (11 -esből), ill. I Illés. Véménd - Mohács 04 (04) Véménd, 100 néző. V.: Harma­tos. Mohács: Jánics - Szalai (Siha), Dárdai, Bodovics, Müller - Nagy E. (Ádám), Knézics (Vajta), Csiba, Schwarzkopf - Somodi, Bogos. Edző: Nagy Ervin. G.: Bogos 2, Somodi, Nagy E. Dobsza - Szigetvár 0-2 (0-1) Dobsza, 100 néző. G.: Kardos 2. Almamellék - Sellye 1-6 (0-5) Almamellék, 50 néző. V.: Szabó. G.: Beregszászi 3, Labricz A., Dalmi T„ Végh R., ill. Köbei. Görcsöny - PEAC 0-5 (0-2) Görcsöny, 100 néző. V.: Kozári. G.: Tatai 2, Vanyur, Frank, Fábián. Hetvehely - Komló 0-13 (0-5) Hetvehely, 100 néző. V.: Csere­pes. G.: Müller 4, Bori 3, Fodor, Méhn, Krausz, Tallósi, Tolnai, Ma­dár. Összeállította: Kovács Miklós, Feleki Attila, Pfilf László, Kovácsevics Csaba, Jóni József Márkus István, Tóth István, Fazakas András, Kovács Győző, Rumensein Tibor, Martina Péter, Horváth László, Szűcs Zsolt Van miért törleszteni PÉCS Ma délután három órakor idei utolsó pécsi bajnokiján igyekszik visszavágni a Deb­recennek a PEAC-Pikker NB I- es női kézilabdacsapata. A pécsieket duplán is fűtheti a visszavágás vágya, hiszen az alapszakaszban otthon is, ide­genben is vereséget szenvedtek a hajdúságiaktól, ám becsületükre legyen mondva, a sportszerűség kedvéért lemondtak a saját kö­zönségük egy részének buzdító segítségéről. A Debrecen kérésé­re ugyanis (mert néhány játéko­suk holnap a korosztályos válo­gatottal szerepel, és rendes kez­dés esetén túl későn érnének ha­za) délután háromkor játsszák a meccset. Danyi Gábor edző két játékosát is nélkülözni kénysze­rül (Kévés még nem gyógyult meg, Szűcsnek pedig a Túrkeve elleni összecsapáson eltörött a lö­vő kezén a hüvelykujja), ám a többiek a visszavágásra éhesen várják a találkozót. A szakvezető szerint legalább egy góllal nyerni is fognak, kijelentését pedig az utolsó négy meccs jelentős for­majavulására alapozza. Á csapat ezen a találkozón bú­csúzik a pécsi közönségtől. A tényleges szezonzáró Vasas­meccsen ugyanis a sportcsarnok­beli jövő heti női ökölvívó Eb mi­att Mohács lesz a PEAC számára a hazai pálya. Tegnap sor­soltak a Ma­gyar Kupában is. A PEAC-Pik­ker június 9-én játszik a négy közé jutásért egy meccset a Spartacussal, ha ott nyer, a döntőért a Dunaferr - Győr ösz- szecsapás győztese következhet­ne. A másik két párban a Fradi az Esztergommal, a Cornexi a Vác­cal mérkőzik. A kupafinálét tor­narendszerben, három nap alatt, egy helyszínen bonyolítják majd le, a rendezésre május 13-ig pá­lyázhatnak az érdekeltek - mint megtudtuk, a pécsieknek nincs ilyen szándékuk. sz. zs. Egy Csirke nem csinál nyarat PVSK-Panthers - SMAFC 71-74 (24-18,15-14,12-14,20-28). Férfi kosárlabda rájátszás az A- csoportért. Pécs, 400 néző. V.: For- rai, Török. PVSK-Panthers: CSIR­KE 24/6, Hoffmann 14/3, Radnóti 11/9, Vojvoda 3, MALICK 11. Cs.: Móricz 8, Csányi, Sági. Edző: Zalay Zoltán. SMAFC: Palotai 4, PREI- NER 19, VAVRA 23/3, KOVÁTS 16/6, Mogyorósy 2. Cs.: Balogh 6/3, Molnár, Karácsony 4. Edző: Horváth József. Kipontozódott: Hoffmann 35. p„ Palotai 33. p., Radnóti 39. p. Lehet, hogy a nagy meleg, lehet hogy a nagy tét, de valami nyomta a játékosokat, hiszen mélyen tudá­suk alatt játszottak. Sok kapkodás, támadásban és védekezésben is rengeteg hiba jellemezte mindkét csapatot a B-csoport döntőjébe ju­tásért vívott negyedik találkozón. Az első játékrészben Preiner jó for­máját még triplákkal ellensúlyoz­ták a pécsiek, de a második és a harmadik negyed már mindkét ol­dalról férfi szinten borzasztónak mondható kosárlabdát hozott. Az utolsó tíz percben Csirke, illetve Vavra vitte vállán a csapatát, a Pan­thers balszerencséjére az utóbbi­nak jött ki jobban a lépés. A három győzelemig tartó pár­harcállása 2-2, folytatás szombaton Sopronban. Zalay Zoltán: - Küszködtünk, küzdöttünk, de ez ma messze nem volt elég a győzelemhez. MÓCZÁN ZOLTÁN Tornagyőzelem és különdíj Mohács-Szeged Nyolcadszor rendezték meg Sze­geden a hagyományos gyermek- kézilabda-fesztivált, ezen 7 or­szágból 98 csapat vett részt. Köz­tük volt a Mohácsi TE lány­együttese is, amely a Il-es korosz­tályban indult. Az 1992-es szüle­tésű játékosokból álló gárda az el­ső helyet szerezte meg. Végeredmény: 1. MTE, 2. Szege­di Sportiskola, 3. Orosháza. A dön­tőben az MTE fölényesen, 21-4-re verte a Szegedet. A mohácsiak - edzőjük Arató Béla és Arató Bélámé - különdíjban is részesültek. H. L. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. nők, alsóházi rájátszás: PEAC-Pikker - Debrecen, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 15.00._____________ ■ Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. t Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétöl egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom