Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-26 / 113. szám

I 14. OLDAL B EMUTATKOZiK A BARANYA MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2003. Április 26., szombat ■■■ A tudásipar lehet Baranya kincse A térség szempont- _____ jából a kultúra és az idegenforgalom, va­lamint az úgyneve­zett tudásipar min­den részében és ösz- szefüggésében felér­tékelődik. Ez egy adottsága Baranyá­nak, amellyel jól gazdálkodni mindannyiunk köteles­sége - hangsúlyozza dr. Kékes Fe­renc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a közgyűlés által legutóbb elfogadott önkormányzati ciklus­program célkitűzései kapcsán.- Milyen gondolatok for­málták a programot?- Két nagyon fontos feladatkörbe lehet cso­portosítani ezt a négy évet. Az egyik az euró­pai uniós csatlakozás az­zal a döntő kérdéssel és feladattal, hogy miként lehet az aprófalvas Bara­nya megyébe a lehető legtöbb hazai és nemzetközi anyagi forrást idekormányozni. Az Európai Unió támogatási politikája és az ehhez kapcsolódó magyar támogatáspoliti­ka a partnerség elvének gyakorlati megvaló­sulásaként azt igényli, hogy a benyújtott pá­lyázatok többszereplősek legyenek és tény­legesen kimutatható fejlesztési produkció­kat valósítsanak meg. Az egyik legfonto­sabb célkitűzés az emberek életminőségé­ben, életesélyeiben, lehetőségeiben meg­mutatkozó nagy különbözőségek mérsék­lése a kistérségekkel való összefogással.- Elegendő-e a baranyai átlag EU-tudás?- Nagyon fontos, hogy a közszférában dolgozók és a politikusok megfelelő isme­retekkel rendelkezzenek az európai uniós szabályrendszerben való működésben, ami még sok tanulást igényel. Ebben a folya­matban a megyei önkormányzatnak koor­dinációs szerepe van. Az egyik elvi megkö­zelítése a ciklusprogramnak az, hogy hely­zetbe kell kerülni: olyan politikai, szakma kultúrát kell kialakítani, hogy meg tudjuk találni a legkisebb közös többszöröst. Jó kompromisszumok nélkül nem tudunk eredményesen fellépni. Fel kell gyorsítani annak kiteljesítését, miként tud a megyei önkormányzat szolgáltatásokat nyújtani a kistérségeknek, kistelepüléseknek.- A megyének azonban közvetlen fejlesz­tési teendői is bőven vannak.- Önkormányzatunk egyik legfontosabb feladata az olyan lakossági szolgáltatások szervezése, amelyeket a kisebb települési Az ökorégió mintaprogram keretében szerepel az abaligeti kapcsolódó gyógyszálló megvalósítása önkormányzatok önerőből nem tudnak megvalósítani, vagy nem is célszerűek ki­sebb léptékben elvégezni azokat, főként az egészségügyi, szociális és az oktatási ellátás­ban. A másik nagy faladatunk valóban az in­tézményi körülményeknek, a szakmai szol­gáltatási színvonalnak és feltételeknek a fo­lyamatos javítása. A pénzügyi lehetőség azonban messze elmaradt az igényektől. A magyar gazdaság realitásait figyelembe véve az EU-s akkreditációs követelményeknek va­ló megfelelés lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint amivel néhány éve a különbö­ző szakma szervezetek számoltak. De célki­tűzéseket nem lehet feladni, szisztematiku­san egyensúlyt kell teremteni a források és az igények között. Az oktatásban példádul ki­emelt feladat, hogy a szolgáltatási színvonal mielőbb közelítsen az EU-normákhoz. Ez többnyire a dologi feltételek javításán múlik. A fejlesztési források, pályázaü lehetősé­geket a lehető leghatékonyabb módon kell felhasználnunk azért, hogy megvalósuljanak azok a szükséges koncentrációk, amelyek ré­vén sokkal magasabb színvonalú oktatást le­het biztosítani széles körben. Közben folytat­ni akarjuk azt a 2000-ben elkezdett progra­munkat, hogy az általunk fenntartott közép­iskolák diákjai az érettségiig ingyenesen megszerezhessék a EU-s követelményeknek megfelelő számítógép-ismereti vizsgaok­mányt, legalább egy középfokú nyelvvizsgát teljesítsenek, valamint gépjármű-vezetői jo­gosítványhoz jussanak, az egyelőre 50 száza­lékos költségtámogatásunkkal. Azt remé­lem, hogy ebből még ebben a ciklusban or­szágos program lesz.- Vállalkozhat-e a megye nagy horderejű tervek megvalósítására?- A ciklusprogram szem előtt tartja azt a kötelezettségünket, hogy együttműködve Pécs Önkormányzatával és a kistérségek­kel, olyan nagy horderejű fejlesztési progra­mokat támogassunk, amelyek mindenkit érinthetnek a térségben. Ilyen a repülőtér­fejlesztés, az úthálózat-fejlesztések és a nagy idegenforgalmi beruházások, példáin Harkányban vagy a pécsi világörökséggé kapcsolatosan. Hatalmas kihívás az egész­ségügyi mintarégiós program megvalósítá­sa. Ebben szeretnénk kezdeményezőként részt venni arra alapozva, hogy a régió leg; nagyobb egészségügyi potenciálja, a Pécs1 Tudományegyetem klinikái és a megye kór­házai révén nálunk van. Ennek az össze­hangolt stratégiai céloknak a megfelelő fej; lesztésével valósulhat meg az egészségügy1 szolgáltatások színvonalának emelkedése a régió egészében is. ______________ Se gítség az Európa Pályázathoz Az Európai Unió pénzügyi alapjaiból 2004-2006 között Ma­gyarország a kötelező hazai társfinanszírozással várhatóan mintegy 1200-1500 milliárd forint támogatásban részesül. A források kihasználása Magyarország felkészültségén múlik. A támogatások igénybevételéhez szükséges Nemzeti Fejlesztési Tervet Magyarország benyújtotta az Európai Uniónak. Az idei esztendő egyik legfonto­sabb feladata a megfelelő mennyi­ségű és minőségű projekt előké­szítése, hiszen az uniós pályáza­toknak igen komoly formai és tar­talmi követelményei lesznek. Erre a célra a kormány az Európai Unió Phare-programja segítségével mintegy 6 milliárd forint értékű programot hozott létre: az Európa Pályázat Előkészítő Alapot (PEA). Á PEA célja olyan színvonalas projektek teljes körű előkészítése, amelyek illeszkednek a Nemzeti Információforrások Fejlesztési Terv céljaihoz és a csat­lakozással megnyíló EU-támoga- tás elnyerése esetén a 2004-2006 között megvalósíthatóak. A PEA nem közvetlen anyagi tá­mogatást nyújt, hanem tanácsadási szolgáltatás keretében olyan szakér­tői segítséget, amelynek eredmé­nyeként a kiválasztott projektötle­tekből az EU-csatlakozás után akár azonnal beadható, tökéletesen elő­készített, kész pályázatok születhet­nek. A szakértői munka kiterjedhet sikeres uniós tagállami projektek bemutatására, projektelőkészítő műhelymunkák megszervezésé­re, a kidolgozan­dó projekteket megalapozó igényfelmérések, pénzügyi, techni­kai, műszaki ta­nulmányok, kör­nyezeti hatásta­nulmányok, épí­tési tervek és közbeszerzési dokumentumok előkészítésére. A szakértői munka a pályázókkal Az Európa Pályázat Előkészítő Alappal kapcso­latos részletes információt a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-Támogatások Hivatala honlapján (www.nfh.hu), a Hivatal által működtetett kék számon (06-40-200-494), valamint a Promei Kht. honlapján (www.promei.hu) lehet kapni. Régiónkban a Dél-dunántúli Regionális Fejlesz­tési Ügynökség honlapján (www.ddrft.hu), illetve a 72/513-731 és 72/513-760-as telefonszá­mon érhető el információ a PEA-ról. A Baranya megyei érdeklődők a Baranya Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Irodáján kaphat­nak információt a 72/500-450 vagy 500-451 te­lefonszámon, a 500-457 telefaxon, illetve a tér- * f.bmo@ph.pécs.hu elektronikus postacímen. közösen zajlik, tehát a kedvezmé­nyezettek elsajátítják a pályázat elő­készítéséhez szükséges gyakorlati ismereteket. A PEA keretében mintegy 650 projekt előkészítésére nyílik lehe­tőség. Projektötletekkel elsősorban önkormányzatok és nonprofit szervezetek je­lentkezhetnek. A program­ban 22 pályázati területet hirdet­tek meg. Példá­ul: turisztikai attrakciók kiala­kításának előké­szítése (kasté- ■■WMittlfcUBB- lyok, várak fel­újítása, bővítése, lovasturizmus, kerékpárturizmus fejlesztése); egyetemek infrastruktúrális fejlesz­tése (informatika, könyvtárak, kol­légiumok stb.), települések komp­lex elektronikus közigazgatási rendszerének fejlesztése; települé­sek szelektív hulladékgyűjtése; szennyvízhálózatok rekonstruk­ciója stb. A dél-dunántúli régió fejlesztési ügynökségének munkája alapján meghatározta saját operatív prog­ramjait, s ezeken belül - technikai segítségnyújtás mellett - a prioritá­sokat és az intézkedéseket - tudtuk meg Tasnádi'Pétertől, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökétől. A környezetvédelem és infrast­ruktúra operatív program egyik prioritása a környezetvédelem. A másik a közlekedési infrstruktúra fejlesztése. A regionális operatív program prioritásai: a turisztikai potenciál erősítése, a térségi inf­rastruktúra és települési környe­zet, illetve a humán erőforrások fejlesztése. Az agrár- és vidékfej­lesztési operatív program elsődle­ges céljai: a versenyképes alap­anyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban, az élelmiszer- feldolgozás modernizálása, a vidé­ki térségek fejlesztése. A humán­erőforrás-fejlesztés operatív prog­ram prioritásai: az aktív munkaerő­piaci politikák támogatása, a társa­dalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével, az oktatás, képzés tá­mogatása az egész életen át tartó tanulás politikájának részeként, az alkalmazkodóképesség és vállalko­zói készségek fejlesztése, a hu­mánerőforrás-fejlesztéshez kap­csolódó infrastruktúra fejlesztés. A gazdasági versenyképesség operatív program fő céljai: beruhá­zásösztönzés, kis- és középvállal­kozások fejlesztése, kutatás-fej­lesztés, innováció, információs tár­sadalom és gazdaságfejlesztése. Mint látható, az ötleteknek tág teret hagytak a kijelölt prioritások. A határidő viszont rövid! A pro­jektötletek benyújtásának határ­ideje 2003. május 30. Az értékelés és a kiválasztás után a szakmai se­gítségnyújtás szeptember elején kezdődhet el. Kapcsolatfelvétel Gomellel ma 1,6 millió, ebből félmillió & azonos nevű székhelyvárosában &■ Gomel az ország déli kapuja. Jelen­tős a fémipara, kőolaj-kitermelése és -feldolgozása, üveggyártása, vegyipara, gépipara, mezőgazdasá­gi gépgyártása. A Magyarországo11 működő traktorok fele innen szár­mazik. Gomel megye adja a Béla- rusz Köztársaság összexportjának 70 százalékát. Ahogy Belarusziának, úgy ^ mel megyéjének is nagy szüksége van élelmiszerre, hiszen a csernok1' li katasztrófa miatt az ország terüle­tének 40 százaléka lezárt terület- Baranya agrárgazdaságának pe®> lenne mit exportálni. _______ * Fe jlesztés a „Kastélyparkban” A szociális intézmények komfor- kálatokkal együtt 14,98 millió forin­tosságának fejlesztésére kiüt prog- tos összköltséggel, ram keretére a megyei önkormány- Az önkormányzat 10 millió t°' zat még tavaly novemberben pá- rint támogatást kért a minisztén- lyázatot nyújtott be az Egészség- umtól. A pályázat teljes mértékbe11 ügyi, Szociális és Családügyi Mi- sikeres volt, a támogatási szerzi nisztériumhoz a görcsönyi „Kas- dést már alá is írták. A beruházás télypark” Módszertani Otthon ke- engedélyezési dokumentációé resztespusztai telephelyén létesí- március derekára készült el. A flif tendő demens részleg megvalósítá- gyei közgyűlés legutóbbi ülése11 sának támogatásáért. hagyta jóvá a beruházás engedély Az intézmény az egyik meglévő okiratát. A munkával még káé" gondozotti épület bővítését és át- csony előtt el kell készülni. . alakítását tervezi a felújítási mun- ________________________—­Az oldal a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával jelenik Oldalszerkesztő: Dunai Imre Baranya Megye Önkormányzatá­nak Közgyűlése jóváhagyta a kap­csolatfelvételt a Belarusz Köztársa­ság Gomel megyéjével. Együttmű­ködési megállapodás helyett egy­előre szándéknyilatkozat aláírását határozta el a testület. A kapcsolatfelvételt még tavaly ősszel Gomel megye kezdemé­nyezte. Mindkét ország külügymi­nisztériuma támogatja az együtt­működési szándékot. A belaruszok főleg gazdasági, tudományos-tech­nikai, kulturális és szociális terüle­teken képzelik el az együttműkö­dést. Gomel megye 45 ezer négyzetki­lométer alapterületű, lakóinak szá­Új Alpok-Adria online szótár A német, horvát, olasz, magyar és szül, amely elősegíti a szavak helyes kiej- szlovén nyelvvel, vagyis az Alpok-Ad- tésének elsajátítását, ria öt hivatalos nyelvével, valamint az Ez az eszköz része az Alpok-Adria által angollal való ismerkedésre fejlesztet- tervezett kezdeményezések sorának, me- ték a legújabb online szótárt a 17 tag- lyek fő célja a munkaközösséghez tartozó régió tudásának összehangolására. 17 tagrégió tudásának összehangolása és kölcsönös megértésének elősegítése. Az Alpok-Adria webodalán (www.alpead- Alpok-Adria projektek keretén belül a ria.org) már elérhető egy új felhasználóba- Dél-tiroli Trentino Régió 1997 óta fejleszti rát szótár, amely a mindennapokban a munkaközösség weboldalának tartalmi használatos leggyakoribb szavakat tártál- és vizuális megjelenését, mázzá. Ezt a sokrétűen hasznosítható esz- Az Alpok-Adria szótár, melyet Elke közt, amely az Alpok-Adria öt hivatalos Netek asszony, a Dél-tiroli Trentino Régió nyelvével - német, horvát, olasz, magyar képviselője hozott létre, nem az egyetlen és szlovén - valamint az angollal történő internetes újdonság: a honlapon található megismerkedést segíti, elsősorban fiata- még egy igen praktikus online térkép is, lók számára fejlesztették ki. amely nemcsak az Alpok-Adria térséghez A könnyen kezelhető szószedet 21 te- tartozó régiókat, de az itt található egyéb matikai területre van felosztva, amelye- fontos városait is bemutatja. A térkép két a témához kapcsolódó rajzok egészí- megadja a különböző települések közti tá- tenek ki. Lehetőség van arra is, hogy volságot és segít megtalálni a legrövidebb egyetlen kattintássá másik nyelvet vá- és leggyorsabb útvonalat bárhová az Al­lasszunk, így a nyelvtanulás oly könnyű- pok-Adria térségen belül, vé válik, akár egy videojáték. Külön rész A weboldal folyamatos frissítés alatt áll, foglalkozik a leggyakoribb igékkel és a a térképet pedig hamarosan újabb infor- legtöbbször használt kifejezésekkel. A mációkkal egészítik ki. szótárhoz hamarosan hanganyag is ké- ___________________________________1 Bara nya megye bora A Baranya Megyei Önkormányzat 1999 óta immár ötödik alkalommal választotta ki ne­ves borszakértőkből, a vendéglátó-idegenfor­galmi szakma képviselőiből, a közgyűlés tag­jaiból és a megye közéletének más közismert szereplőiből áló zsűri a benevezett borok közül azt a nedűt, amely egy évig „Baranya megye bora” címet viseli. Idén 12 fehér-, 2 rosé- és 20 vörösbort neveztek be a verseny­be a baranyai termelők. Az idei borversenyt a pécsi Aranykacsa étteremben tartották meg. A „Baranya megye fehérbora - 2003 ” címet Radó István pécsi termelő 2002-es évjáratú Pécsi Cirfandli félszáraz bora nyerte el. A „Baranya megye vörösbora - 2003" címet a Villányi Új Alkotmány Mgtsz 2000-es évjára­tú Villányi Cabemet Sauvignon barrique bo­ra nyerte el. A nyertes borok palackjait a megye címeré­vel díszített, külön erre a célra készített címké­vel látják el. Ezeket a borokat ajándékozzák a megye marketingtevékenysége elemeként a belföldi és külföldi vendégeknek. Ezeket vi­szik ajándékként a megye hivatalos úton kül­földön járó politikusai, vezető tisztségviselői. Munkában a borbírálók fotók, laufer

Next

/
Oldalképek
Tartalom