Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-16 / 104. szám

- 8. OLDAL TÜKÖR G A Z D A S Á G 2003. Április 16., szerda ■■■ Beindult Budapest Megszületett a Kisvállalko­zás-fejlesztő Pénzügyi Rt. első öt befektetési döntése - tud­tuk meg. A szindikátusi szer­ződéseket rövidesen aláírják a vállalkozókkal. Ha a tőke­kihelyezések igénylik, a tár­saság 3,4 milliárd forintos alaptőkéjét már az idén 3-4 milliárddal megemelik. A több mint egy éve működő Kis­vállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-nél a közelmúltban született meg az első öt befektetési döntés - tudtuk meg Baráth Csabától. A társaság januárban kinevezett ve­zérigazgatója elmondta: az öt vál­lalkozással rövidesen megkötik a tőkeemelésről szóló szindikátusi szerződéseket. Egy hónapon be­lül pedig újabb 3-5 döntés várha­tó. Ezeket az eddigi mintegy száz megkeresésből választották ki. A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénz­ügyi Rt. 2002 elején jött létre. A többségi állami tulajdonban lévő társaság a fejlődésre képes kisvál­lalkozások versenyhelyzetének (termék- és technológiafejlesztés, hitelképesség) javítását célozza. Ehhez fejlesztési tőkeként fektet­nek be 10-100 millió forintot há­rom, maximum öt évre. A vállal­kozásnak bizonyítania kell a meg­térülést, hogy az előre meghatáro­zott időben, illetve árfolyamon ki­vásárolja az rt. részét. Ezzel azon­ban a futamidő lejárta előtt is bár­mikor élhet. Mindezt a szindikátu­si szerződésben rögzítik. A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. nem bank, szögezte le a vezérigazgató. Az általa be­fektetett tőkét nem kell adott fu­tamidő alatt, meghatározott ka­mattal visszafizetni. De a társaság a kisvállalkozás-fejlesztő rt. Megköthetők az első befektetési szerződések A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. által kiválasztott cégek VtGRAFIKA is vállalkozási formában működik és eredményorientált. A kisvállal­kozás többi tulajdonosához ha­sonlóan kockázatot vállal, egyút­tal e kockázat fejében a befekte­tett tőkéjére hozamot vár el. A befektetés minden esetben tőkeemeléssel történik. Ennek fe­jében a társaság a kisvállalkozás­ban tulajdonhányadot szerez, ál­talában legfeljebb 25 százalék­nyit. (Bár 50 százalékban van ma­ximálva a tulajdonrészszerzés, de a vonatkozó kkv-törvény értelmé­ben a vállalkozás elveszítené kkv- státusát, és ezzel számos lehető­ségét, egyebek között a kkv-k pá­lyázati támogatását.) A társaság abban is eltér a klasszikus kockázati tőketársa­ságtól, hogy normál esetben a vállalkozás irányításában nem vesz részt, nem kér menedzs­mentjogokat. Csupán rendszeres, negyedévenkénti adatszolgálta­tást kell leróni felé. A tőkebefekte­téssel egy időben a kisvállalkozás tulajdonosával megkötött együtt­működési szerződés (szindikátu­si szerződés) tartalmazza a rend­szeres információszolgáltatást és egyéb, a befektető érdekei védel­mében, vagy az üzleti tervtől lé­nyegesen eltérő működés esetén szükséges intézkedéseket. Nem kell félni a forrás kimerü­lésétől sem, mivel a társaság ígéretet kapott arra, ha -a tőke- kihelyezések igénylik, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. akár már az idén 3-4 milliárd forinttal meg­emeli a társaság alaptőkéjét, mondta a vezérigazgató. Számítá­saik szerint tízmilliárd kellene a társaság önfenntartásához. Há­rom évig ugyanis csak némi díj­bevételük van, és csak azt köve­tően számítanak bevételre a ho­Forrás: Kisvállalkozás-feilesztő Pénzüavi Fi Tőkebefektetés A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénz­ügyi Részvénytársaság 2D02 ele­jén jött létre 3,4 milliárd forint saját tökével. A társaság tulajdonosai: Gazdasági és Közlekedési Minisz­térium, Budapest Bank Rt., Hitel- garancia Rt., Konzumbank Rt., Magyar Export-Import Bank Rt., Magyar Fejlesztési Bank Rt., Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., OTP Bank Rt., Postabank Rt. A tőkebefektetés főbb jelemzői:- mértéke: 10-100 millió forint- futamidő: három-öt év * Elvárt hozam: Bubor + 2-5 szá­zalék. zamból. Ez sem hasonlítható azonban össze a kockázati tőke- társaságoknál szokásossal, mivel az elvárt hozam a Bubor plusz 2-5 százalékára rúg. __________■ A NAP SZÁMAI BUX tőzsdeindex Érték 7897,77 pont Változás +1,01% DJ Stoxx 50 2318,30 pont +1,95% Forint a sávban-11,25% +6 bp Euró forintban 245,02 Ft-0,18 Ft Euró dollárban 107,93 cent +0,14 cent Dollár 227,19 Ft-0,51 Ft Búcsú a vezetékektől A Pannon GSM április elején üzembe helyezte az ország mindeddig legnagyobb virtuális céges telefonhálózatát: saja belső kommunikációját tette mobillá. Az 1600 munkatársa összekötő Pannon Vállalati Mobilhálózattól (PVM) a gy®r sabb és jóval hatékonyabb belső információáramláson túl ]?' lentős költségmegtakarítást is vár a távközlési szolgáltató. A megszokott vezetékes alközpontok fejlett szolgáltatásait a GSM- technológia kétségtelen előnyeivel ötvöző Pannon Vállalati Mob“' hálózatot (PVM) a bemutatása óta eltelt egy év során már több, zánkban is működő multinacionális nagyvállalat - így többek közöl a Nokia, a Hewlett-Packard és az Audi Hungária Motor Kft. - is be^ zette belső kommunikációjának hatékonnyá tétele érdekébe11' A PVM-ben rejlő lehetőségek most, a Pannon GSM-nél történő beve­zetéssel teljesednek ki igazán, hiszen a rendszer Nyíregyházáié Sopronig, az ország 25 településén található Pannon GSM-kirendelt- ségeket köti össze, és biztosít több száz kilométeres távolságbo1 ugyanolyan egyszerű, kényelmes és megbízható elérhetőségé mintha a hívott munkatárs a szomszéd irodában dolgozna. , A Pannon Vállalati Mobilhálózat jóval ésszerűbb és célszerűi kommunikációt kínál, mint az eddig alkalmazott vezetékes meg oldás, hiszen akár munkahelyén, akár attól távol (adott esetben ku földön) tartózkodik a keresett kolléga, ugyanazon a rövid hívő számon lehet őt elérni. A vezetékes és mobiltelefon kényszerű kettő sének megszüntetésével az egyéni beszélgetési költségek is egysZj[ rűbben, pontosabban nyomon követhetők, és megszűnik a vezet kés alközpontok fenntartási, bővítési és adminisztrációs költsége­ÚJABB LEÉPÍTÉS A Matáv-csoportnál a hatékonyság- növelés jegyében az idén ismét több mint ezer fővel csökken a létszám. Az előfizetők telefonálási szokásaihoz job­ban igazítható új díjcsomagoktól ugyanakkor a lakossági piac kisebb mértékű zsugorodását reméli a leg­nagyobb hazai vezetékes szolgáltató - húzza alá Straub Elek vezérigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom