Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-26 / 25. szám
2003. JANUAR 26. EZ VOLT A HÉT 3 Zacskóból árulják a gyógyszereket Alanyi jogon, azaz jövedelemtől függetlenül nyolc különböző szociális csoportba tartozó állampolgár kaphat közgyógyellátást - többek között ingyenes gyógyszert, de még pelenkát is. Ám előfordul, hogy nem beteg az illető, de igénybe veszi a támogatást, majd igyekszik pénzzé tenni a pirulákat. Nem csak a pécsi piacokon terjedt el a gyógyszerek feketekereskedelme, hanem már házhoz is kimennek a zugárusok. Akinek van közgyógyellátási igazolványa, az egy meghatározott listáról, mindenféle ha- tástani csoportba tartozó - fejfájás, magas vérnyomás stb. - gyógyszerből ingyen részesülhet. Azt szokták mondani, ami ingyen jön, annak nincs olyan becsülete, mint amiért megdolgozik az ember, és ez bizony még a gyógyszerekre is igaz. Legalábbis erről tanúskodik, hogy az utóbbi időben pécsi boltokban, de még a piacokon is gyógyszereket árultak, kéz alatt.- Többször is jöttek a tél folyamán - mondta egy kiskereskedés alkalmazottja -, és zacskóból árulták az Algopyrint, a Cavintont, a visszér elleni kenőcsöt, az agyértágítót. Még alkudni is lehetett, a kenőcsöt 400 forintról 300-ra alkudtam le. Érdemes némi összehasonlítást tenni az árfekvéssel kapcsolatban: míg az Algopyrin 190-200 forintba kerül a patikában, az „árus” 100-ért kínálta. A legolcsóbb visszértágító bolti ára 508 forint, ezt imádkozták le 400-ról 300-ra. De a piacokon, a vásárcsarnokban is tudnak arról, hogy ilyen alapkészítményeket, sőt egy helyütt pelenkát árultak, ami - nagy az esély rá - csak közgyógyellátásos úton kerülhetett ennyire olcsón forgalomba. A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetője, Károlyi Lajos az esetek kapcsán a következőkről beszélt:- Ha valakinek van közgyógyellátási igazolványa, annak a körzeti orvos felírja a receptet, hiszen semmi oka nincs rá, hogy ne tegye. Ha pedig ilyen recepttel állítanak be a gyógyszertárba, ott se Lehet akadálya annak, hogy ne szolgáltassák ki a szereket. De az is igaz, hogy ettől fogva gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hogy mi lesz a gyógyszerek további sorsa, és ha belegondolok, nincs is erre lehetőségünk. Kétségtelen, ha valaki ebből akar „megélni”, minden további nélkül megteheti, hogy eladja őket. Röviden ennyi most a történet. Azt talán nem kell ecsetelni, milyen bajok származhatnak abból, ha valaki a patikaszerek vásárlása és alkalmazása előtt nem kérdezi meg kezelőorvosát, gyógyszerészét... Bandó lakásprogramja: a politikusok adakozóbbak Már karácsony előtt elkezdett gyűjteni Nagy Bandó András az önhibájukon kívül hajléktalanná lett budapesti Takácscsalád tagjainak. A lakásra még mindig nem elég a pénz, de Takácsék már Orfűn is meglátogatták jótevőjüket. A helyzet a következő: a számla egyenlege most közel 2 és félmillió, ami siker, de ez csak akkor lesz teljes, ha meg tudják venni a lakást Takácsék. Ehhez legalább 4-5 millió kell, és akkor már szocpol-ból, kölcsönökből ki tudnák egészíteni az összeget, Bár már eddig is több politikus adakozott - Szili Katalin 50 ezer, Toller László 150 ezer, Páva Zoltán 15 ezer forintot adott -, az elmúlt héten az összes országgyűlési képviselő megkapta a humorista levelét. Bandó szerint a művészek egyelőre nem hozzák a formájukat. Akik adtak: Agárdi Gábor, Koltai Róbert és Pogány Judit, Moravetz Levente és Dévényi Ildikó, Maksa Zoltán, Jónás Judit, Kása L. Adolf, Bródy János.- A leggazdagabbak vagy nem olvasnak újságot, vagy csak a pénzüket olvassák - mondja Bandó. - De azért van kivétel: Zwack (100 ezer), dr. Zamecsnik Péter (100 ezer), a kisharsányi Vylyan borosgazda, Debreczeny Pál és Mónika (100 ezer). Viszont nagyon sok kispénzű ember adott már. Volt, aki 400 forintot - annak is nagy becsülete van - s akadt, aki éppen 33333 forintot utalt. Most várok 500 ezret a Medicor Rt.-tői, s /isszajelzést Béres Józseféktől. Ami fontos: ez nem alapítvány, nem tudják leírni az adakozók az adóból, de egyszer az életben megtehetnek annyit, hogy jó ügyhöz „zsebbe” adnak... Bandó különösen örült a család látogatásának:- Takácsék múlt szombaton eljöttek Orfűre, végre életben is találkoztunk. Nagyon aranyos a kis Kristóf, és ők is kedves emberek. A volt lakásukból most már kilakoltatták őket, ami azt jelenti, hogy a kulcsot leadva, kipakolva is tudomásul kellett venniük azt, .ami elviekben már régen megtörtént. Egy barátjuk lakásában élnek, havi 60 ezerért. Talán az újpesti önkormányzat kiutal nekik egy bérlakást, s az áthidalja a nehézségeiket egy időre. A vagyonuk azonban elveszett, és - ha a bíróság fenntartja az ítéletét - fizetniük kell a lakás eredeti tulajdonosának, visszamenőleg lakbért, plusz a kamatokat... És ők fizetik a perköltséget is. Rö- hej! Itt jártukkor kérték, ahol tudom, köszönjem meg az adakozók segítségét, ezt most is megteszem! Es még egyszer a számlaszám: OTP BANK 11773315- 93333968 M. K. Bútor Eljött az I jér! Emelkednek az árak? A mi fenyöbútorainkat megkaphatja tavalyi áron! Sót, ha nálunk rendel legalább kétszázezer forintért, akkor Pécs belterületén ingyen házszoz szállítjuk a kiválasztott, vagy elképzelése szerint megrendelt bútort. Pécs, Király u. 53. Tel.: 72/215-695 Nyitva: H-P: 9-18, Sz: 9-12 óráig SÁBA IMÁDJA A HAVAT. A pécsi állatkert tiszteletet parancsoló tekintetű óriási tigrisét egyáltalán nem zavarja, hogy nincs tető lakhelyének egy része felett. A királynő előszeretettel játszik a hótakaróban és olykor még „fagylaltozik” is belőle. fotó: müller andrea Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VANDA, PAULA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.17, nyugszik 16.37 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig az 505-000-ös telefonon. Hírszerkesztő: Méhes Károly NÉVNAP Vanda. A germán Wandelburg becézett rövidülése, amelyben a vandál népnév rejlik. A katolikus liturgikus naptárban Timóteusz napja. Lystrából származott pogány apától és zsidó anyától.' VÍZÁLLÁS Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 385 cm, áradó, 2,4, Őrtilos - 22 cm, áradó, 2,5, Barcs -34 cm, apadó, 3,1, Drávasza- bolcs 80 cm, áradó, 1,7 fok. jijjJ Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 INTERNET Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantulinaplo.hu Színpadi valóság, show nélkül A Pécsi Harmadik Színházban a jövő héten mutatják be Háy János: A Herner Ferike faterja című új színdarabot. A mű a közelmúlt magyar valóságában játszódik, ami tükröződik a szövegben, magyarán a szöveg káromkodásoktól sem mentes. A darab gyerekszereplőinek is jut belőle - de mint megtudtuk, a nyári, felolvasószínházi bemutató után nem azért kellett két gyereket kicserélni, mert szüleik ellenezték volna a trágár beszédet. A tavaly júniusi POSZT-on már elhangzott A Herner Ferike faterja felolvasószínházi előadásban. Az akkori és a mostani négy gyerekszereplő közül azonban csak kettő azonos. A híresztelés szerint az történt, hogy a darabban - ráadásul a gyerekek szájából - elhangzó káromkodásos szövegrészt kifogásolva a szülők vették ki a két fiút a produkcióból. Vincze János, a mű rendezője állítja, hogy soha, semmilyen konfliktusa nem volt a szülőkkel a szöveg tartalma miatt.- Kétségtelen, hogy van egy nagyon kemény jelenetük a fiúknak, amikor az egyiknek az apját szidják, aki rendőr. Ebben akadnak súlyos kifejezések, amelyek egyébként az adott szituációban teljesen indokoltak. De a szöveget a szülők, a gyerekek is ismerték, ezzel együtt vállalták a szerep: lést, és nem tapasztaltam a legkisebb fenntartást sem. Mint kiderült: a kettős cserének nem ilyen irámai oka volt, bár az oka maga a dráma volt.- Arról van szó, hogy a fiúk a felnőtt színészek gyerekkori énjét jelenítik meg. Épp ezért, mondjuk Lipics Zsolt, aki barna szemű, nem lehetett gyerekként se kék szemű. Ezt kellett megoldani, ezért kerestünk olyan gyerekeket, akik ilyen szempontból is megfelelnek. Arról, hogy a nyári felolvasóbemutató és az őszi gyerekválogatás között történt volna valami sértődés vagy egyéb konfliktus, én nem tudok. Magának a „csúnya” vagy inkább totális beszédnek a színpadi megjelenéséről a rendező így vélekedett:- Ez a művészet örök kérdése: maradjon tiszta, ringasson el, vagy mutassa be, ami van, döbbentsen rá a világra. Ami a gyerekeket illeti, ennél sokkal cifrább dolgokat hallhatnak, sajnos, bárhol az életben, de elég, ha kinyitják a televíziót. Azt mondom, ez a mű sokkal inkább valóság, csak éppen nem show. Itt legalább megtapasztalhatják, hogy ezúttal mi az értelmük a csúnya szavaknak, mert mindennek van formája, emberi tartalma. M. K. Tovább keresik a pénteken eltűnt Marton Péter András 18 éves, enyhén szellemi fogyatékos fiatalembert, aki az iskola után nem tért vissza pécsi otthonába. A városi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint több telefont is kaptak Marton Pétert illetően, de komolyan használható információ nem jutott a birtokukba. Valaki például látni vélte a fiú táskáját, de magát az eltűntet nem ismerte fel. A keresést folytatják. (sz) (Személyleírás és fotó: www.dunantulinaplo.hu.) Víz nélkül töltötték a szombat nagy részét Vasason és Pécs- Somogyban, miután hajnali . 5 órakor egy 300 mm-es vezeték eltörött. A KomlóVíz Kft. munkatársai azonnal a helyszínre siettek, és fél egyre helyre is hozták a hibát. Azonban a légtelenítés, a rendszer feltöltése miatt a vízszolgáltatás csak a koraesti órákban indult újra a városrészben. (sz) A Mecsek Táncegyüttes is fellépett szombaton a budapesti Erkel Színházban, a Néptáncantológia címre hallgató seregszemlén, ahol a tavalyi év legsikeresebb produkcióit mutatták be. A pécsiek Bognár József Örkény Tóték című művéből készített, öt szereplős tánckoreográfiáját adták elő, amivel 2002-ben Zalaegerszegről három nívódíjat is elhoztak. (sz) SZEMÉLYI HITEL VVoji.z éri 500.000 Ft idő: 60 hónap ztőrészlet csak ha inc, Munkácsy M. u. 19. tőfi Sándor u.29/1. Kodolányi tér 2. látyás király u. 73. íjaink: Haksa, Hicsérd, Bükkösei, Dr iörcsöny, Kővágószőlős, Nagypetercí