Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-08 / 304. szám

6. OLDAL HITÉLET 2002. November 8., péntek A templomról Lelkészség az egyetemen Kajlar Edvárd November 9-én sajátos ünnepet je­löl a római rítusú katolikusok nap­tára: A lateráni bazilika felszentelé­se. Spontán felvetődhet a kérdés bennünk, hogyan lehetséges, hogy Róma városának egy saját ünnepe a teljes római liturgiát végző közös­ség ünnepévé is lett. Esetleg burkol­tan lázadozunk is önmagunkban, hogy talán Róma ismételten a pri­mátusát, a kormányzati, központi pozícióját akarja belénk sulykolni. Nem mentes egy ilyen észrevé­tel némely igazságtól, de teljes egé­szében nem erről van szó. Az egy­ház ünnepei mindig a krisz­tusi üdvös­ség ünneplései, ugyan különbö­ző alkalmak­kor és formák­ban, de ideo­lógiamentesen, vagyis egyetlen ünnep értelme sem lehet más csak maga Jézus Krisztus. Mi tehát ennek az érdekes ünnepnek az értelme? A lateráni bazilika homlokza­tán található egy érdekes latin nyelvű felirat, mely magyarul így hangzana: ez az egyház „minden egyház anyja és feje a városban és a világban”. „Ez az egyház”, vagy­is templom, s sajnos nem nagyon ismeretes még a római lakosok között sem, hogy e bazilika igazi elnevezése nem „lateráni bazili­ka”, hanem a „Legszentebb Üdvö­zítőről és Szent János apostolról nevezett bazilika”. „A legszen­tebb Üdvözítőről” nevezett egy­ház ez, vagyis a „városban és a vi­lágban” lévő minden egyház feje nem más, mint maga Jézus Krisz­tus - ahogyan erről már Pál apos­tol is tanít - s ebből már láthatjuk is, hogy Krisztus és az ő egyháza közötti valóságos egység szimbo­likus (tehát képi, anyagi módon, de ugyanannyira valóságosan tör­ténő) kifejezéséről van szó. Ez a templom egy nagy jel, szimbólum, üzenethordozó, benne minden Krisztust adja, énekli, beszéli, mu­tatja, s Krisztus is benne az egyhá­zához, sőt általa és benne minden emberhez beszél, énekel, felkínálja az isteni életet szimbolikusan, tehát kép, anyagi módon, de mégis való­ságosan. „Feje” minden egyház­nak, de „anyja” is, mert, Szent Pál gondolatára utalva ismét, a „Fej­hez” (aki Krisztus) tartozó minden tagban ugyanaz az Élet áramlik (ahogyan egy édesanya élete gyer­mekeiben), ugyanaz valósul meg, így tehát minden templom szimbó­lum, Krisztust hordozza, szüli, ad­ja, vele találkoztak a köztünk lévő Isten Országának egy jele. Mi ettől az „anyától” születünk meg az Élet­re, Isten Országára, hiszen, aho­gyan a keresztelés szövege mondja: az anyaszentegyház hitében kap­juk meg a keresztséget. Érdekes, hogy nem használjuk nyelvünkben a templom épületére a sokkal pontosabb megfogalma­zást, melyet általában minden nyelv használ: egyház. Az épület tehát nemcsak Krisztus Jézust szimbolizálja, hanem az egyházat is, minket is. Rólam is beszél, a hi­temről, a vágyamról, a szenvedése­imről, de a bűneimről is. Díszítjük a templomainkat, mint ahogy mi is kívül és belül is díszesen akarunk belépni oda, látni, hallani, ízlelni akarjuk ott az Életet, érezni annak erejét, lüktetését, illatát. Amikor háborúk, harcok dúltak valahol, akkor a helyi templomot is kifosztották, meggyalázták, aho­gyan meggyalázták, tönkretették az embert, az embert, akiről Pál azt ír­ja, hogy a Szentlélek temploma. Minden ünnep az öröm mellett fel­adat is, most Lisieux-i Szent Teréz szavaival ismerjük fel ezt a felada­tot: „Anyámnak, az egyháznak szí­vében a szeretet leszek”. Kajtár Edvárd Idén szeptembertől a Pécsi Tu­dományegyetemen megkezdte munkáját az Egyetemi Lelkész­ség. Mint azt Gál Károly, egyete­mi lelkész elmondotta, nem tel­jesen új dologról van itt szó, hi­szen a múlt század közepéig volt lelkészség egyetemeinken. Az ország több egyetemén né­hány éve újraindultak a lelkész­ségek. Ezek jó példáján felbuz­dulva és az egyetemi hallgatóság igényeit jól felismerve - Mayer Mihály pécsi megyés püspök és Tóth József, a Pécsi Tudomány- egyetem rektora tárgyalásainak eredményeképpen - újra meg­indulhatott a lelkipásztorkodás. Az egyetem vezetősége támogat­ja a lelkészek'munkáját, bizto­sítva ezzel azt, hogy a jövő értel­misége ne pusztán szellemileg, hanem lelkileg, erkölcsileg is tel­jesebb életet éljen. Különösen fontos ez korunk társadalmá­ban, amikor az értékvesztés, az elembertelenedés sivárrá teszi sokak életét. Az Egyetemi Lelkészség eb­ben a szemeszterben előadáso­kat és ismertető jellegű progra­mokat tart. Elkezdte kialakítani arculatát, és folyamatosan építi ki tevékenységi körét. A következő évek munkáját kell most elsősorban megala­pozni. Az eddigi előadások, va­lamint a filmklub és teaház jelle­gű találkozások sikere is jelzi, hogy az egyetemi hallgatók kö­rében van igény a lelkészség munkájára. A Lelkészség irodája az Ifjú­ság u. 6. sz. alatti épületben ta­lálható (E/210). Elérhetősége: 72/503­600/4686. A különböző feleke­zetek lelkészei felváltva tartják a fogadóórákat. A lelkészség november havi programja: November 13., 18.30: Keresz­ténység: unalmas, hazug, el­avult? (Pünk.), November 13., 18.30: „Maradj velünk, mert esteledik!” - segít­ség beteg embertársainknak. Előadó: dr. Egri László orvos, lelkigondozó (Gör. és Róm. kát.), November 20., 18.30: Alfa tanfolyam: Ki ez a Jézus? (Pünk.), November 27., 18.00: Angol Teaház (Metodista), November 27., 18.30: Film­klub: Amerikai história X (Pünk.). A Pünkösdi Egyház által szer­vezett programok a TTK A-épü- let 436-os termében, a többi program a TTK C-épület (bejárat a Pacsirta u. felől) II. emeleti elő­adótermében kerülnek megren­dezésre. Állandó programok: egyete­misták bibliaórája minden hét­főn 19 órától a Református paró­kián (Szabadság u. 35.). Egyete­misták hittankurzusa (katoli­kus) minden szerdán 19 órától a Collegium Seraphicum (Feren­cesek u. 35.) tan. rmében. K. F. Boly ünnepel 1 éves a tempó Kedves Olvasóink! Mintha csak tegnap lett volna, hogy az első Tempót a kezünkbe vehettük, már is az első születésnapját ünnepelhetjük! Mi minden történt ez alatt az egy év alatt? A november 9-ei első megjelenésünk óta egyre ismertebbé, népszerűbbé válunk, egyre többen juttatják el hirdetéseiket szerkesztőségünkbe, így a kezdeti 68 oldal után januártól 84, majd július 5-étől, kétszeres méretben 48 oldalon jelenünk meg. Célunk továbbra is az, hogy lehetőségeinkhez mérten a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsuk: •Kezelhető formátum • Egyszerű hirdetésfeladás Baranya, Tolna és Somogy megyében megjelenő hirdetések Széles körű lapvásárlási lehetőség Nevünkben a lendületünk: Tempó Reméljük, hogy ezentúl is megtisztelnek bizalmukkal, és lapunk minden héten családtaggá válik Önöknél is! Önök nélkül sem jelenhetne meg a Tempó minden pénteken, ám kollégáimról sem feledkezhetek meg, akik áldozatos munkájukkal oroszlánrészt vállalnak a sikerekben. Köszönet: érte! Baranya lapmanager tempó ÄnrAV\a« Ar í a q ™ Apróban óriás Kórussiker Székelyföldön Színvonalasan képviselni a ha­zai kóruskultúrát, s eközben „erőltetett menetben” végigjárni a hagyományos turista-útvona­lakat, emlékhelyeket - roppant nehéz és merész terv. A pécsi Leőwey Klára Gimná­zium 50 lány énekese azonban tudta, mire vállalkozott az el­múlt hét emlékezetesen szép napjain. Ezért örvendeztethette meg a diákokból és felnőttekből álló közönségét a sepsiszentgyörgyi Kultúrpalotában, ezért követel­hette a „ráadásokat” Három­szék központja unitárius temp­lomának hallgatósága, s ezért köszönhette meg a két nagy­templom ezernél is több - a re­formáció vívmányait méltató - hívő közössége a lányoknak az október 31-i ünnepi szolgáltatS- sokat. A nagyon kevés szabad idő­ben a Székelyföldet megismerni kívánó útjainkon a polihisztor műveltségű muzeológus, Kónya Ádán\ Farkaslakán Tamási Áron húga, a 92 esztendős Erzsi néni, másutt a vendégfogadók „vezé­re”, az örökifjú Péter Albert ta­nár úr, megint másutt megannyi lelkes pap és népművelő lehe­tett a kalauzunk. Lenyűgöző volt a segesvári vár, a Bálványos, a Szent Anna-. tó látványa. Koszorúinkkal és éneklése­inkkel tisztelegtünk Bőd Péter, Gábor Áron, gróf Mikó Imre (Er­dély és Székelyföld „Széchenyi­je”), Orbán Balázs és Tamási Áron emléke lőtt. így ünnepelt négy sikeres fel­lépésével a vendég leőweys le­ánykar és pazar látnivaló kínála­tával a vendéglátó „tábor” a sep­siszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a pécsi Leőwey Klára Gimnázium testvéri kap­csolata fennállásának 30 éves ju­bileumán. Dr. Szabó Szabolcs Emlékeztető NOVEMBER 9-ÉN, szombaton 18.45-kor a Lyceum templomban (Ki­rály u. 44/a.) közös koncertet ad Nagy László Adrián orgonán, Haraszti Erika gordonkán. Műsor: Georg Muffat: Passacaglia, J. S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga, G. Fauré-Nagy L. A.: Libera me (részlet a Requiemből), Sz. Rachmaninov-Nagy L. A.: Prelude, C. Franck: E-dúr ko­rái, H. Parry: Korálelőjáték, M. Reger: d-moll introduction és passacaglia. A belépés ingyenes. ÖRÖKFOGADALOM. Örökfogadalmat tesz szombaton 14 órakor a karmelita Márta nővér a magyarszéki templomban. A szentmisét Balás Béla kaposvári püspök mutatja be. A PÉCS-EGYHÁZMEGYEI Katolikus Németek Egyesülete továbbkép­zési napját tartja szombaton Mecseknádasdon. 9 órakor a szentmisét Mayer Mihály megyés püspök mutatja be. Dr. Tuba Iván piarista tanár az oktatás és a nevelés együttes jelenlétéről tart előadást papoknak és hitoktatóknak. Napirenden szerepel a továbbképzés és táborozás. KÖRZETI kórustalálkozó. Harmadszor találkoznak november 10-én, vasárnap 4 órakor a körzet énekkarai a szászvári templomban. Magyar és nemet egyházi énekekkel lép fel a mágocsi, az egyházaskozári, a szászvári, a teveli és a cikói kórus. Orgonán kísér Keszler Ákos. BÉRMÁLÁS. Vasárnap 10.30-kor Pécsváradon, délután 4 órakor Hosszúhetényben bérmál Mayer Mihály megyés püspök. EGYHÁZ és társadalom. A Pécsi-Egyházmegyei Justitia et Pax Bizottság november 11-én, hétfőn 18 órakor tartja fórumát az Alapítványi Székház­ban (Pécs, Janus Pannonius u. 11-ben). Semjén Zsolt országgyűlési kép­viselő az egyház és társadalom aktuális kérdéseiről szól. (a) TISZTÚJÍTÁS A REFORMÁTUSOKNÁL. A héten megérkeztek az egy házmegye presbitériumaihoz azok a szavazólopok, melyek segítségével Baranyában is megejthetik november végéig az esedékes választásokat. Eredmények december elején várhatók, miután az egyházmegyei illetve az egyházkerületi választási bizottságok megszámolják a voksokat. (a) CSALÁDI ISTENTISZTELETET tartanak vasárnap délelőtt 10 órától Pécsett, a Dischka Győző utcai evangélikus templomban. Az alkalomra különösen a kisgyermekes édesanyákat-édesapákat várják. (a) ÚJ LELKÉSZ KOMLÓN. A komlói református gyülekezet egyhangúlag megválasztotta a szatmári egyházmegyéből érkezett Kiss Lászlót lelki- pásztorának. Az új lelkész szolgálati beiktatása a héten megtörténik, (a) IRGALMASOK. Ezután hetente jelenik meg a Betegápoló Irgalmas Rend kiadványa, mely „Irgalmasok” címmel aktuális kérdésekről tájé­koztat. A kiadvány Pécsett a rendházban, a kórházban és a templom­ban kapható, (a) A PONTOS DÁTUM: A Stille Nacht szülőföldjére december 13-15- én vezet az Egyházmegyei Intézmények Látogatását Szervező Iro­da zarándoklata. Tehát Salzburgba és a környékén Oberdorfba meg Halleinbe. Visszafelé a bécsi advent szerepel a programban. Érdeklődni a székesegyház főbejáratánál, illetve a 513-030 telefo­non lehet. CSALÁDI KONFERENCIA lesz a rózsadombi Baptista Gyülekezet­ben Pécs, Polgárszőlő u. 1. T.: 438-720. Időpontok: november 15-én 16 óra, 16-án 10,11 és 13 óra, 17-én, vasárnap 10 és 18 óra, 18- 20- ig esténként 18 óra. Téma: gyakorlatias tanácsok, útmutatások a Bibliából! Házastársi - gyermek kapcsolatokról. KAPOCS. A Pécsi Rádió vasárnap reggeli ökumenikus magazinjá­ban szó lesz a Justitia et Pax Bizottság munkájáról, s Morvái Imre Pió atya „Ne szomorkodjatok, mint akiknek nincs reménységük” igéhez kapcsolódó írása hangzik el. ________________________ ______________________(*! VÉ GRE IGAZI OTTHON? Elérhető az FHB Otthonteremtő Hitelével! Minden lakáscélra felvehető. Pár hét alatt hozzá lehet jutni. Alacsony a kamat (új lakásra 2,9%, használtra 4,5%). Minden állami támogatás (pl. „szocpol.”), kamat- és adókedvezmény igénybevehető. Köztisztviselőknek további kedvezmények. Megfelelő fedezet mellett a hite! a vételár vagy építési költség akár 100%-át is elérheti. Csak ingatlanfedezetre - a szükséges jövedelem igazolása nélkül - is igényelhető. Az anyagi biztonságot hitelfedezeti életbiztosítás segíti. További információ: az FHB pécsi irodája (Irgalmasok útja 22., tel: 72/518-700 a bank 06-40-200-115-ös hitelvonal internet: www.fhb.hu, ml, RTL Klub képújság 508. oldala OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TÓL ÉS PARTNEREITŐL építésének 5 éves évfordulójára. E napon szenteli fel Bóka And­rás esperes az új parókiát és gyülekezeti házat. ________________________________(A) Vasárnap délelőtt 10 órakor a bólyi református templomban két évfordulóra emlékeznek, köztük a Felvidékről való áttele­pítések 55 éves és a templom

Next

/
Oldalképek
Tartalom