Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-08 / 304. szám

2002. November 8., péntek RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA Egy évszázad élő tanúja Fejtő Ferenc történész, politológus és író Pécsett Árérzékenyek a fogyasztók A pécsiek érdeklődnek a fűtési piacon kialakult verseny iránt A fórum résztvevői: Koncz László (balról), Gonda Tibor és Gasz Zoltán fotói müller a. Az elmúlt héten Pécsett járt, és több előadást tartott Fejtő Ferenc, Francia- országban élő világhírű történész, po­litológus, író, a Pécsi Tudományegye­tem díszdoktora. A 93. évében járó tu­dós hajdan Pécsett járt egyetemre, és közeli barátságban van Kertész Imre Nobel-díjas íróval. Középtermetű, rugalmas mozgású férfi Fejtő Ferenc. 93 évével szinte kortalan. Férfias állóképességét, eleven lexikális készségét lélegzetelállító mutatványként fogják föl sokan. Voltaire-rel is össze vol­na téveszthető a Párizsban élő világhírű történész, politológus, író, amint váratla­nul kilép a történelemből, hogy néhány napot közöttünk töltsön. Hatalmas érdek­lődés, kíváncsiság övezi művén túl a sze­mélyét is. A Rajk-pör kapcsán végleg eldőlt, hogy a Szép Szó alapító szerkesztője, József At­tila barátja és szerkesztőtársa Franciaor­szágban marad. Az egyetemes francia kul­túra és a világ szellemi elitjébe tartozó Fej­tő így vált a 20. század második felének mértékadó publicistájává, akinek a véle­ményéhez kormányok igazodtak. A nagy világlapok ma is kapkodnak a cikkei után. Külön rovata van itthon is az egyik vezető budapesü napilapnál. „Megismertem a komlói bányászvá­rost, és látnom kellett a munkások kizsák­mányolását és nyomorúságát” - olvasható egyik könyvében.- Honnan ez a baranyai emlék? - kér­dezzük. - Pécsett jártam néhány évig egyetemre, a belvárosban, a Mária utcá­ban laktam egy ezredesnél, akiből később tábornok lett - mondja a professzor. - Két gyermekét tanítottam a lakás és ellátás fe­jében. Mogorva ember volt, de a feleségé­vel - igen bájos asszony lévén - nagyon jóban voltam. Beleszerettem viszont egy bányász­lányba. Ez már igazi diákszerelem volt. Az embersége, a kellemessége igencsak vonzott, és a családja is érdekelt. A bá- nyászság körében mozogva neki köszön­hetem, hogy életre szólóan feltámasztotta bennem az addig nem ismert magyar sze­génység iránti szolidaritásomat. Kertész Imre írja Fejtő Ferenc 90. szüle­tésnapjára: Kedves Feri.... most is magam mellé képzellek, ahogyan legutóbb ballag­tunk a szegedi Tisza-parton, bágyadt őszi napsütésben. Az obiigát halászlét és túrós csuszát egy vendéglőben már korábban elfogyasztottuk, most egy kis sétára vágy­tunk. Később a házak közé keveredtünk, amint egy fénykép is tanúsítja. Három mosolygó arc: Te, Magdi - a feleségem - meg én. Te Párizsból, a feleségem Chica­góból, én hogy is mondjam, sehonnan. Mögöttünk valami téglafal, rajta graffitik: egy horogkereszt, mellette egy betlehemi csillag, odább pedig egy felirat: „Vesszen Trianon!” Magyar csendélet 1998 késő őszén.- Mennyire érvényes ez a kép? - kérde­zem Fejtő professzortól. - Amennyire csak egy nagy író meglátásai érvényesek lehetnek - mondja. - Kertész Imre igen ré­gi barátom, már a Sorstalanság első meg­jelenésének idejéből..Úgy örültem a No- bel-díjának, mintha csak József Attila kap­ta volna meg. Határtalan volt afölöt­ti örömöm, hogy egy nagyszerű ma­gyar írónak adták a díjat. Számomra az, hogy ő „sehonnan” sem való, nem elfogadható. Már akkor, mind­járt mondtam is neki. Mert aki úgy bírja a magyar nyelvet, ahogyan ő, aki olyan árnyalatosán, olyan biz­tonsággal kezeli ezt a nyelvet, mint ő, az még akkor is magyar, ha netán Afganisztánban, vagy Izraelben látta meg a napvilágot. Az a reményem, hogy ezután a sikere után, és hogy annyi jelét adták annak Magyaror­szágon is, hogy igen sokan barátjuk­nak tekintik, őt is ki fogja békíteni azzal, ami a magyarságban bántotta és taszította.- Irodalmi tanulmányai közül hi­ányzik még egy Kertész-portré... Ne­tán, írni is készül róla?- Fogok írni, igen. Mindenekelőtt azt hangsúlyozom majd, hogy olyan életmű ez, amelyet mindenkinek el kellene olvasni, aki az emberi természetet a maga mélységeiben - poklában és mennyében - meg akarja ismerni. Dr. Tóth József, a PTE rektora, az egyik esti előadás levezetőjeként kérdésünkre elmondta: - A téma egyes fogalomköreit magában is könyvtárnyi irodalom veszi kőiül. Egyszerre benne lenni ezek centru­mában, ugyanakkor felülről szemlélni a lényeget, valahol itt nyilvánulnak meg azok a páratlan vonások, amelyeket a pro­fesszor úrban a világ megcsodálhat. Csizmadia Sándor professzor, aki a pé­csi egyetemen Fejtő Ferenc díszdoktorrá avatását hajdan kezdeményezte, ma is jó érzéssel emlékezik az idős tudós megha- tódottságára az egykori egyetemétől ka­pott elismerésen. - Éppen Franciaország­ban voltam amikor megjelent ifjúkori re­génye, az Érzelmes utazás. Egy ottani új­ságírónak, ennek kapcsán azt mondtam, náluk a kultúra ugyanolyan szerves része Fejtő Ferenc munkássága, mint nálunk Victor Hugóé. Pár napja Tolnai Ottó, Vajdaságban élő költő tett itt Pécsett Fejtő Ferenccel egy vi­lágon átívelő képzeletbeli és időbeli uta­zást a több mint fél évszázada írt Érzel­mes utazás kései utasaként. Fejtőnek a Zágrábban élt barátjáig, Miroslav Krlezáig, majd onnan az időközben szét­lőtt Dubrovnik környéki jugoszláv tiszti villákig vezetett az út. Kis távolság mindez manapság. Mégis egy valóságos univer­zum. BEBESSI KÁROLY Amatőr Atrium A Pécsi József Attila utcai Ba­ranya Galériában ma délután országos képző- és iparművé­szeti tárlat nyílik. A kiállítás december 6-ig tekinthető meg. A Magyar Művelődési Intézet idén 18. alkalommal hirdette meg az Országos Képző- és Ipar- művészeti Tárlatot, amelyet me­gyénként a megyei művelődési központok bonyolítanak le. Ba­ranyában idén a pályázatra több mint 100 amatőr képző- és ipar­művész küldte be munkáit. Sza­bó Éva, a Baranya Megyei Kultu­rális és Idegenforgalmi Központ kulturális menedzsere elmond­ta, hogy az elismert szakembe­rekből álló zsűri Lantos Ferenc képzőművész közreműködésé­vel 60 szerzőtől válogatta ki azt a kiállítási anyagot, amely a ma délután 16 órakor megrendezett megnyitótól december 6-ig te­kinthető meg a Pécs, József Atti­la u. ,10. szám alatti Baranya Ga­lériában. Olajképek, akvarellek, grafi­kák és szobrok alkotják a képző- művészeti részt, az iparművé­szeti bemutatón pedig főként bőr- és nemez-munkák, továbbá foltvarrásos technikával készült produktumok szerepelnek. A mostani tárlatról, akárcsak az ország további megyéinek ha­sonló kiállításairól 17 első díja­zott kerül a Budapesten, 2003- ban megrendezendő országos kiállításra. B. K. Mesterek és tanítványok A komlói Közösségek Házá­ban kedden kiállításon há­rom művésztanár és húsz amatőr képzőművész munkái láthatók. Az alkotások Er­délyben készültek. A festmények, grafikák és szob­rok az erdélyi Gyergyószár- hegyen készültek, ahol a Magyar Művelődési Intézet pályázati tá­mogatásból nyári alkotótábort szervezett. A húsz magyar ama­tőr művésznek a tájhoz hasonló­an festői szépségű Lázár-kastély adott otthont ez év augusztusá­ban. A grófi kastélyban gyerekes- kedett egykor Bethlen Gábor er­délyi fejedelem. Gaál András festőművész, Sik- lódi Zsolt grafikus és Szabó János szobrászművész tíz napig foglal­kozott a tanítványokkal, akik kö­zött két baranyai résztvevő is volt: Zádori Iván Pécsről és Kiss István Komlóról. Az ott készült munkákat - ta­nárokét és amatőrökét Budatétény után a komlói Közös­ségek Házában állították ki. A „Mesterek és tanítványok” címet viselő tárlat november 28-ig hét­köznapokon 8 és 18 óra között látható. KOHA ZSUZSA A Dunántúli Napló nyomtatott válto­zatának, illetve internetes weblapjá­nak olvasói alaposan próbára tették a pécsi fűtési piacon kialakul verseny­helyzet kapcsán rendezett telefonos és internetes fórum résztvevőit. Gasz Zoltán igazgató a Pétáv Kft.-t, Gonda Tibor alpolgármester Pécs városát, Koncz László gázgazdasági igazgató pedig a DDGÁZ Rt.-t képviselte a fó­rumon. Gasz Zoltán, a Pétáv igazgatója gya­korló közös képviselőként kapta azt a kérdést, hogy miként reagálna a gázra való átállás lehetősége kapcsán:- A Pétáv komplex szolgáltatást nyújt, és a hosszú távú kapcsolatban nem terheli a lakókat javítási, felújítá­si, illetve cspreköltségekkel. Hogyan tenné ezt, illetve a fogyasztók igény szerinti kiszolgálását a DDGÁZ? Érde­kelne a lakások egyes fogyasztóként . kezelésének módozata, az ellátási kö­telezettség garanciái, illetőleg az EU- előírások alapján egyre szigorodó leve­gővédelmi követelmények teljesítése. A távfűtés minőségére, a várttól elma­radó hőmérsékletre vonatkozó kérdések­re válaszolva a Pétáv igazgatója elmond­ta, hogy a 20 fokos belső hőmérséklet az átalánydíjra jellemző normatív kategó­ria. A cég 10 éve ajánlja és támogatja a mérésre való áttérést. Jelenleg 21400 fo­gyasztó már ilyen kapcsolatrendszerben van a Pétáwal és 9000 a kérdezőhöz ha­sonló fogyasztó. Az átalánydíj 2003 má­jusától megszűnik, a mérés szerinti szol­gáltatással kiküszöbölhetővé válik a ma még jelentkező probléma, hogy a hőfok­szabályozós lakásokban nem érik el a kí­vánt hőmérsékletet. A gázra való áttérés lehetőségét ajánló DDGÁZ Rt. képviselője, Koncz László gázgazdasági igazgató a követ­kezőképpen reagált a költségekre vo­natkozó kérdésre.- Az átállás költségeit az igénylők kívánsága szerint akár a DDGÁZ Rt. vállalhatja teljes mértékben, de megte­heti ezt a lakóközösség is. Ha a DDGÁZ vállalja az átállási költségeket, és végzi a beruházást akkor a cég lesz az üzemeltető, és a későbbi karbantar­tásokat is elvégzi. Ebben az esetben a DDGÁZ ugyanúgy hődíjat fog szám­lázni mint korábban. Az egész épület­gépészeti rendszer felújítása kb. 300 ezer forintba kerül lakásonként, a hő­központ kiváltása gázkazánra ennél lé­nyegesen olcsóbb. A felmerülő kérdésekre válaszolva Koncz László elmondta, hogy a szolgál­tató lakóközösségekkel, de egyedileg is köt szerződést és vázolja a megtakarítá­si lehetőségeket. Amennyiben egy lakó nem fizeti a fűtés költségeit, a többi la­kó használhatja a hőt, ha a DDGÁZ hő­szolgáltatóként áll kapcsolatban az ügyfelekkel. Más esetben a lakóközös­ség dönt, mit tesz a nem fizető bentla­kókkal. Az átállás lehetőségéről közös képviselői fórumokat tartanak, A belvá­rosban jelentkező gázminőségi problé­mák kapcsán a szolgáltató vállalja a gázminőség mérését, javaslatot tesz a készülékek esetleges karbantartására. Gonda Tibor arra a kérdésre, hogy a város kíván-e beavatkozni a két cég versenyébe, a következőképpen vála­szolt:- A Pétáv gazdaságos működése és a több mint 30 ezer távfűtéses lakásban élő emberek fűtési költségeinek reálér­téken történő csökkentése stratégiai célja a társaságban tulajdonrésszel ren­delkező, önkormányzatnak. Éppen ezért törvényes keretek között próbál­juk preferálni a távfűtés piaci részese­désének fennmaradását, illetve erősö­dését. Természetesen nem vitatjuk, hogy korrekt tájékoztatást és megfon­tolt döntést követően lehetősége van egyes társasházaknak a leválásra, de meggyőződésünk, hogy ha minden té­nyezőt figyelembe veszünk, akkor a távfűtés egy versenyképes fűtési mód marad bármely más fűtésmóddal szem­ben. A DDGÁZ üzleti törekvését az ön- kormányzat megértéssel fogadja, és mint jelentős pécsi cég, fejlődését figye­lemmel kíséri, üzleti sikereinek örül. Az alpolgármester egyetértett azzal a felvetéssel, miszerint megengedhetetlen, hogy gázkémények sokasága épüljön a 10 emeletes épületeken. A város egy EU- konform rendeletben kívánja szabályoz­ni a fűtés-korszerűsítés menetét, hogy az kizárólag a környezetvédelmi normák betartásával valósulhasson meg. (A fórum összes kérdése és válasza a www.dunantulinaplo.hu interneteimen olvasható) KASZÁS E. Fejtő Ferenc kilencvenhárom évével szinte kortalan fotói m. a. A Közelítés Bigyoton Parkja Vasárnapig tart a Közelítés Mű­vészeti Egyesület Bigyoton Park című tegnap elkezdődött művé­szeti fesztiválja, amelynek kere­tében performance-parádé zaj­lik multimédia-előadásokkal váltakozva - a marseilles-i Tele Nomade egyesületi részvételé­vel. A helyszínek a Pécsi Tv-to- rony, a Közelítés Galéria, a bu­szok egyes járatai és utcarészek. A tudományos társrendezvény az Underground művészet és al­ternatív nyilvánosság című kon­ferencia, amelyet a PTE BTK Kommunikáció Tanszéke szer­vez. Tréfás, azaz nem túl komo­lyan veendő „utaseltérítések” és egyéb akciók mellett francia multimédia előadás és koncer­tek is szerepelnek a több hely­színű programban. A Közelítés­ben és esténként a Tv-torony- ban folyamatosan látogathatók a rendezvények. ____________b.k. Or atóriumi változások Indul az oratóriumi bérlet elő­adássorozata, ä közönségnek a korábbinál is sokkal vonzóbb első programmal. A hallgatóság minden bizonnyal örömmel veszi, hogy kényszerű­ségből megváltozik a pénteken, november 8-án kezdődő oratóriu­mi előadások programja. Dvorák: Requiemje helyett ugyanis Mozart Requiemjével indul a koncertsoro­zat, valamint Mozart g-moll szim­fóniája is felcsendül az est folya­mán. Várhatóan nem kell lemon­dania erről a műsorról sem a pécsi közönségnek, Várnagy Attila, a Filharmónia Dél-dunántúli Kht. vezetője úgy tervezi, hogy a 2003- as esztendőben ezt a kórusművet újra beiktatják a koncertkínálatba. Az oratóriumi bérlet második előadása nem a jelzett december 18-i időpontban, hanem decem­ber 17-én lesz hallható. M. B. E. Egy éves a Kálmándy Autóház Magyarországon, s annak ellenére, hogyazUSA- ban is az év autójának választották, nálunk csak Egy évvel ezelőtt alakította ki telephelyét a Zsolnay úton, s kezdett autókat értéke­síteni a Kálmándy Autóház. A kereskedelmi vállalkozás meg­határozó forgalmazója azóta is Baranyában és Tolna megyében az egyre népszerűbb, a megbízha­tó és jó minőségű Ford autóknak. A cég egy év alatt sokat fordított az ügyfelek minél teljesebb kiszolgálásá­ra, a gépkocsik forgalmazása mellett ebben az évben megnyitott szervizüze­mükben bármilyen' javítómunkát, fel­újítást el tudnak végezni. Az autóház most három típust ajánl leendő vásárlóinak, a márkához hűséges partnereinek. Az új Fiesta nem a régi modell továbbfejlesztése, megtör- A Délhús Rt. is a Fordot és a Kálmándy Autóházat választotta. málásában és technikailag is a régitől teljesen eltérő gépkocsi tulajdonosává válhat az a vásárló, aki ezt a típust választja. Úgy szokták a Fiestát jellemezni, hogy a kicsik között a leg­nagyobb, hiszen utas- és csomagtere is jóval tágasabb, mint a hozzá hasonló kategóriájú autóké. A Focust ugyan négy éve forgalmazzák ebben az évben vált igazán népszerűvé, most <■ adták el a legtöbbet ebből a típusból. A karosszéria fokozott csavarási és hajlítási merevsége számos messze ható élőnyel ruházza fel a Focust. Ez teszi pozitív élménnyé a vezetést, ez képezi a teljesen független futómű szilárd alapját, amelyek a vetélytársakét felülmúlóan kezes viselkedés köszönhető. Megbízhatósága kiváló, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a tavalyi tesztvizsgálatokon még az évek óta vezető japán autóknál is jobbnak bizonyult. A harmadik a Mondeo, amely szintén új alapokra épült modell, nem a régi továbbfejlesztett változata. Motorja rendkívül korszerű, dízel kategóriájában a legjobb, erős és takarékos üzemelésű. Amióta piacra került, kategóriájában minden hónap­ban piacvezető. Az ilyen gépkocsiban ülők biztonságára az Intelligens Védel­mi Rendszer ügyel, amely szériafel­szerelés a Mondeóban, s amely ál­landóan figyelemmel kíséri a járművön belüli és azon kívüli körülményeket. Intenzív fékezésnél például azonnal működésbe lépteti a blokkolásgátlót. A Kálmándy Autóház idestova egy éve a vásárlók megelégedését szolgálóan végzi a Ford autók forgalmazását, szervizét. Partnerei között szerepel a magánszemélyek mellett egyre több kis- és nagyvállalkozás. Legutóbb a térség egyik legnagyobb élelmiszeripari cége, a Délhús Rt. is ezt a márkát választotta személy- és tehergép­járműparkja megújításakor. A Kálmándy Autóház Pécsett a Zsolnay V. u. 48-52. Sz. alatt várja az érdeklődőkéi. Telelőn: 72/514-835

Next

/
Oldalképek
Tartalom