Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-24 / 290. szám
2002. Október 24., csütörtök BARANYA I 5. OLDAL T U K O R Kevés ipari beruházás a megyében Az elhúzódó stagnáló időszak után az idei első félévben az ‘országos átlagot meghaladó mértékben növekedett a baranyai beruházások értéke. Kevésbé kedvező az a jelenség, hogy a beruházásra szánt teljes keretből egyre kisebb arányban részesülnek a jövő termelését, illetve a foglalkoztatás bővülését megalapozó ipari célú fejlesztések. PÉCS Az idei első félév során a 4 fő feletti baranyai gazdasági szervezetek összesen mintegy 23 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. A KSH számításai alapján ez 13 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakának teljesítményéhez képest. Ugyan a bővülés üteme több mint duplája az országos átlagnak, persze a korábbi „szűk esztendők” miatti alacsony kiindulópontról köny- nyebb volt elérni a látványos javulást. Hogy hurráoptimizmusra nincs okunk, azt jól mutatja a régiók rangsorát egy lakosra jutó beruházások alapján felállító statisztika, ahol a Dél-Dunántúl az élmezőnytől alaposan lemaradva csak a középmezőnyben található, ugyanez Baranya megyére is igaz a megyék viszonylatában. A tavalyi hirtelen felfutás után sajnálatos módon idén ismét csökkent az ipari ágazat részesedése a baranyai beruházásokból. Ez azért különösen kedvezőtlen, mert ez a szektor gyakorolja a legnagyobb hatást a megye gazdaságának teljesítményére, illetve a foglalkoztatás alakulására. Az iparból „elszivárgó” százalékok csak részben jelentkeztek egy másik produktív ágazatban, a mezőgazdaságban, hiszen a kereskedelem és a közigazgatás is növelte részesedését. Szembetűnő ugyanakkor az egy évvel korábban kimagasló eredményt produkáló építőipar visszaesése a létesítményekkel, eszközökkel kapcsolatos beruházásokban. Ha a második félév várható alakulását tekintjük, az iparban nem valószínű igazi áttörés a beruházások terén. Nincs hír a megyében új termelő célú befektetőről, a működő gazdálkodók elsősorban a recesszió előtti pozícióik elérése érdekében dolgoznak. Az első komoly fordulatot a pécsi erőmű jövő év elején induló gázüzemű fejlesztése jelentheti majd. A kereskedelem előretörését a megkezdődött ECE-beruházás biztosítja, de ezt az ágazatot erősítheti a Femát újra indítani szándékozó német tulajdonos fejlesztési elképzelése is. Ugyancsak új lendületet kaphat az idegenforgalom és a vendéglátás, elsősorban a jövőre várhatóan felgyorsuló fürdőfejlesztési munkálatoknak köszönhetően. KASZÁS E. A BERUHÁZÁSOK MEGOSZLÁSA GAZDASÁGI ÁGAK SZERINT BARANYÁBAN, % 2001 2002 Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 10,9 12,0 Ipar 56,0 47,4 Építőipar 6,5 4,0 Kereskedelem, javítás 6,1 6,3 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 1,2 0,8 Szállítás, raktározás, posta, távközlés 4,0 3,8 Pénzügyi tevékenység 0,3 0,3 Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 3,1 8,4 Közigazgatás, védelem 5,4 5,8 Oktatás 2,6 3,5 Egészségügy, szociális ellátás 1,3 1,0 Személyi szolgáltatás 2,6 6,6 Patkányoktól hemzseg a város Egy városban annyi patkány van, ahány ember él. Ez a „tankönyvi” adat. A szakemberek szerint Pécsett ennél is több van, s bár most is nagyobb gócirtás folyik, több kéne. Általános hadüzenet. PÉCS Vannak olyan területrészei Pécsnek, ahol az emberrel is szembefordul a patkány, támadásra készen. Másutt a csatornákban bújik meg napközben, s csak éjszaka jön a felszínre. Főleg a szemetes helyeken, az öreg csatornák környékén, és ott, ahol a parkban gondozott növényzet helyett dzsungel veszi körül a lakóházakat. A sűrűsödő inváziók megállítása érdekében ezekben a napokban majdnem az egész Uránvárost érintő patkányirtás kezdődött, s néhány héten belül a pécsi belváros'is sorra kerül, ahol szintén több ezer doboz patkánymérget helyeznek ki a területre. Porkoláb Károly, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. munkatársa szerint hihetetlen módon szaporodnak a gusztustalan rágcsálók. Nemcsak városüzemelési feladat a rágcsálóirtás, hanem a közegészségügyi rendelkezések szerint a város területén működő cégek, intézmények számára is kötelező volna évente a mérgek kihelyezése. A szakember persze azt is elismeri, hogy a rágcsálóirtás „tűzoltó- munkában” folyik, s az évi több területet felölelő gócirtás helyett nem ártana egy általános, az egész várost érintő támadást indítani a patkányok ellen. Ez azonban hihetetlenül drága, amit megerősít Sípos Sándor, az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének csoportvezetője is. Ám szerinte az egyszeri befektetés megérné, ugyanis a patkány meglehetősen „értelmes” lényként megérzi a veszélyt, s ha észleli, hogy a társa elhullott, a környékről átmenetileg biztonságos helyre vándorol, így a gócokat érintő patkányirtás kevésbé hatékony. KOZMA F. Hírek PÉCSETT a Rózsadombon tegnap délután kényszerleszállást hajtott végre egy sárkányrepülős. A landolást a pilóta könnyebb sérülésekkel megúszta. (ck) PALKONYÁN javában folyik a templom felújítása. A hitközség eddig közel egymillió forintot gyűjtött össze erre a célra, a munkálatokhoz azonban további 4,5 millióra van szükség. A helyi önkormányzat is hozzájárul a költségekhez saját fejlesztési alapjából. (aa) A PÉCSI székhelyű Zöld Gondolat Lovagrend kerékpáros követei az ország 14 városába vitték el szeptember elején a lovagrend üzenetét a természet-, a környezet- és az egészségvédelem fontosságáról, amelyet az érintett településeken elültetett három facsemete jelképezett. Október 26-án 11 órakor Pécsett is földbe kerülnek az üzenethordozó fák a Praktiker Áruház előtti parkolóban. __________________________!**! A méreg nem gyorsan ölő A patkányméreg véralvadást gátló szer, nem gyorsan ölő. A hatása akkor mutatkozik meg, ha az állat fölsérti magát, mert akkor elvérzik. A méreg ize keserű, amit a patkány nem érzékel. A mérgezett rágcsáló a vackára visszavonul (csatornák mélyére), s a patkány- mentesítés sikerét az jelzi, ha a méregből több nem fogy már. A szakemberek szerint kevés az esély arra, hogy a szer más állatokra veszélyes volna. A macskák és a kutyák a mérget messzire elkerülik, s bár az országban másutt voltak vele gondok, Pécsett szerencsére eddig sem gyerek, sem felnőtt nem evett a kitett méregből. A forradalomra emlékeztek Az esti megemlékezés az Aradi vértanúk úti kopjafánál fotó: t. l. PÉCS Az 1956-os forradalomra emlékeztek tegnap megyeszerte, Pécsett több ünnepséget is tartottak: délelőtt a ’48-as téren a hivatalos önkormányzati ünnep zajlott, délben a Munkástanácsok főhajtására került sor, este az ellenzék tartott megemlékezést a városfal melletti kopjafánál. Negyvenhat évvel ezelőtt indult el az 1956-os forradalom, megyeszerte megemlékezéseket tartottak ez alkalomból. Délelőtt a pécsi ’48-as téren az önkormányzat hivatalos ünnepségét tartották, délben a Színház téren a Munkástanácsok emlékművét koszo- rúzták meg. Perényi József, a Munkástanácsok Országos Szövetségének titkára beszédében hangsúlyozta: a szervezetek igazi ereje november 4-e után, a harcok elmúltával mutatkozott meg, ekkor az erőszak nélküli ellenállás szigetei voltak a Munkástanácsok. 1957-ben azonban leverték ezeket a szövetségeket. A szónok kifejtette, sokan máig nem gyakoroltak bűnbocsánatot a forradalom leveréséért, sőt vannak, akik beszélni sem szeretnek a rendszerváltás előtt történtekről. Mégis emlékezni kell a zsarnokságra, nehogy megismétlődhessen a múlt. Perényi József ugyanakkor óvott attól, hogy egyesek megpróbálják kisajátítani az ünnepet. Tegnap este a közgyűlés ellenzéki pártjai és az ’56-os szervezetek - köztük a délelőtt a ’48-as térről távozók - tartottak megemlékezést a városfalnál, a forradalom tiszteletére emelt kopjafánál. Az ünnepség este gyertya- és fáklyagyújtással ért véget, az emlékműnél a jobboldali pártok helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait. NY. SZ. FUST A TETŐTÉRBEN. A szomszédok lettek figyelmesek a kökényi Kossuth Lajos utcában egy családi ház felső szintjéről kidőlő füstre tegnap délelőtt. Az időben kiérkező tűzoltók megakadályozták, hogy na- gyobb anyagi kár keletkezzen. Felvételünkön a felforrósodott lambériát távolítják el a házból, fotó: tóth i. Kifogások a bizottság előtt A helyhatósági választásokkal kapcsolatos kifogások miatt tartott ülést kedden a Területi Választási Bizottság, s a kifogások mindegyikét elutasították. Többen jelezték, hogy bírósághoz fordulnak. Baranyai körkép Mint arról Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző lapunkat értesítette, pontosan tizenöt kifogás érkezett azoktól a polgármesterjelöltektől illetve képviselőjelöltektől, akik úgy vélték, hogy hátrányukra vétettek a szavazatszámláló bizottságok. Vokányban egy szavazattal előzte meg Éva László a polgármesterválasztáson Kovácsfi Imrét. Utóbbi szerint olyan szavazócédulát is érvénytelenítettek, amin vitathatatlan, hogy rá szavaztak, csupán nem két egymást keresztező vonallal, hanem többel. Az ügyben a Baranya Megyei Bíróság ma dönt, s előfordulhat, hogy Vokányban is patthelyzet áll elő. Kistamásiban a képviselői kislistán ketten azonos szavazatot kaptak, s közülük a törvény értelmében sorsolással döntötték el, hogy ki legyen a képviselő. A vesztes ezt kifogásolta. Eilenden Gyenis Lászlót tíz szavazattal előzte meg Homung György. Előbbi azt sérelmezte, hogy ellenfele a kampány során rossz színben tüntette fel. Végül még egy baranyai érdekesség: a megyei közgyűlési mandátumok kiosztásánál a töredékszavazatok elosztásakor számítási hibát vélt felfedezni az SZDSZ, s ezért az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult. Az OVB a tegnap esti ülésén a még egy mandátumot óhajtó baranyai szabad demokraták kifogását elutasította. KOZMA F. Nincs pénz az útjavításra Még a csapadékos idő beállta előtti útjavítást szorgalmazzák a város piacterénél, a kivitelezéshez azonban egyelőre nincs anyagi fedezete az önkormányzatnak. Siklós Javításra szorul a piactér és a Táncsics utca között található, alig 30 méter hosszú bekötőút, mely jelen állapotában számos probléma forrása. Amint azt az egyik kereskedő elmondta, az út annyira hepehupás, hogy az áruszállítások alkalmával akár kár is keletkezhet a gépjárműben. További problémát jelent a gödrökben megálló csapadék, melynek elvezetését szintén meg kellene oldani. Számítások szerint a gondok minden irányú orvoslása 4-500 ezer forintból megoldható lenne. Szarka Tibor pénzügyi osztály- vezető az anyagi háttérre vonatkozóan elmondta, az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik anyagi fedezettel, ugyanis a legutóbbi - a leköszönt képviselő-testület határozata alapján történt - ingatlanértékesítésből egy forint sem folyt be a kasszába. Szabad kerettel pedig nem rendelkezik a város. Az osztályvezető hozzátette: a probléma elhárításának fontosságára való tekintettel azonban nem elképzelhetetlen, hogy átcsoportosításokra kerül sor a költségvetésben. K. J.