Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)

2002-09-02 / 239. szám

II 2002. Szeptember 2., hétfő KRIMI 11. OLDAL Sírrongálás fillérekért Nyíregyháza Elfogták a tiszalöki sírrongá- lókat, a két gyanúsított mint­egy 20 kilogramm fémet gyűj­tött össze kegy- és dísztár­gyakból. Az utóbbi hetekben elszaporodtak a hasonló jel­legű bűncselekmények.- Mintegy 20 kilogramm fém­tárgyat találtak munkatársaink az egyik gyanúsított családi házá­nak udvarán, felmerült a gyanú, hogy a korábban közöltekkel el­lentétben 40-nél is több sírt ron­gáltak meg a tettesek - mondta lapunknak Fiilöp Gergely. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője szerint a 40 sírról letört kegy- és dísztárgyak tömege csu­pán 5 kilogrammnyi lehet. Ezek szerint nem kizárt, hogy más temetőkben is jártak a rongálók. Fülöp Gergely szerint síronként 20 ezer forint kár keletkezett, de a letört fémdarabokért csak né­hány forint ütötte volna a két fér­fi markát. Értékesíteni azonban már nem tudták a zsákmányt. A19 és a 46 éves férfihoz nyílt és operatív nyomozással jutottak el a rendőrök, ezért tudták el­fogni őket a csütörtökön történt bűncselekmény után néhány nappal. A rendőrség gyorsított el­járásban tárgyalja az ügyet. Az elmúlt hetekben több ha­sonló bűncselekmény történt országszerte. Szabolcsban leg­utóbb Dombrádon rongálták meg a sírokat a temetőben. Fülöp Gergely szerint ugyanakkor ki­zárható, hogy a most elfogott két férfi ezzel a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható. NAGY ESZTER DÓRA Túlzsúfolt börtönök Budapest Másfélszer annyian vannak jelenleg börtönben, mint amennyi a férőhely - derül ki a Büntetés-végrehajtás Or­szágos Parancsnokságának augusztusi jelentéséből. Az elítéltek száma idén csaknem ezer fővel nőtt. A hazai büntetés-végrehajtási in­tézetekben több mint 150 száza­lékos a telítettség; a Büntetés­végrehajtás Országos Parancs­nokságának legutóbbi összesíté­se szerint augusztus végén 18068 fogva tartott zsúfolódott össze 11314 férőhelyen. Az év eleji adatokhoz képest a jogerő­sen elítéltek száma 810-zel növe­kedett, ugyanakkor 2j?7:tel keve­sebb lett az előzetes letartózta­tásban lévők száma. A fogva tartottak többsége fér­fi, mindössze 762 nő ül a rácsok mögött. A jogerősen szabadság- vesztésüket töltő elítéltek mellett csaknem négyezren vannak elő­zetes letartóztatásban. A bünte­tés-végrehajtási statisztika tartal­mazza azt is, hogy jelenleg 170 férfi és 25 nő áll kényszergyógy­kezelés alatt. Az elítéltek között kevés a fia­talkorú és a hatvan éven felüli személy. Míg az első bűntény miatt elítéltek körében a 18-24 évesek vannak legnagyobb számban, addig a visszaeső el­követők között a 30-39 éves kor­csoport a legnépesebb. A kimutatás szerint a 834 nem magyar állampolgárságú fogva tartottnak több mint a fele előze­tes letartóztatásban várja a bíró­ság döntését. A' jogerősen elítélt külföldiek közül 225-en börtön­ben, 114-en fegyházban töltik büntetésüket. ■ Ellenőrzés - kevesebb panasz elejét vették. Nem lehet minden pincér és pesti hölgy mellé ellenőrt állítani.- Már az előszezon elejétől, vi­déki kollégáink és a társszerveze­tek bevonásával rendszeres és szigorú ellenőrzéseket tartottunk száztizenhét helyen. Elsősorban belső, úgynevezett kereskedelmi igazgatási kifogásolnivalót talál­tunk. Hiányzott az üzlet kijáratá­nál a tájékoztató tábla, nem tün­tették fel az étlapon az osztályba sorolást, és ehhez hasonlók. A fő­szezonban elenyésző volt a pana­szok száma. Gondoltunk arra is, hogy megelőzzük a követség lis­táját, idejekorán terjesztettünk turisták által látogatott helyeken egy olyan tájékoztatót, amelyben - nem tagadva az anomáliákat - közöltük a vendéglátóiparral kap­csolatos tudnivalókat, ismertet­tük a taxirendszert, az árakat, fel­hívtuk a figyelmet a veszélyekre. KOÓSTAMÁS Robogó tolvajok hezíti, hogy nincs rendszámuk, ezért a biztosítási matrica alapján próbálják megtalálni a tulajdo­nost. Am ez sem ígér százszáza­lékos sikert, mert lehet, hogy a robogó lopott, és a tulajdonosa is keresi. Az is lehet, hogy az erede­ti tulajdonos eladta, és már har­madik kézben van a jármű. A leg­elejéről kell felgombolyítani az ügyet, ami nem egyszerű. ■ Hírek GYILKOSSÁG. Hasba szúrta volt élettársát, majd saját ma­gát is egy férfi tegnap hajnal­ban Szegeden. Az asszony a kórházban életét vesztette, a férfi ellen eljárás indult. A 48 éves támadó egy szeged-szik- sóstói üdülőben támadt rá 46 éves volt élettársára. Tettének elkövetése után önmagával is végezni akart, ám túlélte ön­gyilkossági kísérletét, jelenleg kórházban ápolják, mti TŰZ. A Gellérthegy két pont­ján keletkeztek kisebb tüzek a szombat esti tűzijáték követ­keztében. A Citadella déli ol­dala alatt egy 300 négyzetmé­teres területen gyulladt ki az aljnövényzet. A hegy szikla- kápolna feletti részén pedig néhány fa koronáján lobban­tak fel a lángok. A tüzeket mindkét helyen eloltották. A lángok embereket, épületeket nem veszélyeztettek, anyagi kár nem keletkezett, mti a TRAGÉDIA. Egy idős férfi és egy négyéves kislány vesztet­te életét szombaton Tihany- nál. A 62 éves budapesti férfi behúzta négyéves unokáját egy gumicsónakon a Balaton­ba. A közelben fürdőzőknek csak az üres csónak tűnt fel, majd a kapálózó kislány. A gyermeket partra vitték, de már nem tudtak segíteni rajta. A nagypapa holttestére két óra múlva találtak rá a vízi­rendőrök. A tragédia körülmé­nyeit vizsgálják. EUROPRESS CSEMPÉSZ. Több millió fo­rint értékű római és közép­kori muzeális tárgyat foglaltak le egy bolgár férfitól a vámkommandó munkatársai szombaton egy közúti ellenőr­zés során Csongrád megyé­ben. ■ Baranya megye, 2002. szeptember 1. - szeptember 30 . október 1-jétől Baranya megyében jelentős számú büntető feljelentést tesz társaságoknál történő illegális szoftverfelhasználás alapos gyanúja miatt ól, hogy a rendőrség büntetőeljárást kezdeményezzen a törvényi feltételek Az ezt megelőző 30 napban 2002. s szünetet” hirdet, és sem büntető­ben. Használja ki ezt az alkalmat, További információ: www.bsa.hu szeptember 1. és 2002. szeptember 30. között a BSA „tűz- >-, sem egyéb peres eljárást nem kezdeményez a megyé- és legalizálja az illegálisan használt szoftvereit! a kör bezárul! nap van Business Software Alliance Magyarország www.bsa.hu BSA Forródrót: (06 80) 272 000 qtmlMAOAi Szeretnék további Információt kapni a Prímagáz tártáig rendizeríról a PRÍMAGÁZ H PRÍMAGÁZ CSOPORT Ha nincs földgáz • A tartályt rendkívüli kedvezménnyel telepítji akár részletre is, • az első feltoltest nagy kedvezménnyel adjuk Önnek, ...akkor sem kell lemondani .1 gá/. előnyeiről. I lis/.en a gáz nemcsak vezetéken, hanem tartály hói is jöhet! A Prímagáz tartályos gázt azért érdemes válasz­tani, mert korszerű, gazdaságos, és számos célra felhasználható, akár az. ipar (például fűtés, fém­megmunkálás, targonca-üzemeltetés, aszfalt- gyártás), akár a mezőgazdaság (például állatólak vagy fóliasátrak fűtése, terményszárítás) területén. Ráadásul a szükséges gázkészülék árából akár 500 000 forintot is megtakaríthat! Ha tehát nincs Önhöz bevezetve a földgáz, akkor sincs gáz. Mert lesz gáz! www.priiTinq.i2.hu További információ; Postacím: Prímagáz tártáig, 1092 Budapest, Rádag u. 42 06 40 45 50 50 \ i í Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége minden esz­tendőben közzéteszi azoknak a „veszélyes” fővárosi vendég­látóhelyeknek a nevét, címét, ahol rendszeresen becsapják a nem csak külföldi vendégeket. A közelmúlt tapasztalatairól Tóth Istvánnét, a Budapesti Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatóját kérdeztük. Budapest- Nagyon szeretnénk már, ha ez a kérdés lekerülne a napirendről. Öt-hat évvel ezelőtt akadt egy-két kirívó eset, azokat a helyiségeket bezárattuk, vagy súlyos büntetés­ben részesítettük. Az utóbbi években szigorú ellenőrzésekkel sikerült megelőznünk minden, a közleményben jelzett „veszélyt”- mondja az igazgatónő.- Kiket lehet így becsapni?- Az áldozatok főleg a néhány napig a fővárosban tartózkodó tu­risták, esetleg üzletemberek, akik belevetették rilagukat a belvárosi éjszakába. Elhitték, hogy a meg­ismert hölgyek egyetemi hallga­tók, akikkel kellemes estét lehe­tett eltölteni. Ezalatt a lányok, nem kis mennyiségben, a legdrá­gább ételeket, italokat fogyasztot­ták. Amikor fizetésre került a sor, eltűntek, és a vendég ott maradt a nagy számlával. A panaszok zö­mével tehetetlenek voltunk, mert számlát a panasz mellé nem küldtek, sokszor még az éttermet sem nevezték meg. Az is több­ször előfordult, hogy a panaszos­nak elnézést-kérő levelet írtunk, de a levél visszajött, „ismeretlen" felirattal, mert a feljelentő buda­pesti kalandja miatt nem akarta megnevezni magát.- Említette, hogy ezeknek az eseteknek szigorú ellenőrzésekkel Az autópályákon egy időben elszaporodott úgynevezett trük­kös autólopások, amelyeknek elkövetői a zöldhatáron bejött, engedély nélkül nálunk tartózkodó albán vagy macedón nem­zetiségű férfiak voltak. Azok, akiket még nem kaptak el, vadászterületüket a fővárosba helyezték. Budapest A trükkös autólopások egyik vál­tozata, amikor a rablásra ki­szemelt autók kereke alá e célra esztergált szöget tesznek. Ennek következtében lassan, csak egy­két kilométer megtétele után ereszt le az autó kereke. Ekkorra odaérnek az elkövetők, és az egyikük segítőkészen bábáskodik a kerékszerelésnél, míg társai ki­lopják az értékeket az autóból. Most új jelenséggel találkoztak a rendőrök. Egy férfi az egyik bu­dai banknál nagyobb összeget vett fel, a táskát maga mellé, az ülésre tette, hogy szem előtt le­gyen. Rövidesen azt észlelte hogy defektet kapott, leállt hát szerelni a kereket. Néhány perc múlva robogón egy fiatalember érke­zett, megállt a mikrobusznak azon az oldalán, ahol a jó kerekek voltak. Nagy nyugalommal, egy csavarhúzó segítségével kipattin­totta a mikrobusz ajtajának zár­ját, kiemelte a pénzestáskát, és el­robogott. A robogók beazonosítását ne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom