Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-02 / 239. szám
12. OLDAL SZÁMÍTÁS TECHNIKA 2002. Szeptember 2., hétfő | ?HHB .Szabadfogás. Sulinet: fejlesztés előtt Magyar Bálint oktatási miniszter a napokban jelentette ki, hogy a Hom-kormány alatt kezdett Suli- net-programot az összes iskolára kiterjesztik. A szakember szerint legalább másfél-kétéves intenzív fejlesztésre és várhatóan a Suli- net-büdzsé emelésére lesz szükség, hogy az összes magyar iskola internetes kapcsolódását kiépítsék. Az országszerte körülbelül 5 ezer intézménynek ugyanis jelenleg a távközlési szempontból könnyebben elérhető fele csatlakozik a hálóhoz, a maradék 50 százalékban van sok olyan, melyhez technikailag is nehezebb elvinni az internetet. A Sulinet-hálózat kiépítése 1997-ben kezdődött, a PSINet Magyarország elődcége, az Elender Rt. közbeszerzési pályázaton nyerte el a szolgáltatás jogát. Kezdetben az ország középiskolái, később az általános iskolák egy része is tagja lett az országos hálózatnak, amelyhez jelenleg mintegy 2300 különböző oktatási intézmény kapcsolódik. A most érvényben lévő szolgáltatási szerződés 2003-ban jár le, utána várhatóan újabb közbeszerzési eljárással választják ki a következő időszak partnereit. ______■ A Microsoft a linuxWorldön A Microsoft idén először részt vett a Linux- World Expón. Korábban sokan attól tartottak, hogy a cég jelenléte botrányt okoz majd a rendezvényen, ezek a félelmek azonban nem igazolódtak be. A redmondi cég standján különlegességek nem várták az érdeklődőket. A Microsoft elsősorban a Windows CE Shared Source Licensing Programra és a Microsoft Services for Unix Version 3.0-ra helyezte a hangsúlyt. Ez utóbbi lehetővé teszi a legtöbb linuxos szoftver és például az Apache webszerver számára a Windows alatti működést. Peter Houston, a cég Win- dows-szerver csoportjának igazgatója elmondta, hogy minden látogatóra, aki csak véleményt akart nyilvánítani a Microsoftról, legalább húsz olyan jutott, aki valóban érdeklődött a kiállított termékek iránt. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy láthatóan minden negatív reakciótól való félelem alaptalannak bizonyult, és a cég várhatóan rendszeres résztvevője lesz a jövőbeni LinuxWorld-kiállításoknak. Houston azt is megjegyezte, hogy a rendezvény egyre inkább elmozdul a vállalati számítástechnika irányába. Úgy vélte, hogy a show egyre kevésbé szól a kemény linuxos maghoz, hanem inkább a vállalati döntéshozókhoz fordul. Egyre több olyan üzletembert lehet látni a rendezvényen, akik többet szeretnének megtudni a Linuxről. Houston ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Microsoft többek között azért is állított fel standot a kiállításon, mert a cégnek meggyőződése, hogy egy teljesebb, bővebb szolgáltatásokkal rendelkező platformot biztosít e felhasználók számára. Az igazgató azon kérdésre, hogy részt fognak-e venni a januári, New Yorkban megrendezésre kerülő LinuxWorldön, úgy válaszolt, hogy pontosan az ilyen jellegű szerepléseikre fognak nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben. Ugyanakkor Linus Torvalds, a nyílt forráskódú operációs rendszer alapítója szerint az üzleti alapokra való helyezés kiegyensúlyozottá teszi a Linu- xot a piacon. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt a Linux csupán technikaüag képzett emberek számára volt használható. De a kereskedelmi disztribúcióknak köszönhetően ma a Linux könnyebben installálható, és több laikushoz jut el, mint valaha. Egy biztos, és ezt nyomatékosan hangoztatta: a Linux sohasem válhat annyira kereskedelmivé, hogy az gátolja a fejlődését és fejlesztését. Az IBM Linuxra épít Az IBM már negyedik alkalommal vesz részt a rendezvényen. Annak jeleként, hogy az IBM nagyvállalati technológiái terén teljes mértékben a Linux mögé állt, a LinuxWorid-konferencián bejelentették, hogy egyes kulcsalkalmazásaikat már átírták a nyílt forráskódú operációs rendszerre. A cég arról is beszámolt, hogy Linu- xot használnak termelésellenőrzésre az East FishkiIN félvezető- gyárukban, havi 1 Terabájtnyi e-mail vírusvédelmére és az IBM belső web-portáljának fórumai is Linuxon futnak. Eshet a notebook-kijelzők ára MIB2 - játék mobilon A 2001-ben tapasztalt drasztikus visszaesés után az idei év első felében jelentős emelkedésnek indultak a notebook számítógépekbe szánt folyadékkristályos (LCD) kijelzőárak, némileg lassítva a noteboo- kok árcsökkenését. A 15 hüvelykes LCD-kijelzők ára a tavaly év végi 190-200 dollárról idén májusra 300-310 dollárig emelkedett. A kisebb, 14,1 collos panelek ára 160- 170 dollárról 250-260 dollárra emelkedett ugyanezen idő alatt. A tajvani és dél-koreai TFT-LCD gyártókapacitás növekedése azonban ismét lejjebb tornássza az árakat. A notebook LCD-k ára az év végéig várhatóan havi 5-10 dollárral csökken. A15 collos modellek szeptemberi ára 240-250 dollár lesz, a 14,1 collos LCD-kijelzők pedig hozzávetőleg 200-210 dollárba fognak kerülni a jövő hónapban. A folyamatosan csökkenő LCD-árak miatt a note- book-gyártók alig egy hetesre mérsékelték a korábban 3-4 hetes szinten tartott kijelző raktárkészleteket. A Digital Bridges bejelentette, hogy két Men in Black D SMS-já- tékot indított el az 02 mobilszolgáltatóval közösen. A mobiltelefon-tulajdonosok átélhetik a két ügynök kalandjait, ha a „Back In Black” vagy a „Field Agent Training” játékokat választják. A Digital Bridges játéka Java-alapú, és az 02 partnerei számára 2002 harmadik negyedévében érhető el. A Back In Black egy egyjátékos akcióscsomag. New Yorkban játszódik, hasonló helyszíneken, mint maga a film. A Field Agent Training egy egyszerű feleletválasztós játék, mely a nehezen meghatározható világban játszódik. A játékosoknak helyes választ kell adniuk úgy, hogy közben tisztában vannak a Men in Black, illetve az X-Akták történeteivel. A film népszerűsítését segíti, hogy a játék mellett le lehet tölteni Men in Black II egyéni témákat, mint csengőhangok, ikonok, lógók, képüzenetek, valamint számos, Men in Black II idegen. _________■ Ba ttlefield 1942 demó Az Electronic Arts kiadta a Digital Illusions fejlesztése alatt álló Battlefield 1942 II. világháborús taktikai FPS-ének a multiplayer demóját. A demóban egyszerre több, mint 32-en gyűrhetjük egymást a „Wake Island”-on. A demó letölthető erről a címről: http://www.ea.com/eagames/off icial/battlefield1942/gamedemo. j sp. A demó azonban a tapasztalatok szerint nem működik teljesen tökéletesen. A BF42 rajongói oldalon a következő megoldásokat adják: át kell állítani a monitor frissítési értékeit, esetleg érdemes pl. egy 29.80-as driven feltenni (csak nVidia), vagy állítgatni a 16/32 bit-es színmélységet. A Battlefield 1942 teljes verziójában alkalmunk nyílik majd szinte a teljes II. világháborús haditechnika kipróbálására. Itt közel sem csak fegyverekről van szó, ugyanis tankokat vezetve harcolhatunk Észak-Afrikában, pilótaként vehetünk részt a csendes-óceáni hadszíntér egyik legfontosabb ütközetében, a midway-i csatában, harci dzsippekkel száguldozhatunk, vagy akár csatahajókon teljesíthetünk szolgálatot. Összesen öt ország oldalán indulhatunk a háborúba, így alkalmunk lesz amerikai, német, brit, japán és orosz katonák oldalán harcolni 19 féle fegyverrel, 16 helyszínen. ÉLELMISZERIPARI Rt. keres munkaügyi, bérszámfejtési és TB ügyintézői gyakorlattal rendelkező munkatársat. Válaszokat „Pécsi munkahely” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe kérünk. —*311092* Építőanyag gyártó cég targoncavezetőijogosítvánnyal rendelkező gépkezelőt keres. Jelentkezni: Pécs, Edison u. 36. ÉPÍTŐIPARI Kft. kőműveseket sürgősen felvesz. Tel.: 30-9578-402------------------------------------------------------------------------»311101* FORRÁS büfébe szakképzett, fiatal női pultost felveszek. Tel.: 06/20/9124-320 ♦311097* Számítástechnikai cég szoftverfejlesztő munkatársat keres pécsi munkahelyre. Követelmény: Oracle, xBase ismeret. Előny: felsőfokú végzettség, angol- nyelv-tudás, katonaviseltség. Fényképpel ellátott önéletrajzokat a job@pointer.hu címre kérjük elküldeni. *311114• FŰTÉS-, víz- és klímaszerelőket felveszünk pécsi munkahelyre. Tel.: 72/525-219--------------------------------------------------------------*310887* KE RESEK 100 most fogyni vágyót fizetésért. 06-30/9564-942------------------------------------------- *292833* KF T. kőműveseket felvesz. Tel: 30/9568- 224--------------- *311038* MIN DENNAP nyitva tartó élelmiszerboltba szakképzett eladót felveszek. Érd.: 315- 179,8-16-ig.-----------------------------------------------------------------------*309671* KÁRPITOS szakmukást jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Jelentkezés személyesen, Pataki Bútorház Pécs, Siklósi u. 10/a.-----------------------------------------------------------------------»311132* / \ Jogi kiadványok terjesztésére keresünk sok szabadidővel rendelkező, szorgalmas munkatársakat JOGÁSZLÁTOGATÓ munkakörbe, Baranya megye egész területére. Telefon, autó, jó tárgyalókészség, valamint alapfokú számítógépismeret (DOS, Windows) előnyt jelent. Jövedelem: 100.000 Ft, teljesítménytől függően. Alkalmazás módja: megegyezés szerint főállás, vagy megbízás alapján. Jelentkezését a megjelenés napján, a 30/9294-235-ös telefonszámon várja Szabó Ferenc kollégánk 8-17 óráig. V__________________________/ SZEPTEMBERI munkakezdéssel gumiszerelőt keresünk. Tel.: 30/239-6195-----------------------------------------------------------------------*311024* NA GY multinacionális cég várja azok jelentkezését, akik egy elegáns állásra hivatottak. Feltétel: jó megjelenés és kommunikációs készség. 30/9914-230,30/552-2855------------------------.----------------------------------------------*310870* NY ELVISKOLA csinos, diplomás angoltanárt keres, 2500 Ft/45 perc. T.: 06-20-9168- 461-----------------------------------------------------*-----------------*311025* NY OMDAIPARI szolgáltatásokat nyújtó cég keres fiatal, kreatív, önálló munkavégzésre képes munkatársat cégvezető asszisztensi munkakörbe. Nyomdai alapismeretek előny, „B” kategóriás jogosítvány szükséges. A pályázatokat - magyar nyelvű fényképes önéletrajz és kézzel írott motivációs levél - a következő címre várjuk: Ofszet Hungária Kft. 7623 Pécs, Szabadság u. 28. — ----------------.-------------------------------------------------*311080* PÉC S Plazában működő távközléstechnikai cég fiatal, érettségizett munkatársat keres eladó munkakörbe. Fényképes önéletrajzokat várunk „Texastel - Pécs-Plaza” 1051 Budapest, Arany J. u. 17. — --------------------------------- *310926* PÉ CSETT a Winston Étterem felszolgálót keres. Tel: 06/30/455-0551---------- *311182* ÜG YFÉLSZOLGÁLATI munkára, alkalmankénti helyettesítésre (kb 2 hónap/év), hosszú távra keres biztosítótársaság megbízható, precíz munkatársnőt. Telefon: 72/514-060,20/343-0665 — -------------------------------------------------------------------*311073* VÍZ-, gáz-, fűtésszerelőt és segédmunkást felveszek. 06/20-448-5078--------------------:---------------------------------------------------*310939* INFORMATIKAI cég keres rendszerei értékesítésére számítógépes alapismeretekkel és gépkocsival rendelkező üzletkötőket Pest megye kivételével országosan. Fizetés: alap + jutalék. Önéletrajzaikat a következő faxszámra 06-1/470-0743 vagy e-mail címre opt.ertek@opten.hu várjuk.----------------------------------------------------------------------»311090* VA GYONŐRÖKET - nőket és angolnyelv-tu- dással rendelkezőket is - keresünk bp.-i munkahelyekre. Szállás megoldható. T: 06- 1/221-8235,18 h után 06-20/911-7224.-----------------------------------------------------------------------*310844* ÉTTEREMBE szakképzett szakácsnőt és B kát. jogosítvánnyal pultost felveszünk. Tel.: 06-20-350-6785---------------- *311239* PÉ CS-PLAZA divatáru üzletbe szakképzett eladót 4 órás munkaidőre felveszek. Telefon: 06-30/227-6250 SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL rendelkező munkatársakat keresek. Kereset: 14 E Ft/hét + benzintérítés. Tel.: 06/30/298-6575-----------------------------------------------------------------------<311206* VÁMÜGYINTÉZŐT keresek. „Vám 311220” jeligére a Nagy Lajos király útja 14. hirdetőbe-----------------——:-------------------------------------------*311220* • Pénzügyi vállalkozási szak • Pénzügy adó-, illeték-, vámszak Új szakok: | • Pénzügy szak európai Uniós Pénzügyek szakirány • Pénzügy szak Közpénzügyek szakirány {államháztartási! Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. Tel.: 22/501-665 mn.: 9-15-ig Somogyi Béláné 7624 Pécs, Hungária u. 49/a. Tel: 20/386-2674; hétfőtől szerdáig 16.30-19 óráig: 72/222-379 www. minervaoo. hu Ermail.: minerva90@axelero.hu Kedvező részvételi díjak, részletfizetés! Kérje részletes tájékoztatónkat! tisztelt ügyfeleinket a Hunyadi űt 11. sz.. alatti hirdetésfelvevő irodánkban. x hírlapárusítás x hirdetésfelvétel x előfizetés Dunántúli tapló Tel.: BOS-OT3 Z 0/203 4TT O NYITVA TARTÁS: H-P 7.30-16.30 A Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ küldöttgyűlést tart 2002. IX. 18-án, 16 órakor a Pécsváradi Kultúrhzban. S’uptrend: 1. Tájékoztató a gazdálkodásról. 2. A Baranya megyei Cégbíróság 31. sz. végzésével kapcsolatos határozat elfogadása. | 3. Alapszabály módosítása. 5 „ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁG” A SIKERes üzletember titka... Az új tanévben is régi áron! kereskedő-boltvezető vendéglátó-üzletvezető képzések indulnak szeptember 2-án, heti 1 napos elfoglaltsággal S a pécsi Szivárvány Gyermekházban (a Műjégpálya mögött). | Jelentkezni lehet személyesen 2-án 9.00 és 17.00 órakor a helyszínen, j vagy az alábbi telefonszámokon: 72/251-703, 72/254-416, 72/450-747, | 20/9563-604, 20/3416-005, 20/9110-843 Pécsi Siker Oktatási Központ J A telefonszámok hétvégén is hívhatók! Részletfizetési lehetőség! PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem BTK Néprajz Tanszéke pályázatot hirdet négyórás adminisztratív munkakörre. A tanszéki titkár feladata lesz a tanszék adminisztrációs ügyeinek intézése, a többi szervezeti egységgel és a hallgatókkal való kapcsolattartás. Feltétlenül szükséges felhasználó szintű számítógépes ismeret. Eló'nyt jelent a középfokú közgazdasági végzettség, adminisztratív munkaköri tapasztalat, egy idegennyelv alapszintű ismerete, jó kommunikációs készség, pontos, önálló munkavégzés. hetőséget tartalmazó önéletrajzok és a rpk fénymásolatának beérkezési határideje: ^szeptember 9. áfás előzetes behívás alapján: 2. ícsütíirtök) 9.00 óra (a tanszék címén), í betöhfiető. Bérezés a KJT szerint. A pályázatokat az —”rféht)i crtnr#kárjük beküldeni: ÖTkil^iJ^ajzTanszék, 7624 Pécs, Rókus u. 2. Magyarorszógon már több, mint 65 üzlettel rendelkező,dinamikuson fejlődő nemzetközi műszaki áruházlánc BÁRÁNYA és SOMOGY MEGYÉBŐL keres BOLTHÁLÓZATI imiilETI VEZITDT Elvárások: boltvezetői gyakorlat, műszoki-kereskedelmi toposztalot, jó kopcsolotteremto és kommunikációs készség. Amit nyújtunk: versenyképes jövedelem, előrelépés: lehetőség fényképpel ellátott részletes szótanai Bnétetroizokot o! olóbbi címre kérjük: Vöföskő Kit. Asáenbrennet lüké, 82Ö0 Veszprém, Pópái u. 3d., 2002- szeptember 3öig. L i