Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-23 / 229. szám

10. OLDAL P 0 L I T I K A I 2002. Augusztus 23., péntek VITAFÓRUM A helyi dimenzió Még el sem csitult a tavaszi parlamenti választá­sok harci hevülete, máris az őszi önkormányzati erőpróbára koncentrálnak a politikai tényezők. Zsenge demokráciánkban negyedik alkalommal lépnek pályára a csapatok, hogy lejátsszák a négyévenkénti politikai rangadó második félide­jét. Az egész országot megmozdító tavaszi hadjá­rat után a politika helyi dimenziója kerül a figye­lem homlokterébe. Máris folyik a vetélkedés a ko­pogtató cédulákért. Nagy párviadal lesz ez is, akárki meglássa! Revánsra készül az első félidő alig vesztese, to­vábbi térnyerésre a győztes. Ismerjük a riválisok harcmodorát. A nemzet nevében kéretik ezért betartani a nemrég elfogadott választási etikai kódex intelmeit. Kissé aggódunk, netán kéré­sünk pusztába kiáltott szó marad, miért is a vá­lasztópolgárokhoz fordulunk: csak a józan ész­re hallgassanak, s védjék meg a civil értékeket. A helyhatósági választásokon, ugyanis ez utób­biak játsszák majd a főszerepet. Félő, olyan ár­nyék is rájuk vetül, mely nem civil, de nem is ér­ték. Sajnos, a mögöttünk álló tizenkét év nem volt elég gyakorló idő ahhoz, hogy az előttünk álló voksolást mindenki felelősen élje meg. Az emberek jelentős része alulinformált, közö­nyös, manipulálható. A kampányban ezért mar­kánsan meg kell jeleníteni a felvilágosítás, isme­retterjesztés elemeit is, melynek nyomán min­den választó a felelős döntés tudatában lehet. Nem szabad felülni az olyan „érveknek”, melyek szerint a nagy választásokon már min­den eldőlt, s ide már nem ér­demes elmenni. Ellenkező­leg, itt is a magas részvételi arány fejezi majd ki az igazi népakaratot! Olyan „javaslat­nak” se adjunk hitelt, hogy csak pártjelöltekre érdemes voksolni, különben szavaza­tunk kárba vész. Hamis ér­vek ezek! Az előttünk álló szavazás ugyanis a helyi érté­kekről szólnak elsősorban, melyeket leginkább elfogulatlanul a civil jelöltek képesek megjelení­teni. Miként a nagypolitikában, a helyi szinteken sem könnyű felismerni, rangsorolni egy város­rész legfontosabb céljait, érdekeit. Már pedig mindezt tudatosítani kell a polgárokban a vá­lasztások időpontjáig, hiszen csakis így tudjuk őket döntési helyzetbe hozni. Csakis a tájéko­zott választópolgár képes eldönteni, melyik képviselőjelölt érdemes a bizalmára. A jó képvi­selőjelölt erkölcsi tartásáról, lokális elkötelezett­ségéről ismerszik fel. Az önkormányzati választások előkészítésé­ben múlhatatlan érdemeket szerezhetnek a he­lyi civil szervezetek. Hamis az a nézet, mely sze­rint a civil egyesületeknek távol kell tartaniuk magukat az efféle eseményektől. Aki ilyet állít, vagy mélységesen tájékozatlan, vagy bénítani szándékszik a civil kezdeményezést. Itt mutat­hatják meg igazán a civil egyesületek, mennyire képesek lakóhelyük hasznára lenni. Hathatósan elősegíthetik a választási folyamat tartalmas le­bonyolítását, ha ők szervezik meg a leköszönő képviselő, részönkormányzat beszámoltatását, valamint az új jelöltek programjainak bemutatá­sát. A Civil Koalíció felhívja a lakosság figyelmét a sokoldalú tájékozódásra. Kéri a választókat, je­lenjenek meg a képviselőjelöltek bemutatkozó fórumain. Kopogtatócéduláikat olyan hiteles személyeknek adják, akik elnyerték a választók szimpátiáját. A nem először induló képviselők­nél tekintsék át, mit teljesítettek korábbi ígérete­ikből, mennyire voltak eredményesek választó- körzetük érdekeinek képviseletében. DR. LENDVAI ENDRE Maszatolgatunk Folytatódjék a felzárkóztatás! Ismét szólni kell! Olvasva az ÚDN aug. 16-i száma 5. oldalán írt „Kisgazda sérelmek félre­téve” című írást és látva a Pécsi TV műsorát, ismét szóvá kell tennem egyet és mást a kisgazdamozgalom­mal kapcsolatban. Dr. Torgyán József demagóg dik­tátort előbb gátlástalanul kiszolgáló vazallusok, majd kizártak a helyha­tósági választásokra készülve ismét egymásra találtak, mert a képviselői székszerzés érdekük ezt kívánja. Hangya Antal, aki éveken át megyei elnökként szolgálta a vezért, majd kizárták, most a Kisgazda Szövetség színeiben evez, összeborul a moz­galomba csak 1997-ben berepülő és ott hirtelen Torgyán József jóvoltá­ból magas pozíciót elérő, majd kegy- vesztett „széltyúkkal” (Torgyán Jó­zsef szavai), Liebmann Katalinnal és csatlakozik hozzájuk a csúfosan megbukott Torgyán-párti megyei el­nök. Sérelmek félretételéről, egység­ről papolnak. A kisgazda érzelmű embereknek elegük van a székvadászokból, a diktátorból. Utóbbinak, ha lenne tar­tása, önbecsülése, a választási vere­séget követően azonnal le kellett volna mondania. De nem ez történt! Torgyán József ismét elnök lett. Le­het az is, megbízatást teljesít ­mondják. Minden esetre egy dolgot elért: szétverte a pártot. Bízom abban, hogy az ország- gyűlési választásokra kijózanodott választópolgár most is világosan lát és tudja, hogy „ széltyúk és szélka­kas” nem szolgálja érdekét sem a vá­lasztásokon, sem a párt újjászerve­ződésében. Ez utóbbi égetően fontos lenne. Ezt alul, helyben kell kezdeményez­ni és e folyamat kiveti magából a karrieristákat. Alapjait 1993- ban alakult Történelmi Kis­gazda Párt már lerakta. E párt mindig is és a továbbiakban is önálló nemzetet szolgáló, és nem hajlandó összeborulni, erkölcstelen alkut kötni székvadász, vagy éppen szalámitaktikázó gyülekezetekkel. Szervezete megyénkben is műkö­dik (Levélcíme: Pécs Móra F. u. 60.) és várja minden szolgálni akaró em­ber csatlakozását, hisz nélküle a nemzeti érdeket szolgáló mozgalom elhal. SzentpáU László 92'-ben kizárt kisgazda Ha besározódunk, akkor az len­ne a jó, ha mindenki besározód- na, és így a mi sárosságunk egy­általán nem lenne feltűnő. Tehát elő az emlékekkel és a sárgom­bócokkal!- Emlékszel? Te is ültél az út- törővasúton. Te is mondtad, hogy „szabadság, elvtárs”. Te is jártál szemináriumra, nyaraltál KISZ-táborban. Talán még bé­kekölcsönt is jegyeztél? Aztán később esténként írtad a jelen­téseket rólam. Én meg terólad. Na és? Ez akkoriban egy olyan össznépi játék volt. írtuk a je­lentéseket egymásról. Én példá­ul olyan remek jelentéseket küldtem rólad, hogy annak kö­szönhetted a kinevezésedet, elő­meneteledet. Az én jelentésem­nek köszönhetted, hogy a meg­becsült culágeri státuszodat a sokkal előnyösebb segédmun­kási állásra cserélhetted. Egyál­talán azt is nekem köszönheted, hogy a lenézett irodai állásodat otthagyva tagja lehettél a mun­kásosztálynak. A tollat, írógé­pet, számológépet felcserélhet­ted a sokkal férfiasabb kalapács­csal. Légy büszke rá és hálás. Azt nyilván tapasztalhattad, hogy egy nyavalyás irodistánál mennyivel keményebb tartású egy munkás. Na látod, hogy van tartásod, azt is nekem, illetve a jelentéseimnek köszönheted. Azt akarod mondani, hogy te sose írtál jelentést senkiről? Azt akarod mondani, hogy a kalapá­csot kezelő emberek álta­lában nem vol­tak spiclik? Most miért akarod elvenni a kedvemet? Olyan jó volt az hinni, hogy te is, meg ők is... És még azt is mondod, hogy a kalapács örö­kös nyomokat hagyott a karo­don? Miért nem vigyáztál? Kala­pácsból van sokféle, kis kala­pács, nagy kalapács, még na­gyobb és sarló-kalapács. A sarló­kalapácsot kellett volna válasz­tanod, de hát ez csak amolyan késői jó tanács. így bagatellizáljuk az ügynö­kökkel teli sötét múltat, miköz­ben bizottságok könyökig tur­kálnak az egykori jelentések­ben. Bangó Géza 56-os szóvivő Önkormányzati képviselőjelöltjeink előre is köszönik támogatását: 1. vk.: Dr. Aradi Péter 06 30 504 5006 2. vk.: Gál György 06 20 531 1410 3. vk : Németh Gabriella 06 20 531 9133 4. vk.: Bauer Ferenc (független) 06 72 228 683 5. vk,: Bölcsházy Éva 06 20 540 4716 6. vk.: Szebeni János 06 20 927 5700 7. vk,: Bretter Zoltán 06 20 323 6255 8. vk.: Dr Heindl Péter 06 30 997 5416 9. vk.: Dr. Hudvágner Sándor (MSZP közös jelölt) 06 30 298 8753 10. vk.: Petrovits József (MSZP közős lelőtt) 06 30 277 3350 11. vk.: Horváth Zoltán (MSZP közös jelölt) 06 20 340 4640 12. vk.: Weller János (MSZP közős jelölt) 06 20 956 9501 13. vk.: Bors László 06 20 921 3216 14. vk.: Péter Pál 06 30 277 8115 15. vk.: Márton Illés Attiláné 06 20 978 9507 16. vk.: Polai Zoltán 06 30 984 0487 17. vk.: Lukács András 06 30 2161113 18. vk.: Kréling Katalin 06 20 934 7562 19. vk.: Gyura Barbara 06 30 3531478 20. vk.: Józsa György Tivadarné 06 30 2564977 21. vk.: Kovács Gyula 06 20 358 5151 22. vk.: Káplán János 06 30 276 8037 23. vk.: Mátis Ildikó 06 20 442 0597 24. vk.: Horváth Gábor 06 20 994 2874 (a megadott telefonszámon elerhetoek) elmennek, vagy azok beküldhetöek a következő címre: SZDSZ Iroda, 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. Fizetett politikai hirdet« A Munkástanácsok Országos Szövetségének Elnöksége a legutóbbi ülésén az alábbi Ál­lásfoglalást adta ki: A Munkástanácsok Országos Szö­vetségének Elnöksége aggoda­lommal figyeli a Medgyessy-kor- mány kihátrálását a munkaválla­lóknak tett választási ígéretek mö­gül. A parlamenti választásokat megelőző időkben nem kezdő­dött úgy a munkavállalók helyze­tével kapcsolatban MSZP-nyilat- kozat, amely nem arról szólt: „tűrhetetlen, hogy a munkaválla­lók ilyen alacsony mértékben ré­szesülnek a gazdaság jó teljesít­ményéből”. A kormányra kerülést követő­en az első pénzügyminiszteri tá­jékoztatón a szociális partnerek azt hallják, hogy tarthatatlan az eddigi keresetkiáramlás, nettó bérnövekedés és ezzel együtt járó fogyasztásnövekedés. „A szak- szervezetek fogják vissza magu­kat az őszi bértárgyalásokon.” Ezt követően a Pénzügymi­nisztérium részéről újabb, a Munkástanácsok Országos Szö­vetsége számára elfogadhatatlan bejelentés, vélemény látott nap­világot a kormány EU előcsatla­kozási programjáról tartott tájé­koztatón, nevezetesen Kovács Al­mostól, hogy a magyar bérek EU-s felzárkóztatási programja az el­múlt négy év során megtörtént. Konkrétan: a Medgyessy-kor- mány egy tagja nyilván nem egyéni véleményét megfogal­mazva a sokat támadott Orbán- kabinet tevékenységét elismerve (akarata ellenére) a szakszerve­zetek számára fontos követelést teljesítettnek tekinti, amelyet el lehet felejteni az elkövetkező négy év során. Ezek vészjósló je­lek, az MSZP kormányzati tevé­kenységének állandó velejáróját, a bérek reálértékének vesztését vetítik előre, kevés realitással ke­csegtetve a munkavállalók hely­zetének javulására tett választási ígéretek megvalósulását. A Munkástanácsok Országos Szövetsége követeli, hogy az Or- bán-kormány idején megkez­dődött Európai Bérfelzárkózta­tási Program folytatódjék, és a csatlakozásig a magyar bérek érjék el az EU átlagának alsó határát. Ehhez elengedhetetlen, hogy folytatód­jon az Orbán-kormány alatti reál­kereset-növekedés üteme mini­mum évi 10%-os mértékben. A Munkástanácsok Országos Szövetségének Elnöksége további felháborodásának ad hangot, mert az MSZOSZ forgatókönyv­szerűén alkalmazza a munkavál­lalókat sújtó kormányzati elkép­zelések közepette, mint a Bokros­csomag idején a szakszervezeti kiszorítósdi módszerét, amikor a Munkástanácsok Országos Szö­vetsége országos érdekegyeztetés­ből vdó kiszorítása volt a cél, fél­retéve a szakszervezeti szoros együttműködés elmúlt években hangoztatott, nyilvánvalóan ál­szent szlogenjét. Az MSZP-MSZOSZ szoros együttműködését ismerve nyil­vánvaló, hogy a „demokrácia cso­mag” részének tekinthető a szán­dék. Perényi József, a Szövetségi Tanács titkára Civil Koalíció A Civil Koalíció, az 1994-ben alakult Polgári Kör Pécs Egyesület kezde­ményezésére a Nyugdíjas Egyesület Pécs, valamint a LAKTASZ csatlako­zásával jött létre. Polgármester-jelöltünk: Kerényi János alpolgármester. Képviselőjelöüjeink: 1. vk. Balogh Hona nyugdíjas ápolónő, 2. vk. Czimmer Tamás in­tézményvezető, 3. vk. dr. Kary Klára nyugdíjas jogtanácsos, 4. vk. Birinyi Zoltán cégtulajdonos, a PBKIK alel- nöke, 5. vk. Viola István VSZO nyug­díjas választmányi tag, 6. vk. Hoff- bauer József elnök vezérigazgató, önkormányzati képviselő, 7. vk. Kerényi János alpolgármester, 8. vk. Jánosi Mária nyugdíjas, 9. vk. Mol­nár Géza igazgató, 10. vk. Telegdi Attila ügyvezető igazgató, 11. vk. Lekszné Tóth Julianna műszaki ve­zető, 12. vk. Sajkás Péter mérnök, 13. vk. Dobi Attiláné lakásszövetke­zeti elnök, 14. vk. Tomics János nyugdíjas, 15. vk. Váczy Győző szakszervezeti vezető, 16. vk. dr. Muity Klára jogász, 17. vk. Csondor István műszaki vezető, 18. vk. Fónay György technikai vezető, 19. vk. Vér Margit tanító, a BMLSZ női instruktora, 20. vk. Szabó Ferencné nyugdíjas, 21. vk. Varga Péter gazda­sági-műszaki munkatárs, 22. vk. Somogyváry Attila közgazdász, 23. vk. Boros Bálint főiskolai hallgató, 24. vk. Fenyvesi Lajos nyugdíjas. Kampányirodánk: 7621 Pécs, Rá­kóczi u. 11. Tel.: 210-064, e-mail: civilk@dravanet.hu Nyugdíjasok Egyesület Pécs Dolgozzunk Együtt Pécsért! Jobboldali együttműködés A napokban mutatta be a Fidesz- Magyar Polgári Párt pécsi elnöksége a városban az önkormányzati vá­lasztásokon induló jelölteket. Vala­mennyi körzetben összefogásban indítanak jelölteket a polgári válasz­tási együttműködésben résztvevő pártok, szervezetek (Fidesz, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Keresz­ténydemokrata Szövetség, Kisgazda Polgári Egyesület). A 24 választóke­rületben ugyanakkor vannak olyan jelöltek is, akik egyetlen pártnak sem tagjai, az együttműködés mögé ugyanis civil szervezetek és a Pé­csen megalakult több mint 150 pol­gári kör is felsorakozott. A jelöltek: Pataki Ferenc (1. vk), Molnámé Gorái Edit (2. vk), Fónai János (3. vk), dr. Fékké Éva (4. vk), Staub Er­nő (5. vk), De Blasio Antonio (6. vk), dr. Mikes Éva (7. vk), dr Gáspár Gab­riella (8. vk), Trombitás Károly (9. vk), Nagy Csaba (10. vk), dr. Füredi Péter (11. vk), dr. Révész Mária (12. vk), Bánkod Ferenc (13. vk), Bognár László (14. vk), Erb József (15. vk), Papp Gábor (16. vk), Majdik Miklós (17. vk), Csizi Péter (18. vk), dr. Aszó­di Pál (19. vk), Benkő-Kónya Lóránt (20. vk), dr. Schmidt Pál (21. vk), dr. Bódi Csilla (22. vk), Pfeffer József (23. vk), Várbíró Péter (24. vk). NY. SZ. Egy hajléktalan monológja Az utóbbi évtizedben új társadal­mi jogállás intézményesülésének lehetünk tanúi. Neve: hajlékta­lan. E páriák 1990-ben még csak húsz-huszonötezren voltak. Ma a számuk - KSH-adatok szerint - meghaladja a százezret. Ha így van, ma Magyarország minden századik állampolgára hajlékta­lan. Az embert lehangolja a látvá­nyuk. Hiszen többsége önhibá­ján kívül került ilyen szánalmas helyzetbe. Reggelenként lakásom ablaká­ból látom, miként „vallatják” a szemetes konténereket - olykor egymást követő hullámban - jobb sorsra érdemes emberek, ágrólszakadtan, egykedvűen. Egyiküket megszólítom: érdekel­ne, mivel hívta ki maga ellen a sorsot, hogy kukázásra kénysze­rült? „Egy százasért elmondom ma­gának” - válaszolta önfeledt vi- gyorral. Itt a pénz és mondja - álltam rá az alkura.- Ez a „dicsőséges rendszer” te­het róla. Munkanélküliként fölös­legessé váltam a családban, köz­ben rákaptam az italra, s ide jutot­tam. Azelőtt, ha imponált, ha nem, dolgoznom kellett. Most pe­dig, ha akarnék, sem kapnék munkát. Valamiből azonban él­nem kell, hát ezt teszem. Nehogy azt gondolja, hogy csak a magam- félék kukáznak. Mások közül is ráfanyalodnak efféle foglalatos­ságra. De eszembe sem jut pa­naszkodni. Hiszen olyan szaba­don élek, akár az Isten madarai, ott hajtom álomra a fejem, ahol rám esteledik, csillagos sátorban alszom köztéri padokon, vagy a ligeti bokrok alján. Csak telente nehezül meg számomra némi­képp az élet. Ilyenkor valamelyik ingyenkonyha előtt besorolok a levesre várók glédájába. Ha pedig a várótermekből és a lépcsőhá­zakból kitessé- I kelnek, ígvek- szem hajlékta­lan szállásra menekülni a hi­deg elől. Tudja, nekem már csak a becsüle­tem számít. Az önérzet, a sze­mérmesség és a szégyen mellékessé váltak szá­momra. Igényem napi néhány da­rabka kenyér megszerzéséig ter­jed. Nem is vágyom többre. Jól érzem magam a bőrömben, gond­talanul telnek a napjaim. Látom az arcán, hogy ezt furcsállja. Pe­dig a dolog egyszerű. Nincsenek 0r. Südi Bertalan kötelezettségeim. Nem kell adó­bevallást készítenem. Nincs va- gyonom, üzleti vállalkozásom, adózandó nyereségem. Nem gyö­tör a fűtési díj, a benzin árának alakulása sem érdekel. Nem le­sem szorongva a pénzes postást, hozza-e vagy sem a havi járandó­ságomat. Nem kell tartanom a vil­lany- és gázszámlás érkezésétől, a közösköltség fizetése sem okoz gondot. A szavazásnál sem számoltak velünk, ami nem baj. Hiszen a szavazásra invitáló értesítést - cím híján - úgysem tudták volna szá­munkra ldkézbesíteni. Ellenben lehet sokat beszélni, szónokolni rólunk, cselekedni, még inkább „álcselekedni” az érdekünkben. Az elmondottakból az tűnik ki, hogy mégsem olyan jó hajlékta­lannak lenni. Dr. Südi Bertalan

Next

/
Oldalképek
Tartalom