Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-11 / 218. szám

2002. AUGUSZTUS 11. ARCKÉP 7 A polgár és az ő körei ■ - Most jött vissza a szabadsá­gáról. Sokáig volt távol? Azért kérdezem, mert most van a munka dandárja a polgári kö­rök szervezésében.- Két hét pihenést engedélyez­tem magamnak. Tavaly nyáron a Fidesz-MDF választási megálla­podás tető alá hozásán dolgoztam - ezért csupán öt napig voltam szabadságon idén tavasszal pe­dig parlamenti választások vol­tak, ezért rendkívül megterhelő volt számomra az elmúlt két év. Ráadásul mindjárt itt van az ön- kormányzati kampány, tehát rám fért egy kis lazítás.-Hol járt?- Három napot a szülőváro­somban, Szombathelyen, a többi időt Szigligeten, anyósomék fahá­zában töltöttem.- Meg a biciklijén.- Persze, szenvedélyes kerék­páros vagyok, most is bekere­keztem az egész Káli-medencét, Magyarország szerintem leg­szebb vidékét.- Önnél volt a telefon, a bi­ciklin is dolgozott?- Végig be volt kapcsolva, na­ponta húsz hívást kaptam. így hát elmondhatom, hogy a szabadsá­gom idején sem tétlenkedtem, másrészt úgy mentem el, hogy egy csomó dolgot beindítottam, ügyet intéztem, így nem volt lelki­furdalásom.- Miként esett önre a válasz­tás, hogy a polgári körök főszer­vezője legyen?- Tisztázzunk valamit. Én nem szervezek polgári köröket, ezek teljesen alulról jövő kezdeménye­zések. Egyébként pedig Orbán Viktor kért fel erre a koordinátori feladatra, amit jobb híján kabinet­főnöki pozíciónak neveztünk el.- Azonnal igent mondott? Nem konzultált először pártjá­nak vezetőivel, nem kérdezte meg a családját?- Gondolkodás nélkül elfo­gadtam a miniszterelnök úr fel­kérését, hiszen rendkívül tiszte­lem, és nagyra tartom őt, más­részt tökéletesen egyetértek az elképzelésével. A feleségemtől és az ikerlányaimtól utólagosan kértem és kaptam meg a jóváha­gyást, az MDF-en belül viszont kétségtelenül adódott ebből egy kis félreértés.- Olyannyira, hogy etikai vizsgálatot kezdeményeztek ön ellen.- Valóban. A pártomon belül nem mindenki értette meg a pol­gári köröknek a lényegét, a mun­kám jellegét, s be kell vallanom, volt néhány ember részéről némi kicsinyes féltékenység is. De sze­rencsére túl vagyunk az ügyön, s engem nem marasztaltak el.- Lehet, hogy a párttársai megértették a polgári körök lé­nyegét, a lakosság egy része azonban még mindig nem tud­ja, miért van ezekre szükség. Beavatna a részletekbe?- Orbán Viktor Kossuth téri nagygyűlésével kezdődött. Akkor ott összegyűltek - egyes becslé­sek szerint - legalább másfél mil­liónyian. A jelenlévők fölemelték a fejüket, körbenéztek, és látták, hogy milyen sok emelkedett lé­lek, tiszta tekintetű ember társa­ságában vannak. Akkor még azt lehetett hinni - a két választási forduló között voltunk -, hogy a kampány vonzotta oda a tömeget. De május hetedikén a Dísz térre is több százezren jöttek el, s ekkor mondta azt Orbán Viktor, hogy a választásokat ugyan elvesztettük, de a fontosabb kérdésben győz­tünk, megnyertük magunknak egymást. Akkor kérte azt is, hogy a polgárok hozzanak létre öntevé­keny csoportokat, köröket, azok­nak az embereknek az összefogá­sa révén, akik azonos értékrendet vallanak, azonos módon gondol­kodnak a világról, a hazáról. S örömmel mondhatom, eddig 150 ezer taggal több mint tízezer kör Orbán Viktor május 7-én a budapesti Várban elmondott beszédében ismertette meg hallgatóságával, hogy szerinte mi a teen­dő az elvesztett parlamenti választások után. Az egykori miniszterelnök azt kérte a velük szimpatizálóktól, hogy az ország­ban hozzanak létre polgári köröket, s ezek a civil szerveződések hátországul szolgálhatnak a jobboldali pártoknak. A feladat koordinálására Hende Csabát kérte fel. A volt igazságügyi államtitkár, az MDF általános elnöke azonnal igent mondott - ami kisebb zavarokat okozott a pártjában -, tisztségeiről lemondott, s azóta politikusi pályáját elsősorban ennek a munkának szenteli. Már 150 ezren tagjai a köröknek, döntő többségük sohasem volt és most sem tagja egyetlen pártnak sem. Hende szerint ezek az emberek jobboldali keresztény-konzervatív értékrendűek, szeretnének egy közösséghez tartozni, de nem akarnak párttaggyűlésre járni, részt venni a politikai csatákban. A körök rövidesen megmutathatják erejüket. Országos demonstrációt ígértek arra az esetre, ha a közszolgálati televízió ügyvezetője nem vonja vissza személyi döntéseit, amellyel több, a polgári értékrendhez közel álló tévést távolított el. alakult meg. így már most jelen­tősen túlteljesítettük Orbán Vik­tor kérését, aki májusban abban reménykedett, hogy rövidesen több száz kör tevékenykedhet.- Gondolom, ezért meg­dicsérték. Miben látja a siker okát?- Három tényezőben: egyik az előző kormány sikeres négyévi teljesítménye, másik a választási eredmény sokkja, harmadrészt pedig annak az Orbán Viktornak a hívó szava, aki a jobboldali ér­zelmű emberek szemében osztat­lan elismerésnek örvend.- De kik ezek az emberek, honnan tudják, hogy valóban az önök által képviselt értéket képviselik? S nem tartanak-e a provokátoroktól, attól, hogy politikai ellenfeleik is be­épülnek?- Olyanok alkotják a köröket, akik keresztény-konzervatív gon­dolkodásúak, támogatják ezeket a politikai erőket, rájuk szavaznak, de nem kívánnak párttagok lenni. Nem mindenki szeret ugyanis taggyűlésre járni, részt venni a politikai küzdelmekben, hierar­chikus szervezetben dolgozni, vagy például etikai bizottság előtt számot adni tetteiről. Arról nincs szó, hogy leellenőriznénk őket, de aktivistáink, alkalmazottaink felhívják - az adatvédelmi jogsza­bályok maximális betartásával -, regisztrálják őket, elbeszélgetnek veiül terveikről, arról, hogy mit szeretnének dolgozni, ebben mi miként tudnánk őket segíteni, ho­gyan tarthatjuk velük a kapcsola­tot. Ilyenkor pedig nagyjából'ki­derül, hogy valóban komolyan gondolják-e mindezt. Beépülni pedig azért nem érdemes közé­jük, mert ezek a körök nem me­rev struktúrákban működnek, nincs vezetőjük, nincs hatalmuk, nem vesznek részt a döntési me­chanizmusokban. Ennek ellenére persze történtek zavaró kísérle­tek. Például Juszt László, az is­mert baloldali, liberális érzelmű riporter is bejelentkezett, hogy megalakított egy polgári kört, és kérte a többiek adatait. Miután azonban ez jogszabályokba ütkö­zik, természetesen megtagadtuk a kérését.- Azt értem, hogy az ön- kormányzati választáson ezek­re a körökre komoly feladatok hárulnak a kampányban, vala­mint a szavazás törvényességé­nek ellenőrzésénél. De mit fog­nak csinálni a következő vá­lasztásig?- Valóban szerepet szánunk nekik a helyhatósági voksoláson, hiszen a parlamenti választás nagy tanulsága, hogy a baloldali győzelem egyik legfőbb oka az ő szervezettségükben rejlett. Ugyanis még a pártállami időkből megmaradt az egykori MSZMP- tagokra, szakszervezeti vezetők­re, munkásőrökre vonatkozó adatbázisuk, így nem volt nehéz a szimpatizánsaikat mozgósítani­uk. Mi is sokan voltunk, vagyunk, de jobbára elszigetelten. A polgá­ri körök megalakulásával pedig többek között elérhetjük azt, hogy ezek az emberek kapcsolat­ba kerülnek egymással, informá­ciókhoz jutnak, közös programo­kat szerveznek maguknak. Tehát az önkormányzati választások után is érdemes lesz a polgárok­nak együtt maradni. Ha élhetek egy kis történeti visszaemlékezés­sel: Kerkai Jenő jezsuita atya 1935-ben alapította meg a KALOT-ot. Ez lett a két világhábo­rú között a legjelentősebb civil szerveződés Magyarországon, tíz év alatt félmülióra növekedett a taglétszáma. Nem is csoda, hogy Rákosi Mátyás 1946-ban szétver­te. És az sem véletlen, hogy amíg a kommunista pártvezér Mindszentyt csak kellemetlennek tartotta, addig Kerkait veszélyes­nek. S azután negyven évig a kommunista párt kisajátította ma­gának a szervezetek alapításának jogát, minden alulról jövő civil kezdeményezést elfojtott. A mai baloldal épp attól ideges, hogy a polgári oldal kezdi megszervezni magát, s most reális esély van ar­ra, hogy kialakuljon egy működő és életképes tömegmozgalom, amelynek bázisát a keresztény- konzervatív gondolkodású embe­rek alkotják.- Csakhogy a két világhábo­rú között az emberek - más le­hetőségek híján - sokkal in­kább ráértek egyletekben tevé­kenykedni, ma viszont van té­vé, videó, el lehet utazni Balira, ott van a kapolcsi fesztivál, a Sziget, és napestig sorolhat­nám. Mindezzel csak arra akartam utalni, nem biztos, hogy sokaknak van idejük és igényük ilyen együttlétekre.- Ha vasárnap délelőtt betér egy bajor kisváros kocsmájába, ott talál egy tucatnyi népviseletbe öltözött férfit és nőt, akik a temp­lomból jövet például épp fúvós­koncertet adnak, s amikor a poli­tika szóba kerül, teljes mellszé­lességgel a CSU mellett érvelnek, és mindenki tudja, hogy rájuk is szavaznak. Németországban és más nyugati államokban számta­lan ilyen kisebb-nagyobb létszá­mú csoport van, ahol a közösen gondolkodó emberek gyűlnek össze, holott ott még több a lehe­tőségük, hogy más programokat csináljanak.- S mit tesznek akkor, ha Hende Csaba Született: 1960-ban, Szombathelyen Iskolai végzettsége: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, ügyvédi szakvizsga Munkahelyei: 1986-tól egyéni ügyvéd, 1991-től a Honvédelmi Minisztériumban parlamenti titkár, főosztályvezető, kabinet­titkár, 1994-től ismét ügyvéd, 1998 és 2002 között az Igazság­ügyi Minisztérium politikai államtitkára Politikai pályafutása: 1988-tól tagja az MDF-nek, 1990-ben szombathelyi elnök, 1993-tól az országos választmány tagja, 1996 óta az országos elnökség tagja, 1999-ben lett a párt alelnöke, 2001-ben általános alelnöke Családja: Nős, felesége tanítónő, két lánya van szélsőséges csoportok polgári körös jelszóval törvényelle­nes dolgokat művelnek? Te­szem azt, nemcsak a szavaza­tok újraszámlálását követe­lik, hanem fegyveres harcra szólítanak fel a mostani kor­mány ellen.- Meggyőződésem, hogy a pol­gári körösök - legfeljebb elenyé­sző kivételtől eltekintve - csak törvényes akciókat kezdemé­nyeznek, távol áll tőlük az ökölrá­zás, az erőszak. S természetesen mi is csak olyan ötleteket karo­lunk fel, amelyek jogszabályokat nem sértenek. Az persze, hogy egy rendezvényen esetleg kor­mányellenes jelszavak hangza­nak el, még bőven belefér a de­mokratikus keretekbe.- Bár említette, hogy a pol­gári körök mozgalma egy laza szerveződés, azért kell egy köz­pont, ahol az egész koordinálá­sa folyik. Megvan már, hogy hol lesz a székházuk, s hogy miből veszik meg?- Én inkább szolgáltató köz­pontról beszélnék. Kinéztünk már egy ingatlant, a címét azon­ban még nem szeretném elmon­dani. Az árát pedig a tagok ado­mányából teremtjük elő. Egyéb­ként ezzel már sok szélhámos vissza is él, megtudtuk, hogy töb­ben járják a házakat, és Orbán Viktor nevében pénzt gyűjtenek a vásárlásra. Itt néhány munkatár­sunk fog majd dolgozni, akik be­gyűjtik az információkat, rendel­keznek adatbázisokkal arról, hogy a körök például milyen elő­adókat hívhatnak meg, össze­gyűjtik a többiek ötleteit, és az ér­deklődőket minden fontos kér­désről tájékoztatják.- Egyik szombathelyi ügy­véd kollégája azt mondta ne­kem, már csak azért sem örült a Fidesz-MDF vereségének, mert attól tartott, hogy önnek ellenzéki politikusként lesz ide­je ismét praktizálni, s elhódít­hat a többiektől - így tőle is - egy halom ügyfelet.- Nézze, én nem vagyok meg­élhetési politikus, s talán idealis­tának tűnök, de engem a belső parancs vezérelt, amikor társadal­mi munkában elvállaltam ezt a feladatot, s lemondtam a pártve­zetői tisztségeimről, a parlamenti bizottsági elnöki posztról, továb­bá a jól fizető praxisomat sem folytatom. De 1988-ban is azért léptem be az MDF-be, mert arra gondoltam, mit fogok majd a lá­nyaimnak válaszolni, ha évekkel később megkérdezik: apa, te hol voltál, mit csináltál, amikor az ég zengett. S akkor sem akartam, hogy magyarázkodnom kelljen. Most is egy történelmi szituáció szereplője lehetek, s ezzel a lehe­tőséggel szeretnék élni.- A munkájában mit szeret­ne elérni - vegyük a katolikus legényegyletet ismét példaként - mondjuk tizenegy év múlva? Elégedett lenne ötszázezer taggal?- Remélem, messzire jutunk el a következő években. De most nem a távoli jövővel foglalko­zom, hanem azzal, hogy a jelen­ben minél eredményesebben dolgozzunk. Almási B. Csaba \

Next

/
Oldalképek
Tartalom