Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-11 / 218. szám

8 UTAZAS 2002. AUGUSZTUS 11. Pekingi kacsa Az egyik televízió szenzációs hírt közölt a napokban. Be­jelentették, hogy hazánk is rákerül azoknak az országok­nak a listájára - Európában ide tartozik Németország és Görög­ország ahova a kínai állam­polgárok a korábbiaknál sokkal szabadabban utazhatnak. Mi­után már jóval több mint egy- milliárd lakója van az ázsiai országnak, ha csak a népesség elenyésző kisebbsége venne repülőjegyet Budapestre, az is hatalmas tömeget, a be­utazóturizmus fantasztikus fellendülését jelentené. (Tóth Tamás külügyi szóvivő azonban lehűtötte a kedélyeket. Lapunknak elmondta, a hír nem igaz, félreértés történhetett. Mint más forrásból megtudtuk, egy ki­adványt rosszul fordítottak le. Kí­na budapesti nagykövetségének sajtómunkatársa sem hallott a erről, továbbra is csak hivatalos kiküldetéssel, üzleti, illetve tanu­lási céllal vagy rokonlátogatásra jöhetnek, illetve ritkán csopor­tok. Bár - jelentette ki - bővül azon országok köre, ahová szabadabban utazhatnak honfi­társai. így elképzel­hető, előbb-utóbb kínaiaiak tíz-, száz­ezrei érkezhetnek. A nagy kérdés csupán az, hogy tudna-e velük mit kezdeni a hazai idegenforgalom. Rubovszky András a VR-nek úgy fogalmazott, Európa-szerte kontroll alatt tartják őket, mert félnek az illegális letelepedőktől. Az Országos Idegenforgalmi Bi­zottság alelnökének véleménye szerint azonban a hazai idegen- forgalomnak szüksége lenne rá­juk. Rubovszky 1996-ban egy szállodai delegáció tagjaként járt Kínában, ahol magas rangú veze­tőkkel tárgyaltak arról, hogyan le­hetne behozni hazánkba a kínai turistákat. A dél-kínai tartomá­nyoknak elég erős a gazdasága, így ebben a térségben elég sok a potenciális turista. Ők egyelőre Thaiföldre, Indonéziába és Ausztrália utaznak leginkább, de egyre többen érdeklődnek Euró­pa iránt is. Ezt a piacot meg kelle­ne szerezni a hazai turisztikai ágazat számára, mert az ázsiaiak fizetőképesek. De természetesen kontroll alatt, cso- , portos turizmussal, Pénzesek, hálásak, szervezett keretek érdeklődők között. Ezzel a kí­nai és a magyar vezetők egyaránt egyetértettek. A volt szállodaigazgató, a hazai turiz­mus egyik legismertebb szakértő­je úgy véli, az szolgálná igazán a magyaror turizmus érdekeit, ha hazai utazási irodák létesülnének Kínában is, s nem lenne szeren­csés, ha kínai cégek irányítanák ezt a folyamatot, Magyarorszá­gon már van kínai szálloda, uta­zási iroda, és ezáltal is csak a ma­gyar turizmus haszna csökkenne.- A mi cégünk nagyon szíve­sen vállalná kínai turistacsopor­tok beutaztatását, hiszen rendkí­a kínai turisták vül jók a tapasztalataink - mond­ta lapunknak Fábián Judit, az IBUSZ beutaztatási osztályveze­tője. - Még a rendszerváltás előtt rendszeresen fogadtunk kínai csoportokat. Nagyon érdeklő­dőek az országunk iránt, hálás és fegyelmezett vendégek, nem szo­kott velük probléma lenni. Nem nagyon ismerik az európai ára­kat, így nagyon gyakran átverik őket. A vendéglátóhelyeken irreá­lisan magas borravalókat oszto­gattak, gyakran kellett őket fi­gyelmeztetni emiatt. Az idén már nyolc csoporttól kaptunk megke­resést, de sajnos hét le is mondta, mivel nem kaptak vízumot, a nyolcadik még küzd érte. Elég gazdag egész napos programokat igényelnek, amely Budapestet, a Dunakanyart és a Balatont érinti.- Én is hallottam olyasmiről, hogy a jövőben egyszerűbbé ten­nék a kínaiak számára, hogy tu­ristaként világot láthassanak - fogalmazott Nagy Réka szálloda- igazgató. A mi szállodánkban - annak dacára, hogy az épület Bu­dapest legnagyobb kínai piaca, a Fáy utcai mellett van - sajnos kevés a kínai vendég, többet is szívesen látnánk. A. B. Cs. - B. L. Kedvenc városok 3. Bangkok m Thaiföld |L... _ 4. Róma , JU S z c Olaszország íároj/Ország 1. Sydney Ausztrália 2. Firenze Olaszország í e. =5 I* 8. 9. 10. Egj-esüit Államok San Francisco Egyesült Államok Párizs Franciaország Velence Olaszország London Nagy-Britannia Hongkong Hongkong (A világ egyik legnagyobb internetes utazási magazinja felmérést készített arról, me­lyek a világ legkedveltebb váro­sai. Talán nem véletlen, hogy az ausztráliai metropolisz győ­zött, hiszen az olimpiának kö­szönhetően hatalmas hírverést kapott. A sokak által Európa legszebb városának tartott Fi­renze ezüstös helye sem meg­lepetés, a thaiföldi Bangkokról azonban csak kevés magyar tudja, mi is a vonzó benne. Ró­mát ismerjük, New York a világ fővárosa, San Franciscót pedig az amerikaiak egyenesen imádják. S miért maradt le Párizs, Velence, London...? Sü Időről időre kiderül, hogy gyorsan változó világunkban igenis vannak újra felfedezendő értékek - ilyen a tej is. Külföldi kutatások so­ra bizonyítja: nincs más olyan táplálékunk, mely olyan gazdag egészségvédő anyagok­ban, mint a tej. Erről beszélgettünk dr. Szakály Sándor professzorral, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet kutatás-fejlesz­tési igazgatóhelyettesével.- Lehetségesnek tartja, hogy a jövőben például érelmeszesedés ellen az orvos gyógy­szernek tejet rendel?- Kiegészítő „kezelésként” számításba vehe­tő. Ugyanis külföldi szakemberek évtizedes mikrobiológiai kutatásai bizonyítják: a tej- és a tejtermékek a leggazdagabbak biológiailag aktív, egészségvédő anyagokban.- Melyek a legfontosabb egészségvédő hatásai ezeknek a bioaktív anyagoknak?- A tej segíthet megelőzni-gyógyítani a ma­gas vérnyomást, az érelmeszesedést. Vérrög­képződés-gátló anyagai (például az anti- oxidáns vitaminok) révén kivédheti az infark­tust, anti-karcinogén hatásával pedig meg­előzhetőek bizonyos daganatos megbetegedé­sek. A sokat szidott tejzsírban öt fontos rák­ellenes anyag van, két zsírsavcsoport ideális aránya pedig az érelmeszesedés ellen hat. A tejfehérje és savófehérje egy része antibak- teriális hatású, más csoportjai segítik a vas, a nátrium-kálium, folsav felszívódását, ami gá­tolja a vérrögképződést.- Ön szerint a „hizlaló” tejcukor is fel­értékelődött.- Feltétlenül, hiszen a vastagbélrák megelő­zéséhez fontos bélbarát baktériumok, a pro­biotikumok tápanyagát épp a laktóz tartalmaz­za. Fontos még, hogy a tejben több mint más­félszer annyi a kalcium, mint foszfor. Ez nem­csak a csontok miatt fontos, de vastagbélrák és a vesekő megelőzéséhez is. Továbbá a tej há­romszor annyi Káliumot tartalmaz, mint nát­riumot - a káliumjcsökkenti a vérnyomást, míg a nátrium növeli. Mindehhez vegyük hozzá, hogy egy felnőtt minimális szelénszükséglete napi fél liter tejjel(fedezhető - ami nem csupán rák ellen, de érelmeszesedés ellen is véd, és lassítja az öregedés folyamatát. Egyszóval a tej csodálatos tápanyagkincse az emberiségnek.- Mégis világjelenség, hogy a tejfogyasz­tás csökken.- A sajtok és joghurtfélék fogyasztása vi­szont nőtt. Mi, emberek, szeretjük a jó és vál­tozatos ízeket, erről szól az élelmiszeripar. Ugyanakkor a tejfogyasztásban az UHT-tej fo­lyamatosan teret nyer, ami a kényelini-fogyasz- tásbiztonsági szempontok tudatosulását jelzi. Néhány kevéssé ismert tényh Hosszanfriss tej­ről: a magas hőmérsékleten történő hőkezelés miatt három, vízben oldódó, vitaminból cse­kély mértékben nagyobb a veszteség, mint a pasztőrözésnél: Ám a hatrétegű csomagoló­anyag megvédi e három fény- és oxidációérzé­keny vitamint a további bomlástól - erre más csomagolóanyag nem képes. Ugyanakkor a Hosszanfriss tej fehérjéi - épp az erőteljesebb hőkezelés következtében * könnyebben emészthetőek. Emellett e hőkezelés ún. karamellizációval jár, ami további antioxidáns anyagokat szabadít fel - ennyivel erősebb a Hosszanfriss tej rákvédő hatása is. I D. Á. Hévíz a második ( Hévízen tavaly egymillió-tízezer vendégéjszakát - az előző évinél 12,6 százalékkal többet - regisztrál­tak. A nemzetközi hírű gyógyüdülőhelynek csupán a kereskedelmi és fizető-vendéglátó szálláshelyei több mint 162 ezer bel- és külföldi gyógyulni-pihen- ni vágyót fogadtak, akik átlagosan 6,2, illetve 7,6 na­pot töltöttek a városban tavaly. Ennek megfelelően a több mint egymillió vendégéjszaka 73 százalékát külföldiek - zömében német, osztrák és növekvő számban svájci, holland, francia, angol, svéd, belga, valamint orosz vendégek - töltötték ki. Az ide érke­zők több mint 90 százaléka számára már nemcsak a gyógyulás, hanem az egészségmegőrzés, regeneráló­dás kibővült lehetőségei miatt is vonzó a város, amely immár Budapest után az ország második leg­több, napi tíz és fél ezres szállodai és fizető-vendég- szolgálati férőhelyével rendelkezik. Ezek egész évi kihasználtsága 62 százalékos. A szállóvendégek, va­lamint a tófürdő évi 1,5 millió látogatójának ide csá­bítása, minőségi ellátása, a közérzetjavító környezet és száznál több művészeti, hagyományőrző program érdekében sokat áldoz a várgsi önkormányzat. Borturisztikai beruházások (A szőlőfeldolgozás korszerűsítését és borházak építését kezdte meg a közelmúltban Szekszárdon négy borászati vállalkozás. A fejlesztésektől jobb mi­nőségű borok előállítását, valamint a borturizmus fellendülését várják. Ä feldolgozóüzemek mellett' olyan borházak és panziók is épülnek, ahol a terme­lők méltó körülmények között kóstoltathatják meg boraikat a turistákkal. Ugyanis hiába nő a szekszár­di bor híre, kevés az olyan vendéglátóhely, ahol be lehetne mutatni a legjellemzőbb borokat. Telefonkönyv utazóknak ( Megjelent a Turizmus TelefonPanoráma turiszti­kai telefonkönyv, amely 232 oldalon több ezer utazá­si iroda, szálloda, étterem és egyéb szolgáltatás elér­hetősége mellett a cégek vezető tisztségviselőinek nevét és telefonszámát is tartalmazza. A könyvben külön fejezetet kaptak a szálláshelyek, az utazási iro­dák, a vendéglátóhelyek. A könyv utcai forgalmazás­ra nem kerül, de megvásárolható a kiadónál. AUGUSZTUS Együtt a családdal, együtt a nemzettel vízi es legi parade Dunapart 10.50h MAGYAR ZENEKAROK KONCERTJE, UTCABÁL Közgáz előtti parkoló 17.00h www.aug20.hu NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Roosevelt tér 19.45h KÖRPANORÁMÁS TŰZIJÁTÉK Gellérthegy és a város más pontjai 21.00h % ' ' f { * gyógyszer is lehet? A tej

Next

/
Oldalképek
Tartalom