Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)
2002-08-10 / 217. szám
§§ ■ 2002. Augusztus 10., szombat R I P 0 R T 7. OLDAL KULTÚR A Zrínyi visszatér Múltidéző végvári nap Szigetváron magyar-török csatával Különleges történelemidézés lesz ma Szigetváron, a várban a török idők köszönnek vissza. Csatajelenetek láthatók majd élőben és lézerkivetítéssel, egész nap korhű zene és tánc fogadja a látogatókat. Visszaidézni a magyar történelem legnemesebb pillanatait, az eredeti helyszíneken korabeli öltözékek és díszletek között felvillantani a dicső múltat, ez a szándéka a végvári rombarát napnak. A látványos programokat kínáló találkozót Szigetváron rendezik meg a mai nap folyamán, az országban ez a második rombarát helyszín, a bemutatkozás Komáromban, a Monostori Erődben volt. Nem akármire számíthatnak az idelátogató baranyaiak, mintha csak a XVI. századba, csöppenne az ember, olyan külsőt és belsőt öltött erre az alkalomra a szigetvári vár. Délben Szulejmán szultán (Urmay Gábor színművész megjelenítésében) janicsár serege élén ágyúszóra elfoglalja a várat, majd 16 hastáncosnő teremt szerájhangulatot odabent. A falakon belül a török időkben is fellelhető mesterségek portékáit kínálják, külön részen a török és külön a magyar kézműves remekeket, s mindezt természetesen török sátrakban, és középkori ruhákban. Szultáni kálvária címmel vásári komédiát ad elő a várban a szegedi pinceszínház, miközben több helyen is felcsendül a korabeli keleti zene az Arasinda, a Kecskés, a Musica Historica és a Musica Antiqua együttesek tolmácsolásában, de megszólal a tárogató is. A régióba először jut el Goda László fafaragó kiállítása, és a várbeli tárlat igen érdekesnek ígérkezik, mivel a művész az összes magyar középkori vármegye címerét megfaragta. A nap fénypontja a fél hatkor bemutatásra kerülő Szigetvári vértanúk című történelmi eseményjáték lesz. Jókai, Kölcsey, Vörösmarthy és Zrínyi műveiből László Péter és Mikó István írt színdarabot, s míg előbbi rendezi a produkciót, Mikó az előadás narrátora lesz. A fellépő színészek között pedig ott található Körtvélyessy Zsolt is. Az egyórás színjátékban több mint kétszázan statisztálnak, eredeti csatajelenetek láthatók, és a kirohanás is része a műsornak. Egyúttal megalapítják a „Hűség kulcsa” zarándokhelyet, ahol Zrínyi várkulcsa mellé ugyanúgy lehet majd bárkinek kulcsokat akasztani, miként Pécsett gyűlnek a lakatok a Janus Pannonius utcában. Este az Operaház művészei - Berkes János, A. Fokanov, Kertesi Ingrid, Misura Zsuzsa, és az Operaház kamarazenekarát Pál Tamás vezényli - adnak hangversenyt, majd az egyiptomi piramisokat bemutató lézeres fény- és hangjátékhoz hasonló bemutató következik. MÉSZÁROS B. E. A Margit Passió új műfajt teremt A pécsváradi bemutatón összművészeti kortárs legendát láthatunk re épülő mű nem az István, a király vonalon halad. Rossa László Kossuth-díjas zeneszerző dallamaira igen elgondolkodtató tartalom épül. Árpádházi Szent Margit élete ugyanis rémületes történet. Erről a gyermekről az édesanyja, már akkor rendelkezett, amikor még az anyaméhben volt: Jézus menyasszonyának ígérték, ha lánynak születik. Margitról, IV. Béla lányáról van szó, és a tatárveszedelem elleni áldozatként hozta ezt a döntést a királyné. Ennek szellemében nevelik aztán egy darabig a leányt, és a Margit Passió megprópálja megfejteni, hogy mi vezethette Margitot a valóságban erre az elképesztően önsanyargató életre - Margit 28 évesen bele is pusztul a mártí- romságba. fotó: tóth lászló - Semmiféle fikció nem vezetett bennünket, csupán a tényeket egymás melllé rakosgatva próbálunk felvázolni egyfajta megfejtést - vélekedik a rendező. - Egy olyan gyermeket ábrázolunk, aki tényleg azt hiszi, hogy neki az apácasors a hivatása, a testi szerelem csak az égben jár meg neki. Ám amikor fordul a kocka, és az országnak, a királyi párnak arra van szüksége, hogy a lányt férjhez adják, mert így erősödhet a birodalom, akkor hirtelen félredobnak minden addigi fogadalmat. Kétszer is házasságra készítik Margitot, akit fiatal kora óta szent életre neveltek. Ez az ördögkísértés jelenik meg álomképekben, víziókban a darabban. A lelki vívódást, a csábítással szembeni küzdelmet Bella István lírai szépségű verssorokkal és nyelvi fordulatokkal fejezi ki. A személyes küzdelem érzékeltetésére a pódiumon Margitot három színész alakítja. A gyermekkorút Nyirkó Krisztina, az első kísértéseket átélőt, a nővé érő kislányt Gyenis Erika, a felnőttet, a halál előtti időszakot megjelenítőt pedig Bodnár Vivien, aki tavaly végzett a színművészetin és éppen most veszi át a Szörényi-tri- lógia női főszerepeit. IV. Béla Kőhalmi Csaba lesz, aki a szegedi operatársulat tagja volt, a királynét pedig Szirbik Bernadett alakítja, aki ugyancsak tavaly fejezte be a musical szakot. A szerepekre egyébként száznál többen jelentkeztek, és két kasztingon választották ki a megfelelő személyeket. A Margit Passió kőszínházba is megállná a helyét, vélekedik Vándorfi László. Olyanfajta operát hallhatunk, amit prózai színházaknak találtak ki. Másrészt mai idegrendszerrel átgondolt középkori történet ez, klasszikus magyaros elemekkel, új utat mutatva a szabadtéri játékok kínálatában. mészáros b. e. A görög színház mai megfelelőjét igyekeznek megteremteni a veszprémi Pannon Várszínház tagjai, akik ma Pécsváradon a Margit Passiót adják elő. A színjáték, a zene és a táncművészet sajátos egységét mutatják be összművészeti produkciójukban. színészi játék, a mozgás is - mondja a darab rendezője, Vándorfi László. A pécsváradi várban ma este 20.30-kor kezdődő előadást a veszprémi Pannon Várszínház társulata mutatja be. A színházi csoport tavaly alakult meg, és a Kinizsi Pál musicallel amelyhez többnyire kicsinek bizonyulnak a kőszínházak. Harmincán lépnek fel, fél playbackes technikával megy az előadás - a zenekari muzsikára a színpadon énekelnek rá a színészek. Vándorfi László kiemelte, ez nem musical, a magyar népzenéVándorfi László szerint a történelmi helyszín ideális az előadáshoz Futnak a képek Dámajáték Minden nő született hamiskártyás, írta Zolnay Vilmos A kártya története című könyvében, Robert Thomas pedig egyenesen azt állítja híres bulvárdarabjában, hogy az asszonyok az életben is csalnak, sőt egytől egyig potenciális gyilkosok, nem árt vigyázni velük. Színművét, amelyből most Francois Ozon kitűnő filmet forgatott 8 nő (8 femmes) címmel, a férfi nem patriarchális előítéletei és elfogultságai hatják át, mint ahogy a film nézőpontja is férfias természetű. Ami elég különös kijelentésnek tűnhet, ha meggondoljuk, hogy a vásznon kizárólag a címben említett nyolc hölgy szerepel, uralva a vetítés terét, a látvány egészét, férfi egy szál se. Van ugyan egy kilencedik szereplő is, az apa, aki azonban a cselekmény feltételezése szerint már az elején halott. Meggyilkolták az Agatha Christie-re hajazó szituáció szerint: a tettes a nyolc nő valamelyike, s ahogy a bonyodalom alakul, bármelyik lehet. A cselekmény mégis a láthatatlan (halott?) férfi körül forog (csak villanásnyi emlékképeken, elbeszélésmorzsákban jelenik meg némán, akkor is hátulról látjuk, félsötét felvételeken), róla beszélnek, a hozzá fűződő viszonyokról van szó, amelyekről sorra kiderül, hogy nem olyanok, amilyennek látszanak. A feminista Dale Spender nevezetes tanulmányában a nőket úgy állította be, mint akik mindig áldozatul esnek a férfiak kisded játékainak, a 8 nő pedig ennek éppen az ellenkezőjét tételezi, itt a gyengébb (gyengébb?) nem „kisded játékaira” derül fény, tehát az egész úgy is értelmezhető, mint a feminizmussal folytatott cseles vita. Zolnay kártyakönyve azért is jutott eszembe, mert a történet egy szellemes kártyajáték - ékarté, kontrabridzs, dáma-' játék - elegáns logikájával bonyolódik. Az osztó férfi ugyan, alkalmasint a szabályokat is férfi alkotta (ez a szabályalkotás lenne a „szexuális politika” a feministák szerint), de a játékosok asszonyok. Nyolc bravúros szerep, nyolc remek színésznő. íme, a „seregszemle”, lajstrom a „dámák diadalmá”-ról: Catherine Deneuve, a feleség, Fanny Ardant, a megboldogult nővére, Danielle Darrieux, az anyós, Isabelle Huppert, a sógornő, Emmanuelle Béart, a szobalány-szerető, Firmine Richard, a szakácsnő, valamint Virginie Ledoyen és Ludivine Sagnier, a két lány. Mindegyikről külön-kü- lön kellene beszélni (Berlinben „Ezüst Medvét” kaptak), de ezúttal legyen elég annyi, hogy a szépséges Catherine Deneuve-ről újfent megtudhatjuk, milyen remek színésznő, Isabelle Huppert pedig olyan karakterjátékot produkál, hogy azt tanítani kellene, habár megtanulni nem lehet. Danielle Darrieux-t látva és alakításának finomságától elbűvölve viszont az ember áhítattal gondol arra is, hogy ez a szép öregasz- szony volt egykor De Renalné a Vörös és feketé-ben. A film ironikusan megőrzi a színpadi forma zárt terét, feszes jelenetszövését, sőt a végén meghajolnak a felsorakozott szereplők, mintha valóban színházban lennénk (a cselekmény belső logikája szerint ott is vagyunk), s az egész konstrukció a dalos vígjáték, a vaudeville dramaturgiájára emlékeztet. Ez utóbbit azért hangsúlyozom, mert régen hallottam ilyen változatos, invenció- zus kísérőzenét. A hölgykoszorú végül még arra is képes, hogy a történet befejező fordulatán is csavarjon egy jó nagyot, a hím nézőponttal dacoló rejtett, női diskurzus jegyében végképp a „második nem” javára billentve a mérleget. Aminek következtében a férfi néző hovatovább irigyelni kezdi az apát. Igaz, áldozat, de nem akármilyen oltáron. Micsoda mázlista! Nagy Imre Egy öregember emlékirataiból Tarhálók Reggel egy köhögésnél a szám elé kaptam a kezem, ahelyett, hogy a vesetájékra szorítottam volna, s most minden hirtelen mozdulat a kínok kínját jelenti. A gyógyszer- tárban kiköltekeztem magam. Csupa luxusgyógyszert kellett vennem, már ami az árukat illeti. A busz az orrom előtt ment el. Ülök, fájós, de egyenes derékkal dühösen a pádon, s számolgatom, maradt-e elég pénzem, hogy kom- buchát és hajdinát is vegyek szintén gyógyászati céllal. Megái egy alacsony, középkorú férfi, szúrós szemmel néz. Szemrehányással, de némi biztatással a hangjában kérdezi: - Nem ismer meg, mi? A francba! Lehet, hogy tanítottam? Akkor tegezne. Együtt nyaraltunk? Vagy forgattam vele valamikor valamilyen tévéműsort? Már mellettem ül, arca megenyhült. Nem haragszik. Mosolyogva mondja: „Mi hordjuk maguktól a kukásautóval a szemetet!” Most már emlékszem, te gazember. Nyolcadszor versz át. S én hülye, beugrók. A kukásautót sosem láttam a lakásom előtt, akkor én a belvárosban vagyok. De te vajon mikor kukásautózol, ha délelőtt délután ráérsz molesztálni - morfondírozom. Ő barátságosan a térdemre csap: - Tudja, mit mondok? Négy gyerekem van. Vinnék nekik haza egy kis kenyeret. Adjon már pár forintot. Ezt a dumát kétszer megettem. Adtam, mert kétségbe ejtenek az éhes gyerekek. Aztán már csak bosszantott a pasas. Másnap kora délután fáradtan botorkálok a Kossuth térre a buszmegállóhoz. Ismerős hang üti meg a fülemet: - Nem ismer meg ugye? A bizonytalan nemigen-re, fölényes kioktatás: - Hát mi hordjuk maguktól a szemetet a kukásautóval. Már oda nézek. Testes magyar mered az én emberemre, s azt mondja: - Tőlünk? Belvárd- gyuláról? Sose láttam ottan kukásautót. A „kukás” forgatja fejét, meglát. Odakiált: - De maga csak ismer?- Sajnos. Én ismerem. Hát nem is tejelek többet. Béla barátomat a Széchenyi téren szólította le egy jól öltözött hölgy, átmeneti pénzzavarban, segítséget kérve. Sajnos másnap is. Barátom mondta, hogy tegnap már adtam. Nem emlékszik? - Ja? - mondta a hölgy a következő napokon is, de úgy tűnt nem jegyzi meg áldozatait. A minap Béla a postán csekket töltött ki. Vele szemben az asztalnál az ismerős hölgy ajánlott levelekhez blankettákat. Negyvenes, rendezett frizura, szolid smink. Jól tartja magát. A hölgy látta, hogy nézi, megszólalt: - Itt vagyok most a postán, ajánlott leveleket kell feladnom, sajnos nincs nálam elég pénz. Nem tudna... Béla nevetett. A nő gyanút fogott. - Miért, ismerjük egymást?- Igen. Naponta leszólít a Széchenyi téren. De már fölöslegesen. A hölgy vállat volt, majd a pénztárnál föladta az összes ajánlott levelét a nála levő pénzből. Több mint két éve volt, de nehezen feledem. Egy jó hírű természetgyógyászhoz jártam. A kórházi leleteimet is szerettem volna megmutatni neki, de azt mondta, ő az embert gyógyítja, nem a betegségeket. Nagyon jól éreztem magam minden kezelés alatt. Csak az volt a gond, hogy rendelője két buszmegálló közé esett. Oda taxival mentem, de mire elvonszoltam magam kezelés után a megállóig, alig tudtam fölszállni. Péntek délután, már a terápiát is alig éreztem. Kezelés után araszol- gatok a Kórház téri buszmegálló felé. Rám köszön egy harmincas, jól öltözött férfi, örömteli hangon.- Üdvözlöm, Laci bácsi! Nem is tudja, milyen régen szeretnék már magával beszélni - rázza botot tartó kezemet. Közben a falnak támaszkodom, mert nagyon rosszul vagyok. Őt nem zavarja. Azt kérdi, hogy készítem én a paprikás krumplit? Lehet, hogy ismerem? Ha lerázom, elterjeszti, hogy nagyképű hólyag vagyok. Sajnos az agyam alig kap oxigént, még jó, hogy csak a paprikás krumplit kérdi. Elmondom, amit mindenki tud, aztán hozzáteszem, amit a Sárközben tanultam, hogy a végén, lisztből, margarinból és zúzott fokhagymából kis gombócokat kell gyúrni, s azokat belepotyogatva lehet az ételt ízesre besűríteni. Az úr lelkes. Tudta, hogy tudok én valamit, amit más nem. Közben beavat gondjaiba. Diplomás létére munkanélküli, hajléktalan, mindez a felesége lelkén szárad. Meghat, de a részletekre nem tudok figyelni. Ezek a lila és zöld karikák a szemem előtt nem szoktak jót jelenteni. Bár néha ilyenkor mondják rám, milyen jól nézek ki. (Mert kiszaladt a vér a fejemből.) Miközben azt hallom, ők is megérdemelnek egy jó kaját, meg is főznék, csak támogatnom kellene a bevásárlást... már csúszom lefelé a fal mellett. , Szerencsémre, arra jár egy ismerős taxis. Megáll, fölszed. Lemondja a rendelését. Kérdi, a kórházba vigyen-e vagy haza? Haza, mert tudom, hogy Zénó, a kardiológusom már elutazott, csak hétfőn jön vissza. Hétfőn mégis én érkeztem előbb a kórházba. Az előkészítőben vártam, hogy ágyat kapjak, amikor a délelőtti orvosok megérkeztek. Két kardiológus csak rám nézett, aztán egymásra. „Tipikus, súlyos szívelégtelenség”- mondta ki a diagnózist látra, Juciit doktornő. Négy hét múlva a professzor gratulált Zénónak, hogy talpra tudott állítani. Még egy hét és hazaengedtek. Mikor először jártam újra a Király utcában, a vörös szakállú ho- bó, aki hol eltűnik, hol visszatér ide, megbotránkoztatni az embereket, vidáman kiabálta: adjon kétszáz forintot uram! Nem kenyérre kell! Alkoholista vagyok! Fröccsöt akarok inni! Adtam neki. De kikötöttem, vörösbort igyon az egészségemre. Az minden betegséget gyógyít. Igaz, az alkoholizmus kivételével. Ezért másnap már elzavartam a kétszáz forintjáért lármázót. Tartsunk mértéket. Bükkösdi László A i i Ki a fényképész? (Tablókép a hölgykoszorúról) mutatkozott be, majd ugyancsak a múlt nyáron eljátszották a Margit Passiót is. A pécsváradi előadás a Margit Passió ötödik szín- revitele lesz. Sokszereplős, látványos produkciókról van szó,- A Margit Passió új műfajt teremtett a hazai színházi palettán, mert Bartók és Kodály alapú, folklórelemekkel tűzdelt kortárs zenére épülő műről van szó, melyben igen nagy hangsúlyt kap a
