Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-07 / 183. szám

2002. JULIUS 7. EZ VOLT A HÉT 3 Rejtő-titkot őriz a pécsi antikvárius? „Tokióban temetkezési vállalatot nyitott, majd megalakította a Kivénhedt Gésák Szeretet- és Alkoholpártoló Egyesületét.” A Rejtő-barátok első ráné­zésre megesküsznek: ez a sor csak kedvenc szerzőjüktől származhat. Csak­hogy a kötetecskét egy soha nem hallott „álnév” jegyzi. Egy pécsi antikvári­us állítja: 253 rejtőzködő Rejtő-könyvről tud, ebből 100-at teljes biztonság­gal képes megnevezni. Hetven évig védett Magyarországon a szerző elhunytét követő hetven évig élveznek a művei szerzői jogvédelmet, aztán szabadon felhasználhatók. Rejtő Jenő 1943. ja­nuár 1-jén halt meg az orosz hómezőkön, így 2013. január 1-jétől minden munkája szabad préda lesz. Addig viszont csak a jogutódok engedélyével vehetik elő a műveit. Az Artisjus Jogvédő Iroda tájékoztatása szerint 2013- ig az álnéven írt Rejtő-könyvek is ugyanígy viselkednek. Amennyiben vala­ki a jogutódok engedélye nélkül akarná felhasználni azokat, bíróságra vihe­tő az ügy. A bizonyítás az örökösök dolga, de ebben segítségükre lehet az egyezőségek kimutatására szakosodott, a szabadalmi hivatal mellett műkö­dő Szerzői Jogi Szakértő Testület. Szűkíts Zoltán antikvárius édesapja ren­dezte annak idején a Rejtő-hagyatékot, s így kerülhettek azok a dokumentumok a birtokába, amelyekben az író egy-egy mottóval, pár sorral utal valamely köny­vére, netán annak csak egy fejezetére. Részben ezek alapján kezdett kutatni Szukits úr, s jutott el a 253 könyvből teljes bizonyossággal százig. Tény: a lista léte­zik, Rejtő Jenőnek valóban van még eny- nyi, de más-más álnéven írt humoros munkája. Árulkodó az is, hogy például az Aurora Kiadóvállalat az egyik könyvének hátoldalán nem beharangozót, hanem reklámot csinált A parancs az parancs cí­mű műnek, ami Az elátkozott part és A három testőr Afrikában folytatása. Hiszen Csülök csak ezekben bukkan fel... Szukits úr másik módszere roppant egyszerű volt: összevetette az alap­sztorit, a szófordulatokat, a humort a később már P. Howard jegyezte műve­kével. Az álnevet és a könyv címét nem árulhatjuk el - ha az örökösökkel sike­rülne' megegyezni, ez a két jellemző egy közepes méretű lakást érne -, de az antikvárius engedélyével idézhetünk még A14 karátos autó „előregényéből”. „Csoszogó léptek, halk káromkodás hallatszott, aztán egy furcsa ember ült le melléje. Volt rajta egy csíkos matróz- trikó, egy bricsesznadrág és a lábán egy kalucsni nevezetű sár-, víz- és féreg­mentesítő ruhadarab, ami halk cuppo­gó hangokat adott az illető bricsesznad- rágos egy-egy lépte után, bizonyítva azt, hogy kissé nagyra méretezték. Job­ban mondva egy kicsit nagyra lopták. ” így tűnt föl először a későbbi Vanek úr a későbbi Gorcsev Iván környezeté­ben - egy 32 oldalas vacsoraregényben. (Azért nevezik így az ilyen, néha csak 500-1000, máskor tízezer példányban megjelent könyveket, mert Rejtőt sorra fizették, és sokszor valóban pár sort vagy oldalt átküldött a kiadóhoz egy kávé vagy vacsora fejében.) Rejtő az álnevek megválasztásában is roppant leleményes volt, pontosab­ban úgy viselkedett, mint kezdetben fe­lelőtlen hősei: leírta azt, ami először eszébe jutott. Ha teszem azt megtet­szett neki a virágáruslány, a keresztne­vét beépítette áz írói álnevébe. Mindennek irodalomtörténeti jelen­tősége van, hiszen Rejtő Jókai Mór után a legolvasottabb magyar szerző, de az üzlet sem elhanyagolható szem­pont: a 253, de már a 100 „rejtőzködő Rejtő” kiadásában is nagyon nagy pénz van. Miután Szukits Zoltánnak nem si­került megegyeznie az örökösökkel, azt mondja: ő nem egy jótékonysági in­tézmény, a titkát inkább magával viszi a sírba. Más kérdés, hogy mi lesz ak­kor, ha megszűnik Rejtő esetében is a jogvédelem? Balogh Zoltán MA Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantulinaplo.hu Leégett a bódé. Komlón tegnap dél­előtt a lőszerraktár feletti dávidföldi domboldalon kigyulladt egy családi ház melletti sufni. Mire a komlói tűz­oltók a helyszínre értek, a bódé le­égett. A tűz keletkezése ügyében a vizsgálat elkezdődött (dg) Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából APOLLÓNIA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.55, nyugszik 20.43 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig az 505-000-ös telefonon. Hírszerkesztő: Balogh Zoltán NÉVNAP Forró fürdőfesztivál Ezer fok a napon, késő dél­utánig megközelítőleg tíz­ezer látogató, a medencék­ben egymás mellett állva szorongó kiázók, árnyék­négyzetméterenként négy fekvő ember, megszámlál­hatatlan mennyiségű sétál­gató csinos bikini, három­száz forintos sör és kilón­ként kétezernyolcszáz fo­rintos sült kolbász, ár nél­küli fagylalt, rövid megnyi­tó, a gyógyvíz legendáját megeleveníteni törekvő, lel­kes amatőrök, hamar elpá­rolgott protokollvendégek, gyermekműsor, humor- show, koncert, koncert és megint csak koncert. Dió­héjban ilyen volt a IX. Har­kányi Fürdőfesztivál első napja. A dzsembori ma ugyanott, ugyanígy folyta­tódik. B. Z. Fotó: Müller A. Kártyatrükkök a benzinkúton Magukat lehet, csak ügyeskedőknek tartják, de a tettük a Btk. szerint számítógépes csalásnak minősül. Éppen egy hete bu­kott meg Pécsett az egyik benzinkút alkalmazottja: más tanko­lása után a saját mágneskártyájára írta föl a pontokat. Nagyon sok autós tárcájában la­pul a magyarországi négy nagy benzinkúthálózat valamelyiké­nek törzsvásárlói kártyája. Egy- egy ilyen klubba nagyon egysze­rű belépni, például elég néhány­szor tankolni iksz liter benzint, máris igényelhető a kedvezmé­nyekre, nyereményakciókban való részvételre jogosító kártya. Jóllehet, a törzsvásárlók száma sokszor tízezerre rúg, ennél jó­val többen tankolnak Magyaror­szágon - ezt használják ki a fi­neszes alkalmazottak. A recept: valamelyik rokon, is­merős nevére igényelni kell egy kártyát, amire néha lopva, más­kor szemérmetlenül le lehet húz­ni más tankolása, vásárlása után a meghatározott számú bonusz­pontot. A rendszer nem kérdez vissza, automatikusan ír - az al­kalmazott pedig egyszerűen le­veszi az ajándékot a polcról. Ilyen trükkel élt éppen egy hete az egyik pécsi benzinkút alkalmazottja, de annyira nyil­vánvaló volt a csalás, hogy tör­vényszerű volt a bukás. A cég vizsgálatot indított, aminek a vé­ge pénzbüntetés vagy elbocsá­tás lesz. A társaságok tisztában vannak az ilyen esetek rendsze­rességével, mondja az érintett forgalmazó marketingvezetője, szúrópróbaszerű ellenőrzések­kel próbálnak védekezni. Rendőrségre ilyen ügyet nem vittek még Magyarországon. Amit a kutas tett, számítógépes csalásnak minősül, és értékha­tártól függően börtönbüntetés­sel honorálható. A multik, mint a fentiek is mutatják, belügyként tartják számon az ilyen eseteket. Kíno­san ügyelnek a jó hírükre. Még olyan áron is, hogy futni hagy­ják a csalókat. Balogh Z. Színész lehet Mozi fia 1993-ban, amikor Mózes Sándor komlói bányász felesége, az akkor 11 esztendős Balázs fiának édes- j anyja tragikus körülmények kö­zött elhunyt, a kéttagúra zsugoro­dott családnak nemigen volt el­képzelése a jövőről. Az apa ereje segített. Ő alkoholistából szenve­délybetegeket gondozó munka­társ és sikeres színjátszó lett, fiát a minap vették fel a Színművészeti Egyetem színész szakára.- Kicsit későn ugyan, de elér­tem azt, hogy szép, változatos, mégis nyugodt életet élhetek - mondja a 44 éves, a legtöbbek ál­tal Mózinak titulált férfi. - A Leo Amici Alapítványnál színházterá­piával foglalkozom, segítek visz­szahozni a „földre” eltévedt fiata­lokat. » A 20 éves Mózes Balázs nem könnyű ember. A Kodály Zoltán Ál­talános Iskolában is volt vele baj elég, de tehetségét senki sem vitat­ta. A középiskola első évét a pécsi Kodály Gimnáziumban még ismé­telnie is kellett, ám fordult a kocka.- Sanyi mellett két tanárnak kö­szönhetek sokat. A gimi kórusának karnagya, Kertész Attila és a ma­gyartanár, ár. Tóth Károly igazítot­tak jó irányba. Jött az éneklés, a sok vers, aztán a cél: a színművészeti. Bár a két Mózes között időnként vannak súrlódások, szeretik és tisz­telik azt, amit a másik csinál. Deák Gábor 1 RENAULT Kishaszonjármúvek Nagy haszon a kishasznokon! Renault Kishaszonjármúvek. Júniusban és júliusban, amennyiben Kishaszonjármú Központunkban vásárol Renault Twingo Société, Clio Société, Kangoo Express 4x4, hosszított Kangoo Express, Trafie vagy Master kishaszonjármúvet, a nettó vételárból 5%-os árelőnyt adunk Önnek, www.renault.hu NYITRAI AUTÓHÁZ 7629 Pécs, Szent Borbála út 5. /a Budai Vám-nál/ Telefon: 72/27-00-27 Megrendelő A miénk. Igen, megrendelem a Dunántúli Naplót egy hónapra 1295 Ft-ért, a Vasárnap Reggelt egy hónapra 325 Ft-ért, (Hétfői kézbesítéssel!) □ a egy hónapra 540 Ft-ért. _LL Vezetéknév i M i i 1 i 1 1 1 Keresztnév 1 1 l l l l l l l l l i l l l l Jtca 1 M 1 1 1 l l l 1 Házszám 1 l l l l l l l l l l l i l l l Irányítószám Település ....................... ..................I I ..............1 További információ: 80/200-089 Dunántúli Napló kiadója Pécs 7601 Pf. 134 )

Next

/
Oldalképek
Tartalom