Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-05 / 181. szám
2002. Július 5., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Egymásnak feszülő emberek és indulatok az Erzsébet hídnál Rendhagyó párbeszéd a rendfenntartókkal a Kossuth téren FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Blokád bénította meg Budapestet A szavazatok újraszámlálásáért tüntetők vonták blokád alá az Erzsébet hidat csütörtök reggel. A rendőrség 22 embert őrizetbe vett, ennek ellenére a tüntetés a Kossuth téren folytatódott, ahonnan este fél kilencre a rendőrök kiszorították a tömeget a környező kis utcákba. A demonstrálok egy része lapzártánkkor elindult a Lánchíd felé. tucatjait, állampolgári aláírások százezreit mind figyelmen kívül hagyták az illetékes testületek, továbbá az újraszámlálást követelő tüntetések, sőt éhségsztrájkok is süket fülekre találtak, ezért mi, magyar választók néhányan odáig jutottunk, hogy útlezárással mint végső eszközzel próbáljuk felhívni erre a figyelmet”. A rendőrségnek nem volt semmi előzetes információja az Erzsébet hídi blokádról - mondta Körtvélyesi Antal tábornok, a BRFK főkapitánya. A Közbiztonsági Hivatal sem észlelt előre Budapest A tüntetők „az Erzsébet hidat 2002. július 4-én lezáró magyar választópolgároknak” nevezték magukat. Szerintük „Magyarországon milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy a 2002. évi ország- gyűlési választások nem tisztán zajlottak le”. Közleményükben úgy fogalmaznak: a választások „első fordulója során csalások történtek, mivel az ezekkel kapcsolatos feljelentések százait, az újraszámlálást követelő beadványok semmit. A tüntetés szervezőit keresik. A rendőrségnek csak délre sikerült leszorítani a demonstrá- lókat a hídról, akik a Kossuth téren folytatták demonstrációjukat. A tábornok szerint igyekeztek minden brutalitást elkerülni. Ennek ellenére egy sérülés történt. A történtekkel kapcsolatban eddig 22 embert vettek őrizetbe, akiket külön-külön hallgatnak ki és vizsgálják meg, milyen szerepet játszottak a tüntetésben. Salgó László országos rendőrfőkapitány cáfolta azokat az állításokat, miszerint a rendőrök fegyverrel fenyegették a tüntetőket. Demszky Gábor Budapest főpolgármestere szerint törvénytelen politikai provokációról volt szó. Törvénytelen, mert bejelentés nélkül történt. Mint fogalmazott: a szabad véleménynyilvánításra mindenkinek joga van, de csak a megfelelő eszközök fel- használásával. A főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy. akit a nap folyamán kár ért a tünEmlékeztető: Taxisblokád - 1990-ben 1990 őszén a fuvarozók, néhány nappal az önkormányzati választások után, október 25-én este az Antall-kormány által tervezett 60 százalékos benzinár-emelés hírére indították el „rádiós riadóláncon”: le kell zárni a fővárosi hidakat. Budapest után szinte az egész országban torlaszokat emeltek, káoszt okozva a közlekedésben. A megmozdulás hamar politikai színezetet öltött. A súlyos betegen kórházban fekvő Antall József miniszterelnök helyett megbízottja, Horváth Balázs belügyminiszter, intézkedett: minden eszközzel helyre kell állítani a rendet. A szimpatizánsok forró teát hordtak a blokádokon őrködőknek, miközben elterjedt a hír: lehet, hogy a tömegbe lövetnek. Később kiderült, nem bizonyítható az efféle szándék, sőt Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya azt mondta: egy ilyen parancsot semmiképp sem hajtott volna végre. Három nap múlva eredményre vezettek tárgyalások. Az utolsó menetet a televízió is közvetítette. Az egyezség a 24. órában született meg. Másnapra helyreállt a közlekedés rendje. Az októberi blokádban részt vevők - Göncz Árpád köztársasági elnök javaslatára - eljárási kegyelemben részesültek. A tüntetés jogi háttere Az 0RFK szerint gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt indul eljárást az előzetes bejelentés nélkül tüntető, a forgalmat akadályozó személyek ellen. A jogászok szerint azonban a történtek kapcsán vizsgálható még a rendzavarás szabálysértése, a garázdaság, a közérdekű üzem megzavarása, a közlekedés biztonságának veszélyeztetése, vagy a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének lehetősége is. A gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését az követi el, aki bejelentési kötelezettséghez kötött összejövetelt, felvonulást vagy tüntetést bejelentés nélkül szervez. Az elkövető százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, és kiutasítható. Rendzavarást az követ el, aki közterületen, nyilvános helyen verekszik, mást verekedésre felhív, kihívó, közösségellenes magatartása alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen, a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít. Az elkövető elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, vele szemben kitiltás alkalmazható. A megmozdulások büntetőjogi értékelése kapcsán felmerülhet bűncselekmények gyanújának lehetősége is. Szóba jöhet a közlekedés biztonságának veszélyeztetése, a közérdekű üzem megzavarása, a garázdaság, illetve a hivatalos személy elleni erőszak. A Btk. szerint a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követi el az, aki akadály létesítésével veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát. Ennek alapesete három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Közérdekű üzem - például a közforgalmú tömegközlekedés - működésének megzavarása öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Garázdaságot az követ el, akinek kihívó, közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Ennek minősített esete, ha csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva valósítja meg. Erre hároméves szabadságvesztés is kiszabható, és helye van kitiltásnak. A hivatalos személy elleni erőszakot az követi el, aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt bántalmazza. Ezért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, csoportos elkövetés esetén akár öt év, a csoport szervezője, vezetője pedig két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Lapzárta: Tömegoszlatás a Kossuth téren, lezárt Lánchíd A demonstráció helyszíne délutántól egészen lapzártánkig a Kossuth tér volt. A Parlament előtt tegnap este kilenc óra után a tüntetők bejelentették, hogy ha nem engedik vissza őket a Kossuth térre, akkor a körútra és a Láncúidra vonulnak. A rendőrség lezárta a Lánchidat a gyalogosok előtt. A rendőrök kora este az Alkotmány utca és a Vértanúk tere irányába terelték az embereket. A két-háromezer fős tömeg kisebb ellenállást .tanúsított. Ekkor még sokan hazafelé indultak maguktól is, de azt kiabálták: visszajövünk! Negyed négy körül volt egy erőszakos, néhány perces oszlatási kísérlet: a három teherautóval és egy kis busszal érkező rendőröket füttykoncert fogadta, akiknél pajzs volt és gázálarc a táskájukban. A Kossuth téri tüntetők az Erzsébet hídon őrizetbe vett társaik elengedését és a kormány lemondását követelték. Néhány perces dulakodás, majd tárgyalás kezdődött. A rendőrök újra és újra felA téren a tüntetés kezdetén megjelent Bencsik András, a Demokrata című jobboldali lap főszerkesztője. Hatalmas ováció fogadta. Korábban az Erzsébet hídon Makovecz Imre, az Orbán Viktor által alapított Szövetség a Nemzetért nevű polgári kör egyik alapítója jelent meg. szólították az embereket, hogy menjenek haza. A Parlament előtti téren „Vesszen a kormány! Hajrá magyarok, Ria, ria Hungária és Új választást skandált a tömeg. Este fél 9-re kitisztult a Kossuth tér. A tüntetők a környező kis utcákba szorultak, úgy látszott, véget ért a demonstráció. Később azonban újabb tüntetők érkeztek. Este 9 óra után a rendőrök a Báthory utcában megrohamozták az újra összegyűlt tömeget. A tömeg azt kiabálta: gyilkosok! Még kora este többen arra szólították fel a Kossuth térről kiszorított embereket, hogy induljanak a Lánchíd felé, este pedig bejentetAz Országos Választási Bizottság egyhangúlag utasította el a Fidelitasnak azt a kérdésfelvetését, hogy az Országgyűlés rendelje el a tavaszi országgyűlési választások szavazatainak ismételt, teljes körű megszámlálását. A testület egyhangúlag zöld utat biztosított annak a Fidelitas népszavazási kezdeményezésnek, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a választási eljárásról szóló törvény módosítását. Ezzel lehetővé válna, hogy az országgyűlési választások szavazatait megőrizzék és levéltárba tegyék. A másik népszavazásra feltett kérdés arra irányul, hogy az OVB hatáskört kapjon a választási jegyzőkönyvek, szavazólapok, adatlapok teljes körű, vagy szúrópróbaszerű ellenőrzésére. ték, hogy ha a Kossuth térre nem engedik vissza a tüntetőket, akkor a körúton folytatják a demonstrációt. Este fél 10 előtt a tüntetők megbénították a Bajcsy Zsilinszky út forgalmát, leállt a trolibusz közlekedés és a körutat készültek elfoglalni. A Fidesz- MPP elnöksége szerint az MSZP és az SZDSZ a felelős az utcai tüntetésekért, mert lesöpörték az asztalról a szavazólapok megőrzésére, illetve újraszámlálására vonatkozó alkotmányos kezdeményezéseket. Deutsch Tamás, a párt alel- nöke azt mondta: a Fidesz a 2002-es voksolások végeredményét tudomásul veszi, azt jogilag megkérdőjelezhetetlennek ítéli. Deutsch Tamás az utcai megmozdulásokat törvénybe ütközőnek minősítette, a tüntetőket és a rendőri szerveket is nyugalomra intve. Szerinte bárki, bárkik is voltak a tiltakozás szervezői, a szocialisták és a szabad- demokraták céljait, érdekeit szolgálták és szolgálják. valaki nem ért egyet az adott kormány politikájával, ellentétes álláspontjának kifejtéséhez megvannak a kulturált európai formák. A római látogatáson tartózkodó Medgyessy Péter kijelentette: a véleménynyilvánítás törvénytelen módszereivel szemben határozottan fel kell lépni. Magyarországon demokrácia van, mindenkinek jogában áll kifejezésre juttatni véleményét, de ennek megvannak a megfelelő csatornái. Az semmiképp sem engedhető meg, hogy a főváros életét, közlekedését ilyen módon megbénítsák. ros közlekedése törvénytelenül tüntetők egy kis csoportja miatt megbénult - írta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Mádl Ferenc államfőnek. Szerinte a választásokat a Magyar Köztársaság összes arra hivatott szerve, köztük Pintér Sándor, az Orbán-kormány belügyminisztere is törvényesnek találta. Nem szabad hagyni, hogy a politikai hisztéria tovább fokozódjon! Arra kérjük Önt, vesse latba államfői tekintélyét a bizonytalanság megszüntetése érdekében! Jelentse ki, hogy a választások törvényességéhez nem férhet kétség! Polgári engedetlenségi mozgalom volt az Erzsébet hídon, és a Kossuth téren - véli Simon János poli- t o I ó g u s. Szerinte ez a Medgyessy-kor- mány politikai tisztogatása és a miniszterelnök viselt dolgai nyomán kialakult elkeseredettség következménye. Azt mondja: félő, hogy - mivel a választások óta a társadalom egyik rétege sem nyugodott meg - a megmozdulások folytatódnak, sőt polgárháborúhoz közeli helyzetet idézhetnek elő, ha nem lépnek közbe a vezető politikusok. Szerinte a helyzetet bonyolítja, hogy a rendőrség indokolatlanul brutálisan lépett fel, brutálisáéban, mint az 1990-es taxisblokád idején. Legkönnyebb a polgári engedet- lenségi moz- g a I o m b a „belegyömöszölni” a történteket, de most nem erről van szó - véli Ágh Attila politológus. Szerinte senkinek sincs joga lezárni egy hidat, blokkolni egy 2 milliós város forgalmát. A politológus szerint a Lelkiismeret ‘88 nevű szervezet a Fidesz-MPP számára a „kinn is vagyok, benn is vagyok” kényelmes állapotát teremti meg. A balhét ugyanis sosem a háttérben állók viszik el. A heccelés azonban visszaüt: a pestiek ezt nem köszönik meg, és azt sem, hogy a hídon szándékosan provokálták a rendőrséget, hogy bizonyíthassák: visszatért a rendőrállam rémképe. Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke szerint a 2002-es választások törvényesen lezajlottak. A beszámolókat az Országgyűlés elfogadta; békés munka vette kezdetét. A politikai csatározásoknak a parlamenten belül kell zajlania. Sem az emberek nyugalmát, sem ezt a munkát nem szabad megzavarni. A parlamentbe olyan jelzések érkeztek, hogy az emberek nyugalomra vágynak, elegük van a békétlen utcai politizálásból, provokációkból. Az emberek jogát a békére és a nyugalomra senki nem kérdőjelezheti meg. Felhívom a parlamenti pártok vezetőit, erősítsék meg ezeket a gondolatokat, határolódjanak el a törvénytelen rendzavarástól. __________Hírek__________ TÁ MOGATÁS. Sem politikai, sem morális indoka nem volt Pokorni Zoltánnak a lemondásra, emberi indokait viszont megérti és tudomásul vette a Fidesz elnöksége - közölte Áder János. A párt ügyvezető elnöke kijelentette: az elnökség és a frakció tagjait, valamint a Fidesz szimpatizánsait is mélyen megrendítette az eset, és minden támogatást megadnak Pokorni Zoltánnak ahhoz, hogy a tudomására jutott titkot édesapja múltjáról mielőbb feldolgozhassa. MTI TISZTÁZÁS. Szabó Lukács szerint Orbán Viktornak Medgyessy Péterhez hasonlóan fel kell tárnia múltját, és válaszolnia kell arra a kérdésre: hálózati személye volt-e az egykori III-as főcsoportfőnökségnek. A volt független, korábban MIÉP-es, az első országgyűlési ciklusban MDF-es képviselő, aki jelenleg a parlamenten kívüli Nemzeti Néppárt elnöke, kijelentette: az ország választó- polgárainak joga van tudni, ki áll a jelenlegi kormány élén, de azt is, ki volt a miniszterelnök 1998 és 2002 között, mti KEDVEZMÉNY. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja Bársony András külügyminisztériumi politikai államtitkár nyilatkozatát, amely szerint a kedvezménytörvény módosításával változtatni kell az ajánlóirodák státusán, mivel az Szlovákia számára gondot okoz. Az ellenzéki párt szerint „a határokon túl működő ajánlóirodákkal kapcsolatos végrehajtási utasításokat úgy alkották meg, hogy teljes egészében megfeleljenek az Európa Tanács velencei bizottsága ajánlásainak és a nemzetközi normáknak”, mti BÖRTÖNBEN. A legsürgősebb megoldásra váró probléma a börtönök zsúfoltságának csökkentése -mondta Bárándy Péter igazságügy-miniszter. A Bökönyi István parancsnok, bv. vezérőrnaggyal való találkozásán azt mondta: a büntetés-végrehajtás hatéves fejlesztési programja már a kormányzati ciklus végéig két új - egyenként hétszáz embert befogadó - börtön megépítését irányozza elő. így összesen 2250 új férőhellyel bővülnek a létesítmények, europress KINEVEZÉS. Szenes Zoltán dandártábornokot, aki három éven át a NATO dél-európai főparancsnokságán teljesített szolgálatot, a tervek szerint a Honvéd Vezérkar törzsigazgató- jának, vezérkarifőnök-helyettes- nek nevezik ki. europress TÁMOGATÁS. A kormány 800 millió forintos gyorssegélyt nyújt a filmesszakmának új játékfilmek forgatására - jelentette be Görgey Gábor kulturális miniszter és László Csaba pénzügyminiszter. A szakminiszterek a filmszakmai kerekasztal képviselőivel a mozgóképszakma anyagi gondjainak enyhítéséről és a filmtörvény előkészítéséről tárgyaltak, mti TALÁLKOZÓ. Megnyitotta kapuit a Magyar Gyermekek Világtalálkozója Budapesten. A mintegy 500 résztvevővel a nyár folyamán tartandó rendezvénysorozatot már tizedik alkalommal látogathatják a határainkon túl élő fiatalok. MTI <* i. I tetés miatt, jogosult a kártérítésre. A polgároktól azt kérte, őrizzék meg méltóságukat, és ne hagyják magukat provokálni. EUROPRESS