Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-05 / 181. szám

4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2002. Július 5., péntek Hírek SIKLÓSON tegnap délután tíz perc leforgása alatt 10 milliméter csapadék hullott le. Bár az esőre szükség volt, szakértők szerint a gyorsaság eróziós károkat okoz­hatott a meredekebb helyeken. A mért mennyiségnek egy óra alatt kellett volna a földre hullani, ak­kor lett volna igazán jótékony ha­tással az égi áldás. (kj) KÁSÁDON az önkormány­zat felújította a ravatalozót, a köz­ség temetőjébe pedig bevezették az áramot és az ivóvizet. (kj) LIGETEN a napokban fejezték be az iskola villamos hálózatá­nak felújítását. Tegnap már a bontás utáni helyreállítást vé­gezték el a kivitelezők. Az ön- kormányzat által finanszírozott rekonstrukció közel 200 ezer forintba került. (dg) BERKESDEN két új utcát fog­nak kialakítani. A községbe egyre többen érkeznek, ezért nyolcvan új lakóháznak tervez­nek területet biztosítani. A köz­művesített telkek kialakítása minden bizonnyal még idén nyáron megtörténik. (ko) PÉCSETT folyamatosan cseréli ki a közterületi szemtesedé- nyeket a PW Rt. A cég eddig het­ven újat és ugyanennyi felújítottat rakott ki, elsősorban a belváros területén. Ez mintegy 15 százalé­ka az összes utcai szeméttároló­nak. (aa) SZENTLÁSZLÓN egy németor­szági céggel új arculatot terveztet­nek a faluközpontnak. A várható­an az év végére elkészülő rende­zési terv ifjúsági ház, idősek ott­hona és teleház megépítéséről is szólna. (ko) BODÁN befejezés előtt áll a ká­beltévé-hálózat csillagpontossá való átalakítása. A 4 millió forin­tos beruházást az önkormányzat finanszírozta. A rendszert szep­temberben vehetik használatba a településen élők. (aa) DRÁVAFOKON az önkormány­zat tulajdonában álló épületek felújítását végzik el a napok­ban. A művelődési ház teljes körű festése és az óvoda felújí­tása jelenleg is folyik. ______________________________________________________________(KO) Skandináv lottó Nyeremények 7 találatos 6 találatos 5 találatos 4 találatos 33 178 248 Ft 182 661 Ft 3 904 Ft 710 Ft Szerződés nélkül is szednek szemétdíjat PÉCS Legkésőbb szeptember 30-ig kell megkötni az új rendelet szerinti szerződéseket a hul­ladékszállítóval, a kitöltendő nyomtatványt a cég hamaro­san minden háztartásba el­juttatja. A társasházaknak az érdekképviseletek azt java­solják: a lakásonkénti szám­lázást válasszák. Mint ismeretes, július 1-jétől a szemétszállítási díjakat már nem az egy háztartásban élők száma, hanem a szabványedény ürítési gyakorisága alapján számítják Pécsett. Az új szerződések meg­kötése miatt azonban senkinek nem kell a szolgáltatónál jelent­keznie, a nyomtatványokat min­den háztartásba eljuttatják. A ki­töltött iratot a kézhezvételtől szá­mított 30 napon belül kell vissza­küldeni a cégnek. A rendelet sze­rint aki szeptember 30-áig nem köt szerződést, a 110 literes edény heti kétszeri ürítésének dí­ját, azaz havi 1452 forintot kell fi­zetnie.- Mindenki maga döntheti el, mekkora edényt választ, a gyűj­tőnek azonban a keletkező hulla­dék mennyiségével arányosnak Nincs vevő az OTP-székházra Pécs kell lennie, és 70 literesnél kisebb nem lehet - emelte ki Genczler István, a Biokom Kft. gazdasági igazgatója. Jövő évtől már ellen­őrizni fogják, hogy mindenki a szerződésben szereplő méretű kukát használja-e. A társasházak két megoldás , közül választhatnak: az egész épület egyben fizet, vagy a lakók saját nevükre külön kérik a •számlákat. Az érdekképviseletek ez utóbbi megoldást javasolják, hisz - mint azt Horváth Lászlómé­tól, a Fogyasztóvédelmi Egyesü­let baranyai szervezetének elnö­kétől megtudtuk - így a nem fize­tőktől az önkormányzat adóként tudja behajtani a tartozást. A tár­sasházi közgyűléseknek kell el­dönteniük, milyen elvek szerint osztják fel egymást közt a költsé­get, a szolgáltató ez alapján küldi majd a számlát. Ha azonban az egész épület egyben fizeti a díjat, a hátraléko­kat a közös képviselőnek kell be­hajtania, ám ha ez nem jár siker­rel - hiába terhelhetik jelzálog­joggal a nem fizető lakását -, az adósságot a lakóközösség kény­telen törleszteni. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) Postapult a teleházban Kárász-Alsómocsolád A Király utcai hajdani OTP-szék- ház továbbra sem kelt el, a pályá­zatra senki nem jelentkezett, így a licit - immár második alkalom­mal - tegnap elmaradt. Pedig már a kikiáltási árat is mintegy húszmillió forinttal csökkentet­ték, az induló ár bruttó 200 millió forint lett volna. Mint ismeretes, a város ez év januárjában vásárolta meg a Ba­ranya Megyei Önkormányzattól a megüresedett ingatlant 183 millió forintért. A vagyonfejlesztési osztály il­letékesétől megtudtuk, érdeklő­dők voltak, ketten meg is nézték az ingatlant, a pályázatra azon­ban egyikük sem jelentkezett. Gonda Tibor, a város gazdasá­gi bizottságának elnöke Idemelte, az értékesítési tervekről továbbra sem mond le az önkormányzat. Cél, hogy a belvároshoz illő funk­ciót kapjon a hajdani székház. Felmerült, hogy rendezvény- termet alakítanánk ki az épület­ben, ám a városnak szüksége van az eladásból származó bevételre, így a ház nem maradhat az ön- kormányzat tulaj donában. w. k. Országos kísérlet helyszíne lesz az elképzelések szerint Kárász és Alsómocsolád szeptembertől. A gazdaságtalan kisposták és a nehezen fenntartható teleházak közös épületben történő mű­ködtetéséről tárgyaltak a Ma­gyar Posta és az önkormányza­tok illetékesei a közelmúltban. Mezei Attila, Kárász polgármes­tere elmondta lapunknak, hogy a falunak több előnye is szárma­zik a fúzióból. Megoszlanak a fenntartási költségek, az eddigi­nél előnyösebb nyitvatartási időben juthatnak a falulakók a két intézmény szolgáltatásai­hoz, s a posta a falu központjá­ba kerül. Krutki Józsefné, a Ma­gyar Posta pécsi regionális igaz­gatója hozzáfűzte, hogy a meg­állapodások eredményeként in­ternetes végponthoz jutnak a kisposták, az ügyfelek pedig korszerűbb szolgáltatásokhoz. Az alsómocsoládi és a kárászi intézménnyel kapcsolatban most kezdődtek a tárgyalások, s hátra van még az Országos Tele­ház Szövetséggel történő egyez­tetés is. KOHAZS. A vétlent büntetik. 30 ezer forintos bírsággal is sújtható az, aki az edény mellé tesz szemetet. Kizárólag a szol­gáltatótól vásárolt, jelzett zsákban ke­rülhet hulladék a kuka mellé. A nem jelzett zsákban lévő szemetet nem biztos, hogy a gyűjtő tulajdonosa teszi ki, mégis lehet, hogy őt büntetik. A szabálysértő utolérhetetlen. Ki tömi tele? A kukába többek közt mérgező, gyúlékony anyag, folyékony vagy befagyott zsiradék, épülettörme­lék és nagyobb súlyú tárgy nem kerül­het. Semmi garancia arra, hogy eze­ket az anyagokat a tulajdonos, és nem egy rosszakarója tette a szeme­tesbe. Mégis a gyűjtő számíthat bír­ságra. Akadály. A rendelet szerint a tárolóedények környékét, meg­közelítési útvonalát elzárni tilos, hisz Így a szolgáltató nem tudja ellátni feladatát. Ha például táb­la nem tiltja az úton való várako­zást, de a kukásautó mégsem fér el, akár el is szállíttathatják a parkoló járművet. Elég a 70-es. Egy nyolc-tíz fős csa­ládnak is lehetősége van arra, hogy a legkisebb, azaz a 70 literes szab­ványedényt válassza. így ugyanannyit fizetnek majd, mint egy 70 literes kukával rendelkező kétfős család, annak ellenére, hogy minden bizony­nyal lényegesen több szemetet ter­melnek. Megoldás nincs. Az önkormányzat egyelőre nem tudja a megoldást a problémára, annyi biztos, hogy a nem jelzett zsákban kitett szemetet a szol­gáltató nem köteles elszállítani. A cég véleménye szerint, ha a termelt hulla­dék mennyiségével arányos szab­ványedényt mindenki beszerzi, zsá­kokra nem lesz szükség. Nem a bírság az első. Ha a szállító észreveszi, hogy meg nem engedett anyag került a gyűjtőbe, nem viszi el a hulladékot. Ha túl nehéz a szeme­tes, azért sem üríti ki, mert a füle biz­tos letörne. Nem a bírságolás azon­ban az első lépés. Értesítést hagynak a tulajdonosnak, hogy helyezze el máshol a nem oda való szemetet. Rendőrt hívnak. A szolgáltató ta­pasztalatai szerint az esetek több mint 90 százalékában azok az autók, amelyek miatt nem tudja megközelíte­ni a gyűjtőedényt a szállító, a KRESZ szabályai ellen is vétenek. Ha ilyet ta­pasztaltak, a rendőrséget a cég mun­katársai eddig is értesítették, a gya­korlat a jövőben sem változik. Idővel kiderül. Egy nyolc-fe fős csa­ládnak a 70 literes szabványedény szinte biztos, hogy kevésnek bizo­nyul, így kénytelenek lesznek a szol­gáltatótól a 190 forintos zsákokat megvenni. Ha nem ezekben a zsá­kokban teszik ki a hulladékot, a sze­metet nem viszik el, a közterület-fel­ügyelők pedig bírságolnak. Kamara, közgyűlés: megállapodtak Pécs A Pécs-Baranyai Kereskedel­mi és Iparkamara és a Bara­nya Megyei Közgyűlés kö­zötti együttműködési megál­lapodást szentesítettek alá­írásukkal tegnap a két ön- kormányzat vezetői. A megállapodás az eddig is meglé­vő kapcsolatok hatékonyságán kí­ván változtatni az együttműködési területek tudatos megválasztásá­val, konkrét program létrehozásá­val. Ez utóbbiban kiemelt szerep jut többek között a közlekedési inf­rastruktúra fejlesztésének, a szak­mai oktatás, képzés menedzselé­sének, a közbeszerzési munkák előkészítésének, a közös nemzet­közi kapcsolatteremtéseknek. Dr. Kékes Ferenc közgyűlési el­nök szerint a külkapcsolatok irá­nyát a régiós együttműködési ér­dekek, működő gazdasági csator­nák határozhatják meg. Dr. Kéri István kamarai elnök hangsúlyoz­ta, hogy a globalizáció miatt fel­gyorsult gazdaságban felértékelő­dik a kamara egyre bővülő együtt­működési köre, élő nemzetközi kapcsolatrendszere. __________ice. Lé gelszívók: mellette és ellene Pécsett több helyen is lázonganak a társasházi lakók a bűzös lakások miatt, máshol a tetőventilátorok üzemeltetését az áramfogyasztásra hivatkozva korlátozni szeretnék. PÉCS A hetvenes évek közepe óta épült emeletes házakon rendelet szabá­lyozza a légelszívók használatát. A gázfűtéses emeletes házakban tűz­védelmi szempontok miatt kötelező az elszívók használata, a többi ház­tömbben nem. A lakók egy része a zajra és az áramfogyasztásra hivat­kozva ellenzi, a másik része viszont támogatja a több száz wattos moto­rok működtetését. Elromlott vagy kikapcsolt tetőventilátorok mellett iszonyatos bűz árad az elszívó- csatornából, melyből általában ket­tő, három található a tetőn. Komári László, a Makár Lakás- szövetkezet elnöke kérdéseinkre el­mondta, hogy a szövetkezethez tar­tozó közel 1100 lakás nagyon ritkán szenved hasonló problémáktól, és ez a rendszeres karbantartásoknak köszönhető. A szellőzők legfonto­sabb szerepe a megfelelő légáram­lás biztosítása, amely nélkül a pára lecsapódik, és kiirthatatlan penész­telepek alakulhatnak ki; ezek köz­vetlenül vagy közvetve is károsak az egészségre. Az évenkénti kar­bantartás, a fázisvédelem hiánya könnyen a motor besüléséhez ve­zethet, és ezt a hőség is elősegíti; a szervizelés pedig még több pénzt igényel. Az elnök szerint a motorok üzemeltetése akár szakaszosan is, de mindenképpen javasolt; az eme­letes házban élőknek nem érdemes a motorok üzemeltetésén vagy az ellenőrzések elhagyásán pénzt megtakarítaniuk, mert hosszú tá­von az eredetileg kitalált működte­tés a leggazdaságosabb, és leghigié- nikusabb. Sokan reklamálnak az el­szívás gyengesége miatt, holott ez a lakáson belüli elszívótölcsér tisztítá­sával többnyire megoldható. A töl­csér és a hozzá tartozó bekötő cső­szakasz a lakó tulajdona, melynek tisztításáról a háziaknak kell gon­doskodniuk. Mindenre elszántak az elkerülő út mentén lakók Szigetvár A megyei közútkezelő kht.-tól várják káruk megtérítését a város egy részét délről elkerü­lő és a belváros nyugati szélé­hez visszakanyarodó út mel­lett lakók. Panaszaik megala­pozottságát a polgármesteri hivatalban is elismerik. A korábbi, sok egymást érő IFOR- konvoj, később az útburkolat feltö­résével járó gázvezeték-építés, most pedig a Horvátország felé irá­nyuló, építő- és üzemanyagot szál­lító kamionáradat eredményeként repedeznek a falak, hullik a meny- nyezetekről a vakolat, leesnek a burkolólapok, állandó a zaj, szeny- nyezett a levegő. Építése idején azért kanyarodott vissza a belváros szélén a déli el­kerülő út, mert ha távolabb csatla­kozik a 6-oshoz, a konzervgyár iparvágánya fölé felüljárót kellett volna építeni. Pénz erre nem volt, ezért most naponta csak­nem 4000 gép- ............... ............ já rmű a Széchenyi utca és a Görös- gali út családi házai előtt alig egy méterre gördül el. A gyalogosátkelők között 500- 600 méter a távolság. A kerékpáro­sokat bármikor elsodorhatja a ka­mionok keltette örvény. Ha ka­tasztrófa esetén le kell zárni ezt az útszakaszt, nincs mivel kiváltani, például a kórház sem közelíthető meg. Az itt élők a záróvonal miatt saját udvarukba se kanyarodhat­nak be szabályosan, nemegyszer büntették meg őket emiatt. Az ezen a szakaszon dolgozó vállalko­zók és szállítóik is kénytelenek szabálytalankodni a Megállni tilos! tábla miatt. Lampech Lászlóné, a tiltakozók - több mint félezer ember - szószó­lója egy tegnapi fórumon megkér­dezte Varga Ernőtől, a városrész képviselőjétől, hogy „meddig vitat­kozik még az önkormányzat a le­hetséges megoldásokról”. A város­atya annyit válaszolt: „valószínűleg még sokáig”. Az út nem a városé, viszont az építés folytatásának feltételeit a te­lepülésnek kell biztosítania. Ez utóbbi is elég reménytelen futam­nak ígérkezik. A képviselő-testület júliusi ülésén ismét téma lesz az elkerülő út. Egyelőre négy változat közül kell az egyik mellett dönteni, mindegyik esetében milliárdokról van szó. Ha minden optimálisan József Attila u. • A kifogásolt útszakasz > A kiváltás egyikl lehetősége alakul, akkor is legkorábban 2006- ra várható a Széchenyi utcában és környékén változás. Ezt a lakóknak nincs türelmük kivárni. Lampechné tegnap jelezte: három hónap múlva, ha kell, kifekszenek az úttestre. A város kórháza mentálhigiéniai gondozójában 123 olyan embert kezelnek akut stressz, fóbiás zava­rok, neurotikus kórképek és más tünetek miatt, akik az említett két utcában laknak. m. *. Pécs Sok lakót zavar a tetőventilátorok hangja FOTÓ: TÓTH L. Pereket szülhet a forgalmirend-változás volt szükség. A meredek utcán a belváros irányába tartó járművek a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel közlekedtek. A szak­értők az egyirányúsítást - az utcá­ba így a centrum felől lehet csak behajtani - találták a leghatáso­sabb ellenszernek. Télen a hó és jég okozta síkos­ság miatt eddig is csak „felülről” lehetett megközelíteni az utcát, így viszont a jeges évszakban el­lehetetlenülhet az utcában a köz­lekedés - vélik az ott lakók. Gará­zsaikat sem tudják majd használ­ni, házaik értéke emiatt csökken, ezért ha kell - hangzott el tegnap bírósághoz fordulnak. ________&*. Pé csett a Bartók Béla utca egy sza­kaszát nemrégiben egyirányúsí- tották. A rendelkezés bevezetése óta a lakók több ízben is felhábo­rodásuknak adtak hangot; két he­te közel félszázan írták alá azt a polgármesternek címzett petíciót, melyben kérték a régi forgalmi , rend visszaállítását. Tegnap az ut­ca lakóinak képviselői a helyszí­nen az illetékesekkel is megvitat­ták a problémát. Albert Pál, a Pécsi Városüzeme­lési és Vagyonkezelő Rt. főosztály- vezetője elmondta, a változtatásra közlekedésbiztonsági okok miatt 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom