Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-08 / 124. szám
I 2002. Május 8., szerda BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Szalmonella: tömeges volt-e az ételmérgezés? Óriási túljelentkezés, népszerű szakok Pécs Bebizonyosodott, szalmonellafertőzés okozta a Liszt Ferenc Zeneiskola jubileumi ünnepsége utáni gyomor- bántalmakat. Mivel azonban nem került minden érintett a kórházba, a tisztiorvosi szolgálat vizsgálata elhúzódik. Mint azt dr. Herke Matild, megbízott pécsi tiszti főorvos elmondta, egyértelműen szalmonellafertőzés miatt került a 26 zenetanár kórházba, s az is bebizonyosodott, hogy az ünnepségen felszolgált hidegtálak készítőit is felelősség terheli. A pécsi étterem konyhájában „higiénés hiányosságokat tapasztaltak”, ám a tiszti főorvos a vizsgálat lezárásáig nem kívánt részletesebb elemzést adni. Megjegyezte, ha 1-5 ember fertőződik meg szalmonellával, akkor eseti ügyként kezelik a dolgokat, ha 5-30 ember kap ételmérgezést, csoportos megbetegedésről van szó, s csak akkor beszélhetünk tömeges ételmérgezésről - tehát bűncselekményről -, ha 30 főnél többen betegszenek meg. Ez a végső döntés szempontjából fontos, ugyanis eseti és csoportos esetekben a tisztiorvosi szolgálat a saját hatáskörében járhat el, 30 fő feletti ételmérgezés esetén pedig az ügyészség. Az étterem 120 személyre készítette a fogadást, ám a betegek regisztrációja még korántsem teljes. Többen ugyanis enyhébb tünetekkel fordultak háziorvosukhoz, s a tisztiorvosi szolgálat most a háziorvosok jelentéseit váija, hogy az ügy lezárását elősegítő adatok birtokában intézkedhessen. A vendéglő minimum az ügy befejezéséig zár alatt marad. A zeneiskola az eredeti terveknek megfelelően 13-án 15 órától megtartja a következő tanévre meghirdetett felvételiket. (Háttér umnv.dunantulinapb.hu) KOZMA F. Befejeződött az idei felsőoktatási felvételi lapok feldolgozása, és kiderült: lényegesen többen próbálnak bejutni az egyetemi-főiskolai helyekre, mint tavaly. Különösen nehéz dolga lesz az építőmérnöki, a fogorvosi, a humán szervező szakokra jelentkezőknek, akad, ahol csaknem Í2-szeres a túlje- lentkezési arány. Pécs-Budapest A legtöbb igazán kedvelt egyetemi szakra idén sem lehet csak úgy „becsusszanni”, sőt, a hallgatók szempontjából sok helyen még úgymond romlott is a helyzet: egyre többen próbálnak meg bejutni egy-egy helyre. A Pécsi Tudományegyetem tartja jó helyét az ország felsőoktatási statisztikáiban, egyes képzési formák, különösen a viszonylag újabbak, hatalmas érdeklődést váltanak ki a felvételizők között. Ilyen például az az egyetemi végzettséget adó építőmérnök szak, amely elvégzésére csak a Műszaki Egyetemen és Pécsett van lehetőség. Emiatt a túljelentkezés csaknem 12-szeres, azaz alaposan fel kell készülni a hallgatójelölteknek. Nem engedhetik meg a lazaságot a reménybeli fogorvosok sem, ugyanis közülük csak minden tizedik számíthat arra, hogy be is kerül az egyetemre. Hasonlóan nagy a „tömeg” a humán szervező szakon, de az sincs egyszerű helyzetben, aki biológus, általános orvos vagy jogász szeretne lenni (lásd táblázatunkat). A felvételizők egyébként már megkapták az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodától az adataik pontosítására és véglegesítésére szolgáló regisztrációs értesítést, ekkor kellett befizetni az eljárási díjat is. Május 21-én megkezdődnek a központi érettségi-felvételik, elsőként a fizika, a francia és a matematika tárgyakkal. Júniusban az egységes írásbelikkel a nem összevont felvételi vizsgák indulnak el, amelyek eredményeképp lehet majd folytatni a sort a szóbelikkel - ezekről az időpontokról a jelentkezők írásbeli értesítést kapnak. NYAKA SZ. H A JELENTKEZÉSEK ARÁNYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZAKJAIRA szak neve jelentkezők száma ebből 1. helyen felvehetők száma túljelentkezés (x) ÁJK, jogász 1327 525 245 5,4 ÁOK, általános orvos 848 296 150 5,6 Á0K, fogorvos 209 48 20 10,4 ÁOK, gyógyszerész 158 26 30 5,2 BTK, angol-német 33 16 * * BTK, angol 340 117 54 6,2 BTK, német 230 68 40 5,7 BTK, magyar-történelem 101 32 * * BTK, magyar 253 79 51 4,9 BTK, történelem 297 100 53 5,6 BTK, pszichológia 143 116 30 4,7 EFK, dietetikus 187 47 85 2,2 EFK, gyógytornász 438 224 130 3,3 TTK FEEFI, személyü. szerv.-humán sz. 408 250 42 9,7 KTK,közgazdász 805 438 250 3,2 MK, festő 86 26 12 7,1 MK, szobrász 32 21 8 4,0 MK, ének-zene, karvezető 20 10 13 1,5 . PMMFK, építész 181 87 60 3.0 1 PMMFK, építészmérnök 319 109 70 4,5 1 PMMFK, építőmérnök (egyetemi szintű) 348 83 30 11,6 1 PMMFK, gépészmérnök 339 129 115 2,9 1 PMMFK, villamosmérnök 376 130 105 3,5 '1 TTK, biológus 268 75 38 7,0 1 TTK, geográfus 171 68 34 5,0 1 TTK, földrajz 73 30 12 6,0 f TTK, testnevelés 158 98 67 2,3 | *: A szakpárok esetén a bejutási arányszámot a szakok keretszáma befolyásolja, így nem állapítottak meg külön keretszámot. MANDÁTUMOK. Tegnap délelőtt Pécsett, a Megyeházán a területi listán parlamentbe jutott baranyai képviselők vehették át mandátumaikat. Az ünnepségen a Fidesz részéről Körömi Attila (balról) és Bánki Erik, az MSZP-től Kocsi László, dr. Nyúl István és Gráf József kapta meg megbízólevelét. Délután a városházán a három pécsi választókörzet MSZP-s győztese, dr. Toller László, dr. Szili Katalin és dr. Kékes Ferenc vehette át a mandátumot dr. Papp Judit, a város jegyzőjének köszöntője után. _______fotó: laufer László Do lgoznak a vár felújításán Szigetvár Nem tudják, merre van üreg Valahol eltűnt az elvezető rendszerbe öntött színezett víz Május végéig befejeződnek a mintegy húszmillió forintba kerülő munkálatok, amelyek során a vár falait, és az észak- nyugati bástyát erősítik meg a szakemberek. Csepregi István, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság munkatársa elmondta, a közel húszmillió forintba kerülő munkálatok során a szakemberek a vár északnyugati bástyáját, és a falak bizonyos szakaszait erősítik meg. A tervek szerint május végéig végeznek .a kivitelezők. Csepregi István elmondta azt is, a Gazdasági Minisztériumban (GM) már csak aláírásra vár az a szerződés, amely alapján elkezdődhet az állam által finanszírozott nagyobb szabású rekonstrukció is. Amennyiben jóváhagyják a megállapodást, csaknem háromszázmillió forintot költhetnek el majd a szigetvári várra. Az összegből az építmény statikai állapotának javításán felül arra is futja majd, hogy a műemlék belső tereit is felújítsák, így azok használhatóvá válása után mód lesz rendezvények, programok szervezésére is. A várhoz kapcsolódó hír, hogy augusztus elején itt tartják a „Rom- barát-napot”. Ennek során egész napos programsorozattal, többek között opera- és színielőadásokkal várják majd az érdeklődőket. (Háttér: umnv.dunantidinapb.hu) M. B. Siklós A városban évről évre újabb pincék és barlangok bukkannak elő, melyek egy részére különböző építkezések, víz-, illetve gázbekötés alkalmával derül fény, más részüket pedig a megsüllyedő úttestek révén fedezik fel. A település önkormányzata minden évben jelentős összeget fordít a védelemre, melyet azonban a lyukak „feneketlen kútként” nyelnek el. Most épp a Felszabadulás utcában süllyedő és kiürítés alatt lévő önkormányzati bérlakásokat tartalmazó épülettel szemben keletkezett újabb gödör. Az épületnél a szakemberek színezett vizet öntöttek az elvezető rendszerbe, melynek azonban nyoma veszett: senki sem tudja, hova tűnt. Perics Péter helytörténész elmondta, a város alatti üregrendszerről csak annyit tudni, hogy roppant zegzugos, feltérképezésére azonban a mai napig nem került sor. Nehr Tibor, a Tenkesvíz Kft. műszaki igazgatóhelyettese a feltárással kápcsolatban a fúrásokat, illetve a lokátoros módszert említette, utóbbira azonban még nem volt példa a településen. Elmondta ugyanakkor, hogy a felmérés jelentős összeget igényelne. Mayer György műszaki osztály- vezető az évente - pályázatokon elnyert - rendelkezésre álló összeggel kapcsolatban a napi hibaelhárítást említi. Mint mondja, Siklós több más társához hasonlóan veszélyeztetett város. Az önkormányzat idei pályázatáról még nem született döntés, a felmerülő problémák elhárítása így a hivatal amúgy is szűkös büdzséjét apasztja. K. J. Torlódásokat okoznak a lámpák A buszpályaudvartól a bőrgyárig állt a kocsisor a reggeli csúcs- forgalomban a napokban a jelzőlámpa meghibásodása miatt. Jóllehet, a kereszteződésen átjutni - több más csomóponthoz hasonlóan - a rendesen működő villanyrendőr mellett sem könnyű. PÉCS Mindössze két-három, az Árpád- hídon a belváros felé igyekvő autónak sikerült átjutnia egy-egy zöld jelzésnél a napokban az Alsómalom utca-Nagy Lajos király utcai kereszteződésnél, az amúgy is forgalmas csomópontban a bőrgyárig állt a kocsisor. Mint kiderült, a lámpákat nem átállították, hanem meghibásodtak. Árki Sándortól, a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. illetékesétől megtudtuk, Pécsett reggel negyed hét és este fél hét közt a beállítás szerint 105 másodperc telik el két zöld jelzés közt. Éjszakánként viszont 75 másodperc alatt fut le a program. A problémás reggelen a szerkezet nem váltott nappali üzemmódra, így fél perccel kevesebb ideig volt zöld jelzésük az autósoknak. A hibát, amint észlelték, kijavították. A közútkezelők tervei szerint - ha a forgalomszámlálás alapján indokolt - egy-két éven belül a különböző hosszúságú programok folyamatosan, a forgalomtól függően változnának, az előkészítő munkák hamarosan megkezdődnek. A Pécs Plaza előtti kereszteződés a város másik legforgalmasabb pontja, ahol ha reggelente nem sárgán villognának a lámpák, lehetetlen lenne közlekedni. Így azonban - mint azt a szülők panaszolják - az iskolába igyekvő gyerekek nem tudnak átjutni az autók közt. Mivel hét és fél nyolc között a legnagyobb a gyalogos forgalom, hamarosan a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. próbát tesz: egy héten keresztül tesztelik, mi történne, ha csak ebben a fél órában működnének a lámpák reggelente. Az Ágoston téri torlódásokkal pedig, mivel bejelentés híján nem tudnak a problémáról, egyelőre nem foglalkoznak. így a Kálvária utcára a környező utcákból a lassan kígyózó kocsisor miatt kikanyarodni továbbra sem könnyű feladat. W. K. H PÉCS LEGFORGALMASABB CSOMÓPONTJAI A REGGELI ÓRÁKBAN 1.: Megyeri út és a Móra Ferenc utca kereszteződése 3.: Kálvária utca, Ady utca és a Lánc utca kereszteződése 2.: Alsómalom utca és a Nagy Lajos király útja kereszteződése Telezöld: nincs több csere Mint ismeretes, a pécsi jelzőlámpák nyíl alakú zöld lencséit tele- zöldekre cserélték ki, ami a koccanások számának jelentős emelkedését eredményezte. Az átalakítások elvégzését törvény írta elő. Albert Páltól, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. illetékesétől megtudtuk, a meglévő lámpákat kivétel nélkül lecserélték, újabb telezöldekre tehát már csak az újonnan épülő csomópontoknál kell számítaniuk az autósoknak. Hírek PÉCSETT holnap a polgármesteri hivatal előtti parkolóban tartják meg az Európa Napot, amely- lyel az egységes Európa ideológiai alapjait megteremtő, 1950-es keletű francia külügyminiszteri nyilatkozatra emlékeznek. Az egész napos program során az unió bővítéséről, szervezeti működéséről és felépítéséről, illetve a magyar csatlakozási folyamatról szóló kiadványokkal, plakátokkal várják az érdeklődőket. (mb) SZEDERKÉNYBEN még má jusban elkészülnek a szakemberek a Dózsa-közbe vezető híd kétméteres szélesítésével. A mintegy félmillió forintba kerülő beruházásról a napokban állapodtak meg az önkormányzat vezetői a kérdésben rugalmasan eljáró közútkezelő kht.-val. A hídon jelenlegi állapotában két személyautó sem fért el egyszerre, szélesítését a falu polgárai már a korábbi közmeghallgatáson is szorgalmazták. (mb) BOLYBAN az erdélyi testvértelepülésről, Csemátonból fogadtak a napokban népes iskolai diákküldöttséget, s már készülnek a közeli viszontlátogatásra. Az előzetes elképzelések szerint júniusban könyveket és számítógépet visznek majd a Székelyföldre ajándékba. (a) ROMONYÁN megkezdődött a bérlakás építése a közelmúltban, a meglévő ingatlan átalakítására több mint hatmillió forint központi támogatást nyert a település. Az építkezés a tetőszerkezet bontásával kezdődött, a beruházás október elején fejeződik be. Az önkormányzat elsősorban helybéli fiatal házaspárnak adná bérbe az új lakást. _________________________B«g