Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-08 / 124. szám

6. OLDAL P 0 L I T I K A I VITAFÓRUM 2002. Május 8., szerda ■■■ MDF-taggyűlés A Magyar Demokrata Fórum pécsi elnöksége megköszöni a város és térségének lakói­nak, a választópolgároknak a koalíciós partnerünkkel együtt vállalt értékek mellet­ti kiállást. Mi a pécsi régi­ónkban 38 ezren megtettük azt, amit adottságaink, kö­rülményeink lehetővé tettek. A Fidesz és MDF közötti együttműködési szerződésben lefektetett-vállalt eredményeket Baranya megyében is sike­rült felmutat­nunk. Az MDF által képviselt laki­teleki szelle­miség jelen­létét, erkölcsi értékeink sú­lyát, a leadott voksok, illet­ve a bejutott képviselőink számát a megálla­podás keretein belül büszke szolid sikerként könyvelheti el pártunk. A 14 fős frakció a jó je­löltállítás, illetve a mérsékelt konzervatív politika választói támogatása alapján 24 főre nö­vekedett. Megkezdjük önálló felkészü­lésünket az őszi önkormányza­ti választásokra, ahol mind­azon erőket célunk koncentrál­ni, akik fontosnak tartják és hi- ányolták-hiányolják Pécs köz­életében a konzervatív, keresz­tény, magyar értékek markáns, ám mégis hiteles megjeleníté­sét. Módszerben, stílusban, té­maválasztásban. Mindezt hatá­rozott, következetes, mégse erőszakos, fellengzős, ütközést kereső stílusban. Egyszóval gyakorló erkölcsi alapon, hig­gadt nyugodt erőként. A Fidesz Magyar Polgári Párttal együttműködünk az or­szágos megállapodás szerint, de reményeink szerint korrekt és kölcsönös partneri kapcso­latban annak helyi képviselői­vel. Akkor, de csakis akkor. Nos, mindezekről az elnöki előterjesztésekről dönt az MDF pécsi taggyűlése 13-án, hétfőn 17.30-kor az Apáca u. 16. sz. alatti helyiségünkben, ahol az országos és megyei vezetőin­ken túl találkozunk Pichler Im­rével, a megye MDF-es ország- gyűlési képviselőjével. Progra­munkra minden régi-új tagot, szimpatizánst, támogatót vá­runk. Várbíró Péter elnök Koszorúzás A Magyar Szocialista Párt Pécs város szervezete a II. világhábo­rú befejezésének évfordulóján, május 9-én 10 órakor megkoszo­rúzza a pécsi köztemető ma­gyar, szovjet és német katona- sírjaik _____________________■ Ho gyan tovább, kisgazdák? Van még, lesz még esély a Kisgazdapártnak! A Független Kisgazdapárt csaknem százéves történelme legkeservesebb napjait éli. Meg­próbáltatásainak még nincs vége, mert végle­tekig megosztott. Ugyanakkor ez a megosztott FKgP részese volt az elmúlt négy év kormány­zati munkájának. Nemcsak a balsikereknek, ahogy azt jó néhányan igyekeztek beállítani. A kisgazdapárti frakció csen­des többsége napi munkája és szavazata kellett ah­hoz, amit kampányban a Fidesz-MPP és az MDF sa­ját sikereként kommunikált. Nagy hiba volt átgázolni 12-14%-os, a polgári ér­ték iránt mindig elkötelezett vidéki konzervatív szavazóbázisán. Szomorú volt tapasztalni, hogy a kormányzati oldal másik két pártjának magabiztos­sága hogyan tépázta meg a maradék önbizalmában a kisgazdafrakciót. Tudták, hogy a frakció megha­tározó része - tartozott is bármely érdekcsoporthoz - felelősen gondolkodó politikus. Szavazatukra mindig számíthattak a koalíciós partnerek, és azt meg is kapták. Hiba volt - és ezt a választások második forduló­jában sem lehetett teljes egészében korrigálni - 12 egyéni kerületben 1998-ban győztes kisgazda poli­tikust Fidesz-színekben indítani. Innentől beszű­kült a frakciótagok és a kisgazda-szimpatizánsok mozgástere. Vagy maradnak a támogatók körében morálisan napról napra erodálódó anyapártban a vállalhatatlan vezetővel, vagy a 10 év kisgazda bel- harcaiból képződött valamely szatelit szerveződés­hez csatlakoznak. Nem volt igazán perspektivikus alternatíva. így 8-9 kisgazda képviselő inkább a po­litikából való csendes kivonulást választotta. Nincs ma az FKgP olyan jó helyzetben, hogy ezt megen­gedje magának. Nem szorosan a címben vállalt témához tartozik a következő súlyos tétel is. Nincs felhatalmazásom arra, hogy más pártok nevében szóljak, de látni kel­lett, hogy a 2002-es választási kampány kezdetére a Kisgazdapárton kívül más - polgári értékek iránt el­kötelezett - erők is partvonalon kívülre szorultak. Nemhogy párbeszéd nem volt közöttük és a kor­mányzati többség között, hanem borítékolni lehe­tett a koalícióval való szembemenetelésüket is. Vég­telenül leegyszerűsítené és igaztalanná tenné a meg­oldást, ha egy kézlegyintéssel elintéznénk a történ­teket. Nem hiszem, hogy demokráciánk mai szint­jén az a jó polgári erő, melyet szőröstül-bőröstül le­het egy nagy pártba integrálni. Az ellenkezőjére van európai példa, elég csak Németország felé tekinteni. Túl vagyunk a választásokon, az eredmény is­mert. Nem kell ahhoz jóstehetségnek lenni, hogy kimondjuk, a rendszerváltás óta legszorosabb ered­mény miatt éles csatározások színtere lesz a Tisz­telt Ház. Ilyen körülmények között nehéz hosszú távon - 4 évre - tervezni, mindig a napi csatát kell megvívni. Nem hiszem, hogy európai uniós csatla­kozásunk véghajrájában bárki ilyen minimális többségű kormányt kíván magának. A hogyan tovább kérdése még nyitott. A polgári oldalnak a tanulságokat mielőbb le kell vonnia. Meg kell kezdeni a felkészülését a nem biztos, hogy négy év múlva esedékes választásokra. Kétsége ne legyen senkinek, a Független Kisgazdapárt a XXI. században is az az erő, amely a vidék Magyarorszá­ga boldogulásához megkerülhetetlen. Ez akkor is igaz, ha jelenleg nem túl rózsás a helyzete. A kisgazda táborban az ajánlócédulák gyűjtésé­nek kezdetére vált apokaliptikussá a helyzet. Szo­morú volt látni, hogy három kisgazda formáció és a Fidesz-MPP által támogatott csoport jelezte meg- mérettetési szándékát az országgyűlési választá­sokra. Ebből háromnak eleve kódolt volt a bukása. A negyedik megítéléséről előbb szóltam. Ma nincs egy olyan erő a különböző kisgazda erőterekben, mely elégséges támogatottsággal kezdhetne újjá­építéshez. Mégis van remény! A vidék Magyaror­szága elképzelhetetlen a polgári értékek iránt elkö­telezett konzervatív, a közeljövőbeli európai uniós tagságból eredő kihívások között eligazodni kész erő nélkül. Ahhoz, hogy ez az erő hiteles legyen, Nagyatádi Szabó István, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Béla és még többek megkérdőjelezhetetlen példája, mindenkor korszerű kisgazda elkötelezett­sége kell. Csakis ez lehet a zsinórmérték és nem napjaink megosztottsága. Nincs helye a továbbiakban csodavárásnak, a valahonnan előbukkanó új vezető iránti sóvárgás­nak. Az elmúlt évek súlyos belső konfliktusainak szereplői megosztó erőt jelentenek. Ugyanakkor súlyos hiba lenne ott folytatni, ahol a korábbi évek tekintélyelvű vezetése abbahagyta. (Valóban abba­hagyta? Van még mit lerombolni?) Annak ellenére, hogy az egymással végletekig konfrontálódott irányzatok vezetői nem kínálnak személyükben az újrakezdéshez megoldást, nagy hiba lenne kizárá­suk, kirekesztésük a kisgazda mozgalomból. Ilyen sokkoló kudarc után már senki nem hisz az áruló­zásnak, az átkozódásnak, hiszen alig maradt mit el­árulni, no meg a haragszom rád mindörökké is el­veszítette hitelét. A kisgazda társadalom ma már nem hisz az egymást emberi méltóságában véglete­kig megalázó „őszinte megbékélésben”, mert kö­vethetetlenné váltak a párton belüli kényszerbékék. Mélyek a sebek és a gyűlölet lett úrrá a.kiválasztot- tak között. A második fordulós választási eredmények ala­kulása, az ősszel esedékes önkormányzati választá­sok sürgetően vetik fel a mielőbbi talpra állás szük­ségességét. Mi lehet ennek a me­netrendje? Minden fejlett európai demok­ráciában ekkora kudarc után a pártot vezető testületi elitnek le kell vonnia a megfelelő következ­tetéseket, és le kell mondania. Ügyvezető jelleggel szabad csak a párt ügyét vinnie mindaddig, amíg személyi kérdésekben dön­tésre illetékes testület az új veze­tőt és a végrehajtó szervet megválasztja. Nos a fen­ti képletből a Független Kisgazdapárt esetében szinte semmi sem valósítható meg. Mindenekelőtt a vezetői körben meglévő nézeteltérések, másrészt a mára már követhetetlen és súlyos visszaélésekre alkalmat adó pártalkotmány miatt. Ebben a helyzetben az egyik járható út olyan alulról induló kezdeményezés, melynek alapja a különböző kisgazda erőterek közötti párbeszéd fel­vétele. A párbeszédnek a kisgazda alkotmány újra szerkesztése, a demokratikus pártépítés elindítása lehet csak a célja. Megyei majd regionális szinten kell a kapcsolatfelvételeket indítani. Nem a vezér­keresés, hanem a demokratikus struktúra kialakítá­sa az alapvető cél, nemcsak országos, hanem terü­leti szinten is. A párt országos vezetését az önkor­mányzati választásokat követő időpontig - ami egy­ben az új pártalkotmány megszerkesztésének is a határnapja kell legyen - ügyvezető testületre kell bízni. Az ügyvezető testületnek a területi elvet ma­ximálisan figyelembe véve kell működnie, és há­rom rendkívül fontos területre kell munkáját korlá­tozni: az új pártalkotmány megszerkesztése, a párt pénzügyeinek feltárása, és a felkészülés az önkor­mányzati választásokra. A fent vázolt „alkotmányozó pártépítés” kínál esélyt a mélyreható változásokra. Feltehetően ja­vaslatomat nem fogadják kitörő örömmel a székük­höz bármi áron ragaszkodó, hitelüket vesztett veze­tők. De esélyt kínál az alulról jövő építkezésnek a helyi párbeszédek elindításával, mely a teljes elszi­getelődött felső pártelitet visszavonulásra készteti. Ehhez azonnal el kell indítani minden megyében az „alkotmányozó pártépítést”, fel kell venni a dia­lógust minden érintettnek, aki hisz a XXL századi Független Kisgazdapártban. Dr. Kurucsai Csaba, országgyűlési képviselő it ásm Dr. Kurucsai Csaba Amiért nem voksoltam Többen elmarasztaltak az ur­náktól való távolmaradásom mi­att. Megvallom, már évekkel ez­előtt eldöntöttem, hogy a nem szavazó kisebbséghez csatlako­zom. Az előző választási ciklu­sok egyértelművé tették, nincs a hazai politikai palettán olyan párt, melyet értékképviselete, tö­rekvései, teljesítményei függvé­nyében szavazatommal megtisz­telhetnék. Fixa ideámmá vált, hogy az al­só középosztály, a munkaválla­lók, a nyugdíjasok és más lecsú- szók kedvezőtlen élethelyzete nem az egymást váltogató kor­mányoknak tulajdonítható, ha­nem a tőkés rendszer jellegéből fakadó szerves következmény. Vagyis a kapitalista rendszer érintetlenül hagyása esetén a vá­lasztásoknak sorsfordítás helyett csupán pragmatikus tétjük van. Jelesül: mennyi adót fizessünk, azt mire költsük, hogyan alakul az egészségügy vagy az oktatási rendszer, milyen összegű ala­mizsnára számíthatnak a nyug­díjasok. Szívem szerint a szocialisták­ra szavaztam volna. Csakhogy egyetlen tényező visszatartott et­től. Ha promi­nensei szóba kerültek vala­hol, a dantei pokol bugyrai­ban vezeklő Jú- dás, Brutus, Cassius jutot­tak eszembe. Amíg azok sze­mélyeket árul­tak el egyéni érdekből anno, a szocik elitjének tagjai olyan esz­mével számoltak le, mely rajtuk kívül évtizedekig a magyarság többségének anyagi és szellemi gyarapodását, lassú, de biztos felemelkedését eredményezte. Pálfordulásukkal milliók sorsát és jövőjét feszítették keresztre. Jó, jó, gondolhatnánk, de va­lamikor az MSZMP-hez kötőd­tek, ami garancia lehet a balolda- liságra. Ez igaz. Alkalmi kommu­nisták gyanánt azonban érzelmi­leg ott sem voltak baloldaliak. Számomra egyébként sem mérv­adó, hogy tó honnan érkezett. Mindig az számított, hogy ki merre tart. Az MSZP eddigi ügy­ködésével egyáltalán nem azt je­lezte számomra, hogy baloldali lenne. Csupán a baloldaliság zászlaját lobogtatta a baloldali érzelmű állampolgárok megnye­rése érdekében. S ezt mindvégig sikeresen tette. Az egyetlen honi parlamenten kívüli baloldali pártra pedig azért nem szavaztam, mert három vá­lasztási ciklusban sem volt képes baloldaliságáról meggyőzni a közvéleményt. Szégyen, hogy a baloldali rendszer megdöntésé­ben és a magyarországi kapita­lizmus restaurálásában „elévül­hetetlen érdemeket" szerzett szocialisták polgári párt gyanánt ciklusról ciklusra viselhették a baloldali jelzőt anélkül, hogy el­lene a tényleges baloldal tiltako­zott volna. E párt tagsága saját vezetőit okolhatja leginkább a sorozatos kudarcért. Hogy a rendszerváltás veszteseinek politikai érdekeit ezután sem sikerül a parlament­ben képviselnie, s mert a balol­dallal szimpatizálók népes tábo­ra az utóbbi választásokon is az úgynevezett „nagyobbik balolda­li pártra" szavazott. Dr. Siidi Bertalan Tájkép választások után Túl vagyunk az évszázad első választásán. Eredményét is­merjük. Mögöttünk van a vá­lasztási küzdelem is, amely több vonatkozásban is elütött a korábbiaktól. Ez nyilván ar­ra ösztönzi a politológusokat, szociológusokat és mindazo­kat, akik reflektálnak az élet jelenségeire, hogy megpróbál­ják megérteni, értelmezni a történteket. Az értelmezések, még inkább az értékelések sok dologban megegyezhetnek, de el is térhetnek egymástól. Attól függően, hogy ki melyik olda­lán áll, milyen mércével mér. Madártávlatból, azaz nem a napi csatározások szintjén szemlélve az eseményeket, néhány mozzanatra, tényre kívánok rámutatni. Ezek nyilván további vizsgálódásra, ér­telmezésre szorulnak. Az első a magas részvételi arány, ami európai viszonylatban is ritka­ság számba megy. A választásra jo­gosultak csaknem háromnegyede járult az urnák elé. Ennyien tartot­ták fontosnak, hogy elmenjenek vá­lasztani, és szavazatukkal meghatá­rozzák az ország fejlődésének irá­nyát. Legalább is négy esztendőre. Talán fölsejlett bennük, sokakban remélhetőleg tóérlelődött a felisme­rés, hogy az országban valójában ő, a választópolgár, azaz a nép az úr. A magas részvételi arány ismere­tében áÉthatjuk-e, hogy az ország népe demokráciából jól vizsgázott ? Azt gondolom, erre a kérdésre, pusztán a résztvevők nagy számá­ra hivatkozva, nem lehet választ adni. Noha a demokrácia szó je­lentése népuralom, ami a köz­ügyekben való részvételt jelenti, egészen pontosan: döntést a kö­zösséget érintő ügyekben. Ezt állít­ják a demokrácia „kitalálói", az ókori görögök. Ennek azonban van egy előfeltétele, ami valójában a demokrácia működésének is elő­feltétele. Nevezetesen az, hogy aki dönt, aki választ, legyen tisztában azzal, mi szolgálja a közösség ja­vát, mi a közösség érdeke. Válasz­tásában azután ez legyen a mérv­adó. Ne pedig a saját pillanatnyi haszna és érdeke. Ez nyilván egy­aránt vonatkozik a választókra és a megválasztottakra, a közhata­lom birtokosaira. Következőleg, demokrácia, csak a köz javát értő, mérlegelni tudó, okos és becsüle­tes polgárok körében lehetséges. Legalább is így vélekedik az ókor két kiemelkedő gondolkodója, Pla­tón és Arisztotelész. Hogyha ez az értelmi és erkölcsi érettség hiány­zik, akkor a demokrácia könnyen merő formalitássá válik, és olyan érdekcsoportok kerülhetnek elő­térbe „melyek az államhatalmat saját hasznukra, vagy ideológiai céljaik megvalósítására" akarják megkaparintani és birtokolni (II. János Pál: Centesimus annus kör­levele 46). Nem tudom, a magyar válasz­tókat mi motiválta döntésük meghozatalában. Mennyire esett latba saját, pillanatnyi - hozzáte­szem: anyagi - érdekük, vagy a média befolyása? Képesek vol­tak-e önálló, személyes, a közös­ség javát szem előtt tartó döntés­re? A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele éppen ebben kí­vánt segítséget nyújtani a katoli­kusoknak. Nem tudom, ebben az összefüggésben értelmezhető-e a pártokra leadott szavazatok ará­nyának megváltozása az ország nyugati végétől kelet felé halad­va. Nyilván más magyarázat is le­hetséges. Summázva az eddig mondottakat, úgy vélem, hogy demokráciát még tanulhatunk. És ezt természetesnek tartom. A magas részvételi arány nem tehet elbizakodottá. Gondolom, eb­ben mindnyájan egyetértünk. De talán egyetérthetünk abban is, hogy ebben a választási küzdelem­ben jóval nagyobb szerepet játszot­tak az eszmék és értékrendek, mint korábban. A pártok eszméknek és értékrendeknek akarták megnyerni választóikat. Ezt látom a jobboldal­nál, és ezt olvastam a liberálisok szórólapjain. De kevéssé tapasztaltam a bal­oldalon, a szocialistáknál, akik in­kább pragmatikus kampányt foly­tattak és ígérge­tésekkel akar­ták befolyásolni a választókat. Ezt sajnálatos­nak tartom, mert meggyő­ződésem, hogy az országnak, mindnyájunk­nak szüksége van olyan pártra, amely hatéko­nyan képviseli a társadalom al­sóbb rétegeinek, a munkásoknak az érdekeit. Úgy, ahogyan azt a szociáldemokrácia tette hajdaná­ban, amikor útjára indult. Nem be­hódolva a nagytőkének, és kisza­badulva a marxi ideológia béklyói­ból. Polgármesteremnek mondot­tam a jó múltkoriban: nekem az MSZP-vel szemben az a kifogá­som, hogy nem szocialista. Bár az lenne! Úgy vélem, ezzel a választás­sal érkeztünk el ahhoz a történel­mi pillanathoz, amikor a jobbol­dal - nevezhetjük konzervatív­nak, nemzetinek, kereszténynek, vagy akár liberálisnak - egyazon eszmék és értékek köré szerve­ződve egységet alkot, pontosab­ban alkothat. Azt gondolom, hogy a választási küzdelemnek ez a legnagyobb nyeresége, ami egyúttal kihívás és feladat. A csa­lád, a nemzet, kultúránk, hagyo­mányaink olyan értékek, melye­ket nem adhatunk fel. Ezzel ko­pogtatunk az EU kapuján bebo­csátást kérve. A sok évszázados jól bevált erkölcsi normák nélkül pedig széthullik társadalmunk. Mindig bosszant, amikor a nem­zettudat ápolása ellen ágálnak. Véletlenül meghallgattam az olasz köztársaság elnökének szil­veszteri beszédét. Többször is mondta: legyünk büszkék arra, hogy olaszok vagyunk. Láttam a tv-ben, hogy francia sportgyőze­lemkor hogyan lengetik a francia trikolórt és az amerikaiak szívük­re tett kézzel éneklik nemzeti himnuszukat. Mi meg szégyell­jük azt, hogy magyarok va­gyunk? Megáll az ész! A keresz­ténységgel viszont csínján kell bánnunk. Nem válhat jelszóvá, külső mázzá, amely mögül hi­ányzik a tartalom. A keresztény vallás nem ünnepi öltözék, pláne nem a közélet, a politika színpa­dán. A vallást ne keverjük össze a politikával. De a keresztény em­ber számára politikai tevékenysé­gében is irányadó a Biblia és egy­háza tanítása. Végül a liberális vonulatról né­hány szót. Pontosítani szeretném azt, amit eszmei elkötelezettsé­gükről mondtam. Ami, úgy gon­dolom, igaz. Csakhogy a szabad­ságról, az emberi jogokról vallott eszméiket mind a két versenyben álló politikai irányzat osztja. Ezek beleépültek a pártok eszmei és értékrendszerébe. így tehát felmerül a kérdés, mi a sajátosan liberális az SZDSZ politikájában? Madártávlatból úgy látom, hogy előremenekülve igyekeznek fel­oldani ezt a dilemmát. Vagyis szi­gorúan ideologikus, szélsőséges politikai gyakorlatot követnek. Ahogy azt VI. Pál az Octogesima adveniens kezdetű körlevelében kifejtette. Nyilvánvaló tehát, hogy mind­egyik pártnak vannak értékei. Ezek az értékek az én olvasatom­ban nem oltják ki egymást, ha­nem éppen ellenkezőleg, kiegészí­tik egymást. Már csak ezért is el­fogadhatatlan, hogy a különböző irányzatok hívei ellenségesen te­kintsenek egymásra. Munkahe­lyen, baráti körben, netán a csa­ládban. A társadalom kettő, vagy három részre szakadása káros; magunknak, az országnak ár­tunk vele. Goják János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom