Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-17 / 104. szám

4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2002. Április 17., szerda | Hírek SELLYÉN a napokon belül in­duló gázberuházás részleteiről a holnap délutánra szervezett lakossági fórumon tájékoztatják az érdeklődőket. A délután öt órakor kezdődő tájékoztatón a résztvevők megtudhatják, mi­kor, melyik utcában végzik a munkákat. Ezenkívül pénzinté­zetek is tájékoztatást adnak a különböző hitellehetőségekről, amelyet például a csatlakozási díj előteremtéséhez vehetnek igénybe a helybéliek. (wk) BAKSÁN a nyugdíjasklub fű­tésrendszerét kicseréltette az önkormányzat 350 000 forintos beruházásból, s tegnap már a gázkonvektorok adták a mele­get. (a) A DÉL-DUNÁNTÚLI Vízügyi Igazgatóság ebben az évben csakuem 6 millió forintot fordít dolgozói továbbképzésére. Ezen belül a hangsúly a számí­tástechnika és az idegen nyelv oktatásán van. Az utóbbira több mint 500 ezer forintot szánnak, az angolkurzuson ta­nulóknak szeptembertől vizsga­kötelezettséget írtak elő. (aa) SIKLÓSON idén ejgyhangú döntéssel Spiegel Árpád vízve­zeték-szerelő mester nyerte el a helyi Ipartestület által adott „Az év iparosa” címet. A díj elnyeré­se számos tényezőtől függ, ab­ban többek között szerepet ját­szik a foglalkoztatottak számá­nak alakulása is. A győztest - mint mondta - meglepte a ki­tüntetés. A mostani elismerésen kívül két évvel ezelőtt jutalmaz­ták utoljára munkáját, akkor megyei kitüntetésben részesült, ugyanis 40 tanulójából egy az országos versenyen az élén vég­zett. (KJ) Nagy csaták kis pénzekért Rövidesen lejár az úgynevezett terüle­ti kiegyenlítő alapra (TERI) benyújt­ható pályázatok határideje. Az össze­sen mintegy félmilliárd forint sorsáról a megyei területfejlesztési tanács a kistérségi társulások véleménye alap­ján határoz, azaz gyakorlatilag az érintett önkormányzatok maguk dönt­hetik el, mire kérnek támogatást. Baranyai körkép A jövő hét elején jár le a TEKI-pályázatok beadási határideje. Idén az alapból több mint félmilliárd forint igényelhető, az összeg sorsáról a korábbi gyakorlatnak megfelelően tulajdonképpen az érintet­tek határoznak úgy, hogy maguk között megállapodnak, melyik pályázati célt fa­vorizálják. Miután az összegből (melynek többszö­rösére is lenne igény) elvben több száz te­lepülés kérhetne részt (azt hogy melyik kistérségnek mennyi jut egy, a hátrányos helyzetüket „rangsoroló” számítással dől el), általában komoly csaták árán képesek csak eldönteni az önkormányzati társulá­sok, hogy melyik település pályázatának adnak elsőbbséget. Az általános gyakorlat szerint még a pá­lyázatok beadása előtt határoznak, s ezek­ben az esetekben csak az általuk támoga­tott kérelmek kerülnek a területfejlesztési tanács elé. Ugyanakkor előfordul az is, hogy meg­várja egy-egy kistérség, hogy milyen pályá­zatokat adnak be az önkormányzatok, majd ezt követően, de még a végső döntés előtt alakítják ki álláspontjukat. Információink alapján egyes kistérsé­gekben a vetésforgó elvét alkalmazzák, az­az egyik évben egyik település és vonzás- körzete a kedvezményezett, míg a követke­zőben más lesz a favorit. Értesüléseink szerint a társulások néme­lyikében a vitáknak politikai színezete is volt, előfordult, hogy az önkormányzatok pártbéli hovatartozásuk alapján tömörül­tek „kartellbe”. MÁTÉ BALÁZS A TEKI-KERET TÖBBSÉGÉNEK VÁRHATÓ ELOSZTÁSA 33 millió Ft Iskolafelújítás, járdaépítés Sásd és térsége Komló és térsége Kővágótöttös: 10,3 M Ft I Kisherend: 3,5 M Ft Pécs Í és vonzáskörzete 33 millió Ft Ebből többek között Komló: útfelújítás (10 M Ft) Magyarszék: gázberuházás (9 M Ft) 23 millió Ft Rendezési tervek, Pécsvárad öt településsel közösen 2 ivóvízkutat építene, Mecseknádasd: útaszfaltozás, Pereked: orvosi rendelő felújítása * Pécsvárad és térsége Szigetvár és térsége Várhatóan Aranyosgadánynak 79,6 millió Ft Még nem döntöttek Sellye és térsége 65 millió Ft Rendezési tervek 96 millió Ft Még nem döntöttek Fellebbez a megbüntetett ügyvéd Komló A vádlott távolmaradása miatt ügyvédjére rótt ki rendbírságot a tárgyaláson a bíró. Az ügyvéd ezt jogtalannak tartja, és fel­lebbezett a döntés ellen. aki depressziós állapota miatt a húsvét előtti nagyszombaton szakorvoshoz ment. Az orvos kórházi kezelést javasolt, és hatá­rozottan ellenezte az április 3-ai tárgyaláson való részvételt. Az ügyvédnő a húsvét utáni első munkanapon, kedden megtalálta postaládájában az orvosi igazo­lást, és aznap eljuttatta azt a kom­lói bíróságra.- Bár álláspontom szerint jog­szabályi kötelezettségem nem volt erre, mégis megtettem - mondta. Azt is hozzáfűzte, hogy a vádlott dolga akár 8 napon belül- Úgy érzem, hogy a két és fél éve húzódó büntetőügy során egyre ellenszenvesebbé váltam a bíró­nak, mert minden jogszerű esz­közt megragadtam ügyfelem vé­delme érdekében. Ennek tulajdo­nítom a részemre kiszabott 50 ezer forintos rendbírságot is - vá­zolta a helyzetet kérdésünkre Hi- degné dr. Csemik Aranka ügyvéd. A hosszúra nyúlt ügy rendőr­ségi, majd bírósági szakaszában elszenvedett tortúra alaposan megviselte a vádlott egészségét, igazolnia távolmaradásának okát. A bíró a tárgyaláson mégis „vét­kesnek” találta az ügyvédnőt, aki azonnal bejelentette fellebbezési szándékát. Bízik benne, hogy a megyei bíróság hatálytalanítja a bírságot. Megkérdeztük a történtekről dr. Dobra Sándor bírót is, aki azt mondta, hogy bíróként nem nyi­latkozhat, erre dr. Kalmár Éva bí­rósági sajtóreferens jogosult.- A rendbírság kérdésköre nem tartozik a tájékoztatás köré­be - válaszolta Kalmár Éva la­punknak. - Az ügyvédnőnek jo­gában áll megfellebbeznie, ha jogtalannak tartja a bírságot - tet­te hozzá. LOLLYPOP. A Pécsi Árpád fejedelem Általános Iskola és Gimnázium felkérésére a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte az úgynevezett „LOLLYPOP”, közlekedést segítő oktatást. A felkészített forgalomsegítők tanítási naponként 7.30-tól 7.50-ig az Aidinger János úti Gyógyszertárnái lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen szolgálnak. Az iskola szeretné, ha a veszélyes és nagy forgalmú átkelő- ben a jövőben villogó sárga jelzés hívná fel a figyelmet a gyalogosforgalomra, (sn)___________________________________• ________fotó= t. l. Siklós é s térsége Mohács és térsége Önrész pályázatokhoz: a) Széchenyi téri ifjúsági centrum b) Kisfaludy Gimnázium felújítása Forrás; Dunántúli Napló Helyben palackoznak PÉCS Évek óta borpalackozó híján van a város. Ezért örvendetes az a hír, hogy néhány hónapon belül meg­kezdi működését az az új palacko­zóüzem, melynek a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet adott ott­hont, s amelyben nemcsak az inté­zeti borokat palackozzák, hanem a Pécsi Pinceszövetkezet termelőit is fogadják majd. Amint azt lapunknak dr. Kozma Pál igazgató elmondta, a táj külön­leges fajtájaként említhető Cirfand­li, mint Pécs „zászlósbora” indokol­ta a palackozó létrehozását. Az első nekirugaszkodásra az intézet évi 1500 hektóliteres terméséből 200- 300 hektólitert palackoznak majd. A legjobb évjáratok legjobb minő­ségét. Erre nagy szükség van, ugyanis ezekkel a palackokkal hite­lesíthetik a tájat, adhatják vissza rangját a pécsi szőlő- és borkultúrá­nak, segíthetik fennmaradását. A hírek szerint az intézeti Cirfandli különlegesen szép palackba kerül majd: az ehhez illő, pécsiséget jel­képező borcímke tervezésére Pin­cehelyi Sándor Munkácsy-díjas pé­csi grafikusművészt kérték fel. A város bortermelői is várnak már a palacko­zóra. Zalay Bu­da, a téma fele­lőse úgy fogal­mazott, hogy a helyi borterme­lők közérzetét és a város imá- zsát növeli ez a beruházás. Minden remé­nyünk megvan tehát arra, hogy Pé­csett palackozzák eztán a térség fe­hérborait, köztük a különleges mi­nőségűnek számító 2001-es évjára­tú Cirfandlit is. Utóbbi évjárat sző­lőszemeinek nagy részét ugyanis nemespenész ölelte. (Háttér: umnv.dunantulinaplo.hu) Igen a hulladéklerakóra Sásd-Pécs Sásd is csatlakozott ahhoz a Me- csek-Dráva Hulladéklerakó Prog­ramhoz, amely szakértők szerint legalább húsz évre megoldhatja a térség hulladékkezelési problémá­ját. A program tervezett helyszíne Baranya és Somogy megye déli ré­sze. A tervezet közel 278 települést és 350 ezer lakost érint. Az elképze­lés legfőbb célja a térség települése­inek szflárd hulladékkezelési rend­szerének egységes kialakítása. A tervek szerint bezárnák és rekul- tiválnák a régi lerakókat, és előtér­be kerülne a szelektív hulladék- gyűjtés és a zöldhulladékok gyűjté­se, hasznosítása is. A pécsi önkormányzat a prog­ram gesztora, melyhez az érintett települések önkormányzatainak május 15-ig kell határozniuk a csat­lakozásról és a beruházás költsége­iből tíz százalék önrészt kell vállal­niuk. A kivitelezés 2004 elején kez­dődne, kétéves ütemtervvel. SOMLAI A. PARLAMENTI hmU KLm — 20 02 VÁLASZTÁSOK Szennyvíz, gáz és út Hírek Az MSZP egyetlen meglévő támo­gatást sem szüntet meg, ugyanak­kor tervezi például a gyesnek a mi- nimálnyugdlj helyett a minimálbér­hez való viszonyítását, a nyugdíja­soktól 1998-99-ben elvett 52 milli­árd forint szeptemberi kifizetését és a 13. havi nyugdíj bevezetését - mondotta nagyhajmási fórumán Páva Zoltán, az MSZP jelöltje Bara­nya 4. számú választókerületében. Azzal folytatta a sort, hogy a szocialisták adómentessé teszik a minimálbért, ezzel több pénz ma­rad az alacsony jövedelmű mun­kavállalók zsebében. Az óvodák­ban, bölcsődékben ingyenes lesz az étkeztetés, az általános iskolá­soknak a tankönyvek. Ingyenes lesz a diákok iskolába utazása is, ami különösen érinti a nagyhaj­mási szülőket, hiszen a település­nek nincs iskolája. Páva Zoltán hangsúlyozta: a fog­lalkoztatás bővítése érdekében az MSZP kormánya tb-járulék kedvez­ményt ad azoloiak a munkáltatók­nak, akik sorkatonai szolgálatból leszerelt, gyesről visszatérő, vagy 45 év feletti munkavállalókat alkal­maznak. Ugyanakkor a munkanél­küliség csökkentése összekapcso­lódik a közlekedési és a kommuná­lis fejlesztésekkel. A kistérségben a következő négy évben szeretnék megvalósítani a szennyvízcsator­názást, a gázszolgáltatás kiépítését, valamint a Nagyhajmást Bikallal összekötő műutat. A képviselője­lölt kifejtette: nagyon bízik abban, hogy elkészül a Kaposvárt Szek- szárddal összekötő új út is, amely 9 kilométerre húzódik majd Nagy­hajmástól, és így segít a kistérséget bekapcsolni a gazdaság vérkeringé­sébe. D.I. Itt a pénz a Tegnap képviselői fogadóórán dr. Hargitai János, a Fidesz- MDF képviselőjelöltje érdeklő­dő választói előtt bejelentette, hogy a Gazdasági Minisztéri­umból 181 millió forint érkezett a mohácsi városházára, ami a leendő millenniumi lakótelep közművesítésére szolgál. Dr. Hargitai János, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselőjelöltje teg­nap délelőtti Mohácsi fogadóóráján azokról a nagyszabású fejlesztések­ről szólt, amelyek megalapozását a következő választási időszak tarto­gatja. így elsőként bejelentette, hogy a várost elkerülő, több mint kétmilliárd forintba kerülő út építé­se azt a lehetőséget tartogatja, hogy egy új, úgynevezett millenniumi la­kótelep körvonalai bontakozhat­nak ki az út térségében. E lakótelep lakótelepre közművesítéséhez tegnap a Gazda­sági Minisztériumból 181 millió fo­rintot kapott a város. A képviselőjelölt szerint a térsé­günk egyik legnagyobb beruházása a 6-os út Budapesttől Ivándárdáig terjedő szakaszának megépítése lesz a kormányzati elképzelések szerint. Ehhez a baranyai tervező és régészeti feltáró munka megkez­dődött, s az építés-kivitelezés szempontjából döntő időszak lehet a következő négy év. Hasonló nagyberuházás Mohács számára a határkikötő megépítése, amellyel egy újabb kétmilliárd forintos fej­lesztéshez jutott a Duna-parti vá­ros. A kikötő megépítése nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is fontos, s a munkálatok első fázi­saként az önkormányzat a leendő kikötőhöz szükséges part menti in- gatlanok cseréjét megejtette, k. f. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök mai bara­nyai látogatása során 12.30-tól Szigetvárra ér­kezik a városháza elé a Zrínyi télre, ahol a ter­vek szerint 12.45-től nagygyűlés keretében szól a választópolgárokhoz. Siklóson 15.30-tól kezdődik hasonló kampány-összejövetel a vá­rosház előtti téren és az ott lévő központi étte­remben. (a) DR. MIKES ÉVA, a Fidesz-MDF képviselője­löltje a baranyai 1-es számú választókörzet­ben ma 12 órától a Tettye vendéglőben várja az érdeklődőket, 16-17 óra között a Remény Rádióban dr. Kékes Ferenc MSZP-s képviselő­jelölttel folytat vitát, 17.30-kor Hirden, a Kócos Vendéglőben várja a polgárokat, 19 órától pe­dig Vasason, a D. utcai kultúrházban fogadja a választókat. (a) DR. HARGITAI JÁNOS, a Fidesz MDF képviselőjelöltje a baranyai 5-ös számú vá­lasztókörzetben ma délután a miniszterel­nök siklósi nagygyűlésén vesz részt, majd este a mohácsi tévében politikai vitaműsor­ban szerepel. (a) PICHLER IMRE, a Fidesz-MDF képviselője­löltje a baranyai 7-es számú választókerület­ben ma a városházi turisztikai konferencián részt vesz, majd a városház előtti téren a Fi­desz-MDF 12.30 kor kezdődő nagygyűlésére várja a választópolgárokat. (a) PÁVA ZOLTÁN országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 4. számú választókerü­letében ma 17.30-kor Komlón, a Templom téri Német Klubban tart lakossági fórumot. A ter­vek szerint vendége lesz dr. Toller László, Pécs polgármestere. (b) GRÁF JÓZSEF országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 7. számú választókerü­letében ma 18 órakor Szigetváron, a Vigadó­ban tart választási fórumot. Vendége Katona Béla, az MSZP parlamenti frakcióvezető-he­lyettese lesz. (b) KOCSI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 6. számú választókerü­letében ma 15 órakor Beremenden, a gondo­zási központban tart választási fórumot, (b) DR NYÚL ISTVÁN, az MSZP képviselőjelölt­je Baranya 5. számú választókerületében ma 15 órakor Pécsváradon, az ABC-áruház parko­lójában találkozik a választópolgárokkal, 17.30-tól pedig Versenden, a művelődési ház­ban tart lakossági fórumot. (b) DR. KÉKES FERENC, az MSZP képviselője­löltje Baranya 1. számú pécsi választókerü­letében ma 16 órától a választókerület képvi­selőjelöltjeinek Remény Rádióban élőben közvetített vitáján, majd 18 órától Birjánban, a kultúrházban tart választási fórumot. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom