Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-03 / 90. szám

10. OLDAL H I R D E T É S 2002. Április 3., szerda .Szabadfogás. Négy évvel ezelőtt Orbán Viktor magas fizetéseket, alacsony inflációt, olcsó és jól működő egészségügyet, új munkahelyeket, méltányos nyugdíjakat, gondoskodó családpolitikát ígért. Az emberek hittek neki, mert 1998-ra az ország jó gazdasági helyzete már lehetővé tette egy ilyen program megvalósítását. De Orbán szavai és tettei között hatalmas szakadék tátong: a fizetések messze elmaradnak a lehetőségektől, csődhelyzetben van az egészségügy és a mezőgazdaság, nem csökken az infláció, és még nehezebb lett a többgyermekes családok helyzete. Egészségügyi összeomlás: becsapott dolgozók, becsapott betegek Az Orbán-kormány súlyos felelőssége, hogy az egészségügy válsága ma mélyebb, az ellátás színvonala alacsonyabb, a fi­nanszírozási gondok súlyosabbak, mint 1998-ban. Az Orbán-kormány ideje alatt már nem a források, hanem a politikai szándék hiányzott az egészségügy helyzetének javí­tásához. A kormány vitatott döntései indoklásakor gyakran hivatko­zik a „polgárok” véleményére, semmit sem törődik azonban azzal, hogy a lakosság döntő többsége az egészségügy helyze­tének javulását tartja a legfontosabb megoldandó feladatok egyikének. Orbán Viktor vigadóbeli beszé­déből, 1999. február 4.: „Az egészségügyi rendszer átfogó, alapokat is érintő reformja egy következő újévi beszéd egyik sa­rokköve lesz majd. ” Hogy mit tett Orbán az egészségügyért, azt betegek és orvosok nap mint nap tapasz­talják. Az egészségügy válsága ma mélyebb, mint négy évvel ezelőtt! Orbán, ígéretével ellen­tétben, csökkentette az egész­ségügyi közkiadások arányát, és az egészségügyi beruházá­sok reálértéke három év alatt 14%-kal esett vissza! Semmi sem lett a dolgozóknak ígért béremelésekből, így egy szak­képzett ápolónő fizetése ma alig haladja meg a minimálbért. Vajon akkor is így tett volna, ha neki kellene nap mint nap a le­romlott rendelőkbe, kórházak­ba járnia? Magyarország az elmúlt hó­napokban az egészségügyi dol­gozók segélykiáltásától volt hangos. A kormány önző és ci­nikus módon azt állítja, hogy mindez egy átgondolt politikai támadás része. Pedig a betegek és a dolgozók a bőrükön érzik, hogy Orbán Viktor becsapta őket. Választási programjában Orbán az egészségügyi kiadá­sok növelését ígérte, ám a té­nyek azt mutatják, hogy az egészségügyi közkiadások ará­nya nem növekedett, hanem csökkent. AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZKIADÁSOK Nulla kilométer autópálya, kidobott ötvenmilliárd forint Orbán Viktor vigadóbeli beszé­déből, 1999. február 4.: „A kor­mány úgy döntött, hogy 1999- ben megindítja azt az autópá­lya- és gyorsforgalmiút-építő programot, amelynek eredmé­nyeként 10 év alatt 600 milliárd forintot ruházunk be. ” Hogy hány kilométer autópá­lyát adtak át az Orbán-kormány ideje alatt? Az Orbán-kormány éveiben egyetlen kilométer új autópályát sem adtak át! Orbán, ígéretei ellenére, éve­kig késlekedett az autópálya­építéssel. Most, a ciklus végén, a törvények megkerülésével 170 milliárdos állami megren­deléshez juttatta a Vegyépszer Rt.-t. Emiatt 50 milliárd forint uniós támogatástól esett el az ország, mert ennek feltétele a törvényes közbeszerzési eljárás lefolytatása volt. Vajon mi hasz­na volt Orbánnak abból, hogy maga választotta ki a kivitele­zőt? Az oldalas összeállítás a Magyar Szocialista Párt fizetett politikai közleménye AZ ÁPOLÓK ÉS ASSZISZTENSEK LÉTSZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 1998-HOZ KÉPEST (%) 1999 2000 Menekülés a szegénység elől: tömeges pályaelhagyás A betegágyak mellett szolgála- 2001-ben is folytatódott. Ez az tot teljesítő ápolónők, akik az oka annak, hogy a legtöbb kór- Orbán-kormánytól érdemi bér- házi osztályon nincs elegendő emelés helyett csak ígéreteket nővér, hogy éjszaka a betegek kaptak, tömegesen hagyják el csengetésére senki sem vála- munkahelyeiket. Két év alatt szol. minden harmadik-negyedik Az Orbán-kormánynak meg- ápolónő más megélhetés után volt a lehetősége, hogy változ- kellett, hogy nézzen, és a dől- tasson a helyzeten, de mégsem gozók létszámcsökkenése tette. Vajon miért? Dráguló gyógyulás - tudatos alátervezéssel Rohamosan nő a betegek gyógyszerkiadása. Az egészség­ügy egyre drágább: a gyógy­szertárakban egyre többször fordul elő, hogy valaki azért nem váltja ki a gyógyszerét, mert nem tudja kifizetni. A kor­mány tagjainak nem kell forint­jaikat számolgatva beállniuk a gyógyszertári sorokba. Talán ezért van, hogy tudatosan alá­tervezik a támogatások növeke­dését, növelik a betegek térítési díját. A rendszeres gondokért magukon kívül mindenki mást hibáztatnak: az orvosokat, a be­tegeket, a gyógyszerészeket, a kereskedőket és a gyártókat. Két év alatt elérték, hogy a gyógyszerárak növekedése és a betegekre háruló térítési díjak arányának emelkedése követ­keztében minden biztosítottnak legalább 30%-kal többet kell ki­fizetnie a szükséges gyógysze­rekért. ALAKOSSÁGI TÉRÍTÉSEK ARÁNYÁNAK NÖVEKEDÉSE A GYÓGYSZERKIADÁSOKBAN (%) 33,7 A hatalom ára: a tönkretett mezőgazdaság Orbán Viktor, Parlament, 2000. október 17.: „Én a kormány min­den miniszteréről azzal a véle­ménnyel vagyok - és ez különös­képpen igaz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ügyekért felelős Torgyán miniszter úrra - hogy mind szakmai felkészültségét, mind politikai tapasztalatát te­kintve alkalmas arra, hogy ab­ban a nehéz helyzetben, amely­ben egyes ágazatok - így például a mezőgazdaság is - vannak, az ország képességeihez mérten a le­hető legnagyobb segítséget nyújt­sa.” Mit tett valójában a magyar mezőgazdaságért? A válasz saj- .nos egyszerű: az Orbán-kormány tönkretette a mezőgazdaságot. Az Orbán-kormány - hatalmi ér­dekeitől vezérelve - három évig szótlanul tűrte, sőt, védelmezte a mezőgazdasági minisztériumban folyó garázdálkodást, a szakérte­lem tfeljes hiányát, a felelőtlen ígéreteket, sőt, még védelmébe is vette az önkényes osztogatásokat és a pénzügyi visszaéléseket. Ennek eredménye a mezőgaz­daság jelenlegi mély válsága, amelynek megoldására Orbán Viktornak a szép szavakon túl semmilyen elképzelése és valósá­gos szándéka nincs. A magyar mezőgazdaság telje­sítménye az eltelt két évben csök­kent. 1998-hoz képest a mező- gazdaság hozzájárulása a nemze­ti jövedelemhez 20%-kal csök­kent. Ez az elmaradt jövedelem nemcsak a mezőgazdáságból élőknek, hanem mindannyiunk­nak hiányzik. Az Orbán-kormány első két évében a kínzó tőkehiánnyal küzdő mezőgazdaságban együt­tesen 13%-kal csökkent a beruhá­zások reálértéke. A családi gaz­daságok oly sokat hangoztatott támogatására még most, a válasz­tási kampány hajrájában is csak 10 milliárd forintot szánnak az ígért 50 milliárd helyett. A támo­gatásra váró több, mint százezer gazdálkodó helyett ez mindössze 4-5 ezer gazdaság számára jelent majd némi segítséget. A MEZŐGAZDASÁGI BERUHÁZÁSOK REÁLÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA AZ ELŐZŐ ÉV %-ÁBAN Kiszorulva a világpiacról - drámai exportcsökkenés Korszerűtlen termelőberen­dezésekkel, elavult gépekkel, rosszul fizetett munkásokkal nem lehet versenyképes mező- gazdasági termékeket előállítani. Ezt az egyszerű igazságot a gaz­dasághoz nem sokat értő minisz­terelnök nem érti meg. Ezért az Európa egyik éléskamrájaként számon tartott magyar mezőgaz­daság exportja drámaian csök­kent. Az Orbán-kormány máso­dik évében már csak 30%-kal ke-, vesebb terméket tudtunk eladni külpiacainkon, mint 1998-ban. Ez a mintegy 100 milliárd forint nagyon hiányzik a magyar gaz­daságból, a mezőgazdasági vál­lalkozásokból, az emberek pénz­tárcájából. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK KÜLKERESKEDEL­MÉNEK EGYENLEGE (MILLIÓ S-BAN) Egyszer minden csoda véget ér: mostanra egyre több ember érzi a bőrén, hogy szavak­ból nem lehet kifizetni a villanyszámlát, nem lehet fizetni gyermekeink iskoláztatását. A hangzatos ígéretek ideje lejárt. Ideje fel­ébredni és dolgozni! Ideje azokra bízni a kormányzást, akik tudják, hogy a szavak nem helyettesítik a tetteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom