Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-28 / 58. szám

a I fällt; I cl päfäUUXUll A bor és egészség kapcsolata évtizedek óta foglalkoztatja a tudományos kutatókat, és ma már egyre többen vannak, akik a „Jó bor, jó egészség' összefüggését nemcsak a hagyományra, hanem laboratóriumi eredmé­nyekre hivatkozva hirdetik. A francia paradoxon kifejezés a huszadik század végén vált ismertté az orvostudományban, és onnan ke­rült át a borszakértők, borfogyasztók táborába. A szókapcsolat lényege a következő: annak ellenére, hogy tisz­ta alkoholra átszámítva Franciaor­szágban fogyasztják a legtöbb alko­holos italt, itt a legkevesebb a szív- és idegrendszeri megbetegedések, ha­lálesetek száma, vagyis más orszá­gokhoz képest itt jóval kevesebben halnak meg szívinfarktusban vagy agyvérzésben. A szakemberek - ter­mészetesen elsősorban a franciák - ezt a jelenséget az aránylag nagy mennyiségben fogyasztott vörösbor­nak, illetve az abban található polife- noloknak tulajdonították. Ezek a molekulák ugyanis védőhatást fejte­nek ki a sejt alkotóelemeinek károso­dásával szemben, és különösen az erek belső hártyáját alkotó, úgyneve­zett endotelsejtekben fejtik ki jóté­kony hatásukat, ezzel megakadá­lyozzák az érelmeszesedés kialaku­lását az agy és a szív ereiben. A paradoxon feloldására azóta számos tudományos kutatás indult, és abban általános konszenzus ala­kult ki, hogy felnőtt korban a kismér­tékű alkoholfogyasztás, elsősorban pedig napi néhány deciliter bor elfo­gyasztása az egészségre nem ártal­mas, sőt bizonyos esetekben való­ban jótékony hatású lehet. Hogy ez a mennyiség egészen pontosan mit is jelent, abban a szakemberek nem ér­tenek mindig egyet. A Borbarát Ma­gazin szakírói úgy tartják, hogy férfi­aknál nem több mint napi három po­hár ital, azaz 36 gramm alkohol az a mennyiség, ami az egészségügyi ha­tárértéket jelenti. Az igazságügyi szakértők úgy számítják, hogy egy deciliter borban átlagosan 8 gramm tiszta alkohol található, vagyis ennek alapján egy férfiembernek maxi­mum 44,5 deci bort szabad megin­nia naponta. A nőknél ez az érték va­Pécs, Diana tér 10. Telefon: 72/514-110 Kft. Az alábbi bálokon várjuk VENDEGEINKET! /tcz Pécs, Indóház tér 2. ŰMö] Telefon: 221-162 CEMLARIUM Pécs, Hunyadi út 2. Telefon: 314-453 i Msméb M, Faram®. M !) J íMhMÉKMo 'mm® Pécs, Hidegvölgyi «• 1- Tel: 514-110 lamivel kisebb, vagy­is 24 gramm tiszta al­koholnak megfelelő 3 deciliter bor a meg­engedett. A francia parado­xonnak azonban egy másik oldala is van, mi­szerint a bor, illetve alkohol fogyasztása csak akkor lehet jó­tékony hatású, vagy az egészségre még éppen nem ártalmas, ha a ku­tatások által meghatározott mérté­ket hellyel-közzel betartjuk. A visszafogott tudományos meg­állapítások mellett viszont vannak, régebbi időkből örökölt, szakmailag nem alátá­masztott receptú- rák is, amelyek egyes betegségekre, illetve tünetekre lebontva ajánlanak különféle ó- és újborokat testünk- lelkünk ápolására. Ezek tudomá­nyos igazolására azonban nem in­dultak kísérletek. S. G. A történelmi borvidék borai Villányi Borok Boltjai: Villány, Baross G. u. 44. • Pécs, Rákóczi út 7. Harkány, Zsigmondy Sétány • /Mohács, Eszéki úti benzinkútnál Szenrtörinc, Omega Üzletsor • Komló, Vásárcsarnok Pécs, Nagyvárad u. 11.* Szigetvár, Vígadó KÁVÉK $>r KÁvíKűiöNimmíGm (FRISSEN FACSART =± NARANCSLÉ, TORTÁK, SOTEMENYEK m MINDEN ALKALOMRA! Magda Cukrászda Pécs, Kandó K. u. 4. Tel.: 72/511-055 Vendéglátás 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom