Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
2002-01-02 / 1. szám
6. OLDAL P O L I T I K A I 2002. Január 2., szerda T A F Ó R U M Tudomány és közvélemény Van itt más is! A műszaki fejlődés fel- gyorsulása és a gazdaság teljesítményének nagysága sürgetően követeli figyelmünk időbeni kiterjesztését. Az első generáció vagyunk, akik tevékenysé*- günkkel meg tudjuk változtatni a környezetet, és az utolsó, akik ennek következményeit még megúszhatják. Demokratikus társadalomban a közvélemény a tudomány alapjainak megértésével kell, hogy kialakuljon. Hihetetlen fontossá vált, hogy az átlagműveltség részei legyenek azok az ismeretek, melyekkel dönthetünk és ellenőrizhetünk. Csak így sikerül olyan világot teremtenünk, ahol érvényt szerez magának a hosszú távú gondolkodásmód, a környezetért és az utód generációkért érzett felelősség. Az alapismeretek javát természetesen az iskolákban kell elsajátítani, de a haladás annyira gyors, hogy az ismeretszerzésnek folya-' matosnak kell maradnia. Nagy tömegekhez csak televízió útján lehet eljutni, az a leghatékonyabb ismeretközvetítő eszköz. A kiváló műsorszerkezetű és már nagyrészben szinkronizált Spectrum, Discovery és National Geographie csatornákat minden kábeltévé-hálózaton, ha kell állami segítséggel, ingyenesen elérhetővé kellene tenni! Választások előtt ez akár egy programpont is lehetne a fontosságát felismerő pártnál. (A fentiekre való törekvésre egyébként egy ENSZ-szel kötött megállapodásunk is kötelez.) A hazai tudományos és ismeretterjesztő műsorok, filmek száma megcsappant, készítésük kevesebb költségvetési támogatást kap, mint a miniszterelnök focizását és kolbásztöltését megörökítő Ezüsthajó Kft. Huszadrész támogatás helyett ez legalább annyit megérdemelne, mint a Hldember, mert a hazafias érzés, ha nincs mögötte műveltség, több veszéllyel jár, mint haszonnal. Dr. Sütő László Baksa Pécsi képviselőjelölt szájából a kampány idején álszentnek tűnhet a jókívánság, de hát pécsi vagyok magam is, jövőre is Pécsett szeretnék élni, érdekelt vagyok a város boldogulásában. Pécs nem zárt rossz évet, lakásokat épített, új tereket avatott, világörökségi rangot és pályázati pénzt nyert, megnyílt újra a Modern Magyar Képtár, megújult a Pécsi Balett, egy szó, mint száz, szépült a város. Meg persze vesztett is, munkahelyeket, az ipari park pályázati támogatását, elbizonytalanodott újra a Nádor sorsa, nagy bajban vannak az egészségügyi intézmények, leszakadó városrészek jelzik az egyre nyilvánvalóbb szociális és gazdasági problémákat. Hogy a pécsi emberek veszteségének és nyereségének mérlege pozitív vagy negatív-e, nehéz megítélni, attól függ, honnan és ki nézi. Helyi mérleget majd az önkormányzati választások idején vonnak, most az országos méKire Merjünk nagyot álmodni, mondja az ország fiatal vezetése. Ezzel egyet kell értenem. Álmodni és tenni! De mi legyen az? Szüksége- sek-e mindig új célok - ha mégoly lelkesítőek is -, amikor a régi célok sem valósultak meg? 850 millió forintos augusztus 20-i ünnepélyre, olimpiára van-e szükségünk, vagy arra, hogy villámgyorsan megépüljön a hiányzó árvízvédelmi töltés? Arra, hogy a nagyvonalúan beindított újjáépítés a kamerák és vezető politikusok elvonulása után is szervezetten, országos összefogással befejeződjön, hogy novemberben senki ne legyen fedél nélkül a Beregben. Igazán nagyvonalúak, választási győzelmet hozók voltak az 1998-as álmok: az adóreform, az egészségügy reformja, a közpénzek elköltésének átláthatóvá tétele, a korrupció felszámolása és a sor folytatható lenne. A valóság földre ránt. Gyakorló vállalatvezetőként azt tapasztalom, hogy az adóterhelés összességében nem csökkent, hanem nőtt. A minimálbér emelése egyben a dolgozóktól több adó elvonását is jelenti. Tanulmányt érdemelne, hogy egy 150 fős, zömében nőket foglalkoztató vállalatnál a dolgozók hány százaléka van mindennap betegállományban és a betegségek milyen széles skálájával. Ekkor még nem beszéltünk az egyéb szociális-családi gondokról. A hivatalos jelentések, a közszolgálati média az egészségügy megindult reformjáról, az állami támogatás millióiról, költségvetési milliárdokról, privatizációról szólnak, az egészségügyi dolgozók viszont az ellen- kezőjéről nyilatkoznak másutt. retek vannak előtérben. A hajléktalant, a szegényt, az éhezőt vélhetően nem vigasztalják a statisztikák, a kampány számháborúja sem érdekli, és a sikerpropaganda sem. A „polgár” viszont elégedett, s talán sokuk el is hiszi, hogy boldogulását a jóságos kormánynak köszönheti. Arról inkább megfeledkezik, hogy „pécsi polgárként” talán kevésbé szerencsés, mint „debreceniként” vagy „kaposváriként” lenne. Pedig nem illő a szerencsét, a boldogságot társadalmi csoportonként vagy városonként adagolni. Ráadásul, ha az ajándék túl hivalkodó csomagolásban díszeleg, az ember ösztönösen gyanakodni kezd, s azon berzenkedik, a göngyölegből hány szegény kályhájában lehetne tüzet rakni. Amikor mínusz húszfokos tél tombol, akkor ez nem demagógia. Amikor a legoptimistább statisztikák szerint is százezrek valóban éheznek és fáznak, akkor ez nem karácsonyi ájtatosság, hanem kemény társzavazzak? Úgy gondolom, nemcsak az én vállalatomnál jelentkeznek szinte hetente az ország legkülönbözőbb egészségügyi intézményeit képviselő alapítványok, már-már könyörögve a támogatásért műszerre, altatógépre, műtőlámpára. Melyik párt képes olyan nagyot álmodni, amit vezető pozícióban aztán meg is tud valósítani? ígéretek nélkül valószínűleg nem lehet választásokat nyerni. De szabad-e olyan pártra szavazni, amely nem teljesíti az ígéretét? Nem kell-e megtanulniuk a pártoknak, hogy a választók számon tartják és kérik mindazt, amiért a voksukat adták. Számon kérik még akkor is, ha úgy látják, a másik oldalon sincs biztosíték, de így legalább kialakul a demokratikus „váltógazdálkodás”, mely a hatalmi jelleget lassan, de biztosan átformálja a társadalom szolgálatává. Igazságtalan és nem is reális minden nehézségünk, bajunk okát a politikán számon kérni. Ha ezt tesszük, ebben a politika maga is felelős. Elhiteti velünk, hogy mindenre képes és tévedhetetlen. Behatol az élet minden területére és egyre inkább a magánéletünkbe is. Újra van uralkodó ideológia, a politikai hűség újra az egzisztenciális emelkedés fontos bázisa, háttérbe szorítva a teljesítményelvet. Kire szavazzak? Melyik párt lesz képes ellenállni a Wientúra értékrendnek, lesz képes olyan önkorlátozásra, hogy végrehajtó intézményei nem terjesztenek félelmet, de sokkal inkább a nyugati demokráciákban megszokottak szerint egyenlőnek kezelik az állampolgárokat, hogy ne kelljen jóhiszemű, adminisztratív hibák sadalmi tény, amire a kormány eddig nem kívánt válaszolni, s csak most, a kampány idején kezd némi sürgésbe a társadalmi problémák körül. Remélem, a következő évben csak a kormány lesz vesztes, mert a választó - akár szegény, akár gazdag - levongá^''^Magyaro^ szágot építeni. A pécsi SZDSZ nevében is tehát boldog, boldogabb új évet kívánok mindenkinek - hisz van itt más is! Küldjön sms-t, ha Ön is úgy gondolja, hogy másképp kellene politizálni: 06-30-3030-387. Pálné dr. Kovács Ilona képviselőjelölt, SZDSZ (2.) miatt milliókat fizetni, míg másutt vállalatokat lehet eltüntetni, büntető eljárás alatt az ország vezetésében lehet részt venni. A politikai pártok PR-juk szerint az ország felemelkedését kívánják szolgálni. E nemes, közös cél hogyan válthat ki ilyen szélsőséges szenvedélyeket? Ha jó és közös a cél, hogyan terjedhet el a gyűlöletbeszéd? A Parlamentben uralkodó hangnem, a kicsinyes adok-kapok egyszerre taszító és szégyellnivaló. A pártok annyira el vannak egymással foglalva, hogy a vidéket képviselő pártban a legkevesebb szó a mezőgazdaságról esik. Az ellenzék ellenőrző szerepét sikerült minimálisra korlátozni, a 2002-ről szóló hírek szerint a választások előtt talán össze sem kellene már hívni az Ország- gyűlést. Igen kevés szó esik a gazdasági javak megtermeléséről, a jövő ipari, mezőgazdasági kultúrájáról, az e céloknak megfeleltetett oktatási rendszerről. Annál több szó esik a megtermelt javak elosztásáról különösen most, a választásokhoz közeledve. Játszom a gondolattal, vajon milyen intenzív lenne a kormányzás iránti vágy, ha az elsősorban az irányok meghatározását és a társadalmi működés szervezését jelentené, míg a megtermelt javak központosított részének elosztását széles konszenzus alapján, mondjuk 90%- os egyetértésben az Országgyűlés végezhetné csak? A demokrácia gyakorlása nem könnyű, időigényes feladat, de megvalósult példák mutatják jó hatását a társadalmi igazságosságra és a közélet nyugalmára. Dr. Sós Csaba Jobboldal A választás közeledtével - a választási siker érdekében - gyakran felvetődik a pártok részéről a jobboldali, illetőleg baloldali erők összefogásának, szövetségek kötésének, választási programok összehangolásának szükségessége. Miközben minden lehetőséget megragadnak a szavazóbázisuk szélesítése érdekében, a közzétett pártprogramok (a megnyerni szándékozott társadalmi csoportok érdeke szerinü cselekvési tervek) az esetek többségében nem, vagy a választók számára nem eléggé egyértelműen határozzák meg: alapvetően kiknek az érdekében kíván - győzelem esetében - az adott párt cselekedni, mi teszi a párt programját jobboldalivá vagy baloldalivá. Ha elfogadjuk, miszerint az egyén (a család, a választó) alapvető érdeke, hogy a gazdaság adott fejlettsége mellett minél magasabb szintű anyagi és szellemi élet- feltételek között élhessen, és ehhez elegendő jövedelemhez jusson, akkor ebből az is következik, hogy a jövedelemszerzés a legfőbb érdek. A jövedelemszerzés lehetősége alapján a társadalom két alapvető érdek- csoportra oszlik. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik kizárólag saját munkájukkal szerzett jövedelemből élnek. Ók a munkavállalók (az alkalmazottak). A másik csoportba azok tartoznak, akiknek a jövedelme döntően mások (az alkalmazottak) munkájából származik. Ők a munkáltatók (a tőkések). A társadalom megosztottsága tehát - az esetenkénti ellenkező látszat ellenére - alapvetően a jövedelem megszerzése módjának különbözőségén alapszik. Itt szükséges azt is megjegyezni, hogy az elérhető jövedelmi szint a megszerzés módjának is függvénye. (A munkavállalók átlaga képtelen néhány éven belül lakáshoz jutni, a munkáltatók többségének ez nem okoz gondot.) Történelmileg úgy alakult, hogy azok a pártok és programok, amelyek a munkavállalók érdekét fejezik tó, baloldaliak, amelyek pedig a munkáltatókét, jobboldaliak. Felmerülhet a kérdés: kiket képviselnek a magukat centrumnak megjelölők? Ha a fentiek ma igazak, jogosan merülhet fel az a kérdés: mivel magyarázható az, hogy a választásokon a munkavállalók - számszerű döntő többségük ellenére - nem jelentenek garailciát a magukat baloldalinak valló pártok győzelmére, a jobboldali besorolású pártok pedig a munkáltatók számarányának többszörösét kitevő szavazathoz jutnak? Emellett az is magyarázatra szorul: látszat-e vagy valóság, hogy baloldali kormány munkáltatói érdekeket szolgáló törvényeket alkot, jobboldali párt pedig munkavállalói érdekérvényesítést ígér? A kérdésekre az egyik magyarázat talán az lehet, hogy a kis létszámú, de gazdasági hatalommal rendelkező munkáltatók pártjai - éppen, mert hatalmukkal a média- baloldal felett is rendelkeznek - meg tudják nyerni a maguk támogatására a munkavállalók azon részét, akik azt hiszik, hogy ők is lehetnek munkáltatók, ha rájuk szavaznak. Egyedileg ez nyilvánvalóan előfordulhat, de társadalmi méretben nem. Sőt! A másik magyarázat talán a hatalomgyakorlás módjában kereshető. Szerintem a munkavállalók azt tartják etikusnak, ha a jövedelem társadalmi szintű megoszlása arányos a munkavégzésre való felkészülés költségével és a végzett munka társadalmi hasznosságával. (Ez utóbbi ugyan nem mérhető, de az arányok meghatározhatók.) A munkáltatók hatalomgyakorlásának pedig - éppen a társadalmi csoport kis létszáma miatt - az „oszd meg és uralkodj” ókori jelszó az alapja. Ez abban nyilvánul meg, hogy időről időre kiemelik a munkavállalók egyik- • másik foglalkozási ág vagy egyéb ismérvek szerinti csoportját és látványos (átmeneti) támogatásban (béremelésben) részesítik. Mire a munkavállalók észreveszik, hogy hosz- szabb távon érdemi változás nem történt, már lezajlott a választás. Elég itt arra gondolni, hogy az elmúlt években volt már kis csoportoknál látványos béremelés, a munkavállalók átlagos jövedelemszintje szinte alig közelített a fejlettebb országokéhoz. Nem tartom alaptalannak azt a feltételezést és magyarázatot sem, mely szerint a szavazástól távolmaradók (a jogosultak 30-40%-a) a munkavállalók (és munkanélküliek) köréből kerülnek tó. Szerintem a távolmaradók részéről tisztességesebb lenne részt venni a választásban és szavazattal támogatni az érdeküket képviselő pártot és egyéni képviselőt, mint utólag kifogásolni a törvényalkotást, szervezni és részt venni a sztrájkban, tüntetésen. A választástól távolmaradóknak nincs erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy utólag kifogásolják a politikusok tevékenységét. Az is megválaszolandó kérdésként vethető fel: van-e reális alapja annak, hogy a két alapvető társadalmi csoport érdeke egyetlen párt programjában fejeződjék tó? Ha ez lehetséges, akkor a magát centrumpártként jellemző párt is alkalmas lehet erre. Ebben az esetben azonban mi szükség van a szakszervezetekre. Lehet, hogy a fentiek csak engem foglalkoztatnak, de lehet, hogy másoknak is gondot jelent a választás. Talán fontosabb lenne annak tisztázása, hogy tó kinek az érdekét képviseli, mint azzal foglalkozni, hogy tó mivel rágalmazható. Szerintem az etikátlanul és törvénytelenül élő és cselekvő képviselő visszahívhatósága elejét vehetné a választási mocs- kolódások jelentős részének. Ezt is meggondolandónak tartom. Bojtor József 1 KPDP A Korrupciómentes Magyarországért Mozgalom Pártja a 2002-es választásokon való részvétele céljából és politikai helyzetéből adódóan névváltoztatás mellett döntött. A párt új neve Korrupcióellenes Polgári Demokrata Párt, KPDP. A közgyűlés határozatát egyhangú szavazással december 27- én hozta és a bíróságnak továbbítja. Ebből az apropóból az alábbi felhívást teszi közé. Mivel a közélet tisztaságának fontossága, minden társadalmi réteg életének meghatározója, a jelenlegi politikai helyzetben nélkülözhetetlennek tartjuk egy olyan párt jelenlétét a közéletben, amely elsőként megfogalmazva a korrupció visszaszorításának szükségességét, képviseli az ország többségének akaratát. A korrupció megfékezésének egyik fontos eszköze lehet a nyilvánosság. A közpénzek felhasználásának társadalmi kontrollja, melyhez a kormányzati eszközök már nem elegendőek. A polgárság, a jómódú középréteg tószélesítése az elmúlt időszakokban nem valósult meg. A szegénység és a jogfosztottság lett úrrá országunkban, és a demokrácia elérhetetlen messzeségbe került. Az esélyegyenlőség álommá vált, az emberek tömegeinek „jogszerű kifosztása” természetes lett Magyarországon. Ebből a megközelítésből is elkerülhetetlen, hogy a népet képviselve, a politika megítélésének tudatában, de a közerkölds megtisztítása érdekében cselekedjünk társadalmunk sérelmei okán. Tudjuk, hogy a helyzet javítható, de ezért tenni kell. Ha nem cselekszünk, mindnyájan vétkezünk. Természetesen szükséges más, a tisztességesebbekből való erőkkel az együttműködés. Elsőként a vállalkozókkal kötöttünk hivatalos együttműködést, a korrupcióellenesség és a vállalkozói törekvések jegyében. Szoó Sándor elnök Rendszerváltásunk demokráciája Rendszerváltásunk a legmeghatározóbb tényezőként a demokrácia megvalósítását jelölte meg. A demokrácia nemcsak politikai, hanem gazdasági követelményeket is magába foglal. Megvalósítása törvényi eszközzel, a rendszerváltási alkotmánnyal történik. Alkotmányunk célja a bevezető szerint „a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés átmenet elősegítése". E célok megvalósítására az alkotmány számos, jól megfogalmazott, konkrét rendelkezést tartalmaz. Mivel sem a rendszerváltási hatalmi szervek, de maguk az állampolgárok sem helyeztek kellő súlyt ezen rendelkezések maradéktalan betartására - pedig az alkotmányi szabályozással semmilyen más törvényi rendelkezés nem ellenkezhet - szükséges alkotmányunknak a demokrácia megvalósításával kapcsolatos legfőbb rendelkezéseket számba venni jövőbeni érvényesítésük érdekében. I A 19. § 1. pontja megállapítja: „A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és nép- j képviseleti szerve az Országgyűlés.” Ez a rendelkezés azonban nem korlátlan hatalmat biztosít az Országgyűlésnek, mert a 2. § 2. szerint Minden hatabm a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői álján, valamint közvetlenül gyakorolja ” E rendelkezésből következik: az Országgyűlésnek feltétlenül a nép érdekét, a közérdeket kell szolgálnia, amit a 20. § 2. megerősít, amikor megállapítja: „Az országgyűlési képviselők a tevékenységüket a köz érdekében végzik. ” Vagyis elsősorban nem pártjuk érdekeit kell szolgálniuk. A rendszerváltási tények szerint a 9. § 1. pontban írt rendelkezésből - Magyarország olyan piacgazdaság, melyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül” - eddig semmi sem valósult meg. Ellenkezően az állami vagyont gyorsan, olcsón, teljesen lebontották, mégpedig a „vadkapitalizmus” eszközeivel és a kellő jogszabályi előkészítés, a hatékony ellenőrzés és felelősségrevonás lehetőségének mellőzésével. Továbbá annak ellenére, hogy a 10. § 1. szerint „ű magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”, a régi és az új rend kiváltságosai a sajátos magyar privatizáció kizárólagos élvezői lettek, kizárva abból az állampolgárok döntő többségét alkotó munkavállalókat és nyugdíjasokat, akik 40 évi verejtékükkel teremtették meg a privatizálás igen gazdag lehetőségét. Ezt az tette lehetővé, hogy a rendszerváltás kormányai és országgyűlései alkotmányunknak a demokráciát megvalósító rendelkezéseit sajátságosán értelmezve a közérdek helyett a kiváltságosok maximális egyéni érdekeit szolgálták. Olyan többpártrendszert hoztak létre, amelyben az uralomra jutott párt, illetve vezetőinek az akarata korlátlanul érvényesült az országgyűlési „szavazógépezet” segítségével. így az alkotmányi népszuverenitást az állampolgárok csak a következő választási ciklusban érvényesíthették az országgyűlés és a kormányzat menesztésével. Múltunk is bizonyítja, népünk léte akkor volt biztos, amikor a közérdek volt a meghatározó, viszont az elitünk túlzott egyéni önzése teremtette meg Mohácsot és Trianont. Dr. Vejkey Kálmán, MSZDP-«65 ^ I I
