Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-02 / 1. szám

2002. Január 2., szerda RIPORT 7. OLDAL K U L T Ú R A ­KUTI LÁSZLÓ SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁT tekintheti meg a nagyérdemű a Pécsi Galéria Pin­cegalériájában. A tárlat január 6-ig látogatható. Felvételünkön „a nagy időgép” című alkotás látható. FOTÓ: MÜLLER A. Fűtés hiányában zárva Tavaszig „hibernáltak” a Modem Magyar Képtárat November 16-án a miniszter jelenlétében megnyílt, majd szűk egy hónap után be is zárt a Papnövelde utcai Modem Magyar Kép­tár. De nem pusztán a két ünnep közti időszakra, hanem egészen 2002. április 1-jéig. Az ok fájóan prózai: az épületben nincs fűtés. A múzeumnak ebben a szárnyában valaha a Baranya Megyei Múze­umok Igazgatósága székelt, az iro­dákat olajkályhákkal fűtötték. Ami­kor az épületet az Országos Műem­lékvédelmi Felügyelőség életveszé­lyesnek nyilvánította, kötelezte az önkormányzatot a felújításra, ám arra már nem, hogy fűtést is be kellene szerelni... Sárkány József művészet- történész, a Modem Magyar Képtár kezelője ezért egy hó­nappal a nyitás után úgy kel­lett döntsön, hogy bezár, mégpedig a fűtési szezon vé­géig, azaz csak jövő év április 1-jén lesz újból látogatható a tárlat.- Félő volt, hogy befagynak a vízvezetékek, nem lehetett volna használni a mellékhe­lyiségeket. A teremőröktől sem várhatja el senki, hogy erős mínuszokban ücsörögje­nek, ráadásul a látogatókat se csalogatták volna a jeges ter­mek. De vajon a festményeknek nem árt a zord időjárás?- Tény, hogy ezek a képek „edz- ve vannak” a hideghez, hiszen a Szabadság úti képtárban sem volt fűtés, ráadásul a mostani épület­ben a kiállítás alatt egy szinttel van a raktár, ahol ugyanolyan hideg van, mint a 800 négyzetmétert ki­tevő 16 teremben. Még jobb, ha az alkotások a falon lógnak, legalább jár körülöttük a levegő. Persze az Modern Magyar Képtár Edzett” alkotások ideális az lenne, ha klimatizált he­lyiségek állnának rendelkezésre, vagy legalább lenne temperáló fű­tés, ami állandóan 10 fokon tarta­ná a levegőt. A megálmodott, minden tekin­tetben európai színvonalú képtár csak akkor valósulhat meg, ha a fű­tésgond is megoldódik. Ez viszont akkora költség - több tízmillió fo­rint -, hogy ha központi, kormány­zati támogatást nem sikerül elnyer­ni hozzá, sose lesz meg. Szerencsé­re a terv készen van (Kistelegdi Ist­ván munkája), a megyei közgyűlés a felújítással együtt két éve el is fo­gadta, de a célpályázaton, ahol mondjuk, Kaposvár és Kör­mend is súlyos milliókat ka­pott, Pécsnek ezúttal nem ju­tott. Mint tudjuk, 2002 a vá­lasztások éve, tehát reálisan 200á-ban lehet gondolkodni, már úgy értve, hátha a bő egy év múlva esedékes pályázatot siker koronázza - és azután jöhet a munka.- Amennyiben ez a kor­mány marad, számítani lehet a kultuszminiszter jóindula­tára, illetve a múzeumok volt igazgatójának, Ecsedy István államtitkár támogatására. Kurzusváltás esetén meg kell találni azokat az embereket, fotó: m. a. akik az ügy mellé tudnak áll­ni országos és helyi szinten egyaránt - mondta Sárkány József. Addig marad a téli tájkép a Mo­dem Magyar Képtár összes termei­ben. ________________Tv-jegyzet_______ Tö kjó buli volt Az idén úgy határoztam, fölakasztom a televízió dobo­zát a karácsonyfára, a képcsőt kiszedem belőle, jó lesz nagyobbacska dísznek. Vettem is egy mennyezetkarco­ló karácsonyfát, ahova még Tarzan és Csita is fölmász­hat, hogy dzsungeli karzatülésről nézhessék magukat a képernyőn, az ajtót meg kitárom, hadd jöjjenek be rajta a jóságos elefántok mind. Ha már mese, legyen mindenestül mese. Persze bűn lenne egy szép, sudár fenyőfának ilyen méltatlan sorsot szánni. Szilveszter napjára, ahogy enyhült az idő, párologni kezdett a haragom is; meg­próbáltam a dobozt egyszerűen csak betuszkolni a szekrény mögé. Vagy csak nem odanézni, de nem szá­moltam az elvonási tünetekkel. Már jó erős pálinká­val, baráti körben űztük a telet, amikora szekrény mö­gül előmászott Mónika. Csinos volt most is, mosoly­gott, mégcsak pókhálós sem lett, pedig a szekrény mö­gött már régen takarítottunk. Tudtam hogy így fest, noha oda nem néztem volna a világ minden kincséért sem. Ám a félig hallott szavai is elárulták, hogy a fütyi halmazállapot-változásairól és méretéről folyik a dis­puta fölkért hímtagszakértőkkel. Kissé megremegett a kezünkben a pohár - pont. hu, itt jövőre országos ku­kacmérés lesz, mindenkinek hímtagsági bizonyít­ványt kell majd beszereznie. Gyanakvásunkat csak növelte, hogy Jáksó álmából felköltve is ezzel a testré­szével volt elfoglalva. Az kapásból megjósolható, hogy a politikusok átvilágításánál - pláne ha a MlÉP kerül a centrumba - ez döntő tényezővé válhat. Vacsora közben rossz érzés hatalmasodott el rajtam. Odabenn verték a Mikulásokat. Tisztán halbttam a tompa puffanást, ahogy egyet kupán vágnak és elterül. Mire a szobába értem, egy rendőr is vert egyet, a beava- tatlan (?) kandi járókelők kandin nézték. Nálunk va­lahogy ilyen a Télapó-sors. Werkfilmes részletekre em­lékszem még, Batiz Andrásék izzadságos munkájára, és arra, hogy többen bementek ugyanazon az ajtón, mely mindannyiszor hasra vágta magát és darabokra tört odabenn egy vázát - elnöki ajándékot az Egyesült Államokból. Csak a Rorsach-teszt hiányzott ahhoz, hogy lélektani térképet készítsük az RTL önsztároló munkatársairól. A Heti Hetes gördülékenyebb volt az átlagnál, jól komponált, bár most is többnyire egymást lődözték, és a közéletiség maradék kis sóját is ugyanannak a kót-há- rom poütikusnak a fejére szórták, mint eddig. Az RTL műsorán a szilveszter jó hangulatát valószínűleg csak a Gálvölgyi-show szolgálta csont nélkül bóka Róbert A BETEGEK JOGAIRÓL 15. Ki dönthet helyettünk? Rendhagyó emlékkönyv Ivasivka Mátyás karnagy legújabb köteteinek egyike az „Enől eszem­be jut” című kiadvány, amely Tö­rök Elemér tanár úrnak, a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziu­ma egykori matematikatanárának és sokak szemében emlékezetes cserkészvezetőnek állít rendhagyó emléket születése 100. évforduló­ján. A visszaemlékezők sorában Tillai Aurél karnagy például azt hangsúlyozza, hogy: Török Elemér nem igazán a „praktikus” élet kívá­nalmai szerint tanított. Nála a mate­matika (akkor mennyiségtan) és a fizika (természettan) az értelem és a humánum csiszolására szolgált. A másik kötet a 101 magyar népdal rímet viseli, amely ugyancsak cser­készeknek jelent meg Karácsony Sándor és Mathia Károly közremű­ködésével - eredetileg Bárdos Lajos szerkesztésében, Kodály Zoltán előszavával. A mostani módosítá­sok és a szerkesztés Ivasivka Má­tyás és Arató László munkája. Számítógép az iskoláknak Pelenczei Jenő vezetésével a vajsz- lói iskolában több éve oktatnak a Junior Achievement Alapítvány programja alapján közgazdasági és üzleti ismereteket. Eddig három számítógépet kaptak, most egy lap­toppal támogatják őket. Az 1993 óta általános és középiskolai szin­ten futó program keretében a Juni­or-programot” oktató 11 baranyai, a régióban pedig 44 iskolában ad­nak át a pályázatokon nyert lapto­pokat. B. K. Sajnos nem ritka az az eset, ami­kor a felnőtt, koránál fogva cse­lekvőképes beteg olyan állapotba kerül, hogy nem tud ésszerű dön­tést hozni az orvosi kezeléséről (sem). Ilyen helyzetben felmerül a kérdés, ki döntsön? És ha vala­ki a beteg helyett dönt, milyen döntéseket hozhat meg? A helyettes döntéshozók köre két csoportra osztható. Az egyik az a cselekvőképes (szellemi képességei birtokában lévő nagykorú) ember, akit korábban maga a beteg nevezett meg. Ha ilyen nincs, akkor az egész­ségügyi törvény rendelkezik, kik jo­gosultak a beteg helyett a beleegye­zés, illetve a visszautasítás jogát gya­korolni. Az első esetben a betegnek még a cselekvőképessége birtokában nyilatkoznia kell arról, hogy kit hatalmaz fel az orvosi kezeléssel kapcsolatos döntésekre. Ennek a nyilatkozatnak szigorú formai kö­vetelményei vannak. Vagy közok­iratban (közjegyző előtt) vagy tel­jes bizonyító erejű magánokirat­ban (ennek úgy kell kinéznie, mint egy magánvégrendeletnek) vagy - írásképtelensége esetén - két tanú együttes jelenlétében kell egyértelműen rendelkeznie a he­lyettes döntéshozó személyéről. Az így felhatalmazott személy döntésének ugyanolyan súlya van, mintha a beteg hozta volna meg azt. A második esetben a törvény téte­lesen felsorolja, hogy kik és milyen „erősorrendben” jogosultak dönteni a beteg helyett: a beteg törvényes képviselője (felnőtt esetében a gond­noka), ennek hiányában a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőké­pes házastársa vagy élettársa, ennek hiányában gyermeke, ennek hiányá­ban szülője, ennek hiányában test­vére, ennek hiányában nagyszülője, ennek hiányában unokája. Ha a betegnek nincs gondnoka és nincs vele közös háztartásban élő rokona, akkor következnek a vele nem egy háztartásban élő felnőtt gyerekek, szülők, testvérek, nagy­szülők, unokák. (A beteg - még ak­kor is, ha nem nevez meg helyettes döntéshozót - a felsoroltak közül bárkit kizárhat a beleegyezés, a visz- szautasítás, no meg a tájékoztatás jogának gyakorlásából.) A jogalkotó, amikor ezt a sorren­det felállította, abból indult ki, hogy a beteghez közelálló közeli rokonok ismerhetik leginkább a személyes értékrendjét, ezért nagy valószínű­séggel olyan döntéseket hoznak, amit maga a beteg is meghozna. Gyermekek (kiskorúak) esetén a törvényes képviselő (k) (szülő, gyám) dönthet az orvosi beavatko­zásokról. Ez alól van egy fontos ki­vétel: A 16. életévét betöltött gyer­mek is kijelölheti azt a felnőttet, aki az invazív beavatkozások esetén meghozhatja a kezelésére vonatko­zó döntéseket. Dr. Jakab Tibor _____________________________________________________________________Tárca___________________________________________;___________________________ Ol ykor a kitörő vulkán csúcsa sem látszik... Új év. Új választások. Gondolkodjunk. Gyakran olvassuk, hogy a tárgyila­gos (tárgyszerű, független, pártatlan) sajtó igazi műformája a hírközpontú tájékoztatás. Ez így nem igaz. A hfrműfájokban épp úgy lehet ha­zudni, hamisítani, mint a vélemény­műfajokban - legföljebb a közönség kevésbé veszi észre. A hír könnyel? ben tettet közömbösséget (s lehet közben álruhás zsebtolvaj, statiszta, hamisító és hamisítvány), mint a pub­licisztika. A közönség meg sem láthat­ja a soha meg nem jelenő hírt, az eltus­solt eseményt. Ritkán veszi észre, ha a hír félszájjaí legyintve szól a fontosról - és teli torokból harsogja a jelenték­telent. Sokszor nem is a szerkesztő rostál sandán - a „nyersanyag", a hír el sem jut hozzá. Azt már kapiskáljuk, hogy a világ eseményeinek csak elenyésző töredé­ke pislákol a hírekben. Arról már csak száz év múlva értekezhetnénk, ha él­nénk (és ha még érdekelne), hogy mi­ről hallgattak a hírforrások a mai nap fő történései közül. Aki új fegyverhez jutott (mely nem öl, de egyetlen kat­tintásra milliókat megvakít) - mélyen hallgat róla; hülye lenne az első beve­tés előtt kikotyogni, hogy mije van - hacsak nem zsarolni akarja a világot. Aki tehát mélyen figyel lapot, rádi­ót, tévét, ne is számítson rá, hogy a lé­nyegben tájékozódhat. Olykor nem a jéghegy csúcsa - még a kitörő vulkán csúcsa sem látszik. A vélemény - az más. Ady rövid publicisztikája százszor többet mon­dott a nap Magyarországáról, a világ­ról, mint az aznapi újságok vala­mennyi híre együttvéve. Nincs orgánum, mely a nap lehet­séges, millió hírét közölni tudná. Még­ha a rendelkezésére állna, akkor sem. A rendkívüli, a katasztrófa, a hábo­rús, a bizan helyet csinál magának, a többi „unalmas”. Igaz, a „vélemény újsá^rás” épp­oly önkényes világképet nyújthat, mint az ún. hírközpontú tájékoztatás. Tehát agnosztikus vagyok? Szerintem a világ - a sajtó által - megismerhetet- len? Majdnem. Mert a sajtó legföljebb pillanatképeket adhat a fonongó, ren­gő, tűzokádó, özönvizes világ felszíni látszatainak egy-egy töredékéről. Töb­bet maga sem tud róla. Baj ez? Van-e valóságos esélyünk többet megismerni a világról? (Nem a fizikáról - az újságról beszélek.) Nem, nincs sok esélyünk ene. A legtöbb - és felfogó képessé­günkhöz mért - ismeretet a világról (és belőle arról, aki a legérdeke­sebb benne: az emberről) csak a művészet adhat. Tolsztojtól sokkal többet tudunk meg az emberről, mint az United Press teljes termé­séből. Hozzátéve, hogy az ember néhány ezer kalóriánál, egy-két li­ter folyadéknál, bizonyos mennyi­ségű napfénynél és hidegnél többet képtelen „magához venni” egy na­pon. Fogyasztási módja pedig ki­zárja a kumulációs adagolást: ha az elviselhető és kellemes számára a napi 23 fok Celsius, ez nem azt je­lenti, hogy száz napban egyszer 2300 fokot is „könnyen fölvesz”. A világmindenséget sem értjük, csak gondolkozunk rajta. Sosem tanuljuk meg, hogy Afri­kában csak a fontos nyelvek száma 64, az amharák 1987-ben közel 14 milliónyian voltak, kopt kereszté­nyek uralkodtak a többi etióp né­pen, és nyelvük a sémi-hámi nyelvcsalád etióp ágához tartozik. Ezekből az adatokból sem tudtunk meg semmit róluk és a világ nyel­veiről. De nincs az a világatlasz és lexikon, amely többet árulna el az emberről, mint Csehov novellái. Mi az, hogy független, pártatlan, tárgyilagos, tárgyszerű sajtó? Független lehetek-e az ismereteim­től? A butaságomtól? A filozófiai sze­relmeimtől? Az érdekeimtől? A ke­nyéradómtól? Az éhségemtől? De hát elképzelhető, ha ember va­gyok, hogy legbelső ingereim ne a gyengébb, az áldozat, a megkínzott, az éhező, az ártatlan mellé állítsanak? Már hogy lehetnék pártatlan!? Mindig tudtam, hogy nem isme­rem a világ leltárát, tárgyszerűségem tehát csak az elemek ama csekély ré­szére terjedhet ki, amelyet - úgy- ahogy - ismerek. Húszezer faj tartozik a pókok rendjéhez. Én alig öt-hat pó­kot ismerek, még viráglakót, fekete özvegyet, koronás keresztes pókot sem láttam sosem: hát tárgyilagos, tárgyszerű lehet-e a véleményem ró­luk? Csak irtózásom vallomásai „ob- jektívek”: kísérleti alany vagyok, aki nehezen hazudhat a Pók benne kísér­tő képéről. Vissza a kiindulóponthoz. A sajtó legyen hát mindig az ember - a rászoruló, a szenvedő - pártfogója. Tárgyilagos csak a setíész kése lehet, életmentő műtétben. Persze, az idióta, a műveletlen, a tudatlan, a gyűlölködő is azt hiszi, ne­ki van igaza. És a sajtótól ő is mindig azt várja, hogy neki adjon igazat. Hiába közöl a lap Csehov-novellát, (de nem közöl), el sem olvassa. Mi marad akkor nekem, újságró­nak, ha ilyen nyilvánvaló, hogy nem­igen látok abszolút igazságot magam körül? Tévedés. Mindig tudom, mivel ár­tok magamnak és mivel segítek má­soknak. Mi áll közelebb a hazugság­hoz és mi az igazsághoz. Mindig erősen ragaszkodom a kö­zösséghez, amelyhez tartozom - és mivel egyszerre több közösséghez tartozik mindenki (nemzet, vallás, po­litikai nézet, mesterség, város, nemze­dék stb.) ezek közül mindig ahhoz köt szorosabb kötelék, amely veszély­ben, bajban van, amelyet fenyeget­nek. De nagyon ritkán és rövid ideig szurkolok lelkesen a győztesnek, még akkor is, ha a „mieink” győztek. Ki tehát a pártatlan, független, tár­gyilagos? Legföljebb az, aki az „övéinek” sem mindig ad igazat, hajlamos a „másikat” (is) védeni, és hiányos iga­zát nem pótolja erőszakkal. Az új esztendőt a választások ural­ják: a közéletben, a hivatásos nyilvá­nosságban. Próbáljunk tisztességesek maradni. Bodor Pál (DIURNUS) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom