Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)
2001-12-19 / 345. szám
2001. December 19., szerda K UL TU R A - R PORT 7. OLDAL „Támad” a Pécsi Balett Az új vezetéssel a régi sikerek nyomában A nagysikerű pécsi bemutató után hétfő este a fővárosban is vastapsot kapott a Pécsi Balett új produkciója, a Támad a szél, amit Egerházi Attila ko- reografált és rendezett. A Pécsi Balett legfrissebb bemutatója a jelek szerint masszív siker. A „szülővárosi” bemutató A legutóbb bemutatott Támad a szél című balett fotó; l l.-után a társulat Budapesten vendégszerepeit a várszínházbéli Nemzeti Táncszínházban, ahová rögvest vissza is hívták őket december 21-ére. De vajon mint látja a mű megálmodója, Egerházi Attila a darabot immár két sikeres előadás után?- Amíg próbálunk, addig csak elképzelem, milyen lehet. Igazából akkor születik meg, amikor először táncolják el közönség előtt. Onnantól van önálló élete, akkor kezd lélegezni, akár egy. gyermek. E pillanattól fogva már én is inkább mint néző nézem.-De, gondolom, ez nem jelenti azt, hogy többé ne változtatna rajta.- Persze, a továbbiak során is fejlődik, előadásról előadásra, ám ez nem jelent lényegi változtatásokat. A színházban azonban épp az a szép, hogy nincs két egyforma előadás, és akár az aznapi élmények is bekerülhetnek az esti produkcióba.- Esetleg egy használható „baki”? __________ - Pontosan. Ez a da rab még túl friss, de más rendezéseimnél már nem egyszer előfordult, hogy egy „elrontott” mozdulatról derült ki, hogy az a legjobb.- Van-e különbség a helyi és nem pécsi közönség reagálása között?- Ha van, akkor annyi, hogy érthető módon a pécsiek sokkal inkább magukénak érzik ezt a balettet, mint mások. De ettől eltekintve azt hiszem, hogy az emberek mindenütt ugyanolyanok, amit tán az is bizonyít, hogy ezúttal mindkét helyszínen nagyon szíves volt a Támad a szél fogadtatása.- Most ön és táncosai is nagy munkán vannak túl. Mi a további menetrend?- Egy viszonylag lazább időszak következik, ami azt jelenti, hogy a Pécsi Nemzeti Színház repertoárját szolgálják ki. Ha a Támad a szél-t táncoljuk, akkor az est előtt azért egy-két napra elővesszük, „kifényesítjük” a darabot, mielőtt újból a közönség elé kerülne. De aztán kezdődik a Tavaszi Fesztiválon bemutatandó új műsor tanulása, illetve még azután a Carmen. MÉHES KÁROLY ' ff .7 . Echo - decemberben A hét vége felé már mindenütt kapható lesz az Echo, a pécsi kritikai szemle ez évi utolsó száma. A lap vezető helyen foglalkozik a világörökség kérdésével. A Feke- tén-Fehéren rovat keretében olvasható kritika többek között a Modern Magyar Képtár legújabb kori kiállításáról, a Ványa bácsi szobaszínházi bemutatójáról, a Pécsi Balett előadásáról, Dohány Sándor, Dechandt Antal kiállításáról, az Auer vonósnégyes koncertjéről vagy a Nemzetközi Népzenei Fesztiválról. Az Elmélkedőben Patarcsics Zorán építész a stíluskényszerről ír, a Portréban pedig Csizmadia Ferenc kivitelező vállalkozóval készült beszélgetés. Az Echo szemléz képzőművészeti, színházi, táncművészeti és zenei bemutatókat, eseményeket, mint például a Pécsi Harmadik Színház táncszínházi sorozatát vagy Bagossy Le- vente plakátkiállítását. cs. l. UJ TAGOK címmel tegnap a Közelítés Művészeti Egyesülethez legutóbb csatlakozott ifjú alkotók munkáiból nyílt kiállítás tegnap Pécsett, a társaság Mátyás király utcai galériájában. Felvételünkön Vágner Mátyás alkotása. __________________________fotó, tó™ l. A B ETEGEK JOGAIRÓL 14. Nem kötelezhető... Mint minden magyar állampolgárnak, az egészségügyi dolgozónak is joga van ahhoz, hogy emberi méltóságát tiszteletben tartsák. E jog minden más emberre kötelezettségeket ró (különösen: lelkiismereti és világnézeti meggyőződésének, jó hírnevének, magánéletének, magántitkainak tisztelete, egészségének és testi épségének óvása, a vele szembeni kulturált viselkedés). Mindezeken túl, az egészségügyi dolgozót foglalkozása gyakorlása során különleges jogok is megilletik. Az orvosnak joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás (gyógyító) módszerek közül szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó eljárást. (Persze a beteg beleegyezése néhány kivételtől eltekintve elengedhetetlen!) Az orvos nem kötelezhető arra, hogy az általa választott eljárás helyett más - tudományosan szintén elfogadott - beavatkozást végezzen. Amennyiben a beteg nem az orvosa által javasolt gyógymódot akarja választani, akkor olyan másik orvoshoz kell fordulnia, aki a kívánt beavatkozást szakmai meggyőződése alapján elvégzi. (Egy adott betegségnek több tudományosan elfogadott gyógymódja lehet. Attól függően, hogy ki melyikben szerzett tapasztalatot, X doktor(nő) az egyiket tartja jó megoldásnak, Y a másikat.) Az orvosnak (szakdolgozónak) bizonyos esetekben meg kell tagadnia, illetve megtagadhatja a beteg ellátását. Az orvosnak meg kell tagadnia az ellátását abban az esetben, ha az jogszabályba ütközik (pl. a már említett művi meddővé tétel, ha a beteg nem felel meg a jogszabályban előírt feltételeknek); szakmai'szabályba ütközik (tehát nem a tudományosan elfogadott beavatkozást akarják elvégeztetni vele); az ellátásra az orvos (szakdolgozó) fizikailag alkalmatlan (pl. beteg); a kért ellátásra orvosszakmai szempontból nincsen szükség. Az ellátást megtagadhatja az orvos (szakdolgozó) akkor, ha a beteg nem igényel azonnali ellátást (későbbre halasztható, visszarendelhető), feltéve, ha ez a betegre nem ró ésszerűtlen terhet (pl. utazás); a beteg az együttműködési kötelezettségét tudatosan súlyosan megsérti és nincs szükséghelyzet; az ellátó életét, testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti. Az ellátást megtagadhatja az orvos (szakdolgozó), de a beteget másik ellátóhoz kell irányítania abban az esetben, ha más betegnek azonnali ellátásra van szüksége; nincsenek meg a szakszerű ellátás feltételei; a beteg sértő, fenyegető magatartást tanúsít (feltéve, ha ezt a magatartást nem a betegsége okozza); a beteghez személyes kapcsolat fűzi (pl. rokona, barátja, haragosa); az ellátás az orvos (szakdolgozó) erkölcsi felfogásával, lelkiismereti, vallási meggyőződésével ütközik. (Ezzel azért csínján kell bánni! Az a nőgyógyász, akinek erkölcsi elveivel ütközik az abortusz, ne menjen olyan szülészeti osztályra dolgozni, ahol ilyen beavatkozásokat is végeznie kell(ene)!) Az orvosnak joga van arra (ez erkölcsi kötelessége is), hogy betegét körültekintően, szükség szerint fokozatosan, a beteg állapotára és körülményeire tekintettel tájékoztassa. (Ezt nevezik „terápiás privilégiumnak”. Ha az orvosnak alapos oka van feltételezni, hogy a teljes körű tájékoztatás a beteget olyan pszichés állapotba sodorhatja, hogy nem lenne képes önmaga érdekében racionális döntéseket hozni, akkor a sokkoló információkat fokozatosan, a beteg lelki erejének megfelelően „adagolhatja”). Dr. Jakab Tibor A Pannon Volán Rt. értesíti a t. Utazóközönséget, hogy a menetrendszerinti helyközi és helyi autóbuszjáratait 2001. december 22-én munkanapra, december 23-án, 24-én, 25-én, 26-án munkaszüneti napra, december 27-én, 28-án, 29-én munkanapra, december 30-án, 31-én, 2002. január 1-jén munkaszüneti napra meghirdetett menetrend szerint közlekedteti. 2001. december 24-én és 31-én a korábbi évek gyakorlatának megfelelően egyes vonalakon járatritkításokra kerül sor. 1‘ A HELYI KÖZLEKEDÉSBEN: Mohácson, Siklóson és Szigetváron dec. 24-én és 31-én a járatok 16.00 óráig közlekednek, de nem közlekedik Szigetváron a 15.35 órakor az Aut.áll.-ról Becefára, illetve 15.45 órakor vissza induló járatpár. Komlón dec. 24-én 16.00 óráig, dec. 31-én 19.00 óráig közlekednek az autóbuszjáratok. Egyes vonalakon ezen időpont után is közlekedik még autóbuszjárat, melyről részletes információt a 72/481-541 telefonszámon adunk. A HELYKÖZI KÖZLEKEDÉSBEN: 2001. december 24-én a 16.00 órakor Pécs-orfűi járat Abaligetig meghosszabbítva közlekedik és 17.00 órakor indul vissza 0rfű(17.20) betéréssel Pécsre. 2001. december 24-én nem közlekednek: Abaligetről 20.15 órakor Orfűn át Pécsre, Beremendről 16.50 órakor Pécsre induló járat Siklósig közlekedik, Bonyhádról 19.38 órakor Komlóra, Bonyhádról 20.35 órakor Pécsre, Gyódról 20.20 órakor Pécsre, Harkányból 18.00 órakor Mohácsra induló járat Lippóig közlekedik, Harkányból 17.30 órakor Rádfalvára, Hímesházáról 15.51 órakor Mohácsra, Hosszúhetényből 20.21, 23.14 órakor Pécsre, Ibafáról 18.45 órakor Szentlászlóra, Kaposvárról 20.30 órakor Pécsre, Kásádról 18.42 órakor Nagyharsányon át Siklósra, Kisnyárádról 20.50 órakor Mohácsra, Kistapolcáról 16.20 órakor Siklósra, Komlóról 22.50 órakor Bonyhádra, Komlóról 21.50 órakor Hosszúhetényen át Pécsre, Komlóról 20.20 órakor Magyarszékre, Komlóról 18.30, 19.30, 20.00, 20.30, 22.30 órakor Mánián át Pécsre, Komlóról 5.10, 13.10, 21.10 órakor az Elcoteqbe, Kökényből 18.10, 19.40, 21.30 órakor Pécsre, Kővágószőlősről 20.35 órakor Pécsre, Kővágótöttösről 18.04 órakor Pécsre, Ligetről 18.25 órakor Mecsekpölöskén át Komlóra, Magyarmecskéről 21.13 órakor Pécsbagotán át Pécsre, Mohácsról 17.15,18.40, 20.20 órakor Bolyon át Pécsre, Mohácsról 20.50 órakor Dunaszekcsőre, Mohácsról 20.30 órakor Hímesházára, Mohácsról 20.20 órakor Kisnyárádra, Mohács 22.40 órakor Lánycsókra, Mohácsról 21.25 órakor Lippóra, Mohácsról 22.25 órakor Véméndre, Nagykozárból 20.40 órakor Pécsre, Pécs, Elcoteqtől 6.15,14.15, 22.15 órakor Komlóra, Pécsről 19.45 órakor Berkesden át Szilágyra, Pécsről 19.15, 20.50, 22.30 órakor Bolyon át Mohácsra, Pécsről 19.10 órakor Bonyhádra, Pécsről 17.30,19.30 órakor Vajszlóra, Pécsről 19.00, 22.45 órakor Görcsönyön át Harkányba, Pécsről 19.50 órakor Gyódra, Pécsről 17.00,18.45,20.30, 22.45 órakor Szalánta, Harkányon át Siklósra, Pécsről 19.30, 22.45 órakor Hosszúheténybe, Pécsről 19.30, 20.30 órakor Hosszúhetényen át Komlóra, Pécsről 18.20 órakor Kaposvárra, Pécsről 19.00,19.30, 20.30, 21.10, 22.40 órakor Mánián át Komlóra, Pécsről 17.40,19.00, 21.00 órakor Kökénybe, Pécsről 17.30 órakor Kővágótöttösre, Pécsről 20.00 órakor Kővágószőlősre, Pécsről 20.15 órakor Nagykozárba, Pécsről 19.00 órakor Orfűn át Abaligetre, Pécsről 19.30 órakor Pécsbagotán át Magyarmecskére, Pécsről 20.20 órakor Pogányba, Pécsről 18.15 órakor Szászváron át Szekszárdra induló járat Bonyhádig közlekedik, Pécsről 20.50 órakor Szederkényen át Kékesdre, Pécsről 10.30 órakor Szegedre, Pécsről 22.30 órakor Személy, Egerágon át Vokányba, Pécsváradról 15.15 órakor Szederkényen át Pécsre, Pogányból 20.50 órakor Pécsre, Rádfalváról 17.55 órakor Harkányba, Sásdról 19.20 órakor Szágyra, Siklósról 15.00, 17.45, 19.30, 21 .áo, 22.45 órakor Harkány, Szalántán át Pécsre, Siklósról 15.30 órakor Kistapolcára, Siklósról 18.00 órakor Nagyharsányon át Kásádra, Szágyról 16.45 órakor Sásdra, Szegedről 18.55 órakor Pécsre, Szekszárdról 20.30 órakor Bonyhádra, Szentlászlóról 19.05 órakor Almamellékre, Szilágyról 15.00 órakor Berkesden át.Pécsre, Újpetréről 20.37 órakor Egerág, Személyen át Pécsre, Vajszlóról 21.00 órakor Pécsre, Véméndről 20.40 órakor Mohácsra, Véméndről 23.09 órakor Somberekre induló járatok. 2001. december 25-én nem közlekedik: Harkányból 3.50 órakor Görcsönyön át Pécsre induló járat. 2001. december 31-én nem közlekednek: Abaligetről 20.15 órakor Orfűn át Pécsre, Beremendről 16.50 órakor Pécsre induló járat Siklósig közlekedik, Bonyhádról 19.38 órakor Komlóra, Harkányból 18.00 órakor Mohácsra induló járat Lippóig közlekedik, Harkányból 17.30 órakor Rádfalvára, Hosszúhetényből 23.14 órakor Pécsre, Ibafáról 18.45 órakor Szentlászlóra, Kásádról 18.42 órakor Nagyharsányon át Siklósra, Kisnyárádról 20.50 órakor Mohácsra, Kistapolcáról 16.20 órakor Siklósra, Komlóról 5.10, 13.10, 21.10 órakor Elcoteqbe, Komlóról 22.50 órakor Bonyhádra, Kökényből 18.10 órakor Pécsre, Mohácsról 17.15,18.40, 20.20 órakor Bolyon át Pécsre, Mohácsról 20.50 órakor Dunaszekcsőre, Mohácsról 20.30 órakor Himesházára, Mohácsról 20.20 órakor Kisnyárádra, Mohácsról 22.40 órakor Lánycsókra, Mohácsról 21.25 órakor Lippóra, Mohácsról 22.25 órakor Véméndre, Pécsről 17.40 órakor Kökénybe, Elcoteqtől 6.15,14.15, 22.15 órakor Komlóra, Pécsről 19.15, 20.50, 22.30 órakor Bolyon át Mohácsra, Pécsről 19.00 órakor Görcsönyön át Harkányba, Pécsről 17.00,18.45, 20.30, 22.45 órakor Szalánta, Harkányon át Siklósra, Pécsről 22.45 órakor Hosszúheténybe, Pécsről 19.00 órakor Orfűn át Abaligetre, Rádfalváról 17.55 órakor Harkányba, Sásdról 19.20 órakor Szágyra, Siklósról 15.00,17.45,19.30, 21.30, 22.45 órakor Harkány, Szalántán át Pécsre, Siklósról 15.30 órakor Kistapolcára, Siklósról 18.00 órakor Nagyharsányon át Kásádra, Szágyról 16.45 órakor Sásdra, Szegedről 18.55 órakor Pécsre, Szentlászlóról 19.05 órakor Almamellékre, Véméndről 23.09 órakor Somberekre, Véméndről 20.40 órakor Mohácsra induló járatok.-