Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-17 / 313. szám

m 2001. November 17., szombat R I P 0 R T 7. OLDAL KULTÚRA­Világörökségi diplomaátadó: egy új felelősség kezdete Tavaly november 30-án az ausztráliai ülésén az UNESCO Világörökségi Bizott­sága felvette Pécs ókeresztény temetőjé­nek emlékegyüttesét az emberiség kul­túrtörténete kiemelkedő kincseinek lis­tájára. Tegnap este volt a döntést hivata­losan érvénybe léptető ceremónia. A vi­lágörökségi diplomát Mounir Bouche- naki, az UNESCO főigazgatójának kultu­rális helyettese hozta el Pécsre. Az ünnep délutánján a pécsi városházán közö­sen tartott sajtótájékoztatót Mounir Bouchenaki, Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere és Fasang Árpád nagykövet, az UNESCO Magyarországi Állandó Delegációjának vezetője. Bevezetőként dr. Toller László polgármester mondott köszönetét mindazoknak, akik a világörökségi cím elnyeré­séért munkálkodtak, ebben a folyamatban Pé­cset segítették. Mounir Bouchenaki azt hangsú­lyozta: a pécsi ókeresztény emlékek világörök­ségi listára történt felvétele reflektorfénybe állít­ja és egyben felértékeli a várost és az egész régi­ót. A világörökségi helyszín kezelői számíthat­nak a gondosságot, szakszerűséget szemmel tartó figyelemre, de ugyanakkor az UNESCO és a többi világörökségi helyszín szolidaritására is. Rockenbauer Zoltán többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar világörökségi helyszínek értékeink változatos gazdagságát mutatják: mind más jellegű. A listára felkerültek után - a budai vámegyed, Hollókő, Aggtelek, Hortobágy, Pannonhaírna, Pécs - újabb négy helyszínnel pályázunk e címre; az osztrákokkal közösen a Fertő-tó és környezete természeti ér­tékeivel, a tokaji borvidékkel, a visegrádi rene­szánsz palotával, a fellegvárral és a királyi vadas­kert együttesével, valamint a budai várhegy vi­lágöröksége kiegészítéseként a pesti Andrássy út palotasorával és a Hősök terével. Fasang Ár­pád arra mutatott rá, hogy az ENSZ kulturális és oktatási világszervezetében Magyarország már eddig is jeles szerepet töltött be. Jövőre három jelentős konferenciát rendez nálunk az UNESCO. így a megalakulása 30. évfordulóján nálunk tartja ülését a Világ- örökség Bizottság, és az el­nöki tiszt júniustól a magyar kormány képviselőjének jut a testületben. A diplomaátadó ünnep­séget stílszerűen a Dóm Mú­zeumban tartották. A Him­nuszt követően Berták Lász­ló költő mondta el A város neve című versét, majd Cselovszki Zoltán, a Kultu­rális Örökségvédelmi Hiva­tal elnöke méltatta köszön­tőjében azt a példaértékű összefogást, amelynek ered­ményeként ezentúl Pécsett van a világ szeme. Rocken­bauer Zoltán beszédében arra figyelmeztetett, hogy az örökség a jövőnek szóló üzenet, és a kultúra ele­nyészhet, ha nem vigyáz­nak rá. - Pécs, az egykori Sopianae most elismerő dip­lomát vesz át, amelyért azonban sem most, sem a jövőben soha nem állíthatja, hogy érte minden iskolát ki­járt, minden tennivalót be- végzett - mondta. Pavlekovics Ferenc püspö­ki helynök arról szólt, hogy a helyet szentté tet­ték őseink hite és tettei. A mostani ünnepi nap is bizonyítja a kontinuitást az évezredek között. Somogyvárí Imre, az 1991-ben alakult Óke­resztény Sírkamrák Megmentésért Alapítvány titkára a civil szerveződés történetéről emléke­zett meg. Ezután Mounir Bouchenaki adta át a világörökségi diplomát Toller László polgármes­ternek és Somogyvárí Imrének. A polgármester arra emlékeztetett, hogy a világörökségi cím el­nyerése jó példa arra, milyen eredményekre ké­pes a város, ha az önkormányzat, a kormányzat, valamit a civil kurázsi és a szaktudás összefog. Az UNESCO főigazgató-helyettese a nemzetkö­Mounir Bouchenaki (balról) átadja a világörökségi diplomát dr. Toller László polgár- mesternek és Somogyvári Imre tiszteletbeli osztrák konzulnak fotó: laufer l. zi szervezet törekvéseire utalva arra figyelmez­tetett, hogy a diploma nem egy folyamat végét, hanem ellenkezőleg, egy új lehetőség és új fele­lősség kezdetét jelenti. A múzeumi ünnepség végén Cselovszki Zol­tán megnyitotta a magyar világörökségi helyszí­neket bemutató kiállítást. A vüágörökségi táblát a Péter-Pál sírkamra bejáratánál együtt avatta fel Rockenbauer Zol­tán és Toller László. A nagyközönség számára a bazilikában tartott esti ünnepségen Hamar Zsolt vezényletével a Pécsi Szimfonikus Zene­kar, és Tillai Aurél vezényletével a Pécsi Kama- rakórus szerepelt. dunaié Futnak a képek Útszéli történet Azt mondja a Lalinak nevezett főszereplő az Üvegtigris című új magyar filmben, mikor megkér­dik tőle, miért nevezte el a büfé­jét úgy, ahogy a filmet magát is, hogy: „csak”. De egyébként le­hetne más is, például fapuma. Ez igaz, tenném hozzá, ám a legtalá­lóbb elnevezés mégiscsak az len­ne: „se füle, se farka”. A csak azonban, mint gondolkodási módszer, jellemző és találó. Tényleg nem lehet tudni, mi mi­ért van ebben a filmben. Csak. Kínosabb kérdés, mi miért nincs. Miért nincs, teszem azt, rendező? Mert a stáblistán a fősze­replő és a forgatókönyvíró van rendező gyanánt feltüntetve, ez azonban nyilvánvalóan tévedés. Rendező egyszerűen nincs. Per­sze, forgatókönyv sincs, szerepek sincsenek, s nincsenek, akik a nem létező szerepeket eljátsszák. Reviczky Gábor például, aki egy­kor Görgeyt és Miskin herceget alakította, most egy szélhámos ké­pében lép fel: rossz nézni, hogyan tékozolja el a tehetségét. A többiek - kettő kivételével - szomorú látle­letét szolgáltatják annak, amit ma egyesek „közönségfilmnek” ne­veznek. Az említett kivételek eb­ben a lehangoló ripacskodásban: Bodrogi Gyula, aki egy buszsofőrt játszik, elmond néhány mondatot halott feleségéről, megeszik egy szendvicset, s el lehet hinni neki, hogy ez a sofőr tényleg létezik; és Horváth L. Ottó, a félkegyelmű Sa­nyi megformálója, aki úgy karikí- rozza a figurát, hogy nem óhajtja megalázni, a futóverseny jeleneté­ben pedig még valami groteszk méltóságot is kölcsönöz neki. A történetet a pók logikája ve­zérli. Lali felállít valahol az út szé­lén egy büfékocsit, és várja, hogy szálljanak a legyek. Szállnak is, de hogyan? A jelenetek egy vidéki haknisorozat módjára alakulnak: láthatunk válogatós vendéget, ki­kapós hölgyet lányostul, bamba férjet és így tovább, csupa érvény­telen, lejárt szavatosságú figurát. Komikumot csak abban az egyet­len jelenetben lehet felfedezni, amikor két temetkezési vállalko­zót (Balikó Tamás és Növényi Nor­bert) maffiózós küllemük alapján betörőnek néznek. A színészek­nek egyébként rögtönözni kell, s ezt a játékmódot nálunk jelenleg, ismeretlen okokból, úgy értelme­zik, hogy trágárul beszélnek és „anyáznak”. Aztán valahonnan az égből idepottyan egy nászmenet tülkölő kocsisorral, kisüstivel és cigányzenekar által kísért süket­néma menyasszonnyal, aki a tör­ténet csúcspontjaként baltával szétver egy illemhelyet. Szeretném tisztázni, hogy nem a humor plebejus jellegét tófogá- solom. A plebejus komédia, mint tudjuk, fontos értékeket produ­kált Plautustól Goldonin át Dario Fo bohózataiig. A népi nevetés­kultúra, amint Mihail Bahtyin hangsúlyozta, az emberi szabad­ság megnyilvánulása. Ez a hu­mor, amelyhez a vaskosabb meg­nyilvánulások is hozzátartoznak, még ha görbe tükörben is, az egy­szerű emberek reális látásmódját, rátermettségét, igazságérzetét fe­jezi ki. Vagyis az alullévők méltó­ságát. Ami ebben a filmben meg­nyilvánul, annak, a valódi plebe­jus humorral ellentétben, éppen a lenézés a lényege. A szereplők, a színészek és - főként - a nézőkö­zönség lebecsülése. A közönséges film még nem közönségfilm. Nagy Imre Újra kitárult a modem képtár „Pécs mindig nevezetes volt kiemelkedő affinitásáról a képző­művészet iránt. Neves gyűjtemények találhatók itt, s most a XX. század modern törekvéseit bemutató anyag is teljessé vált” - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Modern Magyar Képtár 1955-2001 állandó kiállítását tegnap délután a Papnö­velde utcában, az egykori Vármegyeházán Rockenbauer Zol­tán, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. Jelenleg Pécs az egyetlen hely az országban, ahol a képzőművé­szet múlt századi fejlődésének minden rezdülése nyomon kö­vethető - jelentette ki megnyitó­jában Rockenbauer Zoltán. A kultuszminiszter megjegyezte azt is, hogy lesznek, akik egyes festők alkotásait hiányolni fogják a tárlatról, de a 16 terem mérete véges. Kitért arra is, hogy a kép­tárban hiányzik még a klíma és a fűtés, de rögtön ígéretet tett, hogy a tárca és a város talál erre közös megoldást, miként az itt látható műalkotások katalógusá­nak elkészítéséhez is. Tény, hogy még Munkácsy-dí- jas pécsi alkotó is van, akinek nem szerepel munkája a most megnyitott állandó kiállításon. A válogatás elveit illetően Várkonyi György, a kiállítás egyik rendező­je kifejtette, hogy minden kiállí­tás a gyűjteménnyel, a térrel, a koncepcióval szembeni kompro­misszum eredménye, s ennek mindig vannak „áldozatai”. A tár­laton látható alkotások egyéb­ként nincsenek „bebetonozva”, az anyag kismértékben mindig változni fog. Mindemellett a művészek nagy örömmel nyugtázták a Modern Magyar Képtár megnyitását. Kese­rű Ilona például arra emlékezett, hogy ennek a gyűjteménynek a je­lentős részét az egykor nem túl jól élő művészek adták össze, s most ők a legboldogabbak, hogy ez a csillogó, ragyogó hely mégis létre­jött. Pál Zoltán szobrász pedig így összegezte a látottakat:- Ezt a kiállítást sokáig hiber- nálták, és most végre, nem is akár hogyan összeállt. Korábban sok­kal több pénz jutott az alkotások megszerzésére, épp ezért ez a gyűjtemény különösen üdvözlen­dő. Szépen vezetett, érzékeny, de játékos didaktikájú kiállítás, ame­lyen élmény végigmenni. MÉSZÁROS B. ENDRE Rockenbauer Zoltán Kondor Béla és Wild Tibor művei között, az ünnepélyes megnyitón FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ ________________ ___________________EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Ta lálkozások Nyáron a hűvöset szeretem, ősz­szel a napfényt. Cirfandli-érlelő októberi fényben mentem a Szé­chenyi térről a Király utcába. Im­re, a pereces, páratlan basszus hangján, épp egyik műsorát adta elő, tán azt, hogy: „csak egyesé­vel, ne tolongjanak, nem tudok egyszerre ennyi embert kiszolgál­ni”, miközben a közelében sem volt senki. Fölemelt karral üdvö­zöltem. Ha a hangom nem is hall­ja, köszöntő kezemet látja. S egy­szer csak egy mosolygó, sudár asszony elindult felém. Fönn fe­lejtettem a kezem az ámulattól, olyan jól álltak neki az őszi fé­nyek.- Jó napot. Nem ismerjük egy­mást. Csak meg akartam monda­ni, hogy nagyon szeretem az írá­sait - mondta a hónom alól.- Köszönöm. Zavarba hoz. Leg­alább a nevét mondja meg.- Hogyne, hogy kiírjon - s már ki is fordult mellőlem, de még visszaintett kedvesen. Jó napom lett. Hetekig felrémlett az arca, felém tartó alakja, ha arra jártam. S minden nap arra járok. A minap, szintén a Király utca elején, feltűnően választékosán öl­tözött, s választékosán lépkedő, úri­nő jött velem szembe, karmazsinpi­ros kabátban. Messziről lerítt, nyo­ma sincs benne annak a kedves szerénységnek, amiért az imént említett hölgy emlékeimben él. Igyekeztem nem figyelni rá, de ahogy jött közelebb, egyre jobban fodrozott. Egy lépésre tőlem, meg­állt: - Szentséges Szűzanyám! Csak nem te vagy az, Bükkösdi Laci? Hogy nézel ki? Fogalmam sem volt, ki lehet? Mindenesetre rákérdeztem, mit csinál erre felé? Mondja, hogy a férjének akadt itt valami dolga, délután egy megbeszélésen neki is jelen kell lennie, nem mintha tudná, miről beszélnek, de a férje szerint jelenléte nyomatékot ad a tárgyalásnak. Addig is shoppingol kicsit. Jár a szája, én tanácstalan vagyok. Végre egy kérdéstől de­rengeni kezd bennem kiléte.- Mi a fenét vegyek ebben a vá­rosban, tanár úr?- Bort vegyél, itt vannak a leg­jobb borok.- Én inkább pezsgőt iszom.- Felénk csak az iszik pezsgőt, akinek nincs pénze.- Miért, mennyi itt á bor?- Egy tavalyi villányi cabernet sauvignont már 1900 Ft-ért meg­kapsz, de ha neves borásztól ve­szed, s mondjuk 97-es évjárat, bi­zony adhatsz érte 5-6 ezret is - s miközben magyarázok az exklu­zív villányi borok titkáról, fürké­szem. Persze, ELTE, levelezőn ta­nítottam. A diplomabankett után neki se ment még a vonatja. No nem volt különösebb kifogásom ellene. Nem lopta a napot az ágy­ban. Pedig fáradtak voltunk mind­ketten. A hamvassága helyén most festék van. A hangja még ka­cér, kihívó. Ő volt, akiről megálla­pítottuk Heleszta Sanyival, hogy vág az esze, nagy a szituációfelis- merő-képessége, jó a memóriája, csak nagyon laposan gondolko­dik. Emlékezik, nem gondolkodik - mondta pszichológus barátom. Pont ezért, valószínű ő viszi majd a legtöbbre a szakmában, vagy a közéletben. A boron túl voltunk, megkérdeztem, hol dolgozik?- Htb. - mondja sokat sejtető mosollyal. - Emlékszel, az utolsó konzultáció végén azt mondtad: igyekezzünk úgy élni, hogy ne csak diplomásnak, értelmiséginek is tartsanak bennünket. Én most a környezetemben az értelmiségi feleség vagyok.- Szóval, férjhez mentél egy csúnya, öreg, kövér és gazdag em­berhez?- Egyáltalán nem csúnya, nem kövér, nem öreg, sportos. Egy vál­lalkozónak ez ma kötelező, ked­ves tanár úr, de hál’ istennek, gaz­dag és elfoglalt.- Az utóbbi miért fontos?- Hogy én is élvezhessem a gazdagságunkat. Tudod, hiába fut, teniszezik. Az állandó idegi hajsza megviselte a férfiasságát. Valahogy kárpótolni kell magam, ha már dekoráció lettem.- Persze. De ne haragudj, ha so­kat állok, nagyon dagad a bokám.- Valamikor nem a bokád da­gadt, ha előttem álltái. Gyere, meghívlak egy camparira. Dum- csizzunk még kicsit.- Nem iszom mostanában camparit, tudod azt karmazsin­nal színezik, nekem allergiás tü­neteket okoz. Meg sietnem is kell, várnak a Kulturális Köz­pontban.- Régen allergiás voltál a kultu­rális szóra, ragaszkodtál a műve­lődésihez.- Igen. De ezt az intézményt ci­vilek nevezték el, mielőtt odake­rültem. Na szia.- Szép a botod. Látom, Velen­cében vetted. Én is hoztam ilyent a nagyapámnak. Ő is ilyen borzal­masan járt, mint te. Na vigyázz magadra.- Légy rossz - búcsúztam. S ar­ra gondoltam, meg kellene írni ezt a találkozást, hogy hamar elfe­lejtsem. Az elsőt meg azért, hogy ne felejtsem el. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom