Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-11 / 278. szám
I 2001. Október 11., csütörtök BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek A SZIGETVÁR tőszomszédságában lévő Hóból külterületén kukoricatarló kapott lángra tegnap délután. A két hektáron tomboló tüzet sikerült a tűzoltóknak megfékezniük, mielőtt az elérte volna a közeli kukoricatáblákat. (sza) AZ ÁRPÁDTETŐ és Mánfa közötti úton tegnap menet közben kigyulladt egy Rába teherautó. A gépkocsi motortere és platója kapott lángra, feltételezhetően műszaki okok miatt. A baleset során személyi sérülés nem történt. A tulajdonost mintegy 200 ezer forint kár érte. A SOMOGYHATVANI öreg re formátus temetőbe immár egy évtizede nem temetkeznek. Amelyik évszázados sírhelynek nincs ma is élő utódja, azokat az önkormányzat gondozza. Idővel helytörténeti értékű kegyeleti emlékhelyet létesítenek a sírkertben. icsi Bün-krimi-rend FÉLMILLIÓS DEFEKT. Öt százezer forintot loptak ki kedden Pécsett egy szeretetotthon tulajdonában lévő személygépkocsiból, mialatt a sofőr a Kálvin utcában az autó defektes kerekét igyekezett megszerelni. Ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. (sn) LOPOTT MÁRKÁK. Autó márkajelzéseket árult két tizenhárom éves fiú egy pécsi általános iskolában. Az esetről a rendőrségen is bejelentést tettek, és a hatóság kötelessége szerint eljárt a lopásgyanús ügyben. A házkutatás során összesen húsz lopott márkajelzés került elő a fiúktól, akiket meghallgatásuk után szabadon bocsátottak. (sn) A SOFŐRRE TÁMADT. Köz feladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki a pécsi borbálatelepi buszfordulónál a napokban megtámadta a 38/A jelű helyi járat vezetőjét. Az eset részletes körülményeit és az indítékot még tisztázni kell a rendőrségi vizsgálat során. (sn) EGÉSZSÉGES LOPÁS. A mágocsi vegyesbolt bekerítetten udvarából nagy mennyiségű tejterméket loptak el ismeretlen tettesek kedden reggel. Az áru értéke mintegy tizenötezer forint. (sn) TÍZÉVES DADA. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tegnap a rendőrség biztonságra nevelő programja, a DADA (Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS) tízéves jubileumát ünnepelték. Dr. Sárközi Ferenc ezredes, a megye rendőrfőkapitánya ez alkalomból jutalmakat és elismeréseket adott át azoknak a pedagógusoknak és rendőröknek, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a program sikeréért. isni A betegek idejével játszanak a csőd elkerülése érdekében A TB-FINANSZIROZAS MÉRTÉKÉ, A VÁRAKOZÁSI ES VIZSGALATI IDŐK A lehető legtöbb, betegségükhöz valamelyest kapcsolódó vizsgálatra elküldik az Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) szakrendelésein megjelenő pácienseket, a közgyűlés határozata ugyanis előírja: a csődközeli helyzetből való kilábaláshoz növelni kell a teljesítményt. A betegeknek a vizsgálaton való részvételek akár egy két órás elfoglaltságot is jelenthetnek. PÉCS Júniusban, amikor a közgyűlés arról döntött, hogy a rendelőintézeteket is magába foglaló, csődközeli helyzetbe került EEI működési költségeihez 20 millió forinttal járul hozzá, a kiadások csökkentéséhez szükséges változtatásokat is megfogalmazták a városatyák. Eszerint a szakrendelésektől elvárják, hogy a béreket és annak járulékait kitermeljék, teljesítményüket tehát növelniük kell.- A határozatban foglaltaknak csak úgy tudunk eleget tenni, ha a pácienseken a lehető legtöbb, betegségükhöz valamelyest kapcsolódó vizsgálatot elvégezzük - közölte Vajda János, az EEI igazgatója. Ez az egyetlen megoldás, a központi finanszírozás javulására ugyanis nincs kilátás. Igaz, akkor is nagyobb teljesítményt tudnának produkálni, ha korszerűbb gépekkel, nem pedig 20-30 éves műszerekkel kellene dolgozniuk. Arról nem is beszélve, hogy ezek javítása esetenként legkevesebb 100 ezer forintos kiadást jelent, Budapestről ugyanis ennyiért szállnak ki a szakszerviz emberei. Új berendezések vásárlására azonban egyelőre semmi remény. A vizsgálatok számának növelése természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy feleslegesen küldik orvostól orvoshoz a betegeket, egyebek mellett ezt az egészségbiztosítási pénztár ellenőrzései miatt sem tehetnék meg. Ha ugyanis ilyen jellegű visszaélésre bukkannának, a vizsgálatért kifizetett összeget visszakérnék, sőt, több százezres büntetést is kiszabnának. Ezt az EEI biztosan nem tudná kifizetni. A kényszerintézkedés hatásait a páciensek azonban megérezhetik: egyre több időt kénytelenek a rendelőintézetekben tölteni. A korábbi gyakorlat szerint ha például a panasz okát egy adott szakrendelésen nem sikerült felkutatni, a háziorvosához került vissza a páciens, aki döntött további sorsáról. Most viszont ha a diagnózist nem tudják felállítani, többnyire ott helyben a rendelőintézet újabb szakrendeléseinek felkeresését javasolják. A laborvizsgálatokat pedig mindenkinél, aki már régen volt a támogatás mértéke várakozási idő a vizsgálat ideje nyaki gerincröntgen 435 Ft 5-30 perc 10 perc mellkasröntgen 609 Ft 5-30 perc 5 perc hasi ultrahang 870 Ft 5-30 perc 10 perc vérkép 113 R 10-25 perc 5 perc májfunkciók vizsg. 208 Ft 10-25 perc 5 perc vércukorvizsg. 35 Ft 10-25 perc 5 perc koleszterinvizsg. 44 Ft 10-25 perc 5 perc vizeletvizsgálat 70 R 10-25 perc 5-8 perc vérvételen, elvégeztetik, ez a rutinvizsgálat ugyanis, ami betegenként mintegy 450 forintot hoz az intézmény konyhájára, szinte minden betegség okának felkutatásában segíthet. Többségében előjegyzés alapján fogadják a pácienseket, így a várakozási idő továbbra sem több 15-20 percnél. Minden javasolt rendelésen való részvétel azonban akár két-három órába is beletelhet. Kérdésünkre, miszerint a vizsgálatok indokoltságát hogyan tudják kontrollálni, Boncz Imre, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékese elmondta, az ilyen jellegű orvos-szakmai kérdésekbe nemigen szólnak bele, ezen a téren kifogásolni való dolgokra ez idáig nem is bukkantak. Többnyire azt ellenőrzik, hogy a feléjük lejelentett vizsgálatokat valóban elvégezték-e, illetve hogy azt megfelelően dokumentálták-e a doktorok. (Háttér: vmw.dunantulinaplo.hu) WALD KATA Sikeres lakáspályázatok Hamarosan megkezdődhet az Aidinger utcai építkezés Önkényes igazgatói döntés A város szerint nem kellett volna bezárni a fürdőt Pécs-Mohács Pécs 425 millió, Mohács 111, illetve 24 millió forintos hozzájáruláshoz jutott az állami lakáspályázaton - derült ki a gazdasági tárca tájékoztatásából. Pécsett 120 otthonos szociális bérlakást, míg a Duna-parti városban nyugdíjasházat kívánnak létrehozni. Hamarosan megkezdődhet az Aidinger utcai 120 otthonos bérlakás építése Pécsett, a Gazdasági Minisztériumban ugyanis elbírálták az állami lakáspályázaton indult programokat, a pécsi fejlesztési terv 425 millió forintos támogatásban részesült. Bókay Endre, a pécsi közgyűlés lakásbizottságának elnöke elmondta, a közbeszerzési eljárások kiírása, a kivitelezők pályáztatása után azonnal elindulhat a munka, ugyanis a tervek megvannak. A teljes költség mintegy 640 millió forint, ebben a lakásokon kívül az épületben létrehozott garázsok is benne vannak. Az építkezés két ütemben zajlik majd, a 120 otthonból mintegy 70 nem garzon, hanem másfél szobás lesz. A bérlakások elosztásáról a közgyűlés dönt, a szempontok között előnyt élvez a régi lakásigénylés, a szociális körülmények, a gyerekszám. A tervek szerint jövő év üyenkor beköltözhető állapotban lesznek az Aidinger utcai otthonok. Mohács két pályázata is sikeresen szerepelt a lakásprogramban, a város 111, illetve 24 millió forintot kap otthonteremtésre. Sze- kó József polgármestertől megtudtuk, á nagyobbüt tétel révén nyugdíjasházat építenek a Gólya utcában, míg a másüt pályázat segítségével ingatlanokat vásárol a település, és azokból bérlakást alakít ki. ______ _______ ___ NY. SZ. Szi getvár A Szigetvári Gyógyfürdő csak hétvégi napokon lesz látogatható november elsejétől. A város vezetése önkényes és rossz döntésnek minősítette a bezárást. Úgy tűnik, télen csak pénteken, szombaton és vasárnap melegedhetnek a vendégek a 40 fokos szigetvári termálvízben. Varga Ervin, a fürdőt üzemeltető városi vagyonkezelő cég, a SZIKSZ Kft. megbízott igazgatója költségtakarékossági okokkal magyarázza a korlátozást. Szerinte a fedett strand a téli hónapokban - teljes nyitva tartással -1,5-1,6 millió forint veszteséget okozna havonta a vagyonkezelőnek. A részleges bezárás mellett a belépőjegyek és a különböző szolgáltatások árának 30 százalékos emelésével szeretné biztosítani a kevésbé veszteséges működést. A város vezetői felháborodásuknak adtak hangot. Dervenkár Imre alpolgármester úgy véli: bár az igazgató saját hatáskörben jogszerűen hozta meg a döntést, egy ilyen horderejű ügyben illett volna kikérnie a tulajdonos önkormányzat hozzájárulását. Hozzátette: a városnak okozott erkölcsi kár mellett nem szabad megfeledkezni például a helyi úszószakosztályról, amelynek munkája a lépéssel ellehetetlenül. Varga Ervin megbízott igazgató kinevezése ez év novemberében lejár. A posztra pályázatot írnak ki, és ennek a pályázatnak Varga aligha fog megfelelni, mivel a kiírás megköveteli az egyetemi vagy főiskolai diplomát. Az előreláthatólag december elsejétől hivatalba lépő új igazgató eldöntheti majd: visszaállítja-e a fürdőben a régi rendet. SZ. A. HALÁLOS SZÁGULDÁS. Halálos balesetet szenvedett tegnap Diósviszló közelében egy huszonöt éves sásdi fiatalember. A Suzuki személygépkocsival közlekedő sofőr a helyszíni szemle elsődleges adatai szerint túl gyorsan érkezett egy balra ívelő kanyarba, ezért kisodródott, letért az útról és egy mély árokba borult. A fiatalember a helyszínen életét vesz- tette. Két héten belül ez már a harmadik olyan halálos közlekedési baleset, amelyben hasonló ok miatt fiatalok haltak meg, (sn) ______________________________________fotó, l l. Ké rdéses a dísznövények sorsa Tavaly év végén ingyen szétosztották a város lakói között azokat a virágokat, melyek év közben a főutcát díszítették. Idén azonban még kérdéses, hogy mi lesz a növényekkel. Siklós Míg 2000-ben alig 60 ezer forintba kerültek az út menti kandelábereken elhelyezett futómuskátlik, addig ebben az esztendőben a virágosításra már 300 ezer forintot költött a Vékom Településüzemeltetési Kft. - tudtuk meg Vadon Lászlótól, a cég ügyvezetőjétől. Tájékoztatása szerint a két bekerülési összeg közötti különbségben jelentős szerepet játszott a növények fajtája is, tavaly a legnagyobb gondoskodás mellett sem tehetett olyan „virágerdőt” produkálni, mint idén. Az igazgató elmondta, egyelőre még nem gondolkodnak a tavalyihoz hasonló akcióban - Harkányban épp a jövő héten kezdik el szétosztani a köztéri virágokat a lakosság körében -, lévén az önkormányzat a minap alkalmazta másodállásban azt a városi kertészt, akinek feladatul adták a növények átteleltetését is. Ehhez viszont olyan helyiséget keltene találni, ahol a hőmérséklet soha sem süllyed fagypont alá, ráadásul a félezer, nagyméretű virágcserépben lévő, bőséges virágfürtökkel ellátott növény is elfér. Miként az egyik képviselő elmondta, épp emiatt képzelhető el a tavalyihoz hasonló akció, azzal a kikötéssel, hogy tavasz- szal a virágokat visszakérik a lakóktól. Ez esetben persze elképzelhető, hogy a lakók a tövekről hajtásokat nyesnek saját célra, de azok a virágok is a várost fogják díszíteni, csak épp az erkélyekéin ____________________ICJ. Ha marabb fejlesztik a 6-os utat A kormány tegnapi ülésén megtárgyalta és elfogadta a Széchenyi- terv pluszként ismertté vált tervet, amely alapján gyorsított útépítési program kezdődik. A csomag része a 6-os út fejlesztése is, amely 2005-ben kezdődhet el. Budapest A Széchenyi-terv plusz fejlesztési csomag részeként többek között az úthálózat fejlesztésére mintegy 350 milliárd forintot különített el a kormány. A kabinet tegnapi ülésén immár a konkrét terveket tárgyalták, és eldőlt, hogy ebből a pénzből öt, összesen 132 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út épül, valamint csaknem húsz, a településeket elkerülő gyűrű kialakítására is mód nyílik. A közlekedési tárca sajtófőnöke nem tudott egyértelműen válaszolni arra a kérdésünkre, a 6-os út már korábban tervbe vett, a déli országhatárig történő meghosz- szabbítása, illetve a Bóly-Szent- lőrinc összekötő szakasz megépítésére pontosan mikor kerül sor, azonban azt leszögezte, hogy az elképzelés kivitelezése része a most elfogadott csomagnak. Hargitai János baranyai fide- szes országgyűlési képviselő szerint az építkezés 2005-ben kezdődhet el, ami azt jelenti, hogy az eredeti tervnél évekkel korábban fognak hozzá a beruházáshoz. A képviselő elmondta azt is, hogy tudomása szerint a Mohácsot elkerülő út építésének második, befejező üteme viszont már jövőre elkezdődik, s szerinte az is tény, hogy Mecsekná- dasdnál ugyancsak 2002-ben kialakítanak egy kapaszkodósávot a 6-os úton. (Háttér, előzmények: www.dunantulinaplo.hu) MÁTÉ BALÁZS \ i ) V A Újabb támogatás kellene A közelmúltban újabb 60 millió forintot kért az EEI a várostól a zökkenőmentes működtetéshez. Az egészségügyi bizottság tegnap tárgyalta az ügyet, az igényt jóváhagyják, a kért összeg fedezetét azonban a költségvetési bizottságnak kell felkutatnia. Közgyűlési döntés még e hónapban várható. Ha a támogatást nem kapják meg, a rezsit nem tudják kifizetni, ezen kívül a Munkácsy utcai labor és a tüdőgondozó rendbetétele is elmarad. Jóllehet, az ÁNTSZ előírása szerint ezeket a beruházásokat sürgősen el kellene végezni.