Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-01 / 177. szám

2001. július 1. ★ SZTÁROK ★ 13 Szabó Ildikó: kertész vagyok Szabó Ildikó Született 1951. november 24. Foglalkozása: filmrendező Diploma: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1982) Gyerekei: Gergely (23), Bálint (12) amihez kedve van, és amiben örömét leli. Ha ezt a borzal­mas pályát választja, akkor csinálja. Egyetlen neve­lési elvem van, lehetőség sze­rint annyi információval ellát­ni a gyerekeimet, hogy tudja­nak választani, mit akarnak csinálni.- Kártyából, tenyérből jósol. Ez veleszületett ké­pessége vagy tanulta?- Mindenkiben van ilyen irányú képesség, csak vala­kiben több, valakiben keve­sebb. Nekem gyermekko­romban meghaltak a szüle­im, így kénytelen voltam az érzékszerveimre hagyatkoz­ni az emberekkel való kap­csolataim, a döntések során. Az a megérzés, hogy barát vagy ellenség, edzette az ér­zékszerveimet, ami ehhez szükséges. Bár ez alatt a négy év alatt sok nem létező barátságot értettem félre.- A szülei halála után rögtön felnőtté vált?- Egy perc alatt lettem fel­nőtt, az anyám temetéséről hazafelé jövet.- Hogyan jellemezné a mai filmszakmát?- Nem létezik. Fantom­szakma lett. Bagi László A Szeressétek Odor Emíliát! című Sándor Pál-film cím­szereplőjeként tűnt fel. Néhány év hallgatás után a ka­mera másik oldalán. A Gyerekgyilkosságokért Cannes- ban fesztiváldíjat kapott, majd 1996-ban bemutatott Csajok című filmjét a hazai mozik is nagy sikerrel vetí­tették. A Chacho Rom című mozit négy évig forgatta, s épp tegnap került dobozba.- A Chaco-Romra négy évig gyűjtötte á pénzt, s amikor éppen volt, forgatott. így ké­szül a magyar film?- Először is a pénz egy cannes-i díj után nem érdekel. Azt gondolom, hogy nem az én dolgom lenne a pénzt előál­lítani, más kérdés, hogy pilla­natnyilag a pénz összeszedése még mindig az én nevemen megy. Örülnék, hogy ha már léteznének olyan producerek, akik ezt az undorító terhet ké­pesek lennének levenni a film­rendezők válláról.- Ezek szerint pénzt csak önnek adnak?- Természetesen a pénz ki­hajtása és a hiányzó összeg összeszedése a pro­ducer dolga. Ezzel nem én foglalko­zom, de a pénz egy részét a nevemre adták, az előző filmjeim hazai és külföldi díjaira való tekintettel. Sipos Kornél, jelenlegi producerem kez­detben még egy ismeretlen gyártásvezető volt, mostanra, mivel már négy éve együtt dolgozunk a filmemen, már az ő neve is elég ismert.- Négy éve dolgozik ezen a filmen. A téma még min­dig aktuális?- Én nem csinálok „up to day” történeteket, mert nem érdekelnek a mindennapos történetek. Olyan témákkal kell foglalkozni, melyek örök érvényűek, vagy az ember azt képzeli, hogy azok. Aztán ki tudja, hogy az idők során ki- állják-e a próbát.- Az elmúlt négy év meg­próbáltatásai mennyire borították fel, illetve mennyire befolyásolták a magánéletét?- Befolyásolták, eddig is totál idegroncs voltam... - De mások látták, ők mit mondanak?- Azt másoktól kérdezze, de biztos nagyon negatív a ki­sugárzásom.- Mivel tölti a szabad idejét, ha nem forgat?- Vagy depresz- sziós vagyok, vagy ha süt a nap, gon­dozom a kertemet. Notórius festő-má- zoló vagyok, mivel egy házat egyedül tartok fenn, abban mindig akad valami.- Tehát mint háziasszony abszolút tökéletes.- Igen, azt gondolom, hogy abszolút komilfó va­gyok. Nem tudom, miért, mindenkit csak az érdekel, hogy egy női filmrendező foglalkozik-e a háztartással. Egyébként foglalkozom vele.- Milyen a kapcsolata a gyerekeivel?- Bonyolult, a nagyobbik már régen elköltözött, az 23 éves, a kisebbik 12. Iszonyos szerencsémre - bár meghalt a papája - van egy anyósom, aki ezer százalékban besegít, kü­lönben ezt a foglalkozást nem tudnám űzni. Abban az eset­ben pedig nem is élnék, mert nem tudnék mást csinálni. In­kább baráti, mint szülői a vi­szonyom a gyerekeimmel. Legalábbis azt hiszem.- Ők is a filmes pályán fognak kikötni?- Mindenki azt csinálja, Ml ms VELE? lesen A „van mááásik” bohóc 80 éve Eötvös Gábort, a híres zenebohócot 80. szü­letésnapja alkalmából kollégák, pályatársak, barátok, na és a hálás publikum köszöntötte a Fővárosi Nagycirkuszban. A Jászai-díjas, Érdemes Művész, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével kitüntetett artista megpró­bálta megsaccolni, hányszor adta elő a „van mááásik” tromffal szállóigévé lett trombita- elkobzós bohózatot. Pitti elbűvölte Pekinget Nem mindennapi társaság lépett színre a napokban Pekingben. A 2008-as pekingi olimpiai pályázatot támogató tömegrendez­vény díszvendége a három tenor volt, kon­certjüket Ács János vezényelte az egykori kínai császári palotában, a Tiltott városban több tízezres közönség és több száz millió tévénéző előtt. Ács kísérte a szintén vendég Pitti Katalint is. Rónai a legújabb „Hídember” Az egykori danubiusos műsorvezető elfogad­ta Szegő Tibor invitálását, és július 9-től vele ébredhetnek a Bridge FM hallgatói. Beszélge­tős, szórakoztató, telefonos játékokkal bőví­tett műsora reggel 6-tól 9-ig hallható majd. Rónai Egon saját bevallása szerint a korai ke­léstől fél leginkább. Ellentétben a többi adó­val, Rónai egyedül áll majd a „hídon”. Megyesi fél a gyűrűktől- Én nem vagyok humorista, ilyen állatfaj szerintem nincs is, egyszerűen zseniális szí­nészek alkotják a stábot a Rádiókabaréban, ők hozzák ki a humort írásainkból - ecsetel­te Megyesi Gusztáv, az idei Karinthy-emlék- gyűrű kitüntetettje. A gyűrű 26 éves történe­tében ő az első díjazott publicista. (A tavalyi meggyűrűzött Gálvölgyi János volt.) Mond­ja, hogy az írásban a stressz a múzsája, na­gyon büszke a kitüntetésre, de soha nem hord gyűrűt. Gyerekkorában volt egy réz Fradi-gyűrűje, ami úgy rászorult az ujjára, hogy az orvos operálta le... Tábori Nóra, a gyorsöltöző Tábori Nóra a napokban ülte 73. születésnapját, s egyben a pályán töltött fél évszázados jubileumát. Huszonhárom évesen szerződött az újlipótvárosi társulathoz, s 1951 óta tagja a Vígszínháznak. Megszámlálhatatlan emlékezetes szerepe közül - kedvencei közé tartozik a Házmestersira­tó, a Padlás, a Macskajáték, a Sok hűhó semmiért, az Ar­zén és levendula - az Angyalok Amerikában példázza korát meghazudtoló munkabírását. Már a hatodik ikszen túl kezdte játszani meglehetősen bizarr kettős játékkal a szí­nészt és embert próbáló szerepet. Egy idős zsidó rabbit és egy orvosnőt. Befutja vele a színpad díszleteit, lépcsőkön lohol csomagokat cipelve. Mindezt kaftánban, nagy sza­kállal, hogy később a gyorsöltözés másodperces rekord­jait megdöntve átalakuljon ismét orvosnővé... A Padlásban még főzi a szilvás gombócot, de mind több időt tölt már otthon kedvenc cicájával, az ötéves Médikével.- Mindig is volt kutyám, macskám - idézi. - Okos, de öntörvényű macska. Harcos az idegen állatokkal, a többi macskát elűzi. A kert teljes ura. Utcára nem megy, de a tömérdek autó közül megismeri az enyém hangját. Kedve­li, ha a balatoni nyaralóban vagyunk, de két hét után már haza akar jönni, aztán menne is vissza, de már mindketten szeretünk inkább itthon lenni. Jövőre, veled, ugyanitt Siófokon, a világ legerő­sebb embereinek első olim­piáján a magyar duót - a csolnoki Fekete Lászlót és a szombathelyi Mészáros Ti­bort - a zsűri megfosztotta a az ezüstéremtől. Az utolsó versenyszám a söröshordó-emelés volt. Először a 600, aztán a 750 kilót is teljesítették Feke- téék, a 850 kg sem okozott gondot. Edmonds Douglas, a zsűri ír elnöke elvette a magyarok gyakorlatát arra hivatkozva, hogy Fekete László lába nem volt nyújtva a gyakorlat alatt A nézők berohantak a pályára, a zsűrielnök viszont hajthatat­lan maradt pedig Feketéék a 950 kilót is megemelték versenyen kívül. Miután a németek sérülés miatt fel­adták a küzdelmet, Feke­téék ezüstérmesek lettek volna, de így be kellett ér­niük a hatodik hellyel.- Sajnos csak most ér­tettem meg, hogy a ver­senybírók előre megírták a forgatókönyvet - mondta szomorúan Fekete László. - Viszont a jövő évi csapat­világbajnokság rendezési jogát Magyarország kapta meg... PS Mónika a csúcson Megtörtént az, amire kevesen számítottak: egy magyar gyártású műsor nézettsége megelőzte a latin-amerikai szappanoperákét. Az RTL Klub kibeszélő show-ját, a Mó­nikát május 14. és június 6. között a 18-49 éves korosz­tályban az éppen tévét nézők átlagosan 39,6 százaléka nézte, míg ugyanebből a körből a tv2 által sugárzott li­monádésorozatokat 34,9 százalék választotta. A csinos műsorvezető szerint ez nem az új produkciónak szóló át­meneti érdeklődés, hanem egy hosszabb sikerszéria első komolyabb eredménye.- Érdekes témákat dolgozunk fel, tipikus kisember­problémákat. Ilyesmivel eddig még senki sem foglalko­zott - jelentette ki Mónika. - Nemrégiben készítettünk egy felmérést, s kiderült, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a műsor tágítja a látókörüket, vala­mint segít a saját gondok megoldásában. Azt hiszem, ez a sikerünk titka. A Mónika Show egyébként nemsokára egy hónapra leáll. A szünetet a műsorvezető folyamatos pihenéssel szeretné tölteni. Párjával, valamint kislányával a napok­ban kívánják eldönteni, melyik trópusi szigetre mennek két hétre nyaralni, a fennmaradó időt pedig azzal töltik, hogy ingáznak Budapest és a horvátországi Isztria között. Heti egy BorosBochkor Boros Lajos és Bochkor Gábor tehát újra áttekert, igaz, most a televízióban, és javában készülnek új, hetente jelentkező talk-show-jukra. Abban ugyan nem volt vita a TV2 két új sztárja között, hogy közösen folytatják tovább, ám arról, hogy melyikük neve kerüljön előre, jó 40 percig nem tudtak megegyezni. Amikor először hallottunk a két médiasztár csatornaváltásáról, sokan azt hitték, ez is csak kész átverés. Aztán kiderült, szó sincs átverésről, és a népszerű páros ősztől a TV2 képernyőjén jelentkezik újra. Igaz, nem az eddig megszokott formát hoz­zák majd, így mindenki bizal­masabban kezelheti azokat a váratlan helyzeteket, amelyek mögött azonnal a két móka­mestert hitték sokan.- Heti egyszer, egy talk-show keretében folytatjuk majd áldá­sos tevékenységünket ősztől - árulta el lapunknak Boros Lajos. - A műsorba sztárokon, közéleti személyiségeken kívül pályáza­tok és különféle trükkök segítsé­gével véletlenszerűen bekerülhet­nek emberek. Mint megtudtuk, az első adá­sok egyikébe olyan, a magyar mé­diában érvényesülni vágyó, ma­gyarul érthetően beszélő kínaia­kat keresnek, akik közül a legte­hetségesebbek esetleg műsor­vezetőként is bekerülhetnek a show-ba, amelynek a címe nem más, mint „BorosBochkor”.- Azt nem mondom, hogy minden simán ment, hiszen leg­alább 40 percet vitáztunk arról, melyikünk neve kerüljön előre - mesélte Boros. - Végül is az dön­tött, hogy jelzős szerkezetként kiváló ez a név, mint alkoholos lábbeli, amelyben Bochkor vala­mi, és én valamilyen vagyok. Mivel ők ketten már szinte egy bőröndnek számítanak a médiában, ezért egyre többször merült fel bennük, hogy külön is megméressék magukat. Ahogy mondják, a TV2 nem zárkózik el ötleteik elől, nyitott­nak mutatkoznak minden ere­deti javaslatra.- Benne van a pakliban Lali ki­rály aktivizálása is, ám az eredeti elemeket felújítanánk a kor szel­lemének megfelelően - taglalja Boros Lajos. - A többi elképzelé­semet egyébként mindenki elol­vashatja a Kybashow.hu inter­netes honlapon. A népszerű duó egyébként ol­vasóinktól is várja az ötleteket, hogy milyen műsorban szeretnék őket látni, hallani. Ha valaki pa­pírra veti, és elküldi a VR szer­kesztőségébe, azt eljuttatjuk Boroséknak, akik megígérték, a legjobbakat megfontolásra továb­bítják az illetékeseknek. BML > f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom